Feltámadás (SG-1) - 4.rész
| - Mégis el akarod foglalni a Földet! - mire Maat kikacagta. - Egyébként minek is jöttél volna közénk? - Ötletnek szép! Ám a Tauri mindig is az enyém volt. Mit is kezdhetnék 6 milliárd izgága emberrel, akik teljesen olyan lettek, mint mestereik? Ölitek egymást halomra és nincs meg az esély arra, hogy békében éljetek egymással és önmagukkal. Küldjem a halálba őket vagy kényszerítsem őket fegyverrel, hogy engem szolgáljanak? Ha akartam volna a lábaim előtt heverhetett volna az a bolygó is, de akkor minek is tettem volna őket szabaddá? Bár ez is relatív. Teljesen szabad akarattal a kivívott függetlenség nem ér semmit, hisz nem tudnátok miből válaszhattok utána. Szükségetek van korlátokra, hogy tudjátok a lehetőségeitek határát és hogy mit akartok felülmúlni. Mindig az a legkecsegtetőbb, amit soha nem kaphattok meg. Ám ha nem láthatjátok a nevezzük így közhelyszerűen tiltott gyümölcsöt, akkor nem is akarjátok megint megízlelni és elpusztítani a fáját, amin és ahol megtermett. - Ezek szerint jobb, ha elérhetetlen dolgokért vágyakozunk? - kérdezte Carter. - Ez fejlesztené az emberi fajt? Daniel hitt benned és én ismerem annyira, hogy megbízzak benne és ezáltal benned is. Te miért nem maradtál velünk akkor, hogy helyesen éljük az életünket? - Vissza-visszatértem a hajómmal, hogy lássam mivé fejlődtetek. Leéltem ott számos életet, hol politikusként, kurtizánként és igen… istenként, ahogyan minket a helytartókat hívtak. Sethet is hajszoltam évszázadokon át, de mindig elmenekült, aztán másképp alakultak a dolgok. Tudom, hogy azóta már megöltétek… De most boldogabbak vagytok? Elpusztítottátok a történelmetek egy szeletét, amit már sosem kaphattok vissza! - Ő támadott meg minket! Nem volt más lehetőség! - szólt vissza dühösen Sam. - Csalódást okozol nekem. Így gondolkozik egy katonanő! Tudom, hisz Jolinar elmondta, hogy több van benned. - csattant fel szintén Maat. - Minden lényben benne van a jóság és javulás képessége, aminek meg is kell adni a lehetőségét, hogy felszínre kerülhessen. Sokan halálukig nem érik el ezt a megvilágosodást, ezt a szellemi fölényt, ami legyőzi a szintén bennünk lévő örök rosszt. Ha minden tökéletes és jó lenne, akkor honnan tudnátok mi a helyes? Seth halála nagy veszteség mindannyiunknak, de ezt csak később fogjátok megérteni. Én végül feladtam a keresését. Én nem akartam elpusztítani, hanem fel akartam kínálni neki egy másik választási lehetőséget. - Neki köszönhetünk számos háborút, káoszt, anarchiát és te még őt véded? A fajtátok mind egyforma! - mondta Carter, mire a nő szeme fenyegetően leállt világítani. - Nekem is csak fájdalmat okoztál! S még csak meg sem indokoltad! - Ne bosszants fel! Mi nem akartuk, hogy így történjen! Emlékeztetnélek rá, hogy nem lett volna kötelező használni a fegyveredet, amit neked adtak. A döntés rajtad állt. - Ki az a "mi” ? Itt nincs senki rajtunk kívül. - jelentette ki Sam miután körbenézett a teremben. - Még várunk valakit. Lám, már itt is van! - mondta Maat, mire váratlanul a földre lecsapódó teleportból kilépett Teal’c kezében a fegyverével az istennőre célozva. Egy fenyegetésnek értelmezett üdvözlet miatt habozás nélkül tüzelt. A lövés keresztüllyukasztotta az ellenfelét, aki csak kacagott és ködszerű teste újra összeállt, amit ámulva figyeltek. - Ezt vártam. Tudtam, hogy ráfogtok jönni a fejtvényemre. Légy üdvözölve, Apophis Jaffája! - mondta erőteljesen kihangsúlyozva. - Bennem sem tehettek már kárt, ahogyan szegény Sha’reban sem… - Miért? Ki vagy te valójában? - követelte a választ Carter, aki nem vette észre az előbbi döbbenetet a férfi tekintetében, aki csak hallgatott. - Te, hogy kerülsz ide Teal’c? - Akkor majd én válaszolok, hiszen mindig is az én dolgom volt kimondani az igazságot. Ez a Halál misztériumokba beavatott Jaffa eljött érted, hogy megmentsen. Tetszik ez az összetartozás. Évek óta titkolta előttetek az esküje miatt, hogy önsanyargatással, erős meditációval vagy bizonyos füvek segítségével, hogy is mondjam, hogy megértsed… képes kilépni testéből és a Ka-jat azaz a Képmását, a ti nyelveteken Asztráltestét kiengedve kapcsolatba lépni a szellemvilággal. Akik idejutnak, gyakran soha nem térnek ép elmével vissza, már ha egyáltalán képesek rá. Egy kis hiba okozhat tudathasadást vagy kómát. A legtöbb Jaffa vezetőnek át kell esnie ezen a próbán, hogy félelem nélkül szolgálhassák isteneiket. Teal’c is ezért ismerte fel az átmenetet kialakító fekete tekercseket, de el nem mondhatta. Hiszen ő már látott hasonló élőlényeket! - Jobb lenne, ha többet nem mesélnél el nekik, Úrnőm! - mondta egy sziszegő hang a semmiből. Aztán láthatóvá vált az a lény, akivel Sam azon az ismeretlen helyen küzdött. Teal’ckék is felismerték, hogy egy ugyanilyen lényt nagyított ki a képen Daniel. A teste most merőben más volt. Fenséges testének kitárt szárnyaival ott csapkodott Maat mögött. A fénylő lelógó csápok, mint egy ruha körbevették. Ekkor vették észre, ami idáig fel se tűnt nekik, hogy mióta