Feltámadás (SG-1) 1.rész
Feltámadás Carter őrnagy érkezett meg az eligazítóhoz utoljára. A két fegyveres marcona SGC őr odébblépett és így feltárult előtte a szokásos tárgyalóterem a vezérlő fölött. Hammond tábornok, O'Neill, Teal’c és Daniel már vártak rá. Arckifejezésük alapján inkább meglepettnek tűntek mintsem idegesnek, ahogy belépett a helységbe az ajtón. - Elnézést a késésért! - mondta kissé dühösen, mint aki magában bosszankodik valamin, majd kezében egy adag vaskos könyvet tartva határozott léptekkel elindult a széke felé. A tudós a vetítő melletti asztalon lévő jegyzeteit rendezgette és kissé feszült pillantást vetett a későn érkezettre. Jack persze, aki nagyon unta dr. Jackson általában végeláthatatlanul hosszú előadásait, kaján mosollyal az arcán a nő ruháját vizsgálta. Az asztrofizikus kivételesen nem a megszokott uniformisában pompázott, hanem egy világoskék pullóver és farmer volt rajta. Daniel elkezdte a szemüvegét babrálni elterelésként, majd kérdően a tábornok felé nézett, aki az asztal végében foglalt helyet. A régész az őrnagy háta mögött O’Neillnak mutogatott valamit vele kapcsolatban. Teal’c, aki Jack mellett a tudósnővel szemben ült, szintén csak sejtelmesen mosolygott a maga módján. Egyáltalán nem volt rá jellemző és inkább rémisztőnek hatott. Hirtelen még a légy zümmögését is lehetett volna hallani, ha lett volna ilyen mélyen egy darab is. - Valami probléma van ezredes? - törte meg a csendet Sam, aki megunta a többiek furcsáló és O’Neill vetkőztető tekintetét. Az ezredes hátragördülve hol Danielt, hol őt figyelte. A nő végül vidáman hozzátette: - Még nincs itt a tavasz! - Mindig így kellene öltöznie! - bókolt Jack egy kicsit, mert imádta azt, amikor a nő pirulni kezd és zavart lesz. Ez pedig pont egy ilyen alkalom volt. Felvette megint a müzlievős önelégült mosolyát. - Valaki eltűntette a szekrényemből a felszerelésem egy részét! Alig másfél órája még ott volt mielőtt Janethez, akarom mondani Dr.Fraiserhöz mentem ellenőrzésre. Nem baj, majd a biztonsági videók alapján elkapom azt a szarkát! Már elnézést a kérdésért, de nem Ön volt? - faggatta a nő Jacket, akitől még ennél durvább és váratlanabb poénok is kiteltek a leglehetetlenebb időpontokban. Sam pedig nem emlékezett semmilyen mostanában megünnepelendő eseményre. - Hogy éééééééén? - válaszolta O’Neill a lehető legártatlanabb arcot magára erőltetve. - Amióta visszatértünk a P3X785 vagy a P3X767-ról vagy mi is volt a neve annak a kócerájnak, nem is találkoztunk! Sajnos… - Ezt majd még később megbeszéljük, uram! - válaszolta az őrnagy a pikáns felhangú megjegyzésre. - Ez a civil viselet is jó lesz, de ne felejtse el, hogy a hadseregben van, ahol az alapvető katonai előírásokat illene sőt be is kell tartania! Dr.Jackson most már belekezdhet, mindenki itt van az SG-1-ből! - szólt Hammond tábornok, aki már megszokta a "fiatalok” viccelődését, de a legjobbaknak egyébként is elnézett volna ennyit. - Szóval, egy Bar’Kqdrac nevű Tok’Ra kém tanácsára ellátogattunk a P3X767-re - Jack közben diadalmasan Carterre nézett, ahogy a tudós a bolygó számát említette - ahol megtudtuk a már korábban leadott beszámolónkban említett helyi bölcstől, hogy egy bizonyos Thot nevű Goa’uld is járt a Földünkön és fontos szerepe volt történelmünkben. Ha megengednek egy rövid bemutatást róla. - erre régi ábrázolásokat mutogatott szakkönyvekből. - Ő volt a bölcsesség istene, akit íbiszként vagy fehér babuinmajomként ábrázoltak. Legfontosabb városa Hermupolisz volt. - folytatta Daniel, miközben az ezredes szerényen ásítozásba kezdett. - Mikor eltűnt a Nap, azaz Ra, akkor ő próbálta eloszlatni a sötétséget, mivel a Holddal azonosították. A földi mítoszok szerint neki köszönhető az egyiptomi civilizáció felemelkedése, számos technikai vívmány, mint például a hieroglifikus írás. Állítólag ő egy nagyhatalmú pap volt, aki az első telepeseket vezette ki Atlantisról annak pusztulásakor és részt vett Egyiptom megalapításában a Nílus partján valamikor az ősidőkben. - Daniel, az Isten szerelmére! A hely létezésre nincs egyértelmű bizonyíték. A fickót egyébként erről miért nem kérdeztétek meg abban a templomban? Platón mikor megírta az egész útibeszámolóját, valószínüleg túl sok bort vedelt, aztán kitalálta az egész mesét a vörös és fehér kövekből álló szuperfejlett szigetbirodalomról! - reagált a szokásos lelkesedéssel O’Neill. - Ha létezett is valahol az Atlanti-óceán közepén, elpusztította Krisztus előtt … ööö … valamikor … ööö … régen egy valószínüleg meteoritesőt követő szökőár. Egyes vélemények szerint a görögországi szanatóriumot … izé … - itt csettintett a kezével, hogy beugorjon neki a megfelelő név - Santorint és Thébát - itt egy kicsit megborzongott Daniel, ezért Jack kijavította magát - Thétát … Thérát, ki lehet zárni, mint helyszínt, ahogyan Spanyolország nyugati partjait és a Kanári-szigeteket is. Talán a mai Bermuda-háromszögben volt, ami megmagyarázná a titokzatos tengeri katasztrófákat. Minden esetre biztos tetszik a halaknak ott lent ami megmaradt belőle! - folytatta a feltűnően tájékozott