Feltámadás (SG-1) 2.rész
| - A többiek miért nincsenek már itt? - vetette oda ingerülten a Ta’amar, ahogy magához tért a transzból. - Nem lehet ismét kiválasztani Vorash, nem tudjuk miért. - mondta a vezérlőből visszatért Hammond tábornok. Közben Sam tekintete egyre bágyadtabb lett. - Dr. Fraiser! Adott neki nyugtatót? - kérdezte remegve az erőlködéstől, mire Janet helyeselt. - Az nem jó! Fel kell élénkíteni, különben a gyógyszerrel csak segítünk annak a szörnyetegnek! - erre a doktornő az utasítás szerint cselekedett, gyorsan több ampullából injekciókat szívott fel. - Ha elalszik, meghal! Próbálják megint hívni őket! - Miféle szörnyetegnek? - aggódtak a többiek, de Ta’amar nem válaszolt. A tábornok kiviharzott a vezérlőbe. Erős koncentrálás és hangos kántálás után vörös fénnyel elkezdett világítani az ékkő Ta’amar jobb tenyerében, ahogyan elkezdte használni megint a gyógyító tárgyat. A nő megremegett az erős szellemi megterheléstől. Jó ideig fölé tartotta, ám egy idő után azonban nem bírta tovább és eszméletlenül esett össze. Teal’c és az egyik katona áttette egy vizsgálóasztalra. Egy másik orvos elkezdte a nővérekkel vizsgálni. Ekkor lépett be az SG-7 egyik tagja, aki kezében egy zattal, amit Jackék még Apophis hajójáról hoztak, egyenesen Ta’amart vette célba. A lövései célt tévesztettek, mert a Jaffának az utolsó pillanatban sikerült egy erőteljes ütéssel félreütni a kezét. A tárgy végül a földreesett az ágy mellé. Ezekután a katonáknak rövid kézitusa után nem esett nehezére elfogni és kivezetni a teremből az indulatos férfit, aki végig azt hajtogatta magából kikelve : - Ez a nő megöli Samet! Ez …. - erre valaki hátulról fejbecsapta és ezekután az ezredes intézkedett, hogy vigyék egy zárt szobába a dühöngő férfit. Eközben Carter két sérülése látványosan gyógyulni kezdett, ahogyan a vörös fény érte a nőnek köszönhetően. Teal’c elment az őrökkel, hogy többet megtudjon a támadó okairól. Sam érezte, hogy energia áramlik bele valahonnan. Súlyos sérülései elkezdtek beheggedni. Látta, hogy a kisebb erőfal, ami őt övezte már halványodva bomlik a sok találattól. Ellenfele nem csinált semmit egy darabig, majd alakot váltott. Fokozatosan átalakult azzá a Nox nővé, akivel már többször is találkoztak. Lya két kezével széles mozdulatot tett. Erre az aktivizált Csillagkapu megjelent a tisztás túlsó végében. Közben a környezet átalakult. Egy másik helyen álltak egymástól hasonló távolságra. Az őrnagy rájött, hogy ez a már látott Nox-anyabolygó a felhővárossal. - Kiálltad a próbámat, ember! - szólalt meg gúnyosan a tér közepén állva az ismeretlen. - Az eddigi csak illúzió volt. Látni akartuk mennyit változtatok a legutóbbi találkozásunk óta. Hiba volt a kezedbe fegyvert adni. Elkerülhető lett volna a kín…! - Meg kellett magam védenem! Miért támadtál meg? Ez nem jellemző rátok! - szólt vissza elkeseredve a nő. - Jolinar is hajdanán a világunkban járt és elvett valamit, ami a miénk. Ha feltámasztom a testét és megkapom azt az információt, amit kerestetnek velem, akkor elengedlek. Nyisd meg elmédet! - Honnan tudjam, hogy nem versz át? Nem tud ártani nektek! Gyógyíts meg teljesen, aztán tárgyalhatunk! - Nem tehetem. - a válaszra Samanthának beugrott, hogy ellenfele megint hazudik. A kapu abban a pillanatban eltűnt megint és magukra maradtak. Olyan volt, mintha ez az idegen olvasta volna a gondolatait. - Tudtam, hogy nem fogsz hinni nekem. S az a hely sem tetszett? Ott kezdődött és ott fog végződni minden…! Meguntam a játékot! - Ezekután a fegyverét a földre dobva egy katonai kést vett elő az övéből, majd kacagva mellkason szúrta magát markolatig. Ettől mindketten térdreestek és ezt kezdte hörögni: - Haláloddal most már az enyém vagy, ahogyan mindig is! Ha kell ezerszer pusztítalak el! Még ma megfogsz méretni! Ahogyan Ő is! Az igazi Carter is a földre zuhant térdepelve. Tudta, hogy a döfés miatti vérzés pár perc alatt végez vele. Ellenfele teste átalakult, s felvette egy fénylő lebegő lény alakját. Hasonló volt az idegenekhez, ám ennek a hátán két pár szárnya volt, ami felváltva csapkodott, akár egy tengeri rája. Elől pedig a csápjaival nyúlkált feléje. A hátulsó két lábát pedig felhúzta áttetsző teste mellé. A levegőben siklott a nő felé sértetlenül. Kilépett eddigi alakjából, ami ott lent maradt és fokozatosan elhomályosodott. A lény azonban figyelt. Samban furcsa dolgok kavarogtak és régi dolgok jöttek fel benne. Érezte, hogy szívverése egyre lassul. Még mindig a szövegen gondolkozott a földön agonizálva az ismeretlen hang tanácsára, majd hirtelen ötlettel a sorok kezdőbetűit mondta: - ANKH! - erre a másik elkezdett eltűnni, miközben az valamit még sivított. - Az Életet választom! - ezekután a nő elájult, de még látta, ahogy az idegen teretmény ezt bömbölte: - Most győztél, de még találkozunk! Ebben biztos vagyok, áruló! - A lény fluoreszkáló teste hirtelen vakító fényt kezdett el generálni, és mire eloszlott, már nem volt sehol. A környezet elfeketedett és Sam egyedül maradt a sötétben. Ezek után a különös utazás véget ért. Carter halálos sebe megjelent a központban fekvő testén is. Dr. Fraiser és a többi orvosi segítő kapkodva próbálta visszahozni az életbe. Az orvosi műszereket nézte mindenki, amik jól tükrözték a nő haláltusáját. Ta’amart