Pegazus-galaxis – M5Y-374 kódnevű planéta - Ismeretlen helyszín >>>
Marshall Maguire alhadnagy szemei hirtelen felnyíltak, majd azonnal vissza is zárta azokat, és nyomban hasára fordult. Elviselhetetlenül erős fény vakította el, úgy hogy szinte megégette retináját. Könnyei kicsordultak. Négykézlábra küzdötte magát. Tagjai sajogtak. Melege volt. Izzadt, akár egy igás ló. Érezte, hogy a levegő szinte lüktet körülötte. Tenyereit, és térdeit még nadrágon keresztül is forróságot árasztó lágy- süppedős puha talaj perzselte, de elviselhető mértékűnek bizonyult. Fújtatott párat, majd zavarba ejtő nesz csapta meg füleit. Mozdulatlanná dermedt. Egyfajta körülírhatatlan hangot hallott. Mintha lágyan siklana valami a közelben. Ebben a minutumban újabb zaj csattant fel. Amolyan sziszegő, akár a Földön a kígyóké. Újra megkockáztatta szemhéjai felemelését. Lassan- óvatosan, hogy pupilláinak legyen ideje alkalmazkodni. Egyenlőre hunyorogva csupán, de résnyire legalább sikerült a hadművelet. Lágy, apró szemcsés, finom, szinte fehér homokot pillantott meg maga alatt egy mini nedvességfolttal, ahová orráról és álláról csepegett a veríjték. Ismét fülébe jutott az imént tapasztalt sziszegés. Ekkor periférikus látómezejében tőle balra mozgást vélt felfedezni. Komótosat, de oly könnyedet. Siklást! Fejét abba az irányba fordította. Nem siette el a mozdulatsort, hiszen a fény intenzitása azzal párhuzamosan növekedett. Bal kezét felemelve próbált némi árnyékot vetni arcára. Hirtelen eszébe ötlött valami. Mellkasához kapott, és szerencséjére taktikai mellénye rajta volt, melynek egyik zsebében sikeresen rálelt fekete Oakley napszemüvegére, amit kapkodva arcára helyezett. Így már mindjárt más volt a helyzet. Viszont mikor végra kiszúrta a szokatlan motoszkálás forrását, egyből felpattant, majd combjához kapott ahol szorosan rámarkolt M92- esére, és előhúzta a fegyvert, de nem emelte célra.
- És ilyenkor nincs sehol a Kevin Sorbo! - hőkölt hátra pár lépést egészen egy sziklafalig.
A tőle pár méterre lévő élőlény, sárgás- zöldes hüllő szemekkel mozdulatlanul meredt rá. Vizsgálgatta, méregette a férfit. Felsőteste szinte teljesen emberi volt. Egy rendszeresen napozó selymes bőrű fehér nőre emlékeztetett. Hosszú tűzvörös hajjal, gyönyörű arccal, és kecses karokkal melyek sikkes tenyérben és vékony ujjakban végződtek. Fejét ezüstös dísz ékesítette, valamint nyakában, karjain, és deréktól lefelé is számtalan ízléses ékszer csillogott- villogott a fényárban. Kebleit egyfajta sodronyingre emlékeztető ciráldás páncélzat fedte. Csípőjétől lefelé hamvas bőre lágy átmenetben pikkelyessé vált, alteste egy élénkzöld színű óriáskígyó törzsére hasonlított, mely valahol hosszú méterekkel odébb egy farokban végződött.
- Hello! - intett szabad kezével Maguire barátságosan, azonban válasz nem érkezett, csak érdeklődő tekintet. Alig telt el pár másodperc, s a nő megmarkolt egy fekete szíjat mely felsőtesét szelte át átlós irányban. Kibújt belőle, és a haditengerész csak ekkor vette észre, hogy az nem más, mint fegyvere taktikai szíja. Ráadásul a G36k még mindig megtalálható volt a végein. A kígyólány hirtelen az alhadnagy felé mozdult, de amint meglátta, hogy a férfi felemeli pisztolyát megdermedt. Némi habozást követően a puskát egy kézzel előre nyújtotta.