Jack, majd a többieknek az áltudományos maszlagtól ledöbbent tekintetét látva hozzátette büszkén: - Ezt mind a ponyvákból tanultam. Azért én értek máshoz is az általad lebecsült piff-puffon kívül, Daniel! - A gombászkodásra gondol?! - Carter ezen megjegyzésére a régész leállt köhögni, majd kapkodva inhalált egyet az asztalon lévő aeroszolból, hogy ismét tudjon majd beszélni. Mindenki sajnálkozóan nézett szegényre. - Ha-ha-ha… - válaszolta az ezredes, aki látva társa szenvedését hozzátette: - Bocs Dany és többiek mégegyszer! - Hogy lehet ponyvából olvasni? - kérdezte bambán Teal’c, aki nem ismerte ezt a fogalmat és értetlenül nézett körbe. - Túl sok Erich von Daniken típusú könyvet olvashattál vagy inkább néztél meg videón Jack! - mire O’Neill fanyalgott Dr.Jackson megjegyzésére. - Elvből nem szoktam semmilyen általam olvasott művet így becsmérelni, ahogyan ezt te tetted. Szebb úgy, hogy nagyközönségnek szánt. - az ezredes már nem is reagált az újabb piszkálódásra. - Ha már a könyvekről van szó, Thotnak köszönhető a papiruszkészítés, a beavatási rituálék és a legendás Halottak könyve is. Őt tekintették a hang urának, a szavak mesterének, az írnokok védőjének, a … - Még valami? - vágott a szavába az ezredes. - Egyébként visszatérve nyelvészkém, mi bajod van neked azzal az íróval? Ő legalább már kapisgálja azt a dolgot, amit mi ezen a helyen próbálunk leplezni. Na mindegy. Folytasd a tömjénezését annak az izének! - Thot egy isten! Több tisztelettel…! - gúnyolodott helyeslőleg Carter vélhetően Daniel rovására. - Muszáj Önnek állandóan kritizálnia a mondókáját? Ha felhúzták, úgyse lehet leállítani! Mint a Duracel nyuszik… - Vicces kedvetekben vagytok ma reggel. Bolondgombát szedtél megint Jack? Hapci! - erre Jackson a papírzsepijét kezdte keresni, mire Sam adott neki egyet. - Te is fiam… , Brutus? - vágott vissza Jack a rögtönzött szójátékkal. Teal’c összefonta a karját, hogy megpróbáljon semlegesnek látszani. - Kicsit vegyék már tényleg komolyabban magukat! - utasította őket Hammond az asztal végében ülve. - Szóval, ha megtalálnánk őt - s itt dr.Jackson egy kis drámai hatásszünetet tartott, hogy gyér hallgatóságát újra figyelésre összpontosítsa a szócsata után - sok mindent megtudhatnánk a saját bolygónk múltjáról és talán jövőjéről. A kutatás szempontjából a legjobb megoldás az alexandriai könyvtár lehetett volna, mivel ott tartották az ókor összes tudását, feljegyzését. Sajnos ez többször is leégett illetve felgyújtatták a történelemben, így ha voltak is ott információk a Goa’uldokról, akkor azok elvesztek. Az egyik legendás iszlám vezető, egy bizonyos Omar kalifa azzal indokolta döntését a középkorban, hogy ” vagy benne van a Koránban, amiről ezek a könyvek szólnak, akkor fölöslegesek. Vagy nincs benne és akkor haszontalanok. ” Ezt a viselkedést sosem fogom megérteni és elfogadni. - Hidd el mi sem, pedig sajnos még nem is olyan rég lejátszódott ehhez hasonló Németországban. Lehetséges, hogy a régi forrásokat valamelyik itt maradt Goa’uld semmisítette meg. Seth vagy Hathor, aki így akarta a lázadás utáni későbbi lelepleződést megakadályozni, hogy majd újra kezdhessék pár évszázad múlva az egész isteni színjátékot. - vélekedett Carter, aki közben a tollát birizgálta. - Nem lehet kiszámítani mikor mit akarnak ezek a lények. - Sötétben jó hasznát vehette annak a kígyónak a testében az a Thot, mert ha világít a szeme könnyebben tud olvasni! Mégis, hogy akarsz vele elbeszélgetni? A kedvenc "isteneink” nem erről híresek! Hathor sem beszélgetni akart…! - szólt közbe megint jól megszokott cinizmusával az ezredes, akiben élénken éltek kérészéletű Jaffaságának emlékei. - Ez egy Goa’uld Daniel, aki ugyanúgy a mi elpusztításunkra törekszik, mint Apophis meg a többi aberrált szörnyeteg. Nekünk is ezt kellene tennünk vele! - Jolinar is ezért halt meg. Nem hittek neki, amikor kellett volna. - jegyezte meg szomorúan Carter. - Elnézést, uram! - mondta Hammond tábornoknak és a jelenlévőknek, akik tudták, hogy igazat mondott. Teal’c is Danielék mellett foglalt állást: - Még kiskoromban, mielőtt Jaffává avattak volna a Chulackon, hallottam legendákat egy kitaszított istenről. Őt az összes többi el akarta kapni, mert túlságosan is szerette az embereket és mindenféle tiltott hatalommal halmozta el őket. Ezt a történetet régen mesélte nekem mesterem. - Azt ne felejtsük el, hogy ezeknek a parazitáknak elsőként meg kellett nyerniük az egyszerű embereket. Ezek alapján akármelyik Goa’uldra igaz lehetne az állításod. Semmi biztosíték nincs arra, hogy ez a Thot azóta már nem lett mániákus embergyilkos, feltéve, hogy róla van szó. - vetette oda O’Neill. - Teal’c emlékei alapján ez akár lehetne Pandóra a kis szelencéjével vagy akár maga Prométheusz ?! - Valóban, ők is megajándékoztak minket Daniel… , de mint tudjuk a Goa’uldok egy része az ókori Hellasban is kiadták magukat isteneknek, hogy rabszolgákat elhurcolva, majd őket szolgálják más bolygókon. - érvelt Sam. - Találkoztunk idáig Kronosszal, meg Aphroditével, mármint Hathorra gondolok. Ennyi bőven elég is volt abból a