ekkor térítették magához. Újra nekiveselkedett a gyógyításnak és csak hosszú percek után szólalt meg: - Elment. - Mindenki úgy értette, hogy meghalt. Az EKG hosszú sípolása után azonban a beinduló szívműködés alátámasztotta, hogy a nő él. - Mármint most már rendben lesz. - törte meg a hirtelen keltett feszültséget és bánatot Ta’amar furcsa hangjával. Lehajtotta a fejét és Karesha folyatta: - Hagyjuk pihenni, nemsokára felébred. Rengeteg a megbeszélni valónk! Azt szeretném, ha részletesen elmesélnének mindent! Az említett támadómmal is találkozni kívánok! Menjünk fel a tárgyalóterembe! - Jobban érzi magát? - érdeklődött Jack, aki egy csésze kávét kínált a vendégnek, de ő visszautasította. - Én igen. - mondta Karesha. - Ta’amar viszont meggyengült, de rendbe fog jönni remélhetőleg pár óra alatt, akárcsak dr. Samantha Carter. Szeretnék beszélni a merénylőmmel, ha lehetséges. - Nem árthat többet önnek. Eszméletlen és benyugtatóztatták. - jelentette ki Hammond tábornok. - Nekem beszélnem kell vele! Most! - A tábornok azonban ellenkezést nem tűrő képet vágott. - Kérem…! - Már mondtam, hogy most nem lehet. Teal’c vigyáz rá, hogy ne tehessen kárt. Szeretnék elnézést kérni a nevében! - Rendben. Meséljék el, hogy nem volt-e valami furcsa a doktornőnek a mai viselkedésében? - Hát… A mai megbeszélésre késve érkezett, mert azt mondta, hogy nem találta a helyén a felszerelését. Aztán egy hosszú megbeszélés után úgy döntött, hogy lemegy még egyszer körbenézni. Én később értem oda. Bent feküdt és meredt maga elé. Valami furcsa nyelvet zagyvált. A kezében egy fekete tekercs volt, aminek a tartó részén is az a jel volt, mint a papíron. Egy toll. Daniel, hozd be légyszíves! - szólt O’Neill a tudósnak, aki inkább kiküldött érte egy őrt. - Ez jellemzően Goa’auldok által használt fegyver merényletekhez. Valamilyen díszes tárgynak néz ki, hogy felhívja az áldozat figyelmét. Olvasás közben valójában ez segít megnyitni a tudatát, miközben a test fogollyá válik. A tárgy a karok rögzítésével megakadályozza a parazitát abban, hogy magát védhesse. Legalábbis a legendák szerint… - Akkor jelent meg ez a jel, amikor Teal’c megérintette. Addig nem volt semmi sem ráírva. - Igen, mert tudatni akarták az elkövető felségjelét. Ha egy kifejlett Goa’uld megérinti, akkor aktivizálódik. Valószínüleg így küszöbölik ki a Jaffa testőröket. Ezért nem bántotta Teal’cot vagy nem akarta. - Mitől sérült meg Sam? - kérdezte Daniel. - Ha ez a tárgy kitudja választani az ellenfelét, akkor tud gondolkodni? - A fejlett biokémiai működési elvét sajnos még mi sem értjük A monda szerint egy élet-halál küzdelem kezdődik. Találkozik egy alternatív valósághoz hasonló helyen valamilyen ellenfelével, aki egyébként többnyire ártó szándékú. Aztán… - Többnyire? - szólt közbe szokásához híven Jack, akit nyugtalanítottak a fejlemények. - Egyetlen egy Tok’Ra volt képes legyőzni réges rég egy ilyen bestiát. Csak a vele kapcsolatban fennmaradt szűkszavú feljegyzéseket ismerjük. Róla sem tudunk biztosat, mivel jópáran odavesztünk a legutolsó hasonló találkozáskor ezekkel a lényekkel. Ozirisz elterjedtebb nevén Hádész és később Ptah szolgálatában állnak illetve álltak ezek a teremtmények, amíg magukat nem önállósítva elkezdtek a Csillagkapun át közlekedni. Állítólag hajdanán egy másik realitásból vagy galaxisból hozta át őket, akik valamiért a szolgálatába szegődtek. A nevük Dhyrpi’endolhaeq’ntaser vagy valami ilyesmi, de mi csak Ártó lelkeknek hívjuk őket. Elpusztítják a parazitát vagy a szimbiontát aztán meg a gazdatestet. Valószínüleg a hajdani Jolinar miatt aktivizálódott, hogy ő meghaljon. Én is csak éreztem mindkettőjük jelenlétét, félelmet és dühöt, de nem láttam semmit. - Daniel is valami ilyesmit magyarázott! - mondta büszkén O’Neill, mire a tudós mosolygott. - Ezek szerint tudják, hogy Jolinar beleköltözött Carterbe. De mit tett, hogy ennyire el akarják pusztítani a Goa’uldok? Teal’c elpuszította a Vadászt, aki átadhatta volna a haláláról szóló információt! - Karesha szótlan maradt és láthatóan nem akart belemerülni a részletekbe. - Jó, de azóta már jártatok más bolygókon. Nem csak Tok’Ra kémek vannak, hanem Goa’auldok is. Eleve Hathor börtönében is megvizsgálták az elméteket. A Goa’uldok végtelenül beképzeltek, de nem hülyék. Megvannak az eszközeik, hogy megszerezzék, amit nagyon akarnak. - mondta figyelmeztetően Karesha. - A toll-szimbólum, ami megjelent a tekercs végében, Maat szimbóluma, ahogy már dr.Jackson is említette. Még csak nem is próbálja leplezni, hogy ő a merénylet végrehajtója. Bár ezeket a tárgyakat is el lehet lopatni… - Az egyiptomi mitológiában ő volt az, aki a halott szívét az alvilág bejáratánál megmérte a mérlegben Ozirisz előtt. Úgy, hogy az elhunyt szívét egy serpenyőbe tette, míg a másikba a becsületet jelképező tollat. Ennek nehezebb kellett lennie, mint a szervnek. Ezzel igazolták, hogy az illető tiszta élete lévén bekerülhet az alvilágba Oziriszhez. A görög mondavilágban Maathoz hasonló istenség Themisz vagy Pallas Athéné volt, de lehet, hogy mindhárom ugyanaz a személy. Elvileg az igazság istennője, a világot összetartó rend. - mesélt Daniel. - Talán régen így is volt. Nem tudjuk Jolinart miért akarja elpusztítani, de nem hiszem, hogy különös indok kellene