***

Kis séta után megérkeztem a csillagkapunál táborozó kis társasághoz. Sajnos a látványuk nem adhatott okoz a bizakodásra, mert  a sérültjeink közt ugyan volt, aki könnyebben megúszta, de akadt aki épp hogy eléldegélt. Mindazon állttal örömmel nyugtáztam magamban, hogy Simonson százados, akinek nemrég az életét óvtam meg, még él, bár ő sincs kifogástalan állapotban. Épp a lehetséges leszámolásos stílusú stratégiát vázolta fel a százados, mikor odaértem hozzájuk. Mindent végig hallgattam, majd feltettem egy számomra érdekes kérdést is a századosnak.
- Uraim, engedjék meg, hogy én is szóljam pár szót. Nos Simonson, ha jól értelmeztem a maga elképzeléseit, akkor ebben a kis "vadászatukba" engem is bele számolt... S mégis mire alapozza, hogy én bármiben is az önök segítségére lennék, ebben a barbár módszeres öldöklő gyilkolászásban? - Tettem fel a kérdésem Simonson századosnak, közben utalna arra, milyen civilizálatlannak és primitívnek véltem ezt a stratégiát, mely cseppet sem volt ínyemre. Közben gondolataimban elmélyedtem a helyzet kapcsán felmerülő elveim felelevenítésein..... 
~ S bár annak idején az én népem is sokat csatázott vagy épp a háborúinkat vívtuk, de már akkoriban sem voltam oda a gyilkolászásokért vagy a hasonló módszerekért. Persze sajnos, ha nekem sem volt más választásom, akkor én is kénytelen voltam megölni az aktuális ellenfeleimet. De akkor sem tettem szívesen és a vég tisztességet, még azok után is megadtam nekik, hogy az ellenségeim volt. Mert bár dacára annak, hogy én is kerültem már számos hasonló helyzetbe, az életet még így is nagyra becsülöm és tisztelem. Éppen ezért legyen az ellenség, vagy barát, állat vagy humanoid, mind megérdemli a temetést, a vég tisztességet és a Békében távozást is... ~
Aztán a gondolataimból McKay zökkentett ki, miután kifejezte felháborodását Templar hadnagynak a felvetése miatt. Melyet a százados sem tartott érdemleges elképzelésnek. Azonban én láttam benne logikát, hiszen így elkerülnénk az újabb sérüléseket és a lőszereink is megmaradnának.
- Nos ha nem veszik zokon, én Templarral értenék egyet. Bár nem hallottam a tervének minden részét, de én úgy vélem, jobb lenne takarékoskodnunk a rendelkezésre álló lőszereinkkel. Elvégre nagy valószínüséggel abból a szörnyből sem az az egy van ezen a bolygón, mint akinek másodszor is elláttam a baját, meg akire maguk és szép szerével eresztették bele a golyókat. S ők még veszélyesebbek is, ezeknél a Lucian katonáknál. De ha nagyon ragaszkodnak a módszereikhez, az a maguk baja, de én ha nagyon nem muszáj, nem ölöm meg őket. - Itt elővetem azt a pisztolyt, melyet még Templartól kaptam idefelé jövet. S a kis társaság felé mutattam a jobb kezemben feléjük tartva. Majd folytattam közben.
- Nem mindig ez a legjobb és a legbölcsebb megoldás. Egy csatát nem csak ezekkel lehet megnyerni. De persze megértem, ha önök nem osztoznak a nézeteimben és az elveimben. Mindanyiunknak megvan a jóga eldönteni mi minden szerint éli életét. Ha maguk folytatni kívánják ezt, az a maguk szíve jóga, de én nem alacsonyodóm le az ő szintjükre. - Mutattam a pisztollyal a kezemben abba az irányba, ahonnan a Lucianok lövései érkezhettek. Majd letettem a Lucian pisztolyt a tárcsázó mellé, és közben szemre vételeztem a kárt is. Melyet mind a lény, mind az ellenségeink okoztak benne. Volt rajta minden, mint egy Földi svéd asztalon is. Lövés nyomok, vagy a golyók okozta lyukak és sérülések, meg karmolás nyomok a szörnyünktől is.
McKayhez fordultam és feltettem neki egy kérdést.  