panteonból! - Nem, a lázadó neve The-uth volt, ha jól emlékszem. Az elveszett őshaza nyugati vidékéről származik, ahol csak a nagy víz van. Állítólag összeveszett a többi Hatalmassal, mert nem bírta nézni a különböző emberek elrablását és sanyargatását. - kapcsolódott be a vitába Teal’c. - Mindez persze a szájhagyományainkban teljesen más színezetet kapott, csak most látom tisztán a szerepét, mióta átlátok a stratégiájukon. Pár hívét beavatta valamilyen titkos papi misztériumokba, akiknek fontos szerepük volt a Tauri pusztulásában. - Ezen a Goa’uldok hatalmának meggyengülésére vagy magára a lázadásra gondolsz? - Valószínüleg arról szólnak az ősi legendák, már ha igazak. - A forradalmat ő robbantotta volna ki? - érdeklődött az izgatott Carter. - Egyedül? - Lehetséges, de biztos szerepe volt benne valamilyen nagyobb hatalomnak. Egymaga szerintem nem tudott volna elkergetni több tucat Goa’uld Rendszerúrat, akiknek addigra már rengeteg szolgájuk lehetett. Talán az Asgardok vagy egy másik intelligens faj segített! - Lebecsülitek az ókori emberek képességeit. Még a piramisokat is megkérdőjelezik, hogy tényleg fel tudták-e építeni. Az nem lehet, hogy egyszerűen csak ledöntötték a kaput és elásták? - kételkedett O’Neill. - Van benne valami, amit mondasz. De lehet, hogy azért győztek, mert akkorra a Galaxis felosztás miatt már egymás ellen fordultak a Goa’uldok. Amon-ra eleve ősellensége volt a mélység kígyójának, azaz Apophisnak, akivel minden éjszaka meg kellett küzdenie a bárkáján az egyiptomiak hite szerint. Ez akár űrhajó is lehetett, a küzdőtér pedig a Naprendszerünk! Aztán ott van Seth és Hórusz harca. Seth, mint tudjuk veszthetett és itt rejtőzött el, míg nem végeztünk vele. Hórusszal először a Cimmerianon találkoztunk, mikor Thor révén megakadályoztuk az invázióját. - Velük legalább már nem lesz gond…! - jegyezte meg Teal’c. - S ha ez a Thot maga Thor ? - Nem hiszem, ezt már megtudtuk volna az Asgardoktól. Bár úgyis azt mondják el és akkor, amit ők akarnak. Visszatérve a viszályhoz - erre Jack unalmában elkezdett tiltakozásként a székével játszani - Wsirt, azaz görögül Oziriszt Seth legyőzhette. Hathor, aki egyébként Ra felesége volt, szintén itt maradhatott miután elvesztette a hatalma nagy részét. Azt nem tudjuk egyelőre mit keresett Mexikóban. Lehet, hogy ő csak később tért ide vissza. - folytatta Daniel, ahogy lassan összeálltak bennük a mozaikok az eredeti témától kissé félresiklott beszélgetés közben. - Persze mindez csak egy alternatíva, ahogyan Atlantis léte és pusztulása is. - Lehet meg talán. Esetleg. Túl sok a feltételezés Daniel! - jegyezte meg Jack, akinek viselkedéséből úgy tűnt, hogy az egész kutatást feleslegesnek tartja. - Igaza van ezredes. Bizonyított tényekre van szükségünk! - szólalt közbe hosszú hallgatás után Hammond tábornok. - Már hallgató korodban is kinevették az oktatóid az elméleteidet. Megértjük, hogy szeretnéd alátámasztani a feltehetőleg helyes teóriádat. A világ azonban még ennek a bázisnak a létére sem elég érett, ebben igaza van az ezredesnek. - védte meg Sam Danielt. - Hogy fogadnák szerinted a igazságot, ha majd egyszer mindenre rájönnek? - Ehhez definiálnod kéne, hogy mi is az a fogalom. Úgyis ki fog derülni mik zajlanak itt. Ha nem tőlünk, akkor majd attól a Fox Mulder nevü FBI-ügynöktől, aki a múltkor is itt szimatolt vagy az oroszoktól. Akkor kénytelenek lesznek az emberek megemészteni a történteket. Nem hiszem, hogy egy ekkora költségvetést felemésztő bázis után nem fog érdeklődni majd a média. Mindenesetre köszönöm a támogatásotokat és bizalmatokat. - Ez természetes dr. Jackson. Egy remete mondta nekem, hogy The-uth elmenekült a hívei egy részével egy bányabolygóra a Chaapa’aion át, ahol szintén lázadást szított az ottani szolgák között és ezért Ra megbüntette. - folytatta a régész gondolatmenetét Teal’c. - Ezt eddig miért nem mondtad? És ha ez Abydos? Kezdetben mi is azt hittük, hogy csak ő járt ott, ám Apophis is a Csillagkapun keresztül vitte el Skaarat és Sha’ret, tehát tudta a koordinátákat. Aztán meg Harsesis miatt tért vissza. Nem lehetetlen, hogy Thot is járt ott! Rat elpusztítottuk a bombával, de ezek szerint ez a másik Go’auld igenis él valahol, igaz rejtőzik a többi Rendszerúr haragja elől. Valószínüleg már nem azon a bolygón van, hiszen majd egy évet éltem az ottaniakkal és azt tapasztaltam a visszaemlékezéseikből és a helyi leletekből, hogy Ra mindig elpusztítatta az ellene szegülőket. Azokat, akik megkérdőjelezték az ő isteni hatalmát. Mi van ha így tett Thot abydosi lázadó követőivel is? Kasuf népe sosem hallott Thotról, mert nekik a Napisten volt az egyetlen. A térképtermet biztos, hogy nem Ra építette a hieroglifák fordításai alapján, de ehhez átfogóbb kutatásra lenne szükség. Lehet, hogy Ő volt?! - Erről az SG-10 vezetőjét kellene megkérdezni, mivel ők végeznek ott már hónapok óta hosszabb kutatómunkát. Egy órája tért vissza oda, miután itt jelentést tett. - emlékeztette őket Hammond tábornok. - Ahhoz még a te egész életed is kevés lett volna, hogy mindent elolvas! - mondta a