Feltámadás (SG-1) - 5.rész
| Jack belépett a kicsiny hálóhelységbe, ahol Carter összegörnyedve zokogott. Már éppen át akarta ölelni, amikor a nő hirtelen rávetette magát, aki még mindig azt hitte, hogy álmodik. Dulakodni kezdtek. Jack végül hátracsavarta a kezét, majd csittítgatta. Az őrnagy kezdett megnyugodni és lassan magához tért. O’Neill sejtette, hogy hosszú pszichiátriai kezelésre lehet szüksége a megrázkódtatások után. Samantha azonban menekülésre gondolva teljes erőbedobással küzdött megint a szabadságáért, majd összesett a kimerültségtől és elaludt. Az ezredes lefektette a nőt az ágyra. Valami fegyver után kutatva elkezdte átfésülni a hajót. Váratlanul rábukkant a hullazsákra egy zárt helységben. Kinyitva döbenten látta, hogy a vízbefulladt Kathal az. Ebből azt hitte, hogy ikertestvérekről van szó. Talált azonban mást is. Egy darabot a kapcsolótábla alkatrészeiből, amit egyértelműen felismert. A gyomra már kezdett az idegességtől megnyugodni. Tudta, hogy a válaszokat ha vannak, csak is az asztrofizikus mondhatja el neki és Danielék megtalálása után legalább hazatérhetnek. - Nézd, ez az izé átalakult szoborrá! Pont nem láttam mikor csinálta, mert az itteni szöveg fordítása kötötte le a figyelmemet. Olyan, mintha Pallasz Athénét ábrázolná. Te jól vagy? - Igen. Aludtam. - válaszolta az egyértelműen hazudó Teal’c, akinek még ideje sem volt végiggondolni, hogy mit is mondhatna el a társainak ebből az egészből, de végül szó szerint meggondolta magát. - Beszélt velem az Ártó, ne kérdezze hogyan és ő most segít nekünk. Menjünk vissza oda, ahol Kathalt találtuk! Daniel elmondta Teal’c kérdésére, hogy melyik a legfényesebb éjszakai égitest. Elmondta az Ártzó útbaigazítását. Nem volt könnyű feliratok nélkül megtalálni, de Daniel jól emlékezett a Kasuf által mesélt régi történetekre. Csak körübelül emlékezett az elhelyezkedésére. A lyukba belőve valóban nem morajlás hallatszott. A zseblámpákat kikapcsolták, hogy csak a beszűrődő szórt fény világítsa be a termet. A fekete elég gyenge, hiányos másolatot letették az utasításnak megfelelő helyre. Aztán vártak több óra hosszat és valóban a beeső fénypászta erőssége egyre erősebb lett. Eközben a tudós elkezdte megvizsgálni Kathal botját, aminek a faragása megegyezett a Carter tekercsén lévővel. A Jaffának kétségei voltak, hogy fog a lényen megtörni a holdsugár, ha egyszer képtelenek tükrözödő felületeket kialakítani. Az egyik hold fénye bevilágított. A lándzsa összegyűjtötte az energiákat és belevezette a szobor női testébe, majd a másik kezében lévő pajzs díszein át kisugározta. Ez rájuk nem volt veszélyes, mert ez már nem az eredeti Palladion volt. A több irányba vetődő sugarak pont azokba a lyukakba világítottak bele, aminek Daniel szerint a Földről megfigyelhető Mérleg-csillagképet alkotó égitestek innen megfigyelhető elhelyezkedésének felel meg. Ebben sem volt teljesen biztos. A fémajtó remegve húzódott fel, ahogy a nyílások végén lévő kristályok egyre több energiát szolgáltattak. Teal’c alátolt gyorsan egy ládát, nehogy bezáródjon. A kristályok váratlanul azonban ugyanúgy ahogy Jackre lőttek egyet, amik szétrobbantották a fekete másolatot. Ebből sejtette Teal’c, hogy ez az idegen is feláldozta magát értük. Bent egy sír volt valamilyen szerkentyűvel lezárva, amit átlőtt a Jaffa. A díszes többszörös szarkofág szétnyílt kétfelé. Abban csak egy kis fekete toll és pár ékszer volt. Aztán egy furcsa meleg fuvallatot éreztek. Daniel félt, hogy ez a híres fáraók átka. A gombákból elege volt. Teal’c nem hátrált meg. A Jaffa meglepődve vette észre, ahogyan a tudós elalszik. A toll hirtelen egy kis gömbé állt