Stargate Multiverse 
 Csillagkapu Multiverzum 
Egy régi ismerős 

***

/Pegazus galaxis --> M35-117 --> Atlantisz --> Parancsnoki iroda/

Épp elindultam kifelé Mr. Woolsey irodájából, mikor visszahívott.  [Vyleaus]

- Néhány évvel ezelőtt - kezdte a Város vezetője - találtunk egy bolygót, melyen az Ősök egy ottani kolóniája egy Arcturus project nevű kutatással foglalkozott. Dr. Radek Zelenka majd elmondja a részleteket, valamint átadja önnek az erről szóló jelentésket. Szeretném ha átolvasná őket. Nemrég ugyanis megtaláltuk a project prototípusának helyét az adatbázisban. Szeretném ha néhány napon belül odautazna és meggyőződne az információ igazságtartalmáról. Bármit is talál ott,  ne aktiválja, amíg engedélyt nem adok rá.

Aztán Mr. Woolsey mesélt nekem az Arcturus project-ről és egy bolygóról az adatbázisból. Bár valami rémlett az ügyről, mert annak idején hallottam róla, de sokat nem tudtam vele kapcsolatban. Miután az expedíció vezetője elmondta a rövid ismertetést a kis kalandról, Dr. Radek Zelenka átadta az esetről az aktákat. Áttanulmányoztam az információkat róla az Atlantiszi háló körletembe menet, s aztán felkészültem az új kalandomra. Átöltöztem egy Atlantiszi expedíciós Földi fekete ruhába, hogy az álcám biztos legyen. Kissé fura volt nekem az öltözet, de nem volt kényelmetlen. Ezután elmentem abba a helységbe, amit az emberek fegyverraktárnak neveztek ki, bár az én időmben más szerepe volt. S magamhoz vettem egy rádiót, valamint egy keveset a túlélő csomagjukból is. Aztán a CSKA-20-al elindultunk a kapun keresztül a kérdéses bolygóra, megnézni mi a helyzet odaát. [Vyleaus]

 /Pegazus-galaxis: S4Z-175/

A túloldalon az erdőben nappal volt és csend. Ha vannak is állatok, a kapu bizonyára megriasztotta őket. A kaputól nem messze egy ösvény indul. Az atlantiszi adatbázis szerint a prototípus-bázis az ösvény irányában van, a közeli hegyekben egy tó környékén. 

Az esemény horizontból kilépve egy ritkás alj növényzetű tisztáson találtuk magunkat, ahol a kapu volt. Végül, mikor mindenki rendbe szedte magát, el is indultunk az adatbázidból ismert irányba a bázis felé. Mikor elindultunk az ösvényen, a CSKA-csapat vezetője, nem bírta elnézni, hogy fegyver nélkül jöttem el Atlantiszról. Ezért adott nekem egy túlélő Svájci piros bicskát, hogy legalább ez legyen nálam. Persze én vonakodtam, de mivel kitartó volt, így elfogattam tőle. Nem sokkal később a hátam mögül halál sikolyra lettem figyelmes. Mikor megfordultam, láttam, ahogy egy átvágott torkú katona a csapatból halottan a földre hull. S egy másikat éppen akkor kapott el, de már érte sem tehettem semmit. Csak annyit nyerhettem az ügyön, hogy megfigyelhettem a két méter magad lényt, miképp mozog és milyen fizikai tulajdonságai lehetnek. Azonban sok időm nem volt gondolkodni, mert a harmadik csapat tag felé indult meg, hogy kioltsa az életét. Persze én ne hagyhattam ezt, bár a másik két katonán már nem segíthettem. Bár az a vörös lény ingen gyors volt, a célpontja felé indultam, aki nem volt messze tőlem. Sikerült a katona elé ugranom, még mielőtt a lény elkaphatta volna, s a telekinetikus erőmmel felvértezve, gyorsan igyekeztem ezen erőmet felhasználni, hogy jó messze repítsem őt, s elvegyem a kedvét a megtámadásunktól is. [Vyleaus]

A lényt sikerült több méterre eldobnia. Repülésének ívét egy fa törte meg. A katonák is akcióba lendültek. A megvédett katona kilépett Vyleaus háta mögül és P90-esével tüzet nyitott a jelenésre. A másik megmaradt katona szintén eleresztett pár sorozatot. Több helyen is eltalálták a lényt, de az bemenekült a fák közé. Szemügyre vehettétek a terepet. Az átvágott torkú katonán már nem lehetett segíteni. A fellökött katona még élt. De eszméletlen volt és eltört pár bordája.