Teal’c lelőtte a nőt, azóta lebegett a föld felett, majd megállt a talajon. A Jaffa sejtette, hogy mi volt ez és Maat biccentett neki, majd Carterhez fordult. - Ne engem gyűlölj Samantha, hanem a páromat, Hut. Rá Szava hatalmas erővel bír. Mikor elolvastad azt a lelkiismeretről szóló versikét, akkor fogadtad be az ő esszenciáját. A találkozás és a harc önmagunkkal szörnyű dolgokat képes elszabadítani. Én már csak tudom. Szerencsére idejében közbeléptünk. Ő túl durván fogott bele a vallatásodba. Hidd el, a többiekkel ellentétben ő csak miattam csinálta! A nevem Syliah. - suttogta a lény, aki teljesen össze volt kapcsolódva Maattal. - Régen Szianak hívtak az egyiptomiak. Ő közülük már tudták egy páran, milyen erős is lehet a gondolat. - Az enyém pedig Maat, de hívnak Themisznek is. Én voltam a Kérek, azaz az Anunnakik vezetője! - hajolt meg ünnepélyesen Ta’amar. Teal’c és Carter meglepődve néztek össze, miután eszükbe jutott, hogy ezek szerint Maat a Sorsistennők egyike. - Akkor mi most a "másik oldalon” vagyunk? Az alvilágban? Halott vagyok? - Nem, még nem. Vannak olyan világok és hatalmak, amikről még nem lehet fogalmatok. Életben vagy dr. Samantha Carter, de testedet már egy másik, még ki nem fejlett Ártó irányítja! Most is itt van és figyel téged, de … - Mármint Syliah népére, azokra a kisebb lényekre gondolsz? De hát ők másképp néznek ki! - Igen. Képzeld el, milyennek szeretnél látni! - suttogta a lebegő lény s rögtön elkezdett átalkulni, mikor eltávolodott Maattól, ám csápjaival kapcsolatban maradt vele. Felvette egy madár alakját. Egy olyanét, mint ami kicsinálta azokat a meterológiai ballonokat a sivatagban. Azután visszaváltozott. - A formák itt nem sokat számítanak. Mindkettőnk igazi énjét láthattad... Bármikor kitörölhetjük ezt az utazást az emlékeitekből, ha nem lesztek méltók a küldetésünkre, amiért idehívtunk benneteket. Teal’c, tudtam, hogy a szeretet felül fog emelkedni becsületeden és meggondolod magad. Elmondom hát röviden életem végét, mivel az elejére már én sem emlékszem. Réges-rég egy messzi-messzi galaxisban vette kezdetét a történetünk… A születésem előtt már tombolt a harc egy idegen faj, a fagyóriások, általatok ismert nevén a Titánok és a Goa’uldok, később az Asgardok között a világegyetem azon szegletében. Ők is jártak a bolygótokon jóval korábban, mint azok. Játszottak az emberekkel, tanították őket, hogy azt ne mondjam a saját képükre formálták őket… Később jöttek ezek a paraziták, akik nagy részüket megölték vagy elkergették a Tauriról. Párat egy Tartaros nevü bolygón börtönözték be, amit azóta megtámadtak és felszabadították őket. Egyedül Kronossnak, Atlasnak és nekem kegyelmeztek meg és engedélyezték, hogy a Földön maradhassunk. Atlas, nem más, mint Quetzalcoatl. Mint már próbáltam korábban is elmagyarázni a Taurin nem csak nektek, hogy ő a viselkedése miatt épülhetett be a Goa’uldok közé. Ezért is mondtam, hogy a nevek nem jelentenek semmit, csak a cselekedetek. Ízisz is attól hitte erejét, hogy megtudta Ra igazi nevét, ám ezért később megbüntették. A Tok’Rák között is voltak régen Titánok, de végül kiváltak közülük és hazatértek. A Tollas Kígyó megkapta az Atlantisztól nyugatra lévő területeket behódolásáért. Daniel jegyzeteit olvasgattam. Helyes, hogy intő példaként örökre megmaradt e hely emléke, ahonnan a legendás Nyugatiak származtak a mediterrán népek szerint. A Titánok egyik bázisa volt. Kár is lenne tagadni, de nem ők építették! Szörnyű génkísérletek zajlottak ott, ahol az emberi fajt próbálták nemesíteni és elkeverni idegen fajokkal. A kentaurokról, a szirénekről és egyéb misztikusnak tartott teremtményekről szóló legendák ennek az eredménye, akiket a Boldogok-szigetén szolgáló testileg hibátlan kiválasztottak láthattak. Az ott élő embereknek nem lehettek szavaik, hogy le tudják írni őket. A legtöbb kísérlet kudarccal végződött. A legrosszabbak azonban a félvérek, az Una-ember hibridek, azaz a gigászok voltak, akik fellázadtak létrehozóik ellen. Csak kemény harcok árán sikerült legyőzni ezeket a "kígyólábú óriásokat”. Végül a kolónia elpusztítását szavazták meg a Föld körül keringő Goa’uld bázis, az Olympos lakói, akik kezdetben távolságtartóan nem avatkoztak bele a Titánok dolgaiba, majd őket elkergetve átvették a hely irányítását. Igyekeztek a saját céljaikra felhasználni a Titánok munkáját, ám végül a gigászok miatt az egészet megsemmisítették. Katasztrófák követték egymást, amit "csodafegyvereikkel” értek el. A menekülő népek szétszórodtak, de az emlékeiket nem lehetett elvenni tőlük. Ezekután szálltak le megint a Földre Raék és felosztották a bolygót maguk között. Kronosst végül visszahozták a Tartarosról és ő is félreállítva ugyan, de beépült vissza az egész mesébe. Ő lett a maradék szigetek új vezetője. Aztán később ő is felfejlődött. Most meg már Rendszerúr. Nem rossz karrier. Ekkor jöttem én és nem tudtam a képességeim felső határát. Mindent befolyásolni és irányítani akartam. Az általam helyesnek vélt elvek szerint élték