neki hozzá. - mosolygott sejtelmesen Karesha. - Maat és Ozirisz egy pár tagból álló igen erős szövetség tagjai voltak, ami az utóbbi időben hullott szét. Még külön-külön önmagukban is roppant veszedelmesek! Ha az a katona visszatér és megmutatja azt a tárgyat, aminek a segítségével az Ártó megtámadta Cartert, szeretném magammal vinni, hogy majd tanulmányozzuk. Csak azt nem értem, hogy kerülhetett ide? - kérdezte őszintén a nő. - Valószínüleg valamelyik SG csapat hozta haza tanulmányozásra. - mondta Hammond, majd a behívatott másik katonát kiküldte, hogy kezdjék átvizsgálni az SG missziókkal a Földre hozott holmik listáit, hátha van valami nyoma. - Lehet, hogy áruló férkőzött a bázison szolgálók katonák közé. Valamit mintha éreztem volna a folyosón, ahogyan dr. Carterhez kísértek. Most fontosabb lenne látnom azt a fekete valamit! - dr. Jackson átment a laborba, hogy utána nézzen az őr késlekedésének. Egy vitrinbe elzárta azt a tárgyat, de legnagyobb meglepetésére már nem volt ott. A földön két lefegyverzett, megvert katona feküdt, akiket nagy erővel ütöttek le. Megnézte a pulzusukat és konstatálta, hogy élnek. Visszarohant a többiekhez a riasztó elindítása után. - Én ezt nem értem! Eltűnt! Nincs a helyén! A feltételezett elkövető magával vihette, de ezek szerint még itt van a bázison! Barber lenne? - Abban a pillanatban elkezdett remegni a bázis a tompítók ellenére, ahogy a Csillagkapu aktivizálódott. Hammond már tudta, hogy baj van, mivel az előbb intézkedett a beszélgetés alatt a további utak halasztásáról. Jack és a többiek lerohantak a vezérlőbe, ahol szintén elkábítva találták a két kezelőt és az egyik őrt. Az ablakról felhúzatta a számítógéppel a védőfalat. Ekkor látták, hogy az SG-7 előbb elfogott vezetője tart éppen a Csillagkapu felé. Az Írisz ki volt nyitva. A férfi mégegyszer utoljára visszanézett a vezérlőbe egyenes Kareshára, aki Jackékre pillantott, majd őt figyelte. - Ni’ya sho’va..! - üvöltötte miközben szeme felízzott zöld színben. Átdobta a tekercset a térkapun. Ezután elkezdett vicsorogni és hátrálni. Mondanivalóját befejezetlenül hirtelen beugrott az eseményhorizontba. Ahogy eltűnt, mellette nem sokkal később jóval nagyobb területen kezdett el örvényleni különböző méretben a féreglyuk úgy két méter magasan és rövid időre fényesség támadt. Teal’c ekkor futott be a lenti terembe, miután sikerült becsusszania a bezárodó vastag biztonsági ajtó előtt. Többször átlőtt a kapun botfegyverével. A féreglyuk elbomlott. O’Neilléknak nem volt idejük sokat gondolkodni, mivel az önmegsemmisítő rendszer is aktiválódott. Megkezdődött a hangosbemondón a visszaszámlálás. A két vezérkari tag a megfelelő kód beütésével megpróbállta leállítani, de a rendszer nem fogadta el. Ismétlésekre sem. Teal’c ezután érkezett meg futva a fenti helységbe. - Uramisten! Az az őrült átprogramozta ezt is! - erre mindenki a maradék pár másodpercben a halálra gondolt, ám a gép hirtelen leállt a számlálással magától két másodperccel a nulla előtt. Az emberek megkönnyebülten sóhajtottak fel. A monitoron egy szöveg jelent meg, amit csak később vettek észre: " Talmar al nanei tarqat. Joa qua, Tau’Re?" - Ez az SG-7-ből Steve Barber őrnagy ?! - jegyezte meg Daniel, aki ismerte a férfit több közös küldetésből. - Igen, de ezek szerint ő most már Goa’uld. - mondta a fejét csóválva helyeslően a tábornok. - Egyébként mit mondott? - Hallgass rám, áruló..! - fordított szinte egyszerre a nő és a nyelvzseni. - Biztosan önre gondolt Ta’amar, magának akart valamit mondani. S ez a szöveg mit jelent dr.Jackson? - A nevem nem …. Megértetted, Földi? Azt a középső szót nem teljesen értem. Segítenél Ta’amar vagy Teal’c? - Azt jelenti, hogy valóság. - Teal’c szeme összeszűkült, amit Ta’amar észrevett. Ezért fűzte hozzá: - Azt is jelenti még, hogy igazság egy másik kiejtés szerint. - Ez így sem értelmes. Úgy hívnák, hogy nem valóság? Illúzió? Nem értem. - sopánkodott a nyelvész, aki gondolataiban még mindig az előbbiek hatása alatt volt. Eszébe jutott az alternatív világ hasonló pusztulása közbeni távozása. Félt. - A neve igaz. Ilyet még nem is láttunk. Zöld volt a szeme vagy csak én láttam rosszul? Biztos túl sok fűszert evett…! - mondta tréfásan a vidámnak látszó Jack, hogy visszatérjen a nyugalom a bázisra. - A végén diszkózhatunk…! Úgy tűnt, mintha nem egyedül lett volna itt! Mindenesetre kedves, hogy nem robbantott fel minket! De miért nem tette? - Csak el ne szólja! - mondta Hammond tábornok, aki magában fogadkozott, hogy még szigorúbb biztonsági intézkedéseket fog bevezetni ezek után és hogy ki kellene szállni ebből az egész strapás munkakörből. Aztán rövid csend után újra megszólalt: - Legalább megvan annak a bolygónak a koordinátája ahova most ment? - Daniel és Ta’amar a másik számítógép előtt ülve bólogattak a tábornok kérdésére. - Azt legalább tudjuk most már, hogy ő tehette azt a tekercset Carter szekrényébe. Utánamehetnénk! - javasolta Jack. - Arról egyelőre szó sem lehet ezredes! Szerintem pont ezért nem törölte ki a gépből, vagy állította volna le a biztonsági videokamerákat! Ezek Dr.Jackson nem megint azok a láthatatlan lények arról a Reetalia nevű bolygóról? Meg kell vizsgálni a korábbi SG-7 expediciókból hozott tárgyakat és jegyzőkönyveket. - Uram, nem