- Oké- oké! - bukott ki Marshallból amolyan Leo Getzesen, mialatt gondterhelten hajába túrt, majd kicsit megmozgatta nyakát. Berettáját a lényre szegezve megfontoltan közeledett főfegyveréhez. Sebessége egy teknőcével vetekedett.
- Nyugi! Jó kígyólady! Szép kígyólady! Az elcsépelt, ha azt mondom őrizzük meg a hidegvérünket? - csitította idegességét némi humorral jó szokásához hűen a fiatal SGI-2 tag, majd pontosan egy karnyújtásnyira torpant meg a félembertől. Szabad kezével csigavérrel fogott rá G36- osának előagyára, mire az idegen elengedte azt.
- Kösz! - biccentett felé a férfi, majd eltávolodott vissza egészen a sziklafalig, és ekkor mérte csak fel igazán környezete eddig feltérképezetlen részleteit. Egy átellenes oldalain egy- egy kivezető alagúttal rendelkező nagyobb sziklacsarnokban voltak, melynek kupolaszerű erősen felfelé törő mennyezetét hófehéren izzó kristályféleségek borították. A kupola közepén egy nagyobbacska lyuk tátongott, amin keresztül tisztán látszott a kinti csillagos éjszakai égbolt.
- Király! - ámuldozott, mire a nő szisszentett egyet.
Maguire eltette M92- esét, majd vállára vette G36k- ját. Úgy gondolta megreszkírozza, hátha nem eszi meg azonnal ez a naga, vagy echidna, vagy fene se tudja miféle mitológiai teremtmény. Próbált visszaemlékezni, hogyan köthetett itt ki. Őrségbe küldte Decker százados, és ő úgy is tett. Aztán meglátta azt a kis majmot, amit korábban hajkurásztak. Éppen az aljnövényzetet túrta lázasan kutatva valami után, mire ő üldözőbe vette, és rendesen eltávolodott társaitól, mert meg akarta nézni közelebbről a kis szőrmókot. Hajkurászás közben arra eszmélt, hogy egy nyílvessző szerűség csapódott a makiba, majd nem sokkal azt követően füle mellett húzott el a következő, melyre válaszul megeresztett pár sorozatot a kicsikéjéből, hagy érezze az íjász a törődést. Innentől viszont kiesett minden egészen eddig a turboszoláriumig, amikor helyben magához tért.
- Van egy olyan érzésem, hogy nincs nálad naptej, mi? Érted amit mondok, ha már strapálom magam? - szegezte meglehetősen csendes társaságának harsány kérdéseit, ám a kudarc most sem kerülte el. Mielőtt megint próbálkozhatott volna, az idegen lény lekapta róla tekintetét, és a Maguiretől balra a háta mögött nem messze található járatot kezdte fürkészni. Szemmel láthatóan zaklatott lett. Kígyó része nyugtalanul tekeregni kezdett. A férfi is gyanakvóan odafordult.
- Hallottál valamit? Én becs szóra nem rendeltem pizzát! - indult meg tétova léptekkel a sötétség irányába, ahonnan nem sokkal később egy dárda repült ki, mely alig pár centiméterrel vétette el az idegent. Előtte szúródott a puha homokba, melyből tüstént kifordult és eldőlt. A lény felszisszent ijedtében, majd nekiiramodott és egy szemvillanás alatt eltűnt a hozzá közel eső másik alagútban. Olyan gyors volt, hogy Marshall már csak a farka végét pillantotta meg, amint az is besiklik a sötétbe gazdája után. Jópár méretes nyíl pedig becsapódott oda, ahol a farok volt még az imént.