az emberek gyarló, halandó életüket. Az én feladatom volt ott figyelni a rendre, hogy biztosítsam a Goa’uldok hatalmát. Teltek az évszázadok és én is azzá lettem, mint ők. Azonosultam új családommal. Szörnyű hibákat követtem el… Bennem kifejlődött egy képesség, hogy meg tudom érezni mikor hazudnak nekem. Többek közt ezért volt az én feladatom kezdetben a 42 bírával együtt kiválasztani a Tagadó Vallomások végighallgatásával a legmegfelelőbb szolgákat, akiket elvittek ismeretlen világokba. A Goa’uldok nem akarták, hogy új feltétetlen engedelmességgel tartozó híveik emlékezhessenek a Csillagkapukra. Ezt úgy értük el, hogy elhitettük velük, hogy meghaltak. Egy-két ígéretesebb példányt visszaengedtünk, hogy elmesélhesse a mi nagylelkűségünket és erősítse a poziciónkat a Tau’ren. Most már nincs jelentősége. A Goa’uldok megkapták, amit akartak. Az emberek elhitték, hogy az isteneik őértük vannak, pedig ez már rég fordítva volt. Aztán elkezdődött a harc egymás ellen. A történelem mindig ismétli önmagát… Ra elárulta Sethet, aki segítette Apophis elleni harcában, ám a hatalmat mégiscsak Hórusnak "adta”. Az istenek ekkor mutatták meg igazán emberi énjüket. Ezt a zűrzavart használtuk ki végül a Föld felszabadítására. Aztán pár évszázaddal később nekem is menekülnöm kellett Sokar miatt és elmentem Amentiba, onnan pedig még jópár helyre. Sosem térhettem haza, mert kitaszított lettem. Ha sok időnk lenne, mindent elmondhatnék, ám a további életem számotokra most nem lényeges. Ra végül itt kapott el egy elhibázott küldetésben és bezárt a piramisában ebbe a szarkofágba. - Ennyi évig ott éltél köztünk és miért nem próbáltad a világunkat jobbá tenni? Elvileg akkor te ismered a jövőt. Elkerülhettünk volna sok évszázadnyi visszafejlődést! - Valóban. Ne hidd, hogy nem próbáltam meg. Egy napon idegenek érkeztek a jövőből. Lelkes világjobbító idealisták, akik saját magukat feláldozva elmesélték nekem a jövő történelmének homályos részleteit. Ők meg akarták váltani nemcsak a Föld, hanem az egész Galaxist a Goa’uldoktól. Túl magasra törtek és részben belebuktak. Sikertelenségük azonban már rég a saját múltjuk volt, amin nem lehetett változtatni. Az Ezüst Telihold mond nektek valamit? - mondta hangosan, pedig Szia súgta neki a válaszaikat. - Nem. Honnan tudjuk, hogy nem hazudik-e? Minek kell állandóan rébuszokban beszélnie?! - kérdezte Teal’c. - Megszokás… Azért akartam veletek beszélni, mert nemsokára már nektek kell követnetek. Már most félistenek vagytok bizonyos bolygókon. Tanítsátok a nálatok gyengébbeket a jóra, a kultúrára és az élet tiszteletére. Én sohasem hazudtam nektek, de ezt már mondtam Danielnek. Emlékezzetek arra, hogy sosem állítottam, hogy Vorashről jöttem. Nem kellene annyira egy gépben megbíznotok. Én a helyetekben átgondolnám azt is, hogy kikkel dolgoztok együtt a Taurin. Néha még a legjobb barátjában sem bízhat meg az ember, igaz Sam? Valójában Barber sem Tok’Ra, csak azt akartam, hogy hívjátok ide Selmakékat, akik majd végetvetnek ennek a keserves szituációnak. Már rég ezt kellett volna tennem. Kiváncsi voltam, hogy mennyire tartós a szövetségetek a Tok’rával. Én egy árva szóval nem mondtam, hogy Tok’ra vagyok, sem azt, hogy a bénító méregtől meg is fogtok halni… - Ezek szerint furcsán értelmezed azt a fogalmat, hogy igazság. -mondta Carter. - Pont erről beszélgettünk ma Jackékkel. - Tudod, ez egy nagyon rugalmas fogalom. Csak nézőpont kérdése, hogy mi helyes és helytelen. - A gránit falú szentély túlsó oldalán akkor Ön van? - érdeklődött tárgyilagosan Teal’c. - Igen. Ra belekényszerített a szarkofágba, akárcsak régen Seth Oziriszt, és beledobta Syliah testének megnyilvánulását. Élve eltemetett! Kezdetben gyűlöltük egymást és kölcsönösen fájdalmat okoztunk egymásnak. Próbáltam kómába zuhanni, öngyilkos lenni, hogy megszabaduljak Szia telepatikusan sugárzott nevetésétől, de még ebben az álomvilágszerű létben is utolért és "hazai terepen” még jobban meggyötört. Aztán eltelt egy nap, egy hét, egy év talán egy évtized. Már nem emlékszem. Az idő értelmét vesztette. Sötétben kellett feküdnöm, állandóan éhezni. Mindig meggyógyultam a hajójával összekötő szerkezet miatt, ez volt a büntetésem. Végül Szia megmentett az őrülettől, mert megsajnált. Rájöttünk, hogy dacolva Ra haragjával barátok lehetünk Karesha ösztönzésére, aki imádja a békét. Együtt képesek voltunk sétálni Abyodoson. A testünk azonban fogoly maradt és minden nap vissza kellett térnünk. Aztán amikor elpusztítottátok Rát, azzal akaratlanul halálraítéltetek mindhármunkat. A berendezés, ami eddig működött elromlott és én meghaltam. Azóta nem élhetünk Syliah nélkül, mert ő tart életben bennünket ezen a helyen. Nélküle én csak egy halott szörny vagyok, aki megérdemelte a bukását, ami úgy tűnik elkerülhetetlen. - Ezek szerint Ön nem más csak gondolati kivetülés? Így is tud közlekedni a Csillagkapun át? Olvasott nálunk és megfogtuk a testét, amikor elájult nálunk a kórházban. - mondta Teal’c. - Azt, hogy tudta elérni? - Csak