is biztos, hogy abban a világban lett Goa’uld, ahol utoljára jártak! - mondta Daniel, aki éppen a videofelvételt kezdte visszanézni az illető távozásáról. Ahogyan végnézte még egyszer a felvételt, egy pillanatra látott valamit. Visszahúzta a mozgó kamera által felvett filmet és kikockázta, majd a Cartertől még régebben ellesett módon többféle spektrumtartományban kielemezte a filmet. A különböző színtartományok alapján megtalálta, amit keresett: - Ezt nézze meg uram, ezek nem Reetoukok, mint ahogyan gondolta! Egyébként is a vörös fényben látszaniuk kellett volna, mikor idejöttek! Ez a magyarázata a fénynek! A képen szintén egy lebegő rájaszerű lény vége látszott, aminek nagy részét már elnyelte a térkapu. Kinagyítva nagyon rossz minőségben megfigyelhető volt négy csápszerű valaminek a vége és két láb. - Hihetetlen. Ez a valami itt volt a bázison és mi még csak észre sem vettük! A láthatatlansága is csak erre a pár tizedmásodpercre szűnt meg, míg át nem lépett, ööööö repült. Ha az eseményhorizontban keletkezett bemélyedéseket időben egymás mellé rakjuk a CT-hez hasonlóan, akkor megvizsgálhatjuk ennek az izének a háromdimenziós testét. Követnünk kellene, hogy megtudjuk miért is jött. - Arról szó sem lehet! Örüljünk egyenlőre, hogy a plafon még nem omlott a fejünkre. Aztán megvárjuk amíg Carter őrnagy magához tér és jelentést tesz. A kódokat ki kell cserélni, mert lehet, hogy azonnal kiválasztanak! - és valóban egy perccel rá már el is kezdett forogni a kapu, ahogyan valaki a túloldalról elkezdte a Földet tárcsázni. Az ékjelek egymás után kattanatak a helyükre. - Gyorsan csukják be az Íriszt és állítsuk át más nyító kódra! Melyik csapatot várjuk vissza a mai nap? - Az SG-4, az SG-5, az SG-12 és az SG-8-at uram! Most kell visszatérnie-e az SG-5-nek a P3X356-ról! -mondta Daniel. - Ezek a mi embereink, az SG-5! Fogjuk a jelüket! Minden csapatnak saját kódja van, a másik csapatét még Barber sem tudhatja! - Mi van, ha már Barber sugározza a jelet, amit az előbb a gépekből kiszedett és most egy bombával vagy Jaffákkal tér vissza? - fejezte ki aggodalmait Jack. A vezérlőben fontolóra vették a szavait. - Nem hiszem! Ha akarta volna már az előbb megsemmísithetett volna minket a központi rendszerrel! - válaszolta dr.Jackson. - Egyszerűen csak nemkellett volna letiltania a stoppert! Mázli, hogy nem tette meg! - Vagy nem akarta… - szólt közbe sietve Ta’amar, aki a nagy izgalomban kis pihenés után átvette a kontrollt a testen. - Rendben. Teljes harckészültség! Nyissák az Íriszt, nehogy a mieink csapódjanak neki! Az Íriszt kinyitották és addigra már több tucat katona volt harckészülten a csarnokban. Két nyílvessző csapódott be a falba, amiket feltehetően egy fejletlenebb kultúra lakói lőttek ki az odalátogató csapatra. Majd átestek a kapun a visszajelzés után az SG-5 tagjai, akik javában menekültek valakik elől. Amint mindenki megvolt, a titánlapok bezáródottak. Több placcsanás hangja hallatszott. Mentők siettek be a csarnokba az érkezettek ellátására. Az egyik nő az SG-5-ből súlyosan megsérült. - De ja vu! - csóválta a fejét Jack, ahogyan visszaemlékezett az emlékezetes chulacki exodusukra. - Biztos fájt… - Sajnos, most már más Goa’uldok is ismerik a bázis felépítését, nemcsak Hathor meg Apophis. Barber elfog mindent mondani! - jegyezte meg a tudós. - Előnyük úgyse származik belőle, meg aztán itt volt már úgyis a másik három kedvencünk is. De ez megmagyarázná azt, hogy miért pontosan Carternek szekrényébe tette a Goa’uld Barber őrnagy azt a tekercset és a mérgezett ruhát. - A bázis felépítését bárkitől megtudhatják. Elég csak fogságba ejteni valamelyik Tok’Rat vagy SG-csapatot! - vélekedett Ta’amar. - Na igen. Meg aztán ezeket az adatokat megszerezhették másoktól is. Ott volt például az a haldokló kék kristály, vagy az a lökött fickó, aki robotokat csinált belőlünk vagy ahol belekerültünk abba az őrült emlék-játékba! Gondolom Daniel, még te sem fogod egykönnyen elfelejteni. Nem is beszélve Urgoról vagy az alternatív valóságbeli éneinkről vagy például az itt megjelent többi Rendszerúrról. - Lassan már úgy fogsz gondolkodni Jack, mint én! - dicsérte a régész. - Teal’c, te nem találkoztál Barberrel? - Nem találkoztam azzal a barbárral. - ismételte meg a mondatot, ám a Jaffa kifinomult humorára senki sem reagált, de ezt várta tőlük. Végül is ők csak emberek. - Beszélni akarok Dr. Faiserrel is, hogyan csusszant ki az orvosi ellenőrzés alól Barber. Észre kellett volna venni a készülékeinek a parazita testét! Az SG-5 jelentését is mihamarabb várom, továbbá rendeljék be vissza a Barber csapatába tartozó katonákat a bázisra! Kutassák át Barber és Carter szekrényét, hátha valami nyomott még hagyott. - utasította az egyik katonát Hammond tábornok. - Ta’amar, nem ismeri ezeket a koordinátákat, ahova az áruló és az a valami ment? - A nő megnézte és a tekintetetéből látszott, hogy valami beugrott neki. Rövid gondolkodás után válaszolt, mint aki magában megbeszéli a választ. Ezen mondjuk általában már nem is lepődtek meg egy másik személyiségként felfogható szimbiontával bíró illető esetében, de ez csak egy egyszerű eldöntendő kérdés volt. - Nem tudom biztosan. Én csak egyszer láttam egy hasonló ékjelsort. Ez egy Debet nevü bolygó koordintája. Én magam