- Van önnél egy, hogy is nevezik á életjel detektor Dr. McKay? [Vyleaus]

~ Hm, így azért máris több esélyünk van egy szemtől szembeni akcióban. ~
Gondoltam mikor megláttam a P90-es tárakat. Ezt követően a doktornővel vitatkozott Simmonson, ám ez cseppet sem volt olyan súlyos, mint az Én és Dr. McKay között kialakult helyzet.  Habár a miénk nem is volt igazi vita, inkább csak le akarta ordítani a fejemről a hajam. Ám tényleg nem akartam több energiám rááldozni, inkább a korábbi kísérőmre figyeltem.
- Nos, úgy gondolom, hogy Simmonson százados úré a végső szó, így mi katonák úgy cselekszünk, ahogy ő utasít minket.
Mondtam a civil felé, majd a P90-es tárakért mentem, amikből eltettem egyet a zsebembe és a többit szétosztottam a társaim közt. Ezután a magas pasas szavaira figyeltem, majd a doktorra.
~ Hm... Én is ugyan ezt mondtam, azt hiszem tényleg elhagyta valahol a füleit. ~
Gondoltam, és amíg várakoztam a többiekre, addig felkészítettem a fegyverem az ütközetre.[Jan Templar]

Simonson szinte megvetéssel néz végig Vyleauson, amíg az ős beszél. Már-már úgy tűnik, hogy alaposan ki fogja oktatni az őst, de mivel Jan magához ragadja a szót így a századosnak van ideje lehiggadni. Az életjel detektorra vonatkozó kérdést Rodney már csak fél füllel hallja, mert már  teljesen átadta magát a "most végre megjavíthatom ezt a vackot" érzésnek és nagy lendülettel munkához is lát. De hiába csatlakoztatja a tárcsázóhoz a tabletet, utóbbi nem érzékeli az előbbit. Nem nehéz rájönni ennek okára, a vezetékek ugyanis a karmolások sávjaiban elhalt csápokként lógnak a csatlakozási pontokról. A gép még arra sem  képes, hogy a tabletből felvegyen némi energiát. Szerencsére a karmolások nem tettek komoly kárt a gépben, csak össze kell majd drótozni az elszakadt vezetékeket, de ez elég hosszú munkának ígérkezik. A golyók meg talán az ősök szellemének gondviseléséből adódóan, elkerülték a tárcsázót, csak karcolások vannak a már levett burkolaton. Rodney helyett Ronon válaszol Vyleus kérdésére.
- Jó ötlet, de sajnos semmi ilyesmit nem hoztunk magunkkal.
Ez után Simonson immár higgadtan magyaráz Vyleausnak. Ekkorra már Rodney is felméri a károkat. 

A kanadai csalódottan vette tudomásul, hogy a tablet nem látja a tárcsázót.
- Mi van? Nem tán windows fut rajtuk? - morogja magában, majd még egyszer megpróbálja, de semmi. - Remek.
Nézi a szakadt vezetékeket, és levonja a megfelelő konzekvenciát. Nem az operációs rendszerrel van a baj. A szerkezetet nem érte találat, de a tabletből sem tud energiát felvenni. Kiveszi a zsebéből az életjeldetektort, és végighúzza a vezetékek mellett.
~ Legalább azt jó volna tudni, ép-e a belsejük a vezetékeknek. Ha nem csak elszakadtak, akkor még ez az okostojás időutazó sem tudja megjavítani. Bár, ahogy elnézem, lehet, hogy még varázsolni is tud.
Ekkor jut el a tudatáig, hogy mit kérdezett az ős. Megütközve néz Rononra, aki nemleges választ adott. A feje fölé tartja az ős szkennert, és odakiált:
- Hahó, ez itt mi, szerinted? - néz kérdőn a rasztásra.
Feláll és közli a többiekkel, amit megállapított.
- Szakadtak a vezetékek, nem megy át energia a tabletből a tárcsázó belsejébe, sőt a tablet fel sem ismeri a tárcsázót. Kellemes windows feelingje van a dolognak. Egyébként igen, van ötlet. Tegyünk úgy, mintha belemennénk a fogolycserébe, és támadjuk őket hátba. Illetve csak maguk, nekem jobb dolgom is van. De az életjeldetektort kölcsön kaphatják, ha megígérik, hogy nem törik össze. Az segíthet bemérni a lucianok mozgását. [Dr. Rodney McKay]

- Oké, akkor hoztunk. - Vonta meg a vállát Ronon, Rodney helyesbítésére. Láthatóan nem taglózta le, hogy tévedett.