A lény, aki ellen a telekinetikus erőmet használtam, szép pálya ívet leírva repült odébb több métert. Szegénynek az esését egy fa akadályozta meg. Biztos fájhatott neki. De hát még sem hagyhattam, hogy az összes Ember társamat leöldösse. Közben persze az általam védett katona sem tétlenkedett Dwighter őrnaggyal együtt. Miután úgy tűnt, hogy a lény fenyegetése megszűnt, a többiek dühösek voltak elesett társuk elvesztéséért is, melyet meg tudtam érteni. Engem is furdalt a lelki ismeretem, hogy nem tudtam időben közbe lépni.  [Vyleaus]

A két sértetlen katona közül az egyik a csapatvezető, Dwighter őrnagy a másik Simonson százados volt. Dühösek voltak társuk halála miatt, de a dühüket elnapolták és a megoldásra igyekeztek koncentrálni. 
- Tárcsáznunk kell Atlantiszt és jele.... - elakadt az őrnagy szava ahogy a tárcsázóra nézett. A tárcsázó rettenetes állapotban volt. 

Dwighter őrnagy vette észre elsőként, hogy a kapu tárcsázója is megsérült, melyre fel is hívta a figyelmünket is. Ami a tárcsázót ért kárt illette, bár nem volt épp elhanyagolható, de a megjavítása sem volt lehetetlen.
- Nos, ami a tárcsázó gondját illeti Dwighter őrnagy, meg tudom oldani, de tekintve a kár mértékét, elkélne hozzá pár óra.  [Vyleaus]

A szörny újra támadott és elvitte a sebesült Bornt, mielőtt bármit tehettetek volna ellene. Simonson elkáromkodta magát, a csapat vezetője  azonban higgadt maradt és parancsot adott:
- Nem válhatunk szét, mert nem tudjuk hány van ezekből a dögökből. A tárcsázót nincs időnk megjavítani, mert meg kell mentenünk Bornt. Az a dög nyilván az éléstárába viszi. Sebesült, tehát nem lesz nehéz követnünk a vérnyomait. Indulás.
Menet közben Simonson megszólalt: 
- Köszönöm  a segítségét. Ha ön nem reagál olyan gyorsan, akkor talán már én sem élnék.

Azonban mind tévedtünk, mert az élő lény újra támadt és elvitte Bront, aki még élt is, s olyan váratlanul és hírtelen történt, hogy nem tehetünk érte semmit. 
Ezek után a sebesült és a lény által elragadott Born felkutatásába kezdtünk az őrnagy szavai után. Miközben útnak is indultunk, a sebesült társunk után, Simonson százados megköszönte nekem, hogy megvédtem őt a szörnytől.
- Szóra sem érdemes Százados. Szeretek másokon segíteni, már annak idején is, mikor még nem voltam a sztázis fülkében, már azokban az időkben is sokakon segítettem, s nem kértem cserébe semmit. Az ő életük, s hogy megmenthettem őket, már önmagában is egy jutalom a számomra. S ez máig is így van a számomra. - Közöltem a századossal, utána Bron nyomait keresgéltem a növényzetben. 
Hiszen annak idején egy hosszabb utam során egy bolygó ősi törzsének egyik lakója megtanította, hogy olvashatok a nyomokból és hogy élhetek hónapokig, vagy akár évekig is a természetben, a hely adottságait kihasználva. Végül az őrnagynak és a századosnak segítettem a nyomok keresésében és azok értelmezésében is. Megvizsgáltam a hátrahagyott láb nyomokat és a növényzet állapotát is, hisz azokon is lehetnek árulkodó jelek, a hollétük felől... [Vyleaus]

Simonson egy bólintással nyugtázta a szavaid, majd csendben vizsgálgatni kezdte a nyomokat. 