elhitették veletek, hogy tényleg megtörtént. Syliah képes engem húsvér emberré tenni rövid időre, de ez rengeteg energiájába kerül. Fogalmam sincs, hogy csinálja, de társai közelében ő is erősebb volt. Közös ellenségünk miatt voltunk kénytelenek odamenni, de egyébként is látni akartam még egyszer a Taurit. Ők képesek minket is bármikor elpusztítani és megállapodásunkat megszegve meg is fogják tenni. Nemrég érkeztek az Abydosra és kényszerítettek arra, hogy engedelmeskedjek. - Honnan jöttek és khhhi a vezetőjük? - gurgulázott Teal’c hangja beszéd közben, aki erősödő szorítást érzett a torkában eközben. - Quatzalcoatl papnője, akinek a gazdateste Kathal volt. Ha az igazi vezetőre idáig sem sikerült rájönni, akkor nagy csalódást okoznátok megint nekem. Rá mozgatja a szálak egyikét a háttérből udvarmesterén keresztül. Mennünk kell és neked is Teal’c, mert mindjárt áttörnek. Syliah nem tudja távoltartani már őket sokáig. - Ebben a pillanatban váratlanul eltűntek Syliahhal a teremből. A Jaffa és Carter magára maradt az űrhajóban, aminek a falai hullámozni kezdtek. Láthatóvá vált a mögötte csapkodó hatlábú lény, aki éles körmeivel fokozatosan felkaristolta a falat. Ugyanaz a kisebb teremtmény, akit a nő a tisztáson látott. Baljós érzések fogták el. - Velem mi lesz? Jól vagy Teal’c? - kérdezte Samantha a Jaffát, aki fulladozva a földre zuhant. A nyaka körül egy világító csáp jelent meg váratlanul, majd nem sokára a hozzá tartozó lény is láthatóvá vált, aki mellette állt. Testük most is hasonlóan világított, mint a Syliahé. Lábaival közelebb ment a csáppal megragadott férfihoz és az egyik hegyes pókszerű lábával átdöfte a vergődő férfit, aki végül a felnyíló teleporton keresztül eltűnt vele együtt a dulakodás közben. - Most már ő is a miénk! Ahogyan te is! Már csak a doktor hiányzik! - sivította a másik, aki eközben bejutott. - O’Neill agymanipulációk elleni kiképzése csak minket segített. Ő tette a tekercset a szekrényedbe, még ha ő maga ezt nem is tudja. Valahogy kibújt az irányításunk alól egy időre, de most már újra minket fog szolgálni. Időbe telik megint megtörni, de már nem tart sokáig. Maat illetve Syliah megvédelmezett az Aornosban Hutól, ő pedig tőlünk azzal az erőfallal, de engedelmeskedned kell az akaratunknak. Simán ízekre téptünk volna, de egykori elkárhozott vezetőink, azaz Szia és Hu más véleményen voltak. Jolinar megadja nekünk, azt amit akarunk és akkor végre elmehetünk. Az előbb nem tudjuk hogyan, de elvesztettük az irányítást és sikerült kirekesztenie minket. Nagy ostobaság volt a barátaidtól, hogy megpróbáltak kiszabadítani, de ezt is bekalkuláltuk. - Sam próbált menekülni, de tudta fogságban van. Jack és Daniel négykézláb kúszva érkezett meg egy lenti csarnokba. A járat hirtelen szélesedett ki. A fura az volt, hogy a padlón lábnyomok látszottak a homokrétegben. SGC fegyverek, munkaeszközök és ruhadarabok voltak szétszóródva. A régész egy rossz mozdulattal rálépett egy rejtett kőlapra középen, mire megint sejtelmes morajlás hallatszott. Már éppen ment volna tovább, amikor az ezredes rászólt: - Ne mozdulj! - kiálltotta, akit a kattanó hang taposóaknára emlékeztette. - Csapdába léptél, azt hiszem valamilyen súlyérzékelő lehet. Mindjárt megnézem, csak ne fájna a fejem már megint annyira. A terem túlsó végén számos zat aktiválódósát hallották. A zseblámpa fényében is jól látszottak a szabályos távolságra a falba beépített fegyverek úgy tíz méter távolságban. Idegességében minden kiesett a tudós kezéből és a fényforrás elgurult világítva a földön. Jack próbálta nyugalomra inteni. Aztán huzatot lehetett érezni valahonnan és a por felkavarodott a hosszú teremben. - Mit csináljak? Itt nincs hova bújni! Amint ellépek, abban a pillanatban szitává lőnek a fegyverek. Uramisten! Ezért nincsen senki a piramisban! Mindenki kijött keresni az eltűnteket! Ám az ezredes nem válaszolt, hanem óvatosan szélre húzódott. Egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki segíteni akarna. Fogni kezdte a fejét, majd csapkodni kezdett, hogy levegye napszemüvegét. Aztán izmai megmerevedtek. A férfi ledermedve nézett maga elé üres tekintettel. Daniel hasztalanul próbálgatni szólongatni. - Igen, már ő is. - szólalt meg egy Goa’uld női hang a terem túlsó végéből. Kathal lépett elő a félhomályból, aki immáron sokkal jobban nézett ki. A teste teljesen meggyógyultnak tűnt. A szemén egy kötés, a vállán egy érdekes fekete egyszínű madár volt. A tudósnak rögtön a Zimkék jutottak eszébe. Rájött, hogy az segít neki látni. Félt, hogyan is juthatott hozzá egy ilyen segítséghez. - A gazdatestemmé tettem ezt a nőt, ha már majd egy fél évtizede hordozott lárvaként. Meggyógyítani sajnos nem tudom teljesen. Ő már elveszett, ahogyan ti és Teal’c is. Maat is megmondta neked és az be is következett: Mene, mene, tekel, uparsin Daniel. Vagy átállsz, vagy meghalsz. Neked is megadják ezt a lehetőséget, akárcsak… - itt elharapta a mondat végét, mint aki nem akar plussz információt átadni. - Ez lesz