- Én sem vagyok oda az öldöklésért. Elhiheti nem örömszerzés céljából akarom kiiktatni a célpontokat. Ha akarja akár elég lábon, karon, vállon lőni az ellenfeleket. Fogva tartják két társunkat. Ezek közül az egyik súlyosan megsérült. Ön is látta Born hadnagy sebeit, gondolom nem kell ecsetelnem az életveszélyességüket. Ha nekiállunk itt fogoly cserézni, az értékes perceket jelent, ráadásul elveszítjük a meglepetés erejét. Nos, miután Templar hadnagy is velem ért egyet, azt hiszem eldőlt a dolog. - Ez után mindenkihez beszél. - Igaz, hogy a Templar főhadnagy által talált úton jöttek ide a Lucianok, de ezt mégsem róhatjuk fel a főhadnagynak, különösen annak tükrében nem, hogy talán pont a főhadnagy lehet ellenségeink legyőzésének kulcsa. Talán felhasználhatnánk a lucianok fogolycserés javaslatát a lucianok ellen.  Van valakinek esetleg terve?

Miután igyekeztem felvázolni az elveim egy részét, miszerint nem hiszek abban, hogy mindig az öldöklés a legmegfelelőbb megoldás a céljaink elérésében. Aztán Templar hadnagy fejtette ki  véleményét a fogoly cseréről. Ezt követte Ronon válasza a kérdésemre, miszerint nem szokásuk magukkal vinni életjeldetektort a küldetésekre. Majd erre rácáfolt Dr. McKay, aki a feje fölé emelve lóbálgatva mutatta, hogy nála van a korábban említett eszköz. Azután felvázolta a tárcsázó állapotát és egy terv nyers és felszínes változatát a fogoly cserére épülve. A kissé egoista tudósnak az ötlete a fogoly csere kapcsán szinte megegyezett az én felmerült elképzelésemmel, mely akkor jutott eszembe, mikor befejeztem a fegyver ellenes elveim ismertetését, amelyet nem is értettek meg. 
~ Remek, ezek szerint nem voltam a társasághoz kellő kép világos a gyilkolás ellenes elvem ismertetése közben. De most majd igyekszem tisztázni a dolgot is ezzel kapcsolatban. Valamint Dr. McKay terv ötlete a Lucian katonákkal szemben nos olyan, mint az én elképzelésem nyers változata. Minden esetre, mivel a jelek szerint eléggé homályos a kedves Földi társaságom előtt a gondolkodásom menete és az elveim megfelelő értelmezése. Ezért bölcsebb választás lenne a részemről, ha mint egy lehetséges megoldásként és mint javaslatként tálalnám a menüt a díszes társaság elé, aztán elöntik mi legyen. ~
Végig gondolva az elmúlt percek kissé indulatosra sikeredett szó párbajokat és elvi és erkölcsi viták félre sikerült magyarázata után elkezdtem még gyorsan valami megoldást is keresni a tárcsázó problémájára. 
~ Mert ha még az én javaslatom szerint is cselekednének a Földi emberek a javítások még így is órákba telhetnek, figyelembe véve, hogy a vezetékek összefoltozása rendkívül finom munkát és remek kézügyességet kíván. Így egy gyorsabb megoldás kellene, mert abban a századosnak igaza volt, hogy Born hadnagynak valóban annyira súlyos a sérülése, hogy nem biztos, hogy kibírná, míg befejezzük a tárcsázó össze foltozását. Áh, már meg is van, bár ez egy régi módszer, sőt a népem körében, mondhatni ős korszaki megoldás, de talán egy egyszeri tárcsázás erejéig, működhet. ~
Amint egy újbóli gondolat sor végéhez jutottam, eljött az ideje, hogy a Földi társaság elé tárjam a javaslataimat, amivel azt kezdhetnek amit akarnak. Tekintve, hogy úgy sem nagyon hallgatnának rám, talán fölösleges próbálkozás. De talán még egyszer megpróbálok nekifutni, hátha megértőbb fülekre is talál, amiket beszélek, nem úgy, mint eddig. Majd elsőként Simonson századoshoz szóltam, kezdve a korábbi elvem megértetésével, remélve, hogy ezúttal megérti, hogy pontosan mit is próbáltam meg értetni velük az imént.