még nem jártam ott, de hallottam róla ezt azt. - Kérem jöjjön fel a tárgyalóba! - mondta a tábornok, aki Ta’amarral és Daniellel elindult felfelé. - Várjunk Teal’cra? - kérdezte Hammond. - Ha nem jön, akkor folytathatjuk a megbeszélést a fejleményekről. - Az előbb azt mondta, hogy megnézi Samet, hogy jól van-e. Debeten van esélyünk Barbert elfogni és meggyógyítani? - Túl veszélyes és kockázatos, hogy odamenjenek most! Majd a Tok’Ra megüzeni, ha alkalmas lesz az idő. Egyébként is mit kezdenének vele meg az újonnan megismert védelmezőjével? Őrültség lenne ismétlem betenni oda a lábukat! Többszörös biztonsági berendezés védi a Csillagkapujukat, mióta megint harcok robbantak ki az Rendszerurak között. Örülhetünk, hogy most nem haltunk meg mindannyian… - Akkor legalább egy szondát átküldünk, hogy lássuk mi van ott! - Felesleges pénzkidobás lenne tábornok! Megérkezése után azonnal kilőnék. Túl hatékony a védekezésük. - Ön látott már ilyen zöld szemű Goa’uldot? - mire Ta’amar rázta a fejét. - Carter édesapja miért nem jött? - Egy küldetést teljesít a többiekkel egy másik helyen, de erről nem szeretnék most beszélni. A Csillagkaput is feltehetően ennek köszönhetően nem tudták megnyitni megint. Egy darabig úgyis maradni akartam. - Ön mit tud Atlantisról? - érdekledőtt Daniel, aki már megint ezzel a témával jött fel, de a tábornok nem állította le. - A Tok’Ra csak a megsemmisülését követő zűrzavaros korról tud némi információt. Azt, hogy ki építette és miért azt még ők sem tudják pontosan, de ezek szerint Önök sem. - Tehát határozottan ki tudja jelenteni, hogy létezett? - Igen, de kevés az információ. A feltételezett pusztulását követően a földi népek szétszóródtak a Taurin és kialakították saját civilizációjukat. A legtöbb kultúra felemelkedését a Goa’uldoknak köszönhetik, akik elkápráztatták őket a tudásukkal, de később nagy ára lett ennek. Emberek ezreit hurcolták el a Csillagkapukon illetve saját űrhajóikkal. A Popol Vuh, a Mahabharata és a Biblia csak részeletekben utal erre. - A Popol Vuh a maják szent könyve volt. - Igen, a maják egy részét istenük elvitte egy másik bolygóra, aminek a neve Tollan. Annak a bolygónak a lakóival többször is találkoztak Önök, akik fellázadtak és így egy Debet nevü bolygón húzták meg magukat a hívek. - Odament volna Barber is? Kinek a szolgái? Ki uralkodik ott? - kérdezte az izgatott dr.Jackson. - Egy bizonyos Quetzalcoatl, vagy más nevén Kukulcan, ahogy tetszik. - Nem tetszik. - jegyezte meg a meglepett Daniel. - Mondjuk ez megmagyarázná, hogy a róla készült szobrok és falfestések miért fehér férfit ábrázolnak szakállal. A Tollas Kígyó is egy Goa’uld volt? - Sajnos a viselkedése alapján még most is az, ám több annál. Valaha abba az ősi Goa’uld családba került, mint aminek tagjai voltak Hathor vagy Seth, de aztán valamiért kivált közülük vagy pedig ők űzték el. - mondta Ta’amar. - A fő bázisa ez a Debet nevű bolygó, ahol az innen elhurcolt maják leszármazottai laknak. Fanatikus hívek és Jaffa őrök, Unasok tucatjai veszik körül. Oda bejutni békeidőben ismétlem életveszélyes. Több Tok’Ra kém figyeli minden lépését, de ez nagyon veszélyes és kockázatos. Többet lelepleztek és kivégeztek már! - Sajnálom. - mondta együttérzéssel Daniel. - De mi köze van Quetzalcoatlnek Maathoz? Miért akarná elpusztítani Jolinar testét? Az a Tok’Ra már jópár hónapja meghalt. - Nem tudom. Az is lehet, hogy szövetkeztek, vagy foglyul ejtették Maatot és kényszerítik. Az sem biztos, hogy meg akarják semmisíteni. - vélekedett a nő. - Ilyen nagyhatalmú lenne? Komoly fenyegetést jelenthet ránk nézve? - tájékozódott az ezredes. - A Tollas Kígyó családja igen kiterjedt. Immár több kifejlett Goa’uld uralkodik a népe fölött, bár szinte mindegyik őrült hatalommániás. Olyannyira, hogy egész bolygókat megtámadnak csak azért, hogy újabb foglyokat ejthessenek. Ez is volt az oka, amiért a Taurin és a Tollanon vereséget szenvedtek. Az örökös harcok felőrölték a tartalékaikat. A polgárháború a Tollanon mindent megváltoztatott és ebbe majdnem beleroppantak. - Az orbánoknál folytatott vizsgálataim is alátámasztják a mondottakat, hogy közép-amerikai népeket is elvittek. - Az a világ már kiharcolta a függetlenségét fejlett technológiájával több generációval ezelőtt, de aztán a fejlődésük megtorpant... - A Földön itt maradt majákat, aztékokat és inkákat a spanyolok térítették meg 500 évvel ezelőtt. A hódítók legendás aranyvárosokról írtak, de mire visszatérhettek volna erősítéssel, addigra elmentek. Városaikat érintetlenül hagyták itt. Ennek mi az oka? - Quetzalcoatl a nyugati kontinensen terjesztette ki befolyását. Fokozatosan szolgák ezreit vitette át Tollanra. Végül annyira megszokta ott, hogy egyre ritkábban tért vissza ide és csak főpapjait küldte át a déli Csillagkapun! - Ja, az antarktiszi térkapuhoz már volt szerencsénk! Brrrrr….! - emlékezett Jack a jó három évvel ezelőtti eseményre, mikor Carterrel hazafelé ott anyagiasultak egy jégbarlangban és kis híjján megfagytak. - De mi volt az oka a maják eltűnésének? - Ezt sem ismerjük részletesen. A Tollas Kígyó visszatérhetett, de valamiért belátta, hogy az európai hódítókkal nem szállhat szembe. Egyébként is le volt gyengülve abban az időben, mivel éppen háborúban állt Tlaloccal. Hathort is