életed utolsó szabad döntése és tedd szíved szerint! - Elég csak lelépnem erről a vacakról és mindannyian meghalunk! - ezekután a nő és Jack kisietett a teremből, mert megijedtek, hogy a tudós a végén még tényleg képes lesz megtenni, miután összeszedi a bátorságát. Nem sokkal később a homályból egy közepes méretű fekete skorpió elkezdett araszolni Daniel felé ahol O’Neillék távoztak. A tudós próbált utána kiáltani, ám az ezredes már nem volt önmaga. Könnyezni kezdett, ahogy itt hagyták egyedül meghalni. A Jaffa a főterembe érkezett vissza a teleporttal a piramis alól, majd nyakában a fojtogató Ártóval rohant a szentély felé. Ellenfele vélhetően megzavarodott a váratlan helyváltoztatástól és vesztett az erejéből a teleportáció után. Ez épp elég volt arra, hogy kiszakadjon a fogságából a férfi. Visszafutva látta a saját testét kiszolgáltatott helyzetében, amint egy nagy fekete kobra fojtogatta. Hozzáérve Teal’c magához tért nagy nehezen. Az erek és inak kidagadtak a nyakán a drámai küzdelemtől. Próbálta elérni a fegyverét és a kését, hogy megszabaduljon a bestiától, ám nem érte el. A lény rávetette magát az asztrális világban, amit Teal’c próbált akaratának megerősítésével kivédeni. Nem sikerült. Újabb sérüléseket szerzett. Ekkor jelent meg a falon átlépve Maat Syliahhal abban a furcsa asztrális világban és csak a beszédüket hallotta nagy nehezen a dulakodás közben a Jaffa. - Én már túl gyenge vagyok. Syliah engedj el! Ennek így kell lennie. Mentsd meg, kérlek! -mondta könyörögve, mire hirtelen Syliah fénylő testével megjelent a valóságban is és lebegve elindult Teal’c felé. A férfi remegni kezdett, ahogy az idegen lény megérintette a fején. A szorítás pár másodperccel később enyhült. Így már a chulacki le tudta tépni magáról a gyilkos valamit, ami megtámadta védtelenül hagyott fizikális testét. A kígyót eldobva meglepetten vette észre, hogy az a földre koppanva visszalakul azzá a faragott bottá, amit Kathal miatt érintetlenül hagytak itt a teremben. Furcsa melegséget érzett. A vérzést megállította a teremtmény. Maat elhaló telepatikus hangja hallatszott Teal’c fejében. - Danielék veszélyben vannak… Űzzétek haza őket… Annyi mindent el akartam még mondani… Most meghalok és végre megismerem az igazságot… Félek…., félek hogy nem segíthetek többet nektek… Hideg van… Fázom… Szia eltűnt és eközben Maat szellemképe térdreesett és a földön próbált átkúszni a fémajtón, de végül elhalványodott. Syliah próbálta volna felkapni, de elsőre csak az üres levegőt fogta meg. Mindebből a Jaffa nem láthatott semmit. Teal’c komor tekintettel magára kapta vissza a kabátját és fegyvereit. Ezek után ő is egyetértett Daniellel. Maat feláldozta magát érte és még csak megsem tudja neki köszönni. Aggodalommal nézett Kathal botjára, de az nem mozdult többet. Már éppen elindult volna, amikor észrevett a törmelékben egy ismerős tárgyat. Jack napszemüvegét. Nem tudta mikor is veszthette el. A távolból dr.Jackson elkeseredett kiáltása hallatszott. A Jaffa zattal a kezében rohant a hang irányába. - Honnan tudjam, hogy igazat mondasz? Neki is ezt adtad be, hogy egymás ellen kijátsz minket? - kérdezte Samantha a lénytől, aki ott körözött mellette az űrhajóban, de láthatóan nem akarta bántani. Legnagyobb meglepetésére Jack lépett be egy hasonló idegen lény társaságában. A két Ártó egymással beszéltek szavak nélkül. Ekkor szédülni kezdett és elájult. Mire magához tért, már Jack ott ült vele szembe kikötözve az űrhajó egy zárt termében egy ágyszerűségen. - Szóval kiegyeztél velük? Hogy tehetted? - hördült fel O’Neill, aki idegesen csapkodott volna a kezeivel, ám bilincsei nem engedték. - Elárultál minket! Mi bíztunk benned és te becsaptál mindannyiunkat… - Maga mondja, aki vegyszerezi a holmimat és ráadásul még azzal a tekercs-izével is megtámadtat! A férfinak feltűnt, hogy az előírások miatt a nő továbbra is magázódik vele és hogy az előbb hibázott. A zárak ekkor kinyíltak. Az ezredes a nőre támadott. Agresszív dühvel kezdte fojtogatni. Hirtelen leállt a szeme is világítani és Goa’uld nyelven karatyolt valamit feltehetően Jolinarnak. A szorítása egyre erősebb lett és a nő elvesztette az eszméletét. Aztán felébredt és ekkor már nem tudta, hogy az előbbi valóban megtörtént vele vagy csak egy álom volt. A kínzás folytatódott, ugyanúgy, mint Maattal és Teal’ckal folytatott beszélgetése előtt. Szavaik egyre távolabbinak tűntek és már nem volt róla meggyőződve, hogy meg is történt-e. Az ajtón Seth lépett be és vele is folytatódott a szellemidézés. Ez így ment tovább Anneval, Janettel, Kawalskyval, Martouffal és mindenkivel, akit szeretett vagy gyűlölt. Képeket látott barátokról és ellenségekről. Ez rosszabb volt, mint a távol-keleti módszer, ahol az áldozatokat minden negyedórában felébresztették napokon át. A vádak után ellenállása fokozatosan felőrlődött és a belső falak leomlottak. Teal’c pillanatok alatt leért a halálos csapdát tartalmazó terembe és szétlőtte a Danielre meredő fegyvereket. A tudós félve