Simonson századossal együtt vizsgáltuk meg a lény állttal hátrahagyott nyomokat. A jelek szerint arra tudtunk következtetni, hogy eléggé megsérült ahhoz, hogy időnként megálljon, de minden jel arra mutatott, hogy a gyors tempóját ez nem befolyásolta. 
Végül a nyomokat követve két órányi gyaloglás után egy feltételezhetően kontinentális törésvonalt feltételező sziklafalhoz értünk. A sziklafalból egy vízesés fakadt és az negyven méterrel lejjebb lévő tavat táplálva ezzel. Az erdő pedig ezt leszámítva folytatodott tovább. Körül nézve, a sziklán vér nyomokat is felfedeztünk.  [Vyleaus]

Dwighter lenézett a szakadékba és meglepődve fordult feléd:
- A sziklán vérnyomok vannak.  Ez a lény Bornnal együtt lemászott a sziklafalon.
- Beleeresztettünk egy tárat. Hogy a fenébe tudna ott lemászni? Pláne Bornnal a hátán? - Lepődött meg Simonson.
- Nem az összes golyó talált - szögezte le a hadnagy.
- Nem, de ami talált, az elég sérülést okozott ahhoz, hogy ez a dög még két óra múlva is vérnyomokat hagyjon. Különben sem látom sehol. - A két katona a peremen állva kémlelte a tájat, közben Dwighter komoran megjegyezte:
-Nem biztos, hogy az összes vér annak dögnek a vére.
Simonson erre elkáromkodta magát, majd mindkét katona rád nézett utasítást várva.

Míg a többiek beszélgettek, én elgondolkoztam kicsit, de figyeltem rájuk és a környezetre is.
~ Igazán lenyűgöző lény ez, ekkora sérüléstől sem veszített a gyorsaságából. Bár ez kissé hátráltat a népem bázisának megvizsgálásában. Azonban most Born megmentése az elsődleges, hiszen ha az a bázis kibír tízezer évet, akkor még kibír pár órát. Hisz az emberek élete fontosabb. S talán, miközben segédkezek Atlantiszon az Embereknek a felfedezéseiben, akkor a saját kérdéseimre is válaszokat, majd kaphatok idővel. De most vissza a problémához. ~ 
Mire végeztem a gondolat menetemmel, mindkét katona beszélgetése is véget ért és végül tőlem várták a megoldást.
~ Hát ez kissé fura.... Amennyire a Földieket megismertem, ilyenkor ha egy magas rangú katona van a csapatban, akkor ő a küldetés vezetője a csapatban az adott bolygón és a csapat vezetője is, most mégis tőlem várják a megoldást, mintha én tölteném be ezt a szerepet.... De lehet, hogy hiába van itt az őrnagy, a küldetés vezető szerepe mégis rám hárulna?...~ 
Miközben a két katona tanácstalanságán gondolkoztam, körbenéztem, s a problémán is elmélkedtem, majd megosztottam velük az elképzelésemet.
- Nos ha már a segítségemet kérik ez ügyben, akkor szolgálhatok egy elképzeléssel. Miszerint elképzelhető, hogy a vízesésünk mögött eme sziklafalban, melyen álldogálunk egy barlang is húzódik. Mely esetben a vizet kihasználva elmoshatta a nyomait, miközben leereszkedett, hogy bevigye önmagát és Bornt is a relytekébe. Így lehetővé téve a szinte tökéletes rejtőzést előlünk. Vagy a másik esetben, végig ereszkedett a vízesés mentén, ahol még sincs barlang és a vizet használva elmosta annyira a nyomát, hogy odalent az erőben tovább haladva meneküljön előlünk és elvigye a zsákmányát. Ez esetben, ha a tóban haladt tovább, akkor is nehezen akadnánk a nyomára, hisz ha a vére bele is folyik a tó vízébe, a haladás iránya, akkor is nehezen megállapítható lenne a számunkra. A harmadik teória esetén egy darabig ment csak a vízben és az erdőben folytatta az útját. - Itt kicsit megálltam a teóriáim felvázolásával, hogy végig gondolják azokat, majd folytattam a lehetséges tennivalóink felvázolásával is. 
- Ami a teendőinket illetné, arra gondoltam, hogy a barlang létéről megbizonyosulhatnánk, úgy, hogy valahogy leereszkedik egyikünk a vízesés mentén és kideríti, mi igaz belőle, vagy ha nincs, mit kötélnek használni és a lemászás is veszélyes lenne, akkor ha valamelyikük vállalja, képes vagyok a telekinetikus erőmmel le lebegtetni nagyjából hat méter mélységig, vagy talán lejjebb is, hogy megnézze mi van a szikla falban. Bár így még nem tesztelhetem az erőm, de remélem nem hagy most cserben... A másik lehetőség, mind lemegyünk a tóhoz és ott is körülnézünk a környéken. Nos önök mit mondanak? - Kérdeztem a két katonát, tekintve, hogy eddig én álltam elő használható elképzelésekkel a lehetséges megoldások terén. [Vyleaus]