- Százados nézze.  A jelek szerint az imént nem voltam kelőképp világos, mikor a hajtó vadászatuk ellen próbáltam kifejteni azon elvemet, miszerint egy helyzetre több megoldás is létezhet. Vagyis azt akartam mondani, Azt akartam kifejezni, hogy bár megértem önöket, s azt is, hogy aggódnak a táraik életéért is. Tekintve, hogy Born hadnagynak feltehetően már nem biztos, hogy túl sokáig húzza. Én csupán azt szeretném, ha önök közül nem lenne több a Born hadnagyhoz hasonló sérült. S ha önök is egyetértenek velem ebben, én csak arra akartam korábban rávilágítani, hogy bár a fegyveres tűzharc olykor gyorsabb, talán egyszerűbb megoldás is lehet. De nem mindig hozhat megfelelő sikert egy akció közben és ezzel, lehet, hogy még ha hamarabb le is tudnák a Lucian szövetséget ki is iktatnák, lehet, hogy ők is komoly sebeket ejthetnek valamelyikükön. S én csak ezt szeretném lekerülni. Ezért próbáltam közölni, hogy ha lehetőségünk van rá, akkor olyan megoldásokat is figyelembe, vagy fontolóra kell vennünk, ami, még ha nem is pillanatok alatt hozna sikert, lehet, hogy hozzásegíthet ahhoz, hogy kevesebb kockázattal járva, még ha kicsit esetleg hosszabb ideig is tartsanak, de olyan sikert hozzanak, amelynek köszönhetően lehetőleg senki sem sérül meg, de a rossz fiúkat is megfelelően ki tudjuk iktatni... Szóval nem futok el a harc elől, és soha nem is fogok, de néha jobb furfangosnak, ötletesnek és óvatosabban kockáztatónak lenni, mint fölös kockázatokat vállalni. Remélem most már megértenek mindannyian miért is mondtam amit mondtam. - Miközben reméltem, hogy sikerült végre megértetnem a társasággal, mire is akartam korábban rámutatni, a helyzet többoldalú kezelésére. Eztán Rodney-hoz fordultam és neki válaszoltam, s hálát adtam az Őseim szellemének, hogy van egy életjeldetektorunk.
- Dr. McKay örülök, hogy van egy életjeldetektorunk, ez sok mindent megoldhat a számunkra. Persze nem biztos, hogy beválik, de megérne egy próbát. Van egy javaslatom önnek Dr. McKay a tárcsázó gondjának megoldására, de a siker még így sem garantált. - Majd ezt követve az ütközetre készülő tárasághoz fordultam. Önök számára is lenne egy javaslatom a helyzet kezelésére, de a döntés az önöké, hogy felhasználják, vagy sem. -Itt megálltam kicsit, majd egy kis szünet után folytattam.
- A javaslatom az lenne Dr. McKay ötletét tovább gondolva, hogy ugyebár az ön számítása szerint százados mi heten vagyunk harc képes állapotban, míg az önök szavaival élve az ellenség úgy körülbelül öten, esetleg talán hatan lehetnek. Így azt javasolnám, hogy jól szervezzük meg a dolgokat, így elkerülve a váratlan meglepetéseket és aljas cseleket az ellenségeink körében. Az lenne a célszerű javaslatom, hogy közülünk, hárman, esetleg, legalább ketten maradjanak itt, hogy a sérültjeinket védjék meg és az ellenfeleink ne szorítsanak velük sarokba. Így ezzel csökkentjük az esélyeiket arra, hogy ők kerüljenek fölénybe velünk szemben. Míg én és Tempar hadnagy látszólag belemegyünk a fogoly cserébe. Addig önök a fák köt elvegyülve a természettel semlegesíthetik az esetlegesen ott rejtőző néhány Lucian katonákat. De ha hála az Ősök szellemének, nincsenek a fák közt rejtőző katonák, akkor ha megadunk egy jelet, önök megtudnák lepni őket Miközben addig én és a hadnagy is meglephetjük őket egy nem várt lefegyverező művelettel, amelyet a hadnagynál lévő fegyverekkel, vetünk be, ha nincs más mód a megfékezésükre. Közben én a telekinetikus erőmmel is a megadásra kényszerítem őket és remélhetőleg a fegyvereiket is semlegesíteni tudom majd. Mind ez az akció, öt-esetleg tíz percet venne igénybe, és ha minden a javaslatom szerint alakulna, akkor egyik oldalon sem lenne fölös sérült áldozat sem. Jelzem, ez csupán csak egy javaslat a részemről és nem egy kizárólagos verzió. A döntés az önöké, én már megtettem ami tőlem telhet, mind annyiunk érdekében. 