- Akkor most jobbra el! - lendült előre a haditengerész is, majd a kígyólány menekülési útvonalát követve futásnak eredt. Tisztán hallotta az elsuhanó nyílvesszőket, majd amint koppantak a sziklafalon. Oakleyát lekapta, mivel a félhomályos egyenes járatban nem éppen vette hasznát, később pedig már felkapcsolta lámpáját is. Maga előtt jópár méterre eleinte még ki- kivette a félember felső testének körvonalait. Egyértelműen lefelé haladtak, de nem drasztikus mértékben lejtett az út. Viszont a navigálás eléggé nehézkesnek bizonyult lámpája fényében. Egyszer- kétszer majdnem orra esett, de végül csak megúszta valahogy. Erre mondaná McBride kapitány a Bűnvadászokban, hogy a jó kiképzés eredménye. Egy örökkévalóságnak tűnő loholást követően Marshall egy kereszteződésnél megállt. Nem csupán azért, mert ki kellett fújnia magát, hanem mert elvesztette szem elől a kígyót, és gőze nem volt merre tovább.
- Lefogadom, hogy ez nincs rajta a google maps- en! - zsördölődött lihegve, féltérdre ereszkedve.
Üldözőiket se nem látta, se nem hallotta, viszont amilyen szerencséje neki szokott lenni úgy sejtette jönnek azok, és mindjárt a nyakán lesznek. Sziszegés csapta meg a fülét, majd az egyik előtte tátongó járatból korábbi ismeretlen ismerőse megragadta karját, talpra rántotta, és behúzta oda ahonnan az imént előbukkant.
- Jól van, megyek már! - visszhangzott a szűk sziklafalak között az alhadnagy hangja.
Nem sokkal később immár a hajnalba forduló szabad ég alatt menekültek tova, mégnem elértek egy odú bejáratához, melynek nyílását, és környezetét mindenféle kúszónövény borította. Amint a haditengerész beért rajta követve az idegent, egy ajtó záródott le mögötte. Fémes volt, csakúgy mint a padlózat. Odabent halovány lámpák pislákoltak. A levegő hűvös volt, és áporodott. Maguire izzadtságtól átnedvesedett ruháiban dideregve körbe kémlelt. Úgy vélte valamiféle bunkerben lehetnek, viszont arra nem tette volna egy dolcsiját sem, hogy a kígyólány és esetleges társai építették volna. Valahogy az egész nem illett az image- ükbe. Nem az ő stílusuk volt. Már amit eddig látott belőle. Lenge ruhák, csili- vili ékszerek, pikkelyek, élénk színek, dögös láncszem vért.
- Minden rendben?! - ocsúdott fel, mikor meglátta a nem messze a padlón éppen elterülő félembert.
Nagyon kimerült lehetett. Sokat menekültek, és gyorsan. Ráadásul sötétben, már ha bízhatott biológiai tudásában az alhadnagy amiből arra következtetett, hogy ez a lény nem véletlen volt az éjszaka kellős közepén abban a szolibarlangban. Tényleg hidegvérű lehet, így szüksége van a fényre ahhoz, hogy aktív legyen. Abban pedig sem a barlang járatai, sem a pirkadati dzsungel, sem ez a hely nem dúskált éppen. Maguire a falnak támasztotta puskáját, elővette kulacsát, kinyitotta, majd a nő mellé térdelt, és egyik kezével megtámasztotta annak fejét. A lény nem tudta mi is történik pontosan, de nem állt ellen. Tartalékolnia kellett minden maradék energiáját. Bizalmat szavazott a katonának. A férfi először némi vizet csurgatott a nő ajkaira, hogy tudassa vele mit akar. Sikerrel járt! Jópár kortyot bele tudott diktálni.
- Erről van szó! Jó kígyólány! Így mindjárt kellemesebb egy kicsit - mondta halkan, majd maga is ivott egy keveset, és kiegyenesedett, hogy jobban szemügyre vehesse hol is vannak tulajdonképpen.
- Mighty Wings, Dusk Ridernek, vétel - próbálkozott elérni csapatát, hátha szerencsével jár.
Bár a tény, hogy adó- vevője meg sem mukkant mióta magához tért abban a barlangban, nem volt éppen jó jel. Eddig egész egyszerűen nem adódott alkalma bejelentkezni. Először kígyót bűvölt fegyverért, aztán meg az életéért futott. Mégis mikor forgalmazott volna?! Ellenben Decker papa sem kereste, ami arra engedett következtetni, hogy ők is bajban lehetnek, vagy valami technikai gubanc esete áll fenn ezzel az átkozott ketyerével.