lépett végre odébb hosszú percek után. A skorpió sértetlenül közelített és csattogtatta az ollóit, de ezekután elbizonytalanodva megállt. - Lődd le azt az izét! Írtózom ezektől! Egyiptomban megmart már egy kisebb ilyen fiatalkoromban… - világított a felvett zseblámpával az állatra. A szelíd tudós teljesen kikelt magából. Az életet mindennél jobban tisztelte, de most a rémület és a csalódottság Jackben végképp legyőzte. - Eszem ágában sincs. Mindjárt visszajövök! - vetette oda Teal’c, aki kirohant a kijáraton. Hosszú folyosókon át egy széles föld alatti barlangba jutott. Ott volt a Maat által iderejtett űrhajó, ahol az előbb már szintén volt az átmeneti világban. A fenti teleport valóban idevezetett ebbe a hajóba, ami csak ott működött. A sikló éppen ekkor emelkedett fel és szállt ki a hatalmas kiszáradt vízmosásban. A gép megfordult és belelőtt a mennyezetbe. Hatalmas mennyiségű kő hullott le, amit rengeteg homok, kő és agyag követett. A kijárat így lezárult. A Jaffa visszaindult Danielhez szitkozódva, aki farkasszemet nézett félelmével. Az azonban nem ment közelebb dr.Jacksonhoz. Várt, várt és várt. Legnagyobb meglepetésére a chulacki közelebb lépett és odatartotta a kezét, ám marás nem következett be. A tudós még mindig nem ismerte fel, hogy ez az állatka is egyike az Ártók megjelenési formájának. A Jaffa arra gondolt, hogy beszélni akar vele. Tudta, hogy ő most is hallja őt, de míg meg nem érinti nem lesz köztük kétoldalú kapcsolat. - Ha bármi gyanúsat látsz, akkor nyugodtan lőjj le minket és öld meg! - mondta mindkettőjüknek Teal’c, majd a zattot odadobta Danielnek, aki idegesen figyelte a számára érthetetlen eseményeket. A Jaffa leült és a skorpió engedelmesen a kezébe mászott. Jack dühösen tépte le magáról a napszemüveget formázó Ártót, aki egyszerűen képtelen volt feltörni a férfi védelmét. A rövid idejű kontroll arra volt jó, hogy legalább sikerült fogságba ejteni. Az ezredes ott volt megkötözve. Ahogy kinyitotta a szemét Kathalt látta a vállára szállt Ártóval, aki Zimkévé változott. Egy űrhajóban volt, ami érezhetően repült. Ő is a szökésen próbálkozott, ezért csendben megfeszítette béklyóit. - Felesleges erőlködnöd. - mutatta neki lengetve a kulcsot a kezében mosolygva Nadhes, Kathal Goa’uldja. - Nem akarunk bántani, ahogyan Cartert sem. Tényleg naívak vagytok, hogy csak idejöttök és legyőztök minket. - Carter itt van? Mit csináltál vele? Hol vannak az Ártók? - erre sajnálkozó arckifejezéssel az ezredes lassú gondolkodásán összenézett a vállán lévő madárral. O’Neillnak leesett, mit fejez ki ez a válasz. - Ez ennyire hülye vagy csak miattunk játsza? Ez ölte volna meg Rat? - sugározta telepatikusan a lény Nadhesnek. - Itt van a túlsó teremben. Hamarosan készen vagyunk. Akkor elengedünk benneteket, ahogy megígértük. - Kiknek? Te nem Maatnak dolgozol? - kérdezte az egészből egy szót sem értő Jack, mire az előbbi jelenet megismétlődött. Az ezredes pedig most tényleg nem is tudhatta mi is zajlik körülötte. - Maat halott. Ahogyan Teal’c és Daniel is. - mondta határozottan Nadhes, pedig ebben egyáltalán nem volt biztos. Nem tudhatta, hogy a közös-terv szerint hátrahagyott két Ártó bevégezte-e a munkáját és átvette-e a két férfin az irányítást. Nem sejthették, hogy Maat inkább feláldozza magát. Az ezredes gondolatai is erről tanúskodtak, amit az Ártó éppen olvasott, hogy nem hisz nekik. A keserűség egyre nőtt benne. - Meg kellene tanulnotok, hogy nem avatkozhattok bele mindenbe. Az sem igaz csak a mesékben, hogy mindig a jó győz. Pláne, ha nincs is ilyen. Remélem ez jó lecke volt számodra, gyilkoskám. Most nem hoztál magaddal atombombát?! - Jack már éppen visszaszólt volna, amikor egy oldalsó ajtó felnyílt. Egy másik madár repült Nadhes vállára, ám O’Neill remélte, hogy nem a párválasztási szokások miatt szállt rá. Legalábbis sejtette, hogy nem ezért hozták ide… A Goa’uld nő leállt rosszallóan csóválni a fejét, ahogy hallotta az ezredes belső hangját. Utána telepatikusan beszélgettek hármasban, majd feléje fordulva a nő megszólalt: - Bemehetsz hozzá! Megkaptuk amit akartunk és mindjárt elmegyünk. Hálásnak kellene lenned, hogy nektek adjuk ezt a hajót és, hogy megpróbáljuk elhárítani a közvetlen fenyegetést Abydosról. Üdvözlöm Apophist, ha találkozol vele! A hajó valóban hirtelen lefékeződött, ahogyan a robotpilóta elvezette a gépet a célkoordinátokhoz. Nadhes, aki még csak be se mutatkozott, belépett a két Ártóval a teleportgyűrűbe és távozott. Percekkel később a láncok eloldódtak. A sikló megint mozgásba lendült. Jack félt, hogy most fognak lezuhanni. Odarohant a pilótafülkéhez, amit látott már, hogyan vezet Teal’c. A gépet azonban nem tudta felülírni. Nyoma sem volt megdőlésnek vagy ehhez hasonlónak. A jármű nagy sebeséggel repült valahova és nem tudta átállítani. Jack kinézett az ablakon, de az éjszakában nem látott semmi olyat, ami segíthette volna a tájékozódásban. Elindult Carterhez és remélte, hogy legalább még ő életben van. A chulacki megint visszatért ebbe az