- A segítségét kérjük, hisz hármunk közül ön a nyomolvasó. - Mondta Dwighter kissé bosszúsan. - Én vagyok a csapat vezetője. De életemben először, elveszítettem egy emberem, és ez kissé sokkolt, pláne annak fényében, hogy egy másik emberem életéért jelen pillanatban is küzdünk, pedig lehet, hogy már nincs miért küzdeni... -
Elharapta a mondatot. Majd pár pillanatig gondolkodott a teóriáidon és az ötleteden.
- Ha nem biztos benne, hogy a lebegtetés biztonságos, akkor nem kockáztatunk. - Lenézett a sziklafalon. - Úgy látom, nem nehéz rajta mászni. Van hely megvetni a lábunkat és sok a kapaszkodó. Kötelünk van, az atlantiszi leírás alapján számítottunk hegymászásra is. A lábunk alatt közvetlen a tó van. Mindkét irányban elnyúlik legalább egy kilométert és legalább ötszáz méter széles. Ha csak a lény nem kétéltű, akkor a barlangos verzióra tippelnék. Lemászok pár métert és ellenőrzöm. 
A szavait tett követte. Az említett kötéllel biztosítva magát, elindult a falon lefelé. Óvatosan haladt a vízesés sugarától nem messze. Már jó húsz méterrel járt, mikor megállt és felmutatta hüvelykujját. 
- Ott a barlang. - Mondta Simonson egy vadász stílusában. Átadta Born zsákját, majd ő is rögzítette magát és elindult lefelé. - Ha leértem, maga jön. Használja Born felszerelését. 
Azzal elindult Dwighter felé, és pár perc után oda is ért.

Végighallgattam az őrnagyot, aki kissé bosszús is volt az őt ért veszteségek miatt. Látszott rajta, hogy elkeseríti a veszteség érzése, melyet az emberei halála testesített meg. Legbelül magam is átéreztem a fájdalmát, hisz engem is ért már hasonló veszteség...
Ezután végül is lebeszélt a különleges képességem használatáról, hisz, bár elég jól tudom már írányitani, nem mindig az történik, amit szeretnék. Így hát Dwighter tanácsára egyenlőre fel is hagyok a képességem használatával. Ezután az őrnagy megállapította, hogy a lemászásunk sem okozna különösebb gondot, ezért a mászás mellett maradtunk. Ezután Dwighter szavait a tettei erősítették és leellenőrizte az elméletemet a barlangos teóriáról. Mikor kiderült, hogy igazam lett, a százados odaadta Born hátizsákját, melyben ott volt a hegymászásra alkalmas felszerelése is. Ezt követve épp úgy, ahogy a két katona is tette, felvettem a megfigyeltek alapján a felszerelést és rögzítettem is magam és a köteleimet a vízesés egyik stabil pontján. Utána követtem a társaim példáját és leereszkedtem utánuk. Húsz métert haladtam lefelé, míg meg nem pillanthattam a vízesés mögötti barlang bejáratát. Amint ez megvolt, nagy lendületekkel kezdtem ellökni magam a faltól, egészen addig, míg elég lendületem lett ahhoz, hogy "berepüljek" a barlang bejáratán. Miután sikeresen landoltam a barlang bejáratában, lecsatoltam magamról a kötelet és ezt követően megvártam a többieket az indulással. Közben a hatodik érzékem azt súgta, hogy valami baj lesz.
- Siessünk őrnagy, nem tudni, mivel találjuk még szembe magunkat, legyünk óvatosak. - Intettem óvatosságra a társaimat, és még magamat is legbelül, hisz most nem volna túl jó, ha hibáznék. [Vyleaus]