- Mighty Wings hívja Dusk Ridert! Jelentkezzen, vétel - futott még egy kört, majd leeresztette füleséről kezét, mert szemei elkerekedtek amikor meglátta az ajtó melletti kezelőpanelt.
- Ezért minimum kapitánnyá léptetnek majd elő! - kurjantotta el magát örömében, és közelebbről is végigméregette.
- Ugye nem azt akarod mondani, hogy ez egy ős bázis? - nézett egy pillanatra a padlón heverő idegenre, aki csupán értetlenül bámult vissza rá.
Marshall lekapta takmellényét, majd levette zubbonyát és összetekerte. A mellény visszakerült rá, még a zubbony párnaként a kígyólány feje alá.
- Imádlak! - mondta vidáman neki a férfi, majd felpattant.
- Szóval! Egyik irányba félhomályos folyosó, másik irányba szintén. Üldözőink meg ki tudja hol - töprengett hangosan a haditengerész, majd megint megszólította az idegent.
- Van ide másik bejárat? Szerintem biztos nem heverésznél itt, ha tudnál róla, hogy máshol is be tudnak jönni, igaz? Keresnem kell egy konzolt, és berúgni a rendszereket! Tudnom kell mi ez a kóceráj! Ötleteket, tippeket szívesen hallok ám! Kezdem úgy érezni magam, mint Dooley felügyelő. Igaz te jobban nézel ki, mint Jerry Lee! Amúgy nem értem miről hadoválok itt! A legtöbb férfi álma egy olyan nő, aki nem beszél vissza! Figyi, rendben leszel, ha magadra hagylak pár percre? Ide sasolj! Itt ez a kémiai fáklya! Nézd, milyen szép zölden világít! Tökéletesen megy a pikkelyeidhez, nem? Szerintem igen! - tette le a nő mellé a világító eszközt a férfi, majd felmarkolta G36- osát, és elindult az egyik irányba, remélve hogy rálel egy komputerre, amely segítségével többet megtudhat erről a helyről.
- Itt leszek a közelben! Csak szisszents, ha baj van és repülök vissza! - szólt még hátra, mielőtt túlságosan eltávolodott.
Nem is kellett sok, hogy egy ajtónyitó interfészbe botoljon, amely egy sötét helységbe nyílott. Szerencsére gond nélkül. Immár biztosra vette, hogy ez a bádogdoboz csupán tartalék energián üzemel, hiszen a folyosón aktív volt a készenléti világítás, ám odabent a terem teljesen zérón volt fényügyileg. Maguire aktiválta puskáján a taklámpát, majd belépett. Egyből kiszúrt egy terminált, de előbb körbekémlelt. Hívatlanokat nem látott, így a kezelőszervhez ballagott, amely azonnal aktiválódott amint hozzáért, csakúgy mint a fölötte elhelyezett audióvizuális kivetítő.
- Kösz, Anyu! - hálálkodott az ATA génért, melynek természetes hordozója volt. Gépfegyverét maga mellé fektette a pultra.
Lázasan pötyögtetni kezdett, és bár nem volt alkalma sokszor ős rendszereken gyakorolni, de azért sikeresen megtalálta az alaprajzot. Megtérültek az Atlantison töltött hetek- hónapok.
- Szeeent kígyótojás! - képedt el, mikor végignézett a szerkezeti ábrán, mivel az minden várakozását felülmúlta. Tovább kutakodott az adatbankban.
- Jackpot! Juhhé! Gyerünk bébi, mutasd mid van még! - dörzsölte össze tenyereit, mert ismét olyasmit fedezett fel, ami felettébb jó hírnek számított.
- Na neee! Óóó, gyere a papához! - zongorázott vidáman, majd némi gépészkedést követően sikeresen aktiválta az életjel érzékelő rendszer szenzorait.