fellelkesedett Carter. - Thot talán így akarta azoknak a világoknak az ékjeleit tudatni, ahova embereket vittek a Földről, hogy utána visszatérhessenek vagy hogy később ellenszegülhessenek Ra akaratának! - Erre sincs bizonyíték! Thot honnan tudhatta volna, hogy a Csillagkaput újra beüzemeljük és hogy ide hazajöhetnek? Egyébként is, azért, mert közös az ellenségünk, még nem biztos, hogy segítene nekünk! - szólt közbe O’Neill. - Egyáltalán mi értelme van már megint újabb bonyodalmat okozni magunknak? Ha a Tok’Ra kiterjedt hálózata nem találta meg, akkor mi mégis, hogy fogjuk? Lehet, hogy egyszerűen csak használhatatlanná tette annak a bolygónak a Csillagkapuját, ahol lapul, ahogyan a földiek tették. Az is lehetséges, hogy az Asgardok magukkal vitték egy baráti csevegésre vagy pedig már rég végzett vele valamelyik másik Goa’uld! Hagyjuk a fenébe Daniel az egészet! - Jack! Az Íbiszfejűt tisztelték a régiek a tudás isteneként. Számos olyan fejlett Goa’uld vagy egyéb technológiát átadhatna nekünk, ha megnyernénk a bizalmát. Gondolom azt belátod, hogy ez nagy segítség lenne a későbbiekben. Bármikor kitörhet egy súlyosabb konfliktus a Rendszerurak és a Föld között, amit már mi sem tudunk kézben tartani. Apophis hajóit is csak véletlenül tudtuk elpusztítani. Nem építhetünk a szerencsénkre vagy csak a szövetségeseinkre. - érvelt Daniel, mire a tábornok is helyeslően bólogatott. - Thottól megtudhatnánk Atlantisról és a későbbi forradalomról is egy csomó fontos dolgot!!! - Hát, ha állandóan csak menekült, nem hiszem, hogy volt ideje a laborban fegyvereket kotyvasztani az elmúlt pár évszázadban! - jegyezte meg félhangosan az ezredes, akinek megvolt a véleménye a tudósok értékes munkájáról. - Ezt meg se hallottuk! - reagált egyszerre dr.Jackson és dr.Carter, mire Jack hozzátette: - Elnézést! Teal’c te mit tudsz Atlantisról? Hallottál valaha róla? - próbálta elterelni a szót másra az ezredes, miután a doktorok lecsillapodtak színlelt dühükből. A figyelem a csendes Jaffára irányult a teremben. - Szinte semmit. Állítólag az őshazán egy legendás sziget, amit az istenek pusztítottak el, mert megelégelték az ott élőket. A Chulackon kellene megkérdezni Bra’tak mestert meg pár műveltebb öreget! Mikor még Apophis szolgálatában álltam, egyszer testőrként részt vettem egy tárgyaláson, ahol ő egy másik Goa’ulddal tárgyalt, már ha a vallatást annak lehet nevezni. A neve ha jól emlékszem Seshata volt. Apophis belőle akarta kiszedni Thot tartózkodási helyét, de ő ezt nem tudta vagy nem akarta elárulni. - Daniel a név hallatára elkezdte fellapozni a jegyzeteit. Izgatottan közölte a rövid keresés eredményét, amit megerősítette a gondolatát és így szinte fejből mondta: - Thotnak az egyiptomi mítológiában van egy testvére, akit Szesatként tiszteltek. Általában női alakban ábrázolták, akinek a fején egy hétágú csillag van. Ő segítette Thot tudományos munkáit. Együtt végezték a héliupoliszi Ra templomban lévő öreg fa leveleire a történelem fontosabb eseményeinek feljegyzéseit. Ha megtalálnánk és kiszabadítanánk, talán ő elvezetne hozzá. - Ezek a csillagok nem valamilyen csillagképre vagy bolygóra utalnak? - érdeklődött Teal’c. - Jack és Sam jó csillagászatban, nem én. Az ábrázolások pontatlanok. Szerintem csak díszítőszerepe lehet. Mindenesetre elgondolkodtató, amit mondtál. Majd megvizsgálom, ha több időm lesz! Seshata hol van most? - Bebörtönözhette valamelyik Goa’uld Rendszerúr vagy pedig már egyszerűen megölték. Bár ahhoz túl értékes fogoly, hogy egyszerűen elpusztítsák. Annyi viszont bizonyos, hogy hajdanán Thot ellen fordulhatott a hagyományaink alapján, úgyhogy nem hiszem, hogy bármire felhasználhatnánk. - Remek. Megint zsákutca. Ha már muszáj, akkor a legegyszerűbb az lenne, hogyha körbenéznénk a Chulackon, aztán meg az Abydoson. A Tok’Raval vagy Thorral is fel kellene venni a kapcsolatot, hátha tudnának segíteni, de szerintem ez felesleges időpocsékolás! Van épp elég dolgunk, minthogy már megint Indiana Jonest játszunk a sivatag közepén! - Jack, legalább találkoznánk az abydosiakkal. Úgy se voltunk már ott Sha’re halálának évfordulója óta. A kutatás egy próbálkozást megérne, nem? Ránk fér egy kis napozás és legalább kilábalnék a betegségemből! - Rendben. Akkor az SG-1 délután pontban ötkor átmegy az Abydosra, amennyiben Dr.Fraiser biztosít róla, hogy nem fertőzik meg az ottaniakat... Legkésőbb egy hét után térjenek vissza az SG-10-el ide jelentést tenni. Használják ki ezeket a pihenőnapokat! Leléphetnek! - mondta gondterhelten Hammond tábornok, majd elsietett a teremből, miközben a csapat felállva tisztelgett. Danielék távoztával az őrnagyot nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy Jack rejtette el a holmiját: - Tehát, akkor hova rakta a felszerelésemet? Ez egyáltalán nem poén, uram! Bement a női öltözőbe? - Jaj, Carter már mondtam, hogy semmi közöm hozzá! Ott nincsen videókamera, remélem kitalálja miért. Egyébként meg kérjen újat, ha mégsem lesz meg. Az előzőt nem kellett volna annak a húsevő növénynek a nedvében megáztatnia! Imádom az orchideákat… - Igaza