fogságba ejtette, de az elmenekült sebesülten, aki állítólag már az egyiptomi forradalom idején meggyengült. Szolgáitól elszakadván egy szarkofágban aludta álmát, amíg rá nem találtak és ide nem jött, hogy átmehessen saját bolygójára. A többit már a ti elbeszéléseitekből tudjuk. - Még jó, hogy végeztem, már elnézést a szóhasználatért azzal a ribanccal! - jegyezte meg Jack. - Állítólag él és virul megint. - mondta sejtelmesen Ta’amar. - Ezt igaz csak viccnek szánta!!! - hördült fel az ezredes. - Mi van azzal a másikkal? Ez a nevezzük, hmmm Quiznek nem más, mint Apophis? Mind a kettő kígyóisten? Vagy ez az előbbi valami deluxe példány? Nem csak hajóból van ilyen? -Nem. Ő sokkal rosszabb. Uadzset is ott van még és akikről még fogalmuk sincs. A lényeg az, hogy Önöknek nem árthatnak, amíg nem jönnek ide az építetett űrhajóikkal! - Na most roppant megnyugtatott! - háborodott fel megint Jack. - Mit csinált azokkal a vérszívókkal? - Ezredes, a maják nem vámpírok voltak! A kincsek nagy részével délre hajóztak a kapuhoz a hódítók erősítése előtt. - Ezért volt tehát az, hogy a conquistadorok már kiürített településeket találtak. - folytatta Daniel, ahogy lassan összeállt benne a történet. - Gondolom a Quetzalcoatl hívei és a katolikus papok meg gondoskodtak arról, hogy az ősi maja kézíratokat elégessék, úgy, hogy még csak el sem olvasták! Pedig rengeteget megtudhattunk volna a múlt eseményeiről. Engem mindig megdöbbent, mikor arról értesülök régésztársaim munkáiban, hogy a csillagászat, számtan és a művészet mennyire fejlett volt a Yucatán-félszigeten. Nem ez lett a fő szakterületem, de azért követem az ott folyó kutatásaikat. Quetzalcoatl is elsőként beférkőzött a bizalmukba, hogy utána rabszolgasorba taszítsa őket, mintahogy ezt Ráék tették. Miért nem tért vissza? Fejlett technológiájával térdrekényszeríthette volna az európai nagyhatalmakat. - Azért mert valakik használhatatlanná tették távozása után a déli kaput is! Valószínüleg a közös szövetségesünk Thor műve. A Tollas kígyónak akkoriban már nem voltak űrhajói! - mondta titokzatosan Ta’amar, aki meglepően sokat tudott a Tauri múltjáról, földrajzáról és a bázison történtekről. - Mit tudna mondani Thotról? - érdeklődött dr.Jackson, aki megmutatta a jegyzeteit a nőnek. Hosszasan olvasgatta, aki néhol megvilágosodva mosolygott, néha viszont csóválta a fejét. - Daniel feltételezései többnyire helyesek. Csak annyit tudok, hogy Thotnak, bárki is az, köze volt a Tok’Ra megalakításához, bár ő egy Goa’uld! Számunkra ő már egy legenda. Hajdanán valóban szembefordult a főistennel Raval és ezért menekülnie kellett. Semmilyen nyomot nem hagyott maga után, hogy megtaláljuk. - De ez nem jelenti azt, hogy nem saját érdekében cselekedett. - tette hozzá az ezredes. - Tanith is intő példa. - Feltételezéseink szerint járt az Abydoson és esetleg ő építette a térképtermet. Hasonló adatbázissal semelyik másik bolygón nem találkoztunk. - mondta Daniel. - Nincs tudomásunk róla, hogy volt-e azon a bányavidéken. Azon a bolygón már rég nem jártunk... A kémeink is meghaltak Ra hajójában, miután azt Önök felrobbantották. Így ők sajnos már nem mesélhetnek. - Éppen most akartunk abba a világba egy expedíciót szervezni, mikor ez az idegen megbetegítette Cartert. - Ha nem baj, akkor én is Önökkel tartanék, hogy információkat gyűjtsek arról a világról. - Semmi akadálya. Nem igaz, ezredes? - kérdezte a tábornok, majd Jackre nézett, aki vállrándítással helyeselt az újabb civil tagfelvételéhez. - Bár amit meg akar tudni, azt mi is átadhatjuk. Több küldetést vezettünk már oda. Szesat neve mond valamit? - Ő egy kisebb hatalmú Goa’auld. Viszont így is elég pusztító, ezért jobb ha nem haragítják magukra. Addig jó, amíg a legtöbb úgy tudja, hogy az őshaza, a Tauri elpusztult. Azt még nem tudjuk, miért hiszik így. Valamilyen fejlettebb faj megvédte az Önök őseit a Földön. De, ahogy egyre több bolygót látognak meg, annak a veszélye egyre jobban nő, hogy megfogja támadni megint a Földet valamelyik Rendszerúr. Ráfognak jönni, hogy nem sebezhetetlenek és hogy egyaránt veszélyesek mindegyikőjükre. Én is egyszer jövök ide és máris megöltek volna kétszer! A Tok’Ra támogatja Önöket és igyekszik egymás ellen kijátszani őket, de úgy, hogy mi magunk ne lepleződjünk le. - mondta Karesha. Ekkor lépett be az SG-3 egyik tagja, Kirsch tizedes és azt mondta a tábornoknak: - Dr. Fraiser szólt, hogy Carter őrnagy kezd magához térni! Barber szekrényében egy be nem jegyzett lőfegyvert is találtunk. Amilyen sietősen távozott biztosan itt felejtette. - Ezek szerint, ha az a lény nem végezte volna el Barberrel a munkáját, akkor is elpusztították volna Cartert. Csak azt nem értem miért ilyen körülményesek? Barber simán lelőhette volna ezek szerint. - mondta a többieknek Jack. - Jolinar tudhatott valamit, ami érdekelhette őket. - vélekett Daniel, erre a magyarázatra a többiek igazat adtak. - Mit találtak még Barber őrnagy szekrényében? - kérdezte a tábornok. - Semmi használhatót, uram. Pár családi fénykép meg ilyesmik. Ha kívánja mégegyszer megvizsgálhatjuk Teal’ckal. - Nem szükséges, megbízok a képességeikben tizedes. Köszönöm, leléphet! Hammond tábornok az irodájába ment egy telefonhoz, míg a többiek lesietettek a beteghez. Már felült az ágyában és