- Nézzük csak! Kígyólady megvan! Szerény személyem ATA- val? Ott vagyok, igen! Azok a hangyák meg kik?! Na, és az a magányos pofa amott? Barátok vagytok, vagy ellenségek? Bűnösök, vagy ártatlanok? Hmmm… - elemezte a látottakat, és nem éppen nyugtatták meg teljesen, mivel több idegent is észlelt a program.
- Affene! Ez nem fog menni - mordult fel, mert nem volt képes lezárni az egyes folyosórészeket, és rekeszeket. Az adott konzolról legalábbis nem volt hozzáférése ilyesmihez.
- Hol van ilyenkor Donovan doki?! - ügyködött a kommunikációs algoritmusokkal. Számításai szerint azzal talán elérheti Deckeréket. Legalábbis így okoskodott, viszont össze kellett hangolnia a frekvenciákat, ős nyelvtudása pedig eléggé a végét járta. Előkotorta mellénye belső zsebéből frekvencia táblázatát, majd próbálkozni kezdett annak helyes bevitelével.
- Gyerünk már! A pöttyök már a spájzban vannak, és én marhára nem vagyok a Pac Man! - sürgette magát, miközben fél szemét az életjeleket kijelző monitoron tartotta.
- Mighty Wings Dusk Ridernek! Ismétlem. Dusk Rider, Dusk Rider itt Mighty Wings! Vétel - kísérletezett, de nem volt biztos benne hogy sikerült csatornát nyitnia. Egy stresszoldó sóhajt követően folytatta.
- Mighty Wings, Dusk Rider! Veszi az adást? Vétel!
- Működj, különben úgy szétverlek hogy Super Nintendo sem lehetsz a következő életeben! - szitkozódott a haditengerész, majd idegesen ismét a közeledő ismeretlen életjelekre meredt.
- Mighty Wings, itt Dusk Rider! Rojtosra rúgom a valagát! Merre kódorog? Nem úgy volt, hogy éjfélre itthon lesz?! Helyzetjelentést! Vétel - töltötte be a termet Lance Decker elragadó stílusú, de megkönnyebbülést sugárzó felszabadult monológja.
- Dusk Rider, olyan boldog vagyok hogy hallhatom a hangját! Ön is nemkülönben érez az enyém iránt, ahogy az imént leszűrtem… Azonosítatlan rosszfiúk vannak a nyakamon! Lehetnek vagy fél tucatnyian. Fegyverzetük ismeretlen, de amennyiben azok akikkel korábban is összeakadtam akkor íjak, dárdák, kapák, kaszák, vasvillák szintjén lehetnek. Hogy merre vagyok, gőzöm nincs de arra mérget veszek, hogy egy Aurora- osztályú lanteai csatacirkáló gyomrában. Vétel - számolt be az alhadnagy, és elvigyorodott mialatt kimondta hol is tartózkodik jelenleg.
- Mighty Wings, ismételje a végét! Vétel - kapott hitetlenkedő választ a vonal túlsó feléről.
- Jól hallotta Dusk Rider! Ismétlem egy Aurora- osztályú csatahajó fedélzetén vagyok. Ki tudja mikor hagyhatták itt, de most is az egyik konzolján keresztül beszélek. Működik meg minden! Szerintem ide valósi az a ZPM is amit korábban találtam. Vétel.
- Legközelebb én fizetem a sörét a Bombersben, és még billiárdban is hagyom nyerni! Vétel.
- Pathfinder, Dusk Ridernek, Mighty Wingsnek! Elnézést, hogy félbaszakítom a bájcsevejt, de azt hiszem látom azt a bárkát amiről szó van! Vétel - harsant fel az éterben Ryan Abbott százados hangja.
- Dusk Rider vette. Kiváló munka, Pathfinder! Randizzunk a pozícióján! Mighty Wings, húzza meg magát egy időre! Nemsokára ott vagyunk. Vétel, vége - adta utasításba Decker mi legyen.
- Pathfinder nyugtáz, vége - erősítette meg Abbott, hogy mindennel tisztában van.
- Mighty Wings vette, sört korlátlanul elfogad, kiszáll - lépett el a konzoltól Maguire széles mosollyal az arcán, majd felkapta puskáját és tekintetét az életjelekre szegezte.