össze, amit világító kisebb fények vettek körül és keringeni kezdtek. A sárga fényben volt egy csapat kék, ami leginkább egy halom szentjánosbogárra emlékeztetett. Elkezdtek kiszállni a termekből egy rajban. Köröztek a kaput kinyító Ártó darabjai fölött, erre az is leállt ugyanígy átalakulni. A szétszóródott darabok egybeolvadtak a szarkofágból kiszállóval. A két különböző méretű fekete gömb a levegőben összefolyva, majd szétválva egyenlő nagyságúvá alakult. A fénypontok körbevették őket. A Jaffa utánuk rohant a Csillagkapus terembe. Remegés kezdődött. Az egyik gömb a fényekkel együtt elkezdett ékjeleket kiválasztani. A furcsa csak az volt Teal’cnak, hogy mikor ők akarták aktiválni, akkor a térkapu nem működött. Aztán végigfutott benne, hogy lehet, hogy a hiányzó tárgyat is biztos lemásolta a másik, aki éppen most pótolja azt. A tárcsázó lény, kis madárrá átalakulva felszállt, körberepülte egyre gyorsabban, majd visszaröppent továbbcsinálni. A fényekkel együtt olyan volt, mint egy mesebeli főnixmadár, aki végre feltámadt hamvaiból. A Jaffa ott állt pár méterre és ahogy még közelebb ment, magától látni kezdte azt a különös tudatállapotbeli síkot. A tárcsázón Syliah nyomta be a nem hét, hanem nyolc ékjelet. Tudta, hogy itt valami rendkívüli fog történni és nem értette, honnan tudnak ennyi energiát szerezni. A kapu aktiválódott, de ami furcsa volt, hogy nem csak a szokásos kék eseményhorizont volt látható. Mintha füst örvénylett volna körbe akár egy lefolyóban. A végén fény derengett, ami az egész csarnokot bevilágította. Láthatóvá vált a kapcsolótábla mellett Maat szellemteste, akit az a lény tartott látszólag teljes egyetértésben, akivel az előbb beszélt. A lény immáron teljesen olyan volt, mint Szia. Ott repült immáron a lábaiból átalakult szárnyakkal és ugyanúgy világított. A ragyogástól alig lehetett látni, ezért a Jaffa eltakarta a szemeit. - Örülök, hogy mindketten megmenekültek, csak tudnám hogyan. Szükségem lenne a segítségükre, hogy megmentsem a barátaimat. Árulják el hol van Carter és Jack, kérem… ! - Kint várnak rátok mindjárt. Elkéstettek, de mint mondtuk nem menthettek meg mindenkit. Itt nem lett volna esélyetek, ha Maat és a fiam nem áll mellétek. Végül csak sikerült némi segítséggel… megmenteni őket. - Most akkor Amenti helyett az Asgardokhoz mennek? - kérdezte Teal’c immáron Maatot. A Jaffát lenyűgözték az angyalokra emlékeztető teremtmények. - Nem maradhatnának velünk? Az Önök tudásával a Föld és a hazám… - Nem. Elég ideig szolgáltam kényszerből már őket a Helackok és a Replikátorok elleni harcunkban. A Walhallába vagy Asgardba meg úgysem engednének be. Eddig is igyekeztek onnan távoltartani. - mondta Maat, akinek felvilágított a szemei immáron sárga helyett zöld fényben. Ebből állapította meg Teal’c, hogy a nő tényleg titán. A Jaffa kezdetben azt hitte, hogy most fedi fel igazi alakját Maat. Nem hitte el, hogy a titánok nem találtak az embernél alkalmasabb hordozóformát. Mégsem történt meg a valóság felfedése és ő nem kérdezte az okát. Maat teste már csak részben volt emberi, ahogyan kialakult a kapcsolat. Csak pár másodpercre látta még, mert utána egyre erősebben fluoreszkálva világított, ahogyan az Ártó csápjaival összekapcsolódott. A Jaffa felismerte, hogy Maat elérte a harmadik lépcsőfokot, amit régen Ahnak, azaz Fényárasztónak hívtak. Apophis mesélt neki erről, aki egy időben betegesen kutatta az igazi halhatatlanság titkát, majd feladta a keresést. Végigfutott benne, hogy ezek szerint az egyiptomiak ismerték ezt a metamorfózist és Sziaékat, akik a halott lelkek kísérői és bírái is voltak egyben. - Szia, legyen bárki is valójában