volt Danielnek. Nagyon vicces kedvében van ma. - fanyalgott a nő. - Nem is tudom kivezette abban a dzsungelben az egész csapatot a mérgező spórájú pöffetegekhez…..! Ő még a gondolatától is megint köhögő rohamot kap. Hetekbe is beletelhet hála magának, mire végképp meggyógyul. - Ezt mostantól mindig emlegetni fogják? - az ezredes elindult Teal’c után a vezérlő felé. Samet csaknem hagyta nyugodni a dolog, így visszament vizsgálódni. A számára fenntartott szekrénynek tárva-nyitva kellett volna lennie, ahogy hagyta dühében, de most be volt csukva. Közelebbről megnézve apró karcolásnyomokat vett észre a zárnál, amiket elsőnek is látott, de nem tulajdonított neki elég figyelmet, mivel késésben volt. Ahogy kinyitotta, meglepetten vette észre, hogy a katonai ruhája behajtva a helyén volt, rajta egy feltekert papiruszhoz hasonló feketeszínü lezárt tekerccsel. A pecsétbe az SGC piramisjele volt ütve. Carter azt hitte, biztos a srácok viccelték meg. Furcsa érzése támadt, mintha egy belső hang azt mondta volna, hogy nincs egyedül a szobában. Körbenézett, de nem látott senkit. A zuhanyzót sem használta senki. Letette a könyveit az egyik ülőkére. Gyorsan magára kapta az egyenruháját, aminek nem a szokásos fertőtlenítő szer szagát érezte. Egy vállrándítással elintézte hirtelen feléledt gyanúját, majd kivette a neki bekészített ajándékot és felnyitotta a levelet. A tárgy érintése borzongatóan hidegnek tűnt. Kitekerve azonban az üres volt, csak egy jel van rányomva fehérrel a papírra. Jobban szemügyre véve egy írás jelent meg kisebb ábrákkal, ami szinte hívogatta, hogy olvassa el. A keze elkezdett remegni az izgalomtól. Engedvén a kiváncsiságának belekezdett, miközben az egész enyhén kékesen felderengett és így majdnem elejtette : "Az vagyok én, aki te. Nem mindig veled, de nem mindig ellened. Kövess engem, és én követlek. Ha végzel velem, az lesz végzeted.” Amint végigolvasta, az óriási hieroglifa és a szöveg betűnként villámgyorsan eltűnt. Éles fájdalom hasított belé hátulról, ami ráterjedt a fejére. A padlóra esett. Aztán meg olyan érzése volt, mintha a ruha kezdené fojtogatni. A pergamen mintha hirtelen megelevendett volna. Folyékony masszává alakult át, ami ráfolyt a nő csuklójára ahogyan fogta, majd egy bilincs alakjában szilárdult meg. Carter utolsó erejével csapkodott, de úrrá lett rajta a rémület, ahogy a kezeit satuként nem engedte mozgatni ez a számára ismeretlen valami. Üvölteni kezdett, de nem jött ki egy hang sem a torkán. Egy ajtó csapódását hallotta utoljára, de nem látta ki mehetett ki. Homályosan kezdett látni. Ezek után furcsa fényeket érzékelt maga előtt, majd elvesztette a kapcsolatát a külvilággal. Alig pár pillanattal később kopogás után belépett a helységbe Jack, akinek a folyosón feltűnt a nő által keltett puffanó hang. Megijedt, ahogy elsápadva meglátta kiterülve a földön arccal lefelé. Kinyújtott kezében az a fekete valami volt, ami addigra már visszalakult azzá a tekercsé, amit a tudós is látott. Legnagyobb megdöbbenésére, ahogy Jack óvatosan megfordította, hogy felsegítse, Carter szeme egy pillanatra felízzott, mint minden Goa’uldé mikor kinyilvánította a hatalmát. Sam egyedül állt egy kiterjedt tisztáson megszokott egyenruhájában hátán a fegyverével egy számára idegen helyen egy éppen megnyitott Csillagkapu előtt. A kezét rázogatta éppen, de simán kinyújhatta. Nem értette, mit keres itt. A nő zajt hallott és mire hátrafordult a jól megszokott hangon éppen becsukódott a kapu mögötte. Elenyészett vele együtt a gyűrű is, mintha láthatatlanná vált volna. A levegőnek különös illata volt, ami bizsergetően hatott. Pár szippantás után konstatálta, hogy nem mérgező… A féreglyuk elbomlása után nézett körbe. A világoskék égbolton a kavargó felhők takarásában egy óriási gázbolygót látott roppant nagy örvényekkel. Túl nagynak tűnt ahhoz, hogy hold legyen, ráadásul négy kisebb égitestet is látott szabad szemmel a nagyobb körül. A kezét a szeme fölé tette, hogy megcsodálja a káprázatos jelenséget, amihez hasonlót ember még nem tapasztalhatott. - Mi van ha ez egy hold ahol most állok és ez a hely a másik körül kering? Gyönyörű! Vajon mennyi földi perc lehet itt egy nap? Miért ilyen sűrű a levegő? Miért van itt ilyen meleg? Bár itt lennének a többiek, hogy ők is lássák ezt! Hogy megyek haza? - gondolta nő és a magánytól egyre nyugtalanabb lett. Kétségbeesése fokozódott mikor az egyetlen menekülési módot, a kapu kapcsolótábláját sem találta sehol. Körbe szabályos nagyságú kőtömbök voltak felállítva. Leginkább Chulackra emlékeztette, de annál rendezetebbnek tűntek. Középen egy magas, díszes követ látott, aminek négy oldalát simára csiszolták, akár egy egyiptomi obeliszket. A teteje csúcsban egyesült, amin valami fémszerű bevonat volt. Az oszlop tele volt írva hieroglifákkal, ami teljesen nem passzolt a többi sima felszínű kőhöz. Ezeket nem volt kedve mélyebben tanulmányozni, figyelmét a környezet kötötte le. Az erdőnek tűnő növényi vegetációból, ami ismeretlen formájú lila és rózsaszín lombozatú fákból állt, fura lények indultak felé. Három pár