átmeneti tudatállapotba, ami számára korábban sohasem ment ilyen könnyen. A látott hatlábú fénylő lény őt figyelte. Daniel ott állt mellette, akinek szellemteste feszülten körbe-körbe járkált és várakozott. A tudós ebből semmit sem tudott érzékelni. Ám amikor Teal’c mellé lépett, a Jaffa képes volt hallani a felszínes gondolatait. Aggodalmat, tudásvágyat, irigységet és bizalmatlanságot érzékelt. - Mit akarsz tőlem? - sziszegte a lény. - Most ki vagyok nektek szolgáltatva. Mindkettőtöket nem tudom befolyásolni. - Kedves Ártó! Örülök, hogy érzékeled a gondolataimat. Megkímélsz a felesleges locsi-fecsitől. Ha megtámadsz, ő elpusztít. A segítségedre lenne szükségem . - Teal’cnak elég volt magában megfogalmazni a mondanivalóját. - Miért tenném? A testvéremet is megölted, honnan tudhatnám, hogy engem nem fogsz bántani? - kérdezte a lény, aki közben leállt olvasni Teal’c gondolatait a válaszokért. - Ti nem változtok! Ááááááááá, Syliah volt már érzem. Nincs kedvem találkozni az apámmal! - jelentette ki a lény, aki utána első pár lába tekergetésével nevetett Teal’c meglepődött arckifejezésén. A Jaffának új ötlete támadt. - Még ha szerinted mi nem is leszünk mások, de az Ártók bármit le tudnak másolni.Vedd fel kérlek a Palladion alakját és nyisd ki nekem a csarnokot! Aztán elengedünk békében. Tudnom kell, hogy mi van Syliahhal, mert csak ő tudhatja, hová repültek. Te meg úgysem árulnád el. Más esetben kényszerítenélek, de ráébresztettek a helyes hozzáállásra. - Már lassan értem Kathalt miért akarta, hogy maradjak veletek. Ő meg én sok mindent tanultunk egymástól. Én megtanítottam látni, míg ő azt mutatta meg, amit meg kellett volna látnom. Igaza volt Nadhesnek, hogy szükségünk lesz egymásra. A Palladiont nem tudom tökéletesen lemásolni, mivel én csak egyszer láttam. Vannak bizonyos korlátok a képességeinkben. Például mi, Hu és Szia gyermekei képtelenek vagyunk hamis tükörképet előállítani. Ez a hátrány könnyen felfedezhetővé tesz minket. A szüleink a legerősebb közülünk. Hu képes másolatokat készíteni. Ezért volt az, hogy Samantha saját magát sebezte meg. Szia játszva legyőz akár négyet belőlem. Nekik alig van fizikális testük, mivel az itteni testük fejlődött ki igazán. Ezen a helyen szinte korlátlanok a lehetőségeik. Syliah meggyengült és sebezhetővé vált azzal, hogy életben tartotta azt a szánalmas nőt. Az mindig azt mondta nekem, hogy a sorsom az lesz, mint az övé. Arra gondolhatott, hogy összeállok veletek. - Vagy azt, hogy sajnos te is meghalsz, ahogy az előbb Maat. Egyébként Szia miért nem jön most ide? - Csak sejtem… A haláltól nem kell félned. Az elmúlás egy új kezdet. Syliah hisz benne, hogy Maatnak való segítséggel valamilyen szent küldetést teljesít. Mi a gyermekei viszont már egyre jobban korcsosulunk. A fizikális testünk megnőtt és így ott erősebbek lettünk, azt ahogy az előbb is megtapasztalhattad. Itt viszont gyengültünk. Az egyensúly egyre inkább eltorzul. A benti helység fala olyan speciális Goa’uld technológiával épült, ami megakadályozta abban, hogy kitudjanak jönni vagy valami ilyesmi. Csak nagyjából ismerem a terem nyitásának működési elvét. Szia kiszabadulva elpusztít engem, mert ... - Ha nem ő, akkor, majd mi vagy Ra megteszi ezt helyettünk. Felhasználnak benneteket. - Szóval Maat mégiscsak elmondta neketek az igazat. Nagy veszélyben vagyunk mindannyian. A fajtám jórészét már kiírtották Syliah kivételével a Goa’uldok és a Noxok, mivel túl szeszélyesnek tartottak minket. Szerinted ők, hogy voltak képesek benneteket a halálközelből visszahozni? Ők nem azok a kis ártatlanok, akiknek mutatják magukat! Nem mi vagyunk az egyetlen faj, aki már rég ismeri ezt a helyet. A Furlingek is itt vannak mély álmukban… Márcsak Hu és Syliah, én és az O’Neillékat irányító két testvérem maradt meg, ám sejtésem szerint ők saját céljaik érdekében csak kihasználják Kathalt. Páran vannak talán még szétszóródva a Világegyetemben, de ők egymás nélkül gyengék és ártalmatlanok. Te is csak azért vagy képes hozzánk belépni ilyen könnyedén, mert ott vagyok a közeledben. A gazdáinknak képtelenek vagyunk ellenállni vagy olvasni őket, hogy mit is akarnak. Mi egy vesztes faj vagyunk, akinek nincs keresnivalója ebben a valóságban. - Ó, hogy nem jöttünk rá korábban! Kathal Rának szolgált, aki egy alternatív valóságból tért ide vissza. - Igen. Aztán Hu és mohó testvéreim elpusztították a dimenziókapun átjövetel után. Azt hazudták, hogy itteni alteregója már elpusztult. Mikor átjött megölték és a helyét a vak Kathal vette át. Én lettem a Zimkéje úgy, hogy még a másik valóságból ideküldött Ra szolgák sem vették észre a cserét. Zadhes, azaz a Goa’uld is teljesen megváltozott az utóbb időben. Ráék megzsaroltak minket, hogy az egy éve fellőtt szondába az egyik hozzájuk átállt dr.Zaref nevű ember beépített egy eszközt, ami ha jeleket sugároz mi meghalunk. Minket idecsaltak és bár elszökhettünk volna, a fogoly Syliahot szerettük volna megmenteni. Azt akarták, hogy Jolinarról és a Tok’ráról szerezzünk