a világegyetemben még nálunk is nagyobb hatalomnak a szolgálója. Ebből is látszik, hogy a tér végtelen és még nem ismerünk mindenkit. Mindig lesznek erősebbek és fejlettebbek. Ő egy küldött, akinek sikerült megmentenie megint, mikor már azt hittem nincs visszaút. Úgy gondolja, Zhasad méltó társam és kísérőm lesz a további új életemben. Nem maradhatok, csak még van egy kis dolgom. - Belefújt egy kürt szerűségbe és mintha fanfár hallatszott volna. Elhunyt lények szellemei jöttek elő valahonnan és távoztak a kapun át. Voltak köztük furcsa ruhájúak és nem emberek is. Teal’c egy pillanatra egy ismerős arcot látott. Sha’re mosolygott és ekkor valamilyen belső nyugalom tört rá, ahogy az általa megölt nő megbocsátást sugárzó szemeibe nézett. Márcsak Szia maradt a teremben a többiek távoztával, aki suttogó hagján megszólalt: - Teal’c, ezt nem mondhatod el soha senkinek. Meg kell ígérned! Így is már túl sokat láttál. Lassan megértettek mindent majd magatoktól is. Éljetek olyan számotokra is elfogadható erkölcsös életet, hogy méltók legyetek a bebocsátásra, ahogyan például Maat, Sha’re és elveszett fiam, Zhasad is. Nem neked kell erre megtanítani az embereket, hanem mindenkinek magától kell elérnie ezt a tudatállapotot. A legtöbben úgyis kételkedni fognak és sohasem fogják megtudni mi van az alagút végén… Még találkozunk…. Használd a lányom testét, azt a botot, hogy kijussatok a piramisból és menjetek utánuk Kathal barlangjához, ha azzal bármi is történik. Mert az azt is jelenti, hogy Nadhes, azaz Kathal megbukott. Remélem, hogy soha nem tér vissza. Nem bízhattok meg benne, mert egyáltalán nem védtelen. A Goa’uldja szorult helyzetben most mellénk állt, de majd hatalomra tör... Emlékezz az előbbi szavainkra… és nem lesz szükséged a segítségünkre! - ezekután az örvénylő kapuba lépett. A Jaffa nemsokára magához tért a lények távoztával és az arca ragyogott a boldogságtól. A két fekete gömb a fényekkel eltűnt és Teal’c csak sejtette, hogy az előbb a valóságban is kinyíló Csillagkapun át elmentek. Danielhez visszatérve már a tudós ébredezett. Előadott egy félig-meddig hihető mesét a folyton akadékoskodó tudósnak, majd a hajdani fekete kobrát felkapva elindult kifelé. A kijáratot lezáró fal lebomlott a bottól. Jacksonnak eszébe jutott, hogy biztos így akarták őket rákényszeríteni őket az átállásra. Kint legnagyobb meglepetésre már ott volt nem messze a sikló, amiből éppen Jack kászálódott ki Sammel a karjaiban. - Carter, mondtam már hogy utálom a homokot? - panaszkodott az ezredes, aki belesüppedt a bakancsával kiszálláskor. - Pedig itt rengeteg van belőle, uram. - mosolygott a nő kábán, akit letett a férfi. - Kezdhet porszívózni… Ekkora érkezett meg az SG-1 másik két tagja is. Volt mit mesélniük egymásnak és hirtelen nem tudták, hol is kezdjék. Az Ártók végül elérték a céljukat, mivel mindegyik SG tagban felébresztettek és megkísértettek valamit, ami szerintük a csapatok szétzilálódásához fog vezetni. Jacknek a büszkeségén esett csorba, ahogy nők győzték le fondorlatosan. Danielben a tudásvágy nőtt meg és az a tudat, hogy Teal’c nem mondja el neki, ami élete legnagyobb felfedezése lehetne. A Jaffának azonban ehhez a becsületét kellett volna megtagadnia. Mindazon értékeket, ami kiemelte Apophis szolgái közül. Kénytelen volt részben letagadni Carter emlékeit is, akinek nyíltságát és barátságos természetét használták ki a valóban méltán találó nevü Ártó szellemek, akik a lelkiismeretükből táplálkoztak. A lények remélték, hogy jóidőre kiütötték őket, hogy ne avatkozhassanak a dolgaikba. Tévedtek. | |
|
| |
| Megtekintések száma: 579 | |
| Összes hozzászólás: 0 | |