- Ez meg?! Hogy a francba került ide?! - szúrta ki, hogy a korábbi magányos jel már nagyon közel jár pozíciójához. Majdnem elérte a kígyólányt. Az alhadnagy lámpáit lekapcsolva kiviharzott a teremből, és felemelt puskával a kicsi zöld fény felé igyekezett, melyet kémiai fáklyája bocsájtott ki. Szorosan a fal mellett meglapulva, erőltetett menetben lépdelt hangtalanul előre. A sötétség végre egyszer neki dolgozott. Sajnálta, hogy éjjellátójának még valamikor az éjszaka folyamán nyoma veszett. Most felettébb jól jött volna. Félember barátja mozdulatlanul hevert a padlón ahol hagyta, ám mellette egy ismeretlen emberi alak gugolt. Marshall úgy gondolta talán Aiden Ford hadnagy lehet az. A személy aki után kutatva erre a bolygóra érkeztek előző nap délután. Nem tudta kivenni az arcát, csupán a humanoid alakot látta, amint valamivel éppen oldalba bökte a kígyólányt, aki erre magához tért és riadtan felszisszenve lapult a mellette lévő hűvös falhoz. Nem volt olyan állapotban, hogy bárkivel szemben megvédje magát. Ekkor az idegen személy hátra hőkölve kiegyenesedett, majd előre nyújtotta karját. Valami kézifegyver volt kezében. Körvonalai összetéveszthetetlenül igazolták.
- Tau'ri fegyveres erők! Fegyvert a földre, kezeket a magasba! Különben tüzet nyitok! - kiáltotta el magát újdonsült társa testi éppségéért aggódva Marshall Maguire. A következő pillanatban már pisztolylövések visszhangzottak a folyosón, melyek a haditengerész füle mellett húztak el. Az SGI-2 tag sem volt rest, G36k- ja késedelem nélkül zakatolni kezdett tekintélyt parancsoló dörrenésekkel nyomva el minden más zajt. Akárcsak gazdája szentségeléseit.
- Mondom fegyvert le, kacsókat az égbe! Mi a frászt nem lehet ezen felfogni?! - morgott az orra alatt, miközben próbálta eltalálni a villámgyorsan távolodó sötét alakot akiből már csak pisztolya torkolattüze látszott biztosan. Amint csend lett, Maguire a kígyólányhoz sietett és megnézte nem esett e baja.
- Igazán örülök, hogy egyben vagy! El kell tűnnünk innen, de gyorsan! Nem ő volt a fogadóbizottság egyetlen tagja errefelé! - fogta meg a nő kezét, majd valamennyire felhúzta.
- Van nem messze egy helység, csak odáig kéne elvergődnünk! Menni fog, mit gondolsz? Segítek! - hadarta neki izgatottan, majd a félember karját átvetette saját nyaka mögött, és így próbálta segíteni a mozgásban.
- Te sem vagy éppen pehelysúlyú! Hallottál már a zumba fitnessről? A csajok a Földön odavannak érte! - fújtatott az erőlködéstől útközben.
Néha- néha nyugtalanul tekintett hátra, nehogy korábbi "barátjuk" meglepje őket, ám szerencsére minden csendes volt. Az alhadnagy csak remélte, hogy nem vihar előtti. Végül sikeresen megérkeztek abba a terembe, ahol korábban a férfinek sikerült kapcsolatot teremtenie csapatával. Az ajtót magukra zárta, a kígyólányt pedig elhelyezte a helység távolabbi végébe, egy pult fedezékébe.
- Itt biztonságban vagyunk! Legalábbis jelenleg. Megnézem merre járnak kedves szomszédaink! - számolt be a félembernek, majd a konzolhoz sietett és szemügyre vette a monitorokat.
- Azt hiszem a barátunk alaposan összecsinálta magát! Még mindig menekül - nevetett fel egy pillanatra Marshall.
- Viszont ezek a rosszfiúk lassan, de biztosan közelednek - sóhajtott fel a pultra támaszkodva.