információkat. Ezután dolgozták ki ezt a tervet Maattal együtt a szüleim. Elvileg egy egyszerű drogozásnak akarták beállítani. Dr.Zaref leöntötte valamilyen droggal a ruháját és soha nem derült volna, mi is történt valójában. Ő vitte át Hut is és rakta be Carter szekrényébe. Én nem mentem át hozzátok, hanem itt maradtam összekötőként Kathallal. A testvéreim mondták el az előbb mi történt. Barber valóban nem volt bekalkulálva. Nem tudom hovávitte Hut az a titán. - Micsoda? Ezért volt zöld a szeme?! A titánok is paraziták akárcsak a Goa’uldok? - Ez is viszonylagos. A válasz igen és nem, mivel jó részük összhangban él testével. A látszat alapján ítéltek, amit Apophisék ki is használtak rendesen. Maat sem Goa’uld, de gondolom ezt már megpróbálta elmagyarázni. Az igazi titánok valóban immunisak a mi támadásainkra, ezért nem is lehet őket scannelni. Lehet, hogy erre csak a szüleink képesek. Ők egy erkölcsi átmenet a Tok’ra és a Goa’uldok között. Egy érem harmadik oldala, ha így megérted. Azért próbáltak új fajokat kitenyészteni genetikailag, hogy létrehozzák a tökéletes gazdatestet, hogy majd azokkal uralják a világot. Ezt bezzeg nem így mesélte Maat, igaz? Így legyőzhették volna a méltán gyűlölt Asgardokat, akikkel még a Goa’uldok miatti meggyengülés után keveredtek összetűzésbe más bolygókon. Esélyük sem volt, de végül titkos óhazájukba tértek vissza. Ezt csak az Ősök ismerték a galaxisban, mivel ott is van vagy volt Csillagkapu. Ennek ellenére mégis kirekesztették őket is a Négy Faj Szövetségéből. Nem ismerem a Titánok képességeit, mivel engem nem nagyon avattak be. Nyilván azért, nehogy elmondhassam Kathalnak, hogy mire készülnek. Maat és Szia is segített végül Carteren, mert sejtették, hogy balul fog kiütni Hu és három testvérem támadása. Aztán pedig ide hozták, hogy itt nyugodt körülmények között megtudják, amit akarnak. - Már értem. De nem lehetett volna egyszerűen csak szétlőni a fenyegetést jelentő tükröt? Egyáltalán hol van? - Nem, mert nem voltunk benne biztosak van-e még idevezető. A megtorlás bármikor bekövetkezhet. Ezért is akarják a testvéreim átmenve megsemmisíteni Rat és aztán visszatérnek Kathallal. Félek, hogy mást is akarnak… - Tényleg Daniel mondta, hogy Maat elmesélte, hogy Önök nem is ennek a realitásnak a lakói. Most akkor, hogy is van ez? - Ez nem teljesen igaz. Mi mindig is ebben a valóságban éltünk tudtommal. Gyere velem a másik terembe, ahol Maat és Szia be volt zárva! - erre vonakodva bár, de a lénnyel elmentek a lyukakkal teli mennyezetü terembe. Teal’c visszatekintve látta saját magát meditálva ülni kezében a skorpióval. Daniel feszülten világított a zseblámpájával, majd megunva a figyelést elkezdte a hieroglifákat nézegetni, hogy rájöjjön miért is volt ez a csapda ott. Átérkezve Teal’c döbbenten látta, hogy az egyébként csupasz falak tele vannak írásokkal. A legfurcsább az volt, hogy különböző betűtípusokat látott. Ebből arra következtett, hogy lehet más bolygók lakói is jártak itt. Ahogy felnézett a mennyezetre meglepődve vette észre, hogy az nincs sehol. Ki lehetett látni a csodás égboltra. A kristályok a csillagokat szimbolizálva lebegtek a levegőben a környező világegyetem mini-modelljeként. A férfit lenyűgözte a látvány. Ugyanúgy, mint amikor Ernest megtalálása után meglátta a molekulákat. - Gyönyörű, nem igaz? Mi mindenképpen vesztettünk, de még változtathatok rajta. Remélem Szia, ha rábukkan Hura, majd jobb utódokat hoz létre. A hajdani legfényesebb csillagnak megfelelő lyukba lőjj majd bele a zattal. Nem tudom melyik az, de abban nem lesz kristály. A készítők tudták, hogy az szupernovaként fel fog robbani. A helyén kialakított járaton beeső holdsugár majd rám esve megtörjön valamikor az éjszaka folyamán és az ajtó kinyílik. Az eredeti Palladion az Yggdrasil fa kérgéből volt kifaragva, ezért a rásugárzott fényt felerősítve vissza kibocsátja. Ezért vakult meg mindenki, vagy bénult le a látványtól. Nem tudom Athéné honnan szerezte, de neki semmi köze nincs Maathoz. A fejtvényt félreértelmeztétek és én nem tudom mi a megoldás. Részleteket sajnos nem ismerek és már nem is fogok... Megpróbálhatok egy másolatot csinálni belőle, amit tegyél a piramis magasságpontjába úgy, hogy a szobor lándzsája a fényre mutasson. Az én történetem itt véget ért. Teal’c remélem megbocsátsz nekem, nekünk. - Várj, még szeretném megtudni…. - ám a lény addigra már kifutva eltűnt. A Jaffa visszakullogott Danielhez, aki az időközben női szoborrá alakult skorpiót vizsgálgatta a zseblámpájával. A lény tudatos része is ott volt, mint akinek valamelyik belső szerve lenne a valóságos teste. A két test összhangban volt, ám az Ártó becsukott szemeivel koncentrált a forma fenntartására. Furcsa és felejthetetlen látvány volt. A Jaffában végigfutott, hogy mi lenne, ha megérintené, de nem szeretett volna kockáztatni. Egyébként is mintha nemet hallott volna válaszként. Teal’c visszalépett inkább a testébe. | |
|
| |
| Megtekintések száma: 523 | |
| Összes hozzászólás: 0 | |