lábuk volt, akár valamilyen bogaraknak. Elől viszont volt egy valószínüleg kézként funkcionáló két pár hosszú csáp. Bőrük furcsán átlátszó volt, akár a tengeri állatoknak. Mintha a szöveteik csak vízből állt volna ki. Az ér- és az idegrendszerben keringő nedvek és impulzusok áramlása jól látható volt és világítva fluoreszkált. A doktornő nem tudta arcvonásaikat pontosan kivenni a távolból. Egy idő után megálltak, körülbelül százötven méter távolságban, mintha falba ütköztek volna. Nem tűntek egyelőre ellenségesnek, csak furcsálva méregették. Aztán az egyik harci vicsorgásnak tűnő jelre rohamot rendelt el. Ahogy elkezdtek a nő felé vágtázni, valóban nekiütköztek valaminek. Kékesfehér villámlás cikázott végig körbe. Carter látta, hogy kupolaformában terjed végig és a középpont az obeliszk csúcsa. Végigfutott benne, hogy ez a védőfal hasonló, mint Hathor börtönbolygóján. Aztán morajlás hallatszott és a föld megremegett. A lények szétszéledtek és visszatértek oda, ahonnan váratlanul előbukkantak. Samantha ismét a földrezuhant. Több helyen szétnyílt a tisztás, akár egy hasadék. A repedésekből füst tört fel, aminek ammónia és kén szaga volt. Az egyik kőtömb mögül egy alak lépett elő, aki mintha végig itt állt volna. A nő döbbenten látta, hogy ez saját maga csak más ruhában. A hölgy fekete köpenyt hordott, amibe fehérrel furcsa ábrákat hímeztek. Ezen nem volt ideje elmélkednie Carternek, mert a másik megszólalt: - Hát végre megküzdhetünk! Halál az árulóra! - szólt eltorzult hangján, ahogyan hajdanán Jolinar irányítása alatt beszélt. - Csak az a kár, hogy te nem győzhetsz! - Felemelte a bal kezét, s ahogy köpenyének ujja hátracsúszott, egyértelművé vált, hogy azon egy Goa’uld ékszer volt. Varázslásba kezdett rövid koncentrálás után. Rezgés terjedt csóvában feléje. Az energialöket hátralökte a nőt pár méterrel neki az erőfalnak, ahol még az előbb a kapu állt. Ismét az előbbi kékes derengés cikázott körbe és a nő háta sajogni kezdett. Sam a fegyveréhez nyúlt és lőni kezdett védekezésképpen. A golyósorozat közül az egyik súrolta a másikat a lábán. Az ellenfele elvetődött, ugyanolyan finom kecses mozdulattal, ahogyan ezt ő hajdanán a katonai kiképzésén tanulta. A másik golyó azonban a pontos célzás miatt megsértette a hasfalát. Amint az ellenfelét eltalálta, Sam saját testén is megjelent a sebek nyoma. Keze véres lett, ahogy megérintette. A fájdalomtól összegörnyedve az egyik oszlop mögé bújt. A nő nem értette, hogy sérülhetett meg. Aztán észbekapott, mert egy lehetőség eszébe jutott, hogy ki ez a másik illető: - Te egy másik valóságbeli énem vagy! - kiálltotta oda. - Nem hinném…! Hmm. Másik valóság? Ez ismerős! - szólalt meg a hang egyre közelebbről. - De sajnos ez rossz válasz! - Nem fogok harcolni saját magam ellen! - sántikált elő merészen Samantha a fedezékéből teljesen kiszolgáltatva magát. - Akkor meghalsz! Én Jolinar vagyok. Nekem fogsz engedelmeskedni ember, ahogyan mindig is! - a másik az energiákat fókuszálva a mellette feltört hőkutakból, egy tűzgolyót lőtt Carter felé, aki a földön fekve az utolsó pillanatba kénytelen volt az egyik kőoszlop mögé vetődni ismét. -Nem bújhatsz el előlem! - erre keresztbefont keze összeütésére eltűnt az a fedezék kékes villanás mellett, ahova bújt. A nő továbbrohant, de nem talált menedéket. Carter mi baja van? - ekkor vette észre a nő kezében a felbontott tekercset. A karja vörös lett, ahogyan az egész háta és hasa, ahol a ruha érte. Ahogyan az ezredes hozzáért, őt is kaparászó érzést fogta el a torkában, de nem érezte magát különösen rosszabbul pár másodperccel később. O’Neill legnagyobb megdöbbenésére az őrnagy valamilyen ismeretlen nyelven beszélt magában összevissza. Látszott, hogy valamilyen képet lát maga előtt, mivel nyitott szemei a távolba révedtek. A lábán és vesemagasságban pedig megjelent egy seb, ami gyorsütemben vérezni kezdett. Jack a kinti telefonhoz rohant és átszólt Dr.Fraisernek és a központnak. Megnyomta a vészriasztót, mire elkezdődött a vörös lámpák világítása és az idegesítő vijjogás. Katonák rohangáltak a folyosókon, mint egy feléledt hangyabolyban. A doktornő pár pillanat múlva két katonával és négy asszisztenssel megérkezett. Sam nem tudott lábra állni, ezért egy hordágyon gyorsan elvitték. Jack feltekerte az üres levelet, miközben továbbment a többiek után az orvosi részlegbe. Időközben megérkezett Daniel, Teal’c és Hammond tábornok. Miután meggyőzte azt őt vizsgáló orvost, hogy jól van, odament a többiekhez, akik nem értették mi is ez az egész. - Mi történt Jack? - kérdezte a meglepett tudós. Erre az ezredes elmesélte a történteket. A tekercset odaadta Jacksonnak. Teljesen üres volt. Ahogyan azonban Teal’c hozzáért, megjelent egy jel, ami az egész lapot kitöltötte. Dr.Fraiser közben elkezdte vizsgálni egy benti helységben Cartert, amíg ők kint várakoztak. Az elsősegélyt befejezve a doktornő pár perc múlva gondterhelt arccal tudatta a többiekkel, mit talált: - Most már bemehetnek. Mindjárt aludni fog. A ruhája valamilyen vegyszerrel van átitatva, ami allergiás rohamot váltott ki. Az