***

A fény elhalványult, a gyűrűk eltűntek, és Jan Templar ott állt egy gyűrűplatformon. De ez a platform nem az Al'keshen volt, hanem egy barlangban. Egy kissé sötét és meglehetősen nyirkos barlangban. Valami dübörgött. Olyan hangja volt, mint mikor valaki széles sugárban önti a vizet a kádba, csak ez mélyebb volt és morajlott.  A platform mellett volt egy embernél is magasabb, legalább két méter széles gép. De aligha lehetne bekapcsolni, mert valami, aminek nagy karmai vannak, alaposan szétverte a berendezést. A padlón mindenféle csont hevert. Úgy nézett ki a hely, mint valami ragadozó barlangja. Aztán feltűnt a ragadozó is.
Épp most érkezett haza, és egy embert hozott a vállán. A meglepő az ember ruhája volt. CSKA egyenruhát viselt, és nem úgy festett, mint aki önszántából tartott a jó két méter magas lénnyel. Áldozatánál rosszabbul már csak a szörny nézett ki. Legalább nyolc golyó ütötte seb tátongott rajta, és legtöbbjük még most is aktívan vérzett. Láthatóan fáradt volt, alig állt a lábán. Ahogy Jan Templar-t  meglátta, szabályosan elcsodálkozott. Még a száját is nyitva felejtette, már csak a tenyerét kellett volna összecsapnia egy "Tyűűűűűűűűűű! Te meg hogy kerültél ide?!" -kiáltás kíséretében. De hamar összeszedte magát. Ledobta a katonát és rárontott.

Egy pillanat alatt előtűntem egy új helyszínen, egy teljesen más helyen, ami egy csöppet sem hasonlított az Al'keshre. Ez egy barlang volt, ahogy láthattam. Nem messze tőlem valamilyen vízesés lehetett, de annál közelebb, látótávolságban egy eszközt láttam, ám sajnos tönkre tette valami.
~ Hm... Remélem Freddy Kruegerrel nem fogok találkozni. ~
Futott végig a gondolat a fejemben, amikor észrevettem az itt-ott heverő csontokat, amire körbetekintettem.
~ Ez nem barlang, ez sírbolt. ~
Ahogy befejeztem a nézelődést, feltűnt az emlegetet Freddy is. A pulzusom rögtön az egekbe emelkedett, amikor megláttam azt az ocsmányságot. A szemei vörösen izzottak, hegyes fogairól csöpögött a nyál, amelyek közt kígyószerű nyelve lógott ki, karmai borotva élesnek tűntek, testét fekete szőr borította, amit vérfoltok díszítettek. Ezek a golyó ütötte sebekből származhattak. Félelmetes egy lénnyel álltam szemben, akinél egy bajtársam teste volt. Ő nem akármilyen egyenruhában volt, Atlantisz szokványos katonai öltözetét viselte. Ezt egy cseppet sem értettem, de nem foglalkozhattam vele, gyorsan kellett cselekednem. Az adó-vevőt már nem tudtam átállítani a nálunk használt frekvenciára, hogy segítséget hívjak, mert a lény megiramodott felém. Azonnal lőni kezdtem a szörny felé. Ötször húztam meg a ravaszt, és mindet próbáltam a teste felső részére irányítani, majd mikor eljött az ideje, elvetődtem balra, nehogy elkapjon. Tudtam, hogy fájni fog, mert nem egyenletes a talaj, de inkább fájjon, mint elmetsszék a testemtől a fejem... [Jan Templar]

Vyleaus szavaira mintegy válaszképp lövések dördültek a barlang mélyéről. Jan lövéseiből az első kettö talált, így a lény újabb lyukakkal lett díszesebb. Ennek viszont a szörny  láthatóan nem igazán örült. Kissé összerándult ugyan a lövésektől, de nem az állította meg, hanem a lövés hangjai. Amint meghallotta, felrikoltott majd sarkon fordult és ahogy csak bírt kirohant a barlangból. Rikoltásának olyan hangja volt, mint mikor valaki a tíz körmét végighúzza a táblán az iskolában. Simonsonnak láthatóan a háta is borsódzott ettől a hangtól, de ez sem őt, sem Dwightert nem tántorította el attól, hogy az előzőleg a hátukra szíjazot P90-eseiket elővéve benyomuljanak a barlangba. Idejük azonban nem volt elsütni a fegyvert, mert a hang gazdája, a szörny, immár Born nélkül, kifelé tartott a barlangból és meglehetősen elszántnak tűnt ez ügyben. Egyenesen Simonson felé tartott, akinek épp hogy volt elég ideje félreugrani. A lény megállás nélkül továbbrohant és még láthatta a trió, ahogy a két méteres ocsmányság beleveti magát a vízesés sugarába. Simonson ezt az alkalmat sem hagyta ki, hogy némi szitkot szórjon a lényre, miközben Dwighterrel együtt, harmadik társukat keresve elindult befelé a barlangba. De igen meglepődtek, mert nem is egy hanem rögtön két katonát találtak, ráadásul az egyik tejúti. Jannak nem kellett elugrania. A lény a lövéseket hallva, meg sem próbálta megtámadni. Még zsákmányát is hátrahagyva menekült el. Bár Jannak kissé csengett a füle a zárt térben érzékelt magas és erőteljes hangtól, azért jól hallhatta, hogy bár a szörny elmenekült, de többen is közelednek. Aztán a léptek zajához fojtott szitkozódás vegyült, végül feltűnt egy civil és két katona. Mindannyian atlantiszi öltözetben. A káromkodós rögtön letérdelt a szörny által idecipelt emberhez és vizsgálni kezdte. A másik, láthatóan őrnagyi egyenruhás katona viszont Jan-t figyelte pár pillanatig, majd megkérdezte:
- Főhadnagy. Maga hogy került ide?

Szerencsére nem kellett elugranom a lény elől, mert két lövésem telibe trafálta. De sajnos a fülem csengeni kezdett. Ez azért annyira nem zavart. Inkább csengjen, mint hogy felmetsszék a hasam és vacsora legyen belőlem.
A lény távoztával újabb hangokat hallottam. Ahogy néhány pillanattal később kiderült, nem ellenségek érkeztek, hanem "ismerős" arcok. Az egyik férfi rögtön vizsgálni kezdte a földön heverő katonát, a civilnek a gép keltette fel az érdeklődést, az őrnagy pedig velem kezdett foglalkozni és megismert annak ellenére, hogy Lucian egyenruhát viseltem.
- Uram! Ez egy hosszú történet. A lényeg, a P9X-259-en lévő ős templomban lévő szerkezetet használva a társaim egy párhuzamos univerzumban rekedtek. Erős tűz alatt voltunk, mikor át akartunk menni, így én fedeztem őket és nem mentem. Ehelyett Lucian fogságba kerültem egy Al'keshen, de sikerült megszöknöm. Ezután visszajutottam a templomba és egy gyűrűplatform segítségével idejutottam valahogy...
Mutattam a mögöttem lévő szerkezetre.
- Ennyi lenne röviden a történetem, Őrnagy.
Fejeztem be a mondandómat. [Jan Templar]

Vyleaus számára viszont nem a két katona, hanem a barlangban található,  embernél magasabb, két méter széles gép okozta a legnagyobb meglepetést. Aztán beugrott neki, hogy az Arcturus Project prototípusáról szóló leírások, helyszínként egy barlangot említenek egy vízesés mögött. A gép láthatóan elég sok karmolást szenvedett el az itt lakó lénytől. Jelen állapotában aligha működne.
Dwighter látta az arcodon a meglepettséget, mikor felismert. Elmosolyodott:
- Ismerem az édesapját. Alig több mint egy éve csúnya autóbalesetem volt. Ha nincs a maga apja, akkor ma csak vegetálnék. Amíg bent feküdtem a kórházban, addig az apjával összebarátkoztunk. Sokat mesélt magáról. Mondta, hogy maga is katona, és elég jó katona. De őszintén szólva soha nem gondoltam volna, hogy egy másik galaxisban fogok önnel először élőben találkozni.
Ez után meghallgatta a történetedet és egyre feljebb szaladt a szemöldöke:
- Szóval meglógott a lucianok karmai közül. Maga tényleg piszok jó katona. De miféle gyűrűplatform képes intergalaktikus utazásra? Ezt a párhuzamos univerzum dolgot meg végképp nem értem. Maga mit ért ebből? - Tekintett barátságosan a közben már a gépet tanulmányozó civilre.
- Hallottam egy tükörről ami a párhuzamos univerzumok közötti utazást teszi lehetővé. De most a küldetésünk a fontos. A küldetésünk pedig ez a gép lett volna. -  Mutatott az ember magas szerkezetre. - De sajnos majdnem teljesen tönkrement. Elég sok munkába kerül majd, bármilyen információt kicsikarni belőle.

Ismét meglepődtem a férfi szavain. Sosem gondoltam volna, hogy ismeri az apámat, nagyon kicsi a világ. Örültem, hogy megismerhettem.
- Én sem értem uram. Ezért dolgoztam mindvégig azon, hogy értesítsem a Parancsnokságot az eltűnésükről, de kudarcot vallottam...
Mondtam, majd a civilre tekintettem, aki a tükörről beszélt, de nem nagyon érdekelte... Nagyon feldühített az érdektelensége. Nem hallotta, hogy a csapatom többi tagja eltűnt? Legszívesebben arcon vágtam volna, de nem tettem meg. Más ügyekkel kellett foglalkoznunk, mint pl. a földön heverő fickó. Ami után az őrnagy ragadta magához a szót. [Jan Templar]

Ez után a gyűrűplatformot kezdte vizsgálni. Közben A másik katona felállt sebesült társa mellől és csöppet sem látszott jókedvűnek:
- Nem vagyok orvos. De elég valószínű, hogy Born több bordája is eltört, vagy minimum megrepedt. Belső vérzései is lehetnek. Ha nem kap orvosi segítséget elég hamar, akkor nem éli túl.
Az őrmester nagyot, szomorút sóhajtott:
- Értem. Mivel a tárcsázó nem jó és soká tart megjavítani, ezért ketté válunk és reméljük hogy csak egy volt ebből a valamiből. Vyleaus. -Tekintett ismét a civilre az őrmester. -  Menjen a kapuhoz és javítsa meg. Templar főhadnagy önnel tart és elkíséri. Simonson és én addig odavisszük Bornt. Induljanak.

- Ha a hasfala kemény, mint egy deszka, akkor belső vérzése van. Ha nem, akkor szerencsésebb, habár a bordatörés borzasztóan fáj. Ha magához tér kelleni fog a legerősebb fájdalomcsillapító. - Mondtam az őrmesternek, majd az őrnagy felé fordultam. - Uram, ha nem bánja, akkor magamhoz venném Born hadnagy felszerelését. Sajnos a jelenlegi állapotában nincs rá szüksége, ám nagyobb tűzerővel én is hatékonyabban védhetem a civil személyt. [Jan Templar]

- Okos ötlet főhadnagy. Idáig Simonson százados hozta Born hadnagy felszerelését is, de nekünk lesz majd épp elég vinni valónk. -Az őrnagy, utolsó szavainál a sebesültre pillantott. Simonson kivette Born zsákjából egy elsősegély ládát, aztán odadta a táskát. E mellett oda adta a sebesült P90-esét. 
- Sok sikert uraim. - Búcsúzott az őrnagy.

- Köszönöm uram.
Mondtam az őrnagynak, majd belenyúltam a hátizsákba és kivettem belőle egy energia szeletet, amit a zsebembe tettem, majd felkaptam a táskát és elindultam a civil társammal. A barlang bejáratánál örömmel tudatosult bennem, hogy igazán jó tippeltem, egy vízesés volt itt. Amikor felmértem a területet, a zsebembe tett szeletet elő vettem és megettem, majd a társamra néztem és reagáltam a mondandójára. [Jan Templar]

- Két fegyver és a táska eléggé megnehezíti a felmászást. Ha gondolja adjon ide valamit.

- Tessék, fogja.
Adtam oda neki a Lucian pisztolyt és a hozzá tartozó póttárat. Persze mielőtt oda adtam neki a fegyvert, átállítottam, nehogy véletlen elsüljön a kezében és lelője magát, vagy engem.
- Na akkor másszunk. Én megyek előre és ha tiszta a terep szólok és jöhet utánam.
Mondtam neki, majd megfogtam a kötelet és elkezdtem felmászni a sziklafalon. [Jan Templar]

A civil kissé meghökkent, a fegyverek átadásának nem túl udvarias módjától, de nem szólt semmit. Megfogta a fegyvereket, majd nézte ahogy mászol.