úgy tűnt jobban van. Teal’c ott állt mellette és vigyázott rá. A nő számos sebe miatt is elég elesettnek tűnt. Janet egy tálcán levest hozott. Jack már éppen beakarta mutatni Ta’amart, mikor Carter azt mondta suttogva: - Már találkoztunk. Érzem, hogy Ön az, aki hozzám szólt. - erre a többiek zavartan néztek egymásra. - Köszönöm! - Jobban érzi magát? Nem fáj semmije? - udvariaskodott nyájasan a vendég. - Segíthetnék… - Zúg a fejem. Mint akin átment az a bizonyos… - Hát ez látszik, ha még nem vette volna észre. - mondta O’Neill. - Így élethűbb. - Köszönöm uram! Hiányzott a kedvessége és a hangja. Tudnának adni egy tükröt? Ennyire rosszul néznék ki? - Nem Samantha. Ez most nem fontos. El tudná mesélni mi történt? - kérdezte a Ta’amar sürgető hangon. - Ezt én kérdezhetném Öntől, hiszen ön védett meg. Visszamentem az öltözőbe, hogy kiderítsem végre hova tűntették - erre a vádolt Jackre nézett - a holmimat a többiek. Minden a helyén volt akkorra a szekrényemben. Viszont láttam egy díszes tekercset a felszerelésemre rakva. Kinyitottam, mivel azt hittem valami ajándék. Azután tudom, hogy hihetlenül hangzik, de a ruhám viselése fájni kezdett. - Ne lepődj meg! Drogokkal volt átitatva! Összevissza motyogtál, ahogyan Jack elmesélte. - fűzte hozzá Daniel. - Héraklész érezhette ezt… - fájdalmas, erőtlen mosoly látszott a nő arcán, ahogy a vigasztalásnak szánt poénon kezdett nevetni, ami csak neki esett le. - Akkor ezért volt furcsa szagú a mellényem. Ezekután versike jelent meg a papíron, ami nem angolul volt. Azt a nyelvet egyébként nem is ismerem, de valahogy mégis megértettem. Valami érdekes jelek ismétlődéséből állt, amiket azóta sem tudok felidézni. Sosem hittem vola, hogy ilyen ereje lehet a szavaknak. Aztán meg az a fekete valami ráfolyt a kezemre és bilinccsé alakult. - Ez már a hallucinációk miatt van Sam. Az egészet képzelted! - mondta Dr.Jackson. - Lehet, hogy ezt akarták elérni! Beadták nekünk, hogy egy kicsit füveztél és azután fantáziáltad az egészet. - És a sebek? Csak tudom, hogy mit nem tudok, hogy mit láttam vagy nem…?! Már azt sem tudom, mit beszélek! - Kezd visszatérni a régi formád! - vigyorgott Jack, aki érzett valmit Teal’c és Carter távolságtartó, hűvös viselkedésében. - Szörnyű fájdalomaim voltak és mire magamhoz tértem, egy mezőn álltam egy Stonehenge-szerűség közepén. Látnotok kellett volna azt a világot! Mintha ott álltam volna a Jupiter egyik holdján és gyönyörködtem az égbolton lévő bolygóban. - Ezt már láttuk. - legyintett Jack, akiben felrémlett a kis kiruccanásuk Teal’ckal. - Mi is. Az a hely nagyon misztikus volt. Olyan növényeket és értelmes lényeket láttam egy pillanatra, amik nem földi eredetűek. Erre megjelent valaki, ami úgy nézett ki, mint én és indokolatlanul el akart pusztítani. - Próbált beszélni magával? - faggatódzott tovább Ta’amar. - Nem célzott rá mi a szándéka? - Valamiért úgy beszélt hozzám, mintha Jolinar ő lenne. Azt, mondta, hogy áruló vagyok, akivel végezni fog. - Áruló? Biztos csak összeakarta kavarni, hogy könnyebben legyőzhesse! - Teal’c látta azonban, hogy a nő szemeiben valami szomorúság kezd kiülni. Ez a reakció meglepte. - Aztán meg arról beszélt, jaj de fáj a fejem, elnézést… hogy egyesülni akar velem. - Mármint milyen értelemben? - humorizált megint az ezredes, de aztán rájött, hogy ezzel már túllőtt a célon. - Az emlékeinkre volt kiváncsi, de nem engedtem, hogy hozzám érjen. Menekülni próbáltam szűk mozgásteremből, erre az a valami egy csettintésre eltűnte a köveket és a nálam lévő fegyvereimet is. - Megint azok a kétlábon járó halak lennének? Jobb is, hogy visszatakarodtak a totemoszlopok köré huhogni! - O’Neill ezredes, nem tudom miről beszél. - mondta Ta’amar, ami furcsának tűnt Tok’Ra létére. Sam Teal’cra nézett. - Én már nem tudok semmit. Aztán felvette egy Noxnak a testét és egy kis hókuszpókusz mellett arról beszélt, hogy Jolinart feltámasztja. Rajtam nem volt hajlandó segíteni és ebből jöttem rá, hogy hazudik. A Noxok jóságosak! - Hogy győzte le őket? - kérdezte Ta’amar, aki végig szemével Teal’cot figyelte. - Aztán vendégetek tanácsára hallgattam. Felidéztem azt a rövid szöveget, ami megjelent azon a tekercsen. Az segített, de aztán eltűnt. Nem azért mert láthatatlan tintával írták… Azt mondta, hogy az a vers az egyetlen esélyem, amit olvastam. Ellenfelem végezni akart magával, hogy én meghaljak és ezért szíven szúrta magát. Végül rájöttem a megoldásra. A kezdőbetűkből állt össze, hogy ankh! Ezt kimondva ez az idegen eltűnt, de nem hiszem, hogy meghalt volna. Átváltozott és így láthattam igazi külsejét. Az előbb miért beszéltek többesszámban? Csak ő egyedül támadott meg! - Láttad már a fényképet? Ez az egyetlen bizonyíték, hogy itt jártak a valóságban is azok a …, ahogyan az ezredes mondaná alienek. - Daniel elővette és megmutatta a kinagyított képet, amit a videóból csinált. - Holy Hannah! Gyönyörű! Pont egy ilyet láttam, mármint ennek a nyúlványnak a birtokosát! Meg hozzá haonlító kisebbeket. Egy ilyen szép lény nem tudom, hogy tud ennyi fájdalmat okozni? - Barber őrnagy is meg akarta ölni magát és Ta’amart, de Teal’c megállította. Az a férfi inkább mindkettőjükkel végzett volna. Elfogtuk, de kicsusszant az ellenőrzésünk alól és elmenekült a Csillagakapun. Ő most már