előzetes vizsgálatok alapján hallucinogén drognak néz ki és ezért beszélt össze-vissza. A szövetet leszedtük, már elküldtem analízisre. Nem tudom fog-e hatni az ellenszer egyáltalán. A sérülései súlyosak, de sikerült a vérzést elállítanom. A fejével van valami. A készülékek fokozott agyi aktivítást mutatnak. Őszintén szólva fogalmam sincs mi okozhatta benne ezt a rosszulétet, de romlik az állapota. Még nem láttam ilyen erős növényi alkaloidot, ami így kiütne valakit. Magára viszont nem hatott. Remélem majd ha magához tér, elmondja mit látott. Az előbb adtam neki nyugtatót, hadd pihenjen. Ha az, amit olvasott veszélyes, akkor jobban tennék ha nem fogdosnák szabad kézzel és nem néznének bele! - Ezzel már elkésett, doki. Egyébként semmi sem volt írva mostanáig arra a papírra! - mondta Jack, akinek egyáltalán nem tetszett, ami Sammel történt és egyre feszültebb lett. Nem tudta leplezni, hogy nagyon aggódik a társáért. Több volt ez, mint munkakapcsolat. - Dr.Fraiser! Nem lehet, hogy ez az a spróra, amit belőlem izolált a múltkori küldetés után és az most hat? - Nem Daniel. A mikroszkópos vizsgálatok szerint legalábbis. Ezt valami más okozza. Valami, ami nem földi eredetű. Biztos, hogy világított a szeme? Jolinar meghalt, mikor megmentette az életét a Vadász támadása után. Semmi jel nem utalt arra, hogy Goa’uld szállta volna meg megint. - jelentette ki a doktornő. - Igen, egy pillanatra sárgán felderengett gyengén a szeme. Mint tudjuk a szimbionta halála után bizonyos képességek megmaradtak benne. Nehezen bár, de tudja használni a Goa’uld tárgyakat. Kronosst is ő gyógyította meg. Jolinar nélkül odavesztünk volna Sokar börtönében. Valami ősi nyelvet beszélt, ami nem hasonlított az általad beszélt ó-egyiptomira a hangzása alapján. - Nem lehet, hogy ez is hasonló, mint ami téged megszállt hajdanán? Tudod, mikor "megtanultál” az Ősök nyelvén beszélni? - kérdezte Daniel. - Az a tudást az Asgardok elvették még időben, mielőtt végleg beleőrülök. Nem hinném, hogy nekik most közük lenne ehhez. Nézzék Cartert! Mitől sérült meg? S ki a fene tette azt a valamit a szekrényébe? - ebben a pillanatban égési sebek keletkeztek a bal karján, ami elkezdett felhólyagosodni, ezért gyorsan jegelni kezdték, hogy csökkentsék a nő fájdalmát. Egyre több nyugtalanító kérdés jutott mindenki eszébe. - Azt hiszem ideje, hogy szóljunk az apjának! A Tok’Rák majd megmondják mi ez a fekete tekercs és hogy honnan származik. - javasolta Daniel. - Nem tudom, de annyira hideg. Mintha maga a halál érintése lenne. - Thot jelképe a toll? Ő az írás istene vagy nem? - érdeklődött ezredes. - Kellett nekünk felemlegetni! - Nem az biztos, hogy ez a hieroglifa Maat jele, amit rengetegszer láttam már Abydoson és Egyiptomban. Majd megpróbálok utánanézni a faragás mintájának a Neten és a szakkönyveimben, hátha lelek még valamit. Nagyon ismerősnek tűnik, de most még nem akarok nyilatkozni. - mondta miközben a folyosók felé mentek. - Tegye majd ezt Dr.Jackson! Az abydosi út egyelőre lefújva. A bázis lezárásáról már intézkedtem! - mondta Hammond, aki már indult is a csigalépcsőn fel a vezérlőbe a Tok’Rák hívására. A kódjel megérkeztével az Íriszt kinyitották és egy csuklyát viselő alak lépett át a féregjáraton, aki nem tűnt ismerősnek. A katonák készültségben maradva fegyvereikkel rá céloztak. Az Írisz összezáródásával és a kapu becsukásával a kékes ragyogás abbamaradt. A fémes hangra az alak idegesen hátrafordult. Hammond tábornok a hangosbemondón keresztül szólt le a vezérlő ablakában állva: - Tok’Ra? - mire az idegen egyenesen felnézett az üvegen át a tábornokra. A szeme felízzott a csuklyájának kámzsája alatt, mire mindenkinek a hátán futkosni kezdett a hideg a feszültségtől. - Tau’Re? - kérdezte válaszként érdekes hangszínén, ami arra utalt, hogy most a szimbionta irányít. - Igen. - Egyedül? - lepődött meg a tábornok. - Hol vannak a többiek? Anise? - Amint látszik…, majd később elmondom a távolmaradásuk okát. A határozott válaszokra a riasztó idegesítő hangja is abbamaradt. Az oldalsó biztonsági kapu felnyíltával Hammond tábornok, Jack és Teal’c lépett a fegyverüket leeresztő őrök közé. Az idegen elindult lefelé a pallón, amin a felderítőszondát szokták a kapu magasságába jutatni. Menetközben hátravetette a csuklyáját. Ekkor vették észre, hogy egy gyönyörű vörös hajú nő áll előttük. A köntös alatt, már amennyit hagyott láttatni magából, egy míves fekete szövetpáncélt viselt. Súlyától függetlenül könnyedén mozgott benne. A többi felszerelése nem látszott, de nem is akarták átvizsgálni. - Hadd mutatkozzam be! Hammond tábornok vagyok, ő Teal’c, ő Jack O’Neill ezredes és ő pedig Dr.Daniel Jackson. - mutatta be röviden a többieket meghajlással, miközben a kitáruló ajtón át Carterhez siettek. - Tudom. Selmak sokat mesélt Önökről. Jacobék egy küldetést teljesítenek, ezért jöttem én. Hadd mutatkozzam be. A nevem Ta’amar. - hajolt meg, majd ezután a hangja normálisra váltott. - Az én nevem pedig Karesha. Gondolom nem engem vártak. Az üzenetük elég rejtélyes volt! Nincs vesztegetni való időnk! Kérem