Colorado állam - Colorado Springs – Elhagyatott raktárépület valahol a város határában >>>
Wu- Lee ügynök csalódott, és dühödt grimasszal az arcán egyenesedett ki Kevin Li- Kai hadnagy vallomása hallatán. Kezeit csípőre tette, miközben lealacsonyító pillantást vetett a férfira. Fülében egy apró adó- vevőn keresztül nyugodt- búgó hang csendült fel.
- Jól csinálja, Őrnagy! Így tovább! Kérdezzen rá konkrétan!
Az ázsiai nő ezt követően közömbösen megszólalt.
- Mondjon el mindent a Stargate Intelligence működéséről! Tudjuk, hogy annak az árnyékszervezetnek a tagja.
A férfi meglepően jól palástolta döbbenetét. Szeme sem rebbent, pedig legbelül összerezzent mikor Wu- Lee szájából hallotta az SGI nevét. Honnan tudhat az Állambiztonsági Minisztérium a Stargate Intelligence létezéséről? Áruló lenne annak soraiban?
- Fogalmam sincs miről beszél. Atlantison teljesítek szolgálatot már hónapok óta. Most is csak a kimenőmre tértem vissza Colorado Springsbe. Beszéljen a feletteseimmel a Programban. Igazolni fognak. Ezen a kimenőn kívül el sem hagytam a Pegazus- galaxist az elmúlt fél évben. A logok nem hazudnak. Nézzen utána! A közelmúltban nem is tettem a lábam a Földre, ezen a mostani eseten kívül. Az IOA biztosan szívesen áll a rendelkezésére.
- Emeljen rá fegyvert! Nyomja a homlokához! - érkezett újabb utasítás az ügynöknő fülére, aki egy gondterhelt sóhajt követően cselekedett.
- Stargate Intelligence? - harsogta ellentmondást nem tűrően.
A kínai katona gerincén a hideg futott végig, mikor a hűvös fém a fejbőréhez ért. Szemei tágra nyíltak, és összeszorított fogakkal fújtatva ismételte önmagát.
- Nem tudom megadni azt az információt amit kér, mivel nincs tudomásom ilyesmiről. Atlantison teljesítek városbiztonsági feladatokat. Mással nem szolgálhatok, csak az igazsággal! Nem tudok olyasmit megosztani önnel, amiről soha életemben nem hallottam. Akárkitől is kapta a fülest, hiteltelen. Átverte, vagy önhibáján kívül dezinformálta magát - magyarázta a hadnagy.
- Húzza fel, majd süsse el! - jelentette ki szárazon fülesébe Carmen Boavista a szomszéd szobából, de Wu- Lee nem csinált semmit.
- Őrnagy, ez parancs! - nyomatékosította az alezredes.
Mikor a kakas egy kattanással hátrahúzott pozícióba került, Kevin Li- Kai behunyta szemeit, majd családtagjainak arcai sejlettek fel előtte élete emlékeivel egyetemben. Aztán szülővárosa Xiamen utcái, jellegzetes épületei, hídja, és kikötője.
- Qǐlái! Búyuàn zuò núlì de rénmen! Bǎ wǒmen de xuèròu, zhùchéng wǒmen xīn de chángchéng! Zhōnghuá mínzú dào le zuì wēixiǎn de shíhòu. Měi ge rén bèi pòzhe fāchū zuìhòu de hǒushēng. Qǐlái! Qǐlái! Qǐlái! Wǒmen wànzhòngyìxīn, Màozhe dírén de pàohuǒ, qiánjìn! Màozhe dírén de pàohuǒ, qiánjìn! Qiánjìn! Qiánjìn! Jìn! [Fel! Mindenki, aki nem akar rabszolga lenni! Saját húsunkból, és vérünkből építsünk új Nagy Falat! Kína lakosai a legvészerhesebb időkben. Mindenkinek kiáltania kell, még egyszer utoljára dacból. Fel! Fel! Fel! Milliónyi szívünk egyként dobban, Bátran szembe az ellenség tüzével, előre tovább! Bátran szembe az ellenség tüzével, előre tovább! Előre tovább! Előre tovább! Tovább!] - énekelte hangosan, büszkeséggel a Yìyǒngjūn Jìnxíngqǔ- t, vagyis Az önkéntesek indulóját, Kína Nemzeti Himnuszát.