Goa’uld. Nem érezte a jelenlétét a bázison? - Nem ezredes. De ilyen állapotba semmilyen képességemet nem tudnám használni. - Ta’amar bólogatott, ám mintha nem értett volna egyet. - Azon tűnődtem mire volt jó ez az egész küzdelem, hogyha egyszerűen egy mozdulattal megölhetett volna? Mire volt jó ez a játék? Szerinted megkapták, amit akartak? Minek jelent meg a vers? - kérdezte a többiektől az elgyötört Carter. - Ezt nálunk úgy hívják, hogy Végzetvers. Az egyenlőtlen párbaj előtt ezek szerint egy utolsó lehetőséget ad a merénylő az áldozatának valamilyen eltorzult becsület-kódex miatt. Az Ártó mindkettőnkkel is tudott volna végezni, de aztán elmenekült. Az a fiatal gazdatest, most valószínüleg jelentést tesz a megbízójának Debeten, ha tényleg odatávozott azzal a lénnyel. - mondta Ta’amar, aki Janet mellett állt. - Hátrahagyta a névjegyét az az áruló! Mit is jelent az a szöveg? - fordult Jack Danielhez. - "A nevem nem valóság/igazság.” Nem értjük. Most ez arra vonatkozna, amit te átéltél? - S mi van, ha a megbízó nem Maat? Mi van akkor, ha ezt valaki más készítette és úgy álcázta, hogy ő tűnjön bűnösnek? Miért is ment volna akkor Quatzalcoatlhez Barber Goa’uld létére? - kérdezte Dr.Jackson. - Samantha, mire emlékszel még abból a helyből ahol küzdötettek? - Ő is Goa’uld? - mondta Carter, majd észbekapva gyorsan folytatta. - Daniel, úgy tűnik sok mindenből kimaradtam az álmom alatt, már ha az volt. Mindent el kell mesélned. A tisztás közepén egy obeliszk szerűséget láttam, aminek a hieroglifáit mintha már láttam volna valahol. Aztán meg a Nox-anyabolygón voltunk. Az az álnox pedig… - Álnok. Ja. - O’Neill szójátékán most senki nem tudott derülni. Teal’c is egyre komorabb és feszültebb lett. - Jaj, ezredes ne fárasszon! Túlságosan beteg vagyok én ehhez. - mosolygott erőtlenül Carter. - Szóval le tudnád rajzolni az oszlopot? Én elolvashatnám, - villanyozódott fel az archeológus. - s így el tudnánk menni arra a helyre, hogy felelevenítsük és értelmezzük Jolinar emlékeit. Ha létezik az a hely, akkor felbecsülhetetlen jelentőségű leletet lehet ott találni. Az első világ lenne, ahol nem a Goa’uldok által a Csillagkapuk köré kialakított földihez hasonló környezet található. - Nem tudom, Daniel. Dr.Fraisernek regresszív hipnózissal sikerülnie információkat előhozni belőlem. Később lehetne? - Hát persze. Most hagyunk pihenni. - javasolta Jack és ezekután elindultak a doktornő hesegetésére ki a kórteremből. - Én még maradnék. Nekem még lenne pár kérdésem…! - mondta határozottan Ta’amar, mire Jack finoman elkezdte kihúzni. Furcsa hidegség futott át rajta, ahogy megérintette. - Ne merj hozzám érni, ember! - Igazod volt Teal’c! Lőjj! - kiálltotta Carter. A Jaffa elővette a háta mögül kézi lőfegyverét és a háttal álló nőre célzott, ám annak abban a pillanatban aktivizálódott a pajzsa egy kisebb körben. A többszörös találatatot a zatból gond nélkül hárította a védelme. A Ta’amar mellett álló Dr.Fraisert egy erős mozdulattal harcképtelenné tette, aki Samantha ágyára esett. Leverte nagy csörömpöléssel a tálcát és a vázát a virággal, ami a végében lévő asztalkán volt idáig. Ta’amar megfordulva gonosz mosolyba kezdett. A csuklyája alól elővette a Goa’uld kesztyűs kezét. Carterre irányította, aki legyengülve nem tudott immáron ellenállni az akaratának a térfalon belül. Teal’cra nézett: - Valóban azt hitted Jaffa, hogy megölhettek ilyen egyszerűen? Egy istent? Megint…? Sokan próbálták már! Jack és Daniel döbbenten nézett az előttük álló nőre. Az ezredes a riasztó felé próbált ugrani, ám ez nem sikerülhetett. Az idegen gyors erőütése O’Neillt hozzávágta a falhoz. Utána érezte, hogy nem bír felállni, ahogyan Daniel sem tudott felkelni a székéből. A jelenlétük láthatóan nem zavarta Ta’amart, aki éppen az általa elkábított Samanthára varázsolt. Hosszasan állt mellette becsukott szemmel és közben összpontosított. Az ismerős sárga fény az asztrofizikusból táplálkozott. Teal’c a zattal újabbat lőtt, de az is lefoszlott. Az ezredes próbált felkapni egy széket, hogy az erőfalhoz való hozzávágás után lőjjön a Jaffa, ahogyan ezt már korábban egy küldetésen kikísérletezték. A narancs színű védelem azonban ezt a kombinált támadást is felfogta. Ta’amar éppen befejezte, amibe belekezdett egy perccel korábban. Az ezredesék próbálkozása nem ért semmit. Egyedül Teal’c volt képes mozogni egy ideig, de mire elérhette volna a riasztót, hogy segítséget kérjen, addigra ő is elkezdett lebénulni. - Szánalmasatok vagytok, ti emberek! Ez minden amire képesek vagytok? Azt hittétek védelem nélkül sétálok be ide? - Ki vagy te? - ismerkedett és húzta az időt O’Neill, aki az erősítést várta a zajra, de az nem jött. A lába remegni kezdett a szituációtól. - Ő Ra’Maat. - mondta határozottan Teal’c. - Vagy hívjalak egyszerűen Maatnak? - Daniel és Jack ledöbbentek újfent. - Talán mégsem vagy olyan használhatatlan, mint ahogy ezt Apophis állította. Kiváncsi voltam melyikőtök fog rájönni elsőnek igazi énemre. - mondta torz hangján. - Az a Tok’Ra keresztül húzta a számításunkat, de már nincs jelentősége. Nem tudott elpusztítani, nem mintha képes lett volna! Ő is a többi Tok’Ra sorsára fog jutni, akiket próbáltatok hívni … | |
|
| |
| Megtekintések száma: 529 | |
| Összes hozzászólás: 0 | |