Megvártam még a többiek reakcióját a javaslatomra, melyet pusztán a logikára és a megtévesztésre alapozva gondoltam ki. S most próbálkozzunk meg a tárcsázó gondjainak mielőbbi orvoslásával is. Mielőtt kifutunk az időből és már halottaink is lennének. Így miután az ütközetre készülő és az arra vonatkozó stratégiákat vitatják meg, én visszatértem Rodney-hoz, aki a tárcsázó megjavításával próbálkozott. 
- Doktor. Ha megengedi, hogy kicsit besegítsek, lenne egy lehetséges megoldás, ami a tárcsázást átmenetileg ugyan, de talán, és itt a talán-on lenne a hangsúly..... Szóval, ha az elgondolásom helyes, akkor az életjeldetektor felhasználásával tárcsázhatunk. Mégpedig úgy, ha kicsit átalakítjuk azt. Ha jól emlékszem a történelem óráimra, akkor annak idején a népem ősei és briliáns elméjűnek köszönhetően három típusú Astria portál létezik. Az első típusú astria portálokat, akkoriban készítették a népem ősei, mikor még átszelték a galaxisokat, az új otthonukat keresve. Akkoriban még nem használtak a maguk szavaival élve tárcsázókat, amik olyanok, mint ez is itt. - Mutattam a sérült tárcsázóra, majd folytattam. - Akkoriban egy egyfajta, hogy is hívják, egy kicsi kézben is elférő eszközt használtak a tárcsázásra. Ami vezetékek nélkül, bizonyos vivő hullámú frekvenciákat használva érte el, hogy a kapu tárcsázza a kívánt bolygókat. Aztán következett a Tejút rendszeri kapu típus, miután elérték azt a galaxist és felvirágoztatták azt. Majd végül jött ez itt a Pegazusi kapu hálózat kialakítása, ami fejlettebb és kifinomultabb mint az elődei. S a tejúti kapu hálózat is fejlettebb, mint az első változata. A tárcsázók önök esetében ma ismert változata, a tejút rendszerben valósult meg először, majd itt. Szóval, ha az első kapu hálózat tárcsázójához hasonlóan átalakítanánk az életjeldetektort, akkor talán, de csak talán sikerülhet egy egyszeri tárcsázást kicsikarnunk a kapuból Atlantiszra. Így a sérültjeinket idejében a város gyengélkedős részlegébe vihetik és a tárcsázót utána ráérnénk nyugodtabban is összehozni, főleg, hogy az általam javasolt megoldás, ha összejön, elméletileg akár fele annyi időbe kerülne, mint a tárcsázó használatra bírása. S hogy megkönnyítsük a dolgunkat a tárcsázó sértetlennek látszó kristályait használhatnánk közvetítőnek a tárcsázáshoz, így talán sikerülhet aktiválni a kaput. De ha ön tudna egy könnyebb és jobb megoldással szolgálni, szívesen meghallgatom az ötleteit önnek is..... Természetesen jelzem a sikerben én sem vagyok biztos, és némi kétségeim is vannak, de talán összejöhet ez is..... [Vyleaus]

Hiába birizgáltam a fegyverem, a kollégák nem nagyon haladtak. A nagy várakozásban a rasztás fickó hangjára figyeltem fel, aki a civil pasasnak adott választ, ám ezt dr. McKay hamar cáfolta, majd Simmonson százados szólt. Érdekes volt, amit mondott, egyetértettem vele, és hálával tartozom neki azért, mert megvédett, de az utolsó mondatával kicsit zavarba hozott.
~ Én úgy emlékszem, hogy a lucianok megadásra szólítottak fel minket. ~
Futottak át a korábbi gondolatok a fejemben, majd a tekintetem a civilre emeltem. De ez óriási hiba volt. Az igen hosszú mondókájának a végét már alig vártam...