- Húzza meg az elsütőbillentyűt! Csinálja Wu- Lee őrnagy! - fröcsögte Boavista.
Dr. Lisa Jane Wu- Leenek, az Egyesült Államok Légiereje őrnagyának azonban könnyek gördültek le orcáján. Alapállásba eresztette a kakast, majd eltette fegyverét.
- Bào qiàn! Bào qiàn! [Bocsásson meg! Bocsásson meg!] - fakadt sírva, majd meglehetősen feldúlt állapotban elhagyta a szobát.
Kevin Li- Kai pedig megkönnyebbülve nézett utána, és nem értett egy árva kukkot sem. Kisvártatva egy MARPAT gyakorlós alezredesi rendfokozati jelzést viselő tengerészgyalogos lépett be a nyitva maradt ajtón. Az a félszemű nő volt az, aki korábban túszul ejtette. Kezében egy zsebkést szorongatott. Arca semleges vonásokat tükrözött.
- Li- Kai hadnagy, a nevem Carmen Boavista alezredes. Az SGI-1 parancsnoka vagyok. Nyugodjon meg, túl van rajta! Most kiszabadítom - torpant meg tétován egy másodpercre a férfi előtt, majd lehajolt és elvágta a Kevin lábait a székhez rögzítő gyorskötözőket.
- Alezredes, mi folyik itt? Maga az Állambiztonságnak dolgozik? - tudakolta zavartan a katona.
Teljesen elvesztette a fonalat. Sötétben tapogatózott. Tiszta diszorientált volt.
- Természetesen nem. Mint mondtam az SGI-1 főtisztje vagyok, az SGI helyettes- vezetője. Gratulálok! Remek munkát végzett! Ön igazán erős személyiség, és bátor férfi! - ismerte el a nő, mialatt megkerülte a széket, hogy kinyithassa Li- Kai bilincsét. A kínai máris szabad volt, de továbbra is ülve maradt, és csak pislogott maga elé. Boavista legugolt vele szemben, és összecsukta kését.
- Tudnunk kellett, hogy valóban nem adja ki a Stargate Intelligence titkait a kormányának. Szervezetünkről nem tudhat semelyik földi igazgatási szerv! Az ön hazájában uralkodó állapotok, a kommunista egypártrendszer miatt nem tehettünk mást, mint hogy teszteljük a lojalitását. Szimulálnunk kellett egy nagyon is könnyen elképzelhető szituációt. A Homeworld Command igazán sajnálja, hogy át kellett ezen esnie, de nem volt más választásunk - adott felvilágosítást a félszemű. Li- Kai tenyereibe temette megviselt arcát, majd felsóhajtott.
- Mikor O'Neill vezérőrnagy aláíratta velem a titoktartásit, tudomásul vettem az SGI- al kapcsolatos tényeket, és követelményeket. Megértettem, hogy egy nagyobb jó érdekében nem jelenthetek odahaza a szervezettel kapcsolatos dolgokat. Láttam a teljes képet. Kínai vagyok, nem pedig ostoba! - motyogta maga elé elkeseredetten.
- Megértem Hadnagy, de nem bízhattuk a véletlenre. Nem engedhetjük meg magunknak! Bizonyíték kellett. Elhiszem, hogy most feldúlt, és dühös. Azonban majd ha leülepedtek a dolgok, ön is belátja hogy racionálisan cselekedtünk - állt fel Boavista, majd folytatta.
- Jöjjön! A szomszéd szobában, étel, ital, és tiszta ruha vár önre. Jöjjön! - sétált ki kényelmesen az alezredes, de Kevin Li- Kai hadnagy nem követte felettesét. Előrehajolt székében, ujjait arca előtt összefonta, majd fogait egyik kézfejébe vájta és csak bámult előre mereven a szürkés beton padlózatra.