vezessenek dr. Carterhez! - Rendben. Pont ezért hívtuk a Tok’Rát, mert most nagy szükségünk lenne a segítségükre. Erre katonák kíséretében mindannyian átmentek Samhez a lábadozóba, aki már félálomban volt. Több kisebb seb jelent meg a testén, amik lassan véreztek. Elmesélték séta közben a látottakat, de az idegen nem szólt semmit. Karesha a kórterembe belépés előtt megállt egy pillanatra, furcsán fogni kezdte a fejét. Fejét lehajtva hagyta, hogy Ta’amar visszavegye az írányítást. A ruhája alól kivette az övén lévő zacskóból egy hasonló köralakú szerkezetet, mint amilyet Carter a vikingeknél talált, majd feltette a jobb kezére. Erősen koncentrálva valamit mormogott. Daniel kérdően a többiekre nézett. A tenyerénél lévő ékkőből rövid ideig kék füst kezdett el kiáramlani, ami körbe-körbe gomolygott a nő körül. Többször mélyen belélegezték. Az archeológus leállt ismét köhögni, ahogy beszippantotta. Nem emlékeztette semmi jellegzetesre. Teal’c kivételével mindenkit megbabonázott a látvány. Jack oda is súgta halkan Danielnek: - Erre engem is megtaníthatna! Mennyi újat tudna nekem mutatni…! - Jack, most már én is kezdek aggódni érted! - válaszolta Daniel, aki értette az ezredes kétértelmű megjegyzését. Figyelmét inkább a vendég kötötte le, aki Sha’rera emlékeztette az arcvonásaival. - Pedig még a neve is szerelmemet jelent. Amore mio! - mondta sóhajtva szappanoperákból szerzett nyelvtudásával O’Neill, akit megbabonázott az érzéki nő. Daniel csak csóválta a fejét. - Nem tudom, de nekem nem tetszik valamiért! - súgta oda a többieknek Teal’c, de azok nem törődtek a véleményével. - Hívják a többi Tok’Rat nagy baj van! Nem tudom szabad-e belépnem, de szükségem van a segítségükre! - szólalt meg a nő megint a normális hangján. - Megéreztem valamit és ezért aktiváltam ezt a védőpajzsot. Ez megvédelmez attól, hogy elkapjam ezt a … , hogy is mondjam betegséget! Önökre ez nem veszélyes, hacsak valamelyikőjük nem Goa’uld, de azzal akkor én fogok végezni! - jegyezte meg fenyegetően. Ezekután belépett. A kék füst elkezdett áramlani az ágy körül is. Ta’amar becsukta a szemét és mély transzba esett több percre, miközben bal kezét a nő homlokára tette. Az őrnagy ereje egyre jobban fogyott, míg a másik láthatólag nem tűnt fáradtabbnak. Ellenfele lába egészen gyorsan gyógyult, míg az ő mozgása egyre lassult. A hasát fogta, hogy csillapítsa a vérzést, ami lassan abbamaradt. Ezután borzasztó fáradtság futott végig rajta, amely nem tudta honnan tört rá. A fegyverét nem akarta használni, erre elővette a kését, hogy majd megpróbálja azzal ártalmatlanítani. Mindkettő eltűnt kisebb látványos kék felvillanás mellett. - Már mondtam, hogy nem győzhetsz! Add fel, egyesülj velem! Akkor meghagyom a szánalmas kis életedet! - mondta a nő, ahogyan egyre közelebb jött. Aztán összecsapta a kezét. Az egész füves tisztás üres lett. Most már csak ők ketten voltak. Ellenfele egy gépfegyvert vett a másik kezébe a ruhája redői közül. - Te nem Jolinar vagy! Ő nem tenné ezt velem! Te abból a világból jöttél vissza, ahol azok az indiánok vannak? Én nem ártottam neked, sem a népednek, sem T’akayának vagy Xe-isnek! Ha engem elpusztítasz, meghalsz te is! - s ahogy ezt mondta, részben beugrott neki a papíruszon olvasott vers szövege. Próbálta felidézni, de ebben a zaklatott állapotában nehezére esett minden tudatos cselekvés. Valamilyen belső hang miatt érezte, hogy ezt kell tennie. - Hazudtam volna? De hát ki nem? Lépj közelebb Samantha és add meg magad a sorsodnak! - erre a Goa’uld kesztyű világítani kezdett pont úgy, mint Apophis hajójában Danielnél vagy amikor ő meg Hathorral viaskodott. Beugrott neki, hogy milyen nagy hipnotikus ereje van ennek a fegyvernek. Kétségbeesetten próbált elhátrálni minél messzebbre, de tudta, hogy nincs hová menekülnie ilyen lábsérüléssel. Végül kitört belőle, ahogyan ellenfele ismét mellé lépett: - Soha! - Furcsa gondolatok futottak végig benne. Képeket látott a fájdalomtól felvillani, ami tudta, hogy egykori szimbiontájáé lehet. Az idegen megállt és becsukta a szemét. Fejét furcsán felhajtotta, majd így szólt: - Lám-lám-lám! Jolinar még mindig benned él, de majd teszek róla, hogy végképp megsemmisüljön és vele együtt te is! Ashrak hibázhatott, de én nem fogok! Ha értenéd miért jöttünk, akkor nem ellenkeznél! Kék derengés vette körül az igazi Cartert, ami felfogta az első golyósorozatot körübelül két méter távolságban a testétől. Egy ismeretlen hang hallatszott, ami valójában Ta’amaré volt. Pajzsot aktivált kettőjük köré, ahogyan a kezén lévő ékszeren egy színes követ megnyomott az ágy mellett állva. Mindebből Jackék nem láthattak semmit. - Ki vagy te? - kérdezte az elgyötört asztrofizikus fennhangon a semmitől. - Erre nincs időm! Emlékezzen Jolinar! Önön pedig csak az segíthet, ha rájön a megoldásra! Nem avatkozhatok be tovább itt a küzdelmükbe! - és ezek után a hang egyre távolabbinak tűnt. A másik nő a jobb kezében lévő gépfegyverből lövedékek tucatjait lőtte rájuk, de mind ártalmatlanul lepattant. | |
|
| |
| Megtekintések száma: 731 | |
| Összes hozzászólás: 0 | |