~ Véééégre. ~
Könnyebbültem meg, amikor befejezte. Ezután a dokira helyeztem át a figyelmem. Végig hallgattam, majd a fejem ismét a civilre fordítottam, de már nem olyan nagy lelkesedéssel, mint korábban.
~ Nagyon jó, mire a végére ér, addigra a nap is lemegy... ~
Formálódott meg a kissé negatív gondolat a fejemben, amit egy másik követett.
~ Ez meg mit szívott? ~
Gondoltam, mikor a telekinetikus képességeiről beszélt, s ahogy befejezte a szövegelést, én ragadtam magamhoz a szót.
- Én egy másodpercig nem gondolkodnék azon, hogy kimenjek oda, de nem magával. Nem kockáztathatjuk civilek életét. És abból ki indulva, amit Simmonson százados korábban megfogalmazott, én nagy lehetőséget látok abban, hogy ha meglátnak, akkor azonnal telepumpálnak ólommal engem is és magát is. - Tartottam egy rövid szünetet, s közben a P90-esem felkészítettem, hogy átadjam a századosnak, mivel egyelőre nem volt fegyvere. - Szóval, szerintem csak nekem kellene mennem, s remélem, hogy amíg oda érek, felveszik a pozíciójukat és célzott lövésekkel leszedik őket az ellenségeket.
Mondtam és Simmonsonra néztem, hogy kimondhassa a végszót.[Jan Templar]

Vyleaust hallgatva Siomonson szeme egyre kerekebbre tágult.
- Hát inkább verekednék meg még egyszer azzal a kardos luciannal, minthogy magával kelljen szópárbajt vívnom. - Mondta csipkelődő mosollyal, aztán megkomolyodott. - Magam is az ál fogolycserére gondoltam. De ha ez a tárcsázós dolog működik, akkor igaza van Vyleaus úrnak. Szükségtelen a fegyveres akció a részünkről. Nincs más dolgunk, mint időt nyerni, amíg önök átalakítják az életjeldetektort, majd tárcsázni Atlantiszt és erősítést kérni. Már persze, ha működik a dolog..... - Elhallgatott és kérdőn tekintett Rodneyra.
Az időhúzásos dolog azonban nehézségekbe ütközött, mert az egyik lucian türelmetlenül kiáltott a távolból.
- Na! Mi lesz már?!  Arra várnak, hogy agyonlőjük a társaikat?

Miután Rodney elmondta a tárcsázó állapotát, ős barátjuk láthatóan mélyen elgondolkozott valamin. Később a kanadai azt kívánta, bár maradt volna a gondolkozásnál, és ne szólalt volna meg. Elhűlve hallgatta a férfit, miközben azon dilemmázott, hogy még nála is többet tud beszélni. Ráadásul olyan faramuci módon fogalmaz, hogy a tudósnak az összes eszére szüksége volt, hogy megértse. Feszülten figyelte a magyarázatát, és lassacskán megkérdőjelezte híresen magas intelligenciáját.
~ Miről beszél ez? Hogy akarja kiiktatni a Lucianokat, hogy ne sérüljenek meg? Kivarázsolja a kezükből a fegyvert, vagy szépen megkéri, hogy ugyan adják már oda?
Igazán azt sem értette, hogy miért akar az ős részt venni a fogolycserében. Csak Templart akarják, őt nem.
~ Mi a fenéért kell ennek mindenben részt vennie. Örülne inkább, hogy vannak katonák, akik megoldják majd ezt helyettünk. ~ morgolódott magában.
Megcsóválta a fejét, és úgy döntött inkább foglalkozik a tárcsázóval, a katonák meg csak had taktikázzanak. Nem volt azonban lehetősége, mert - legnagyobb sajnálatára - az ős ezúttal úgy döntött, őt traktálja tovább a remeknél remekebb ötleteivel.
Még csak látszólag sem érdeklődő arccal fordult az ős felé, majd a neki szánt tervet hallva egyik döbbenetből esett a másikba.
~ Ez teljesen kész van. Megártott neki a sztázis. És még ez tartja magát tudósnak? ~ futott át az agyán a gondolat.
Szerencsére volt ideje átgondolni, mit válaszoljon, mert Templar hadnagy közölte az őssel, hogy csomagol és marad. Az ő terve már tetszett volna Rodney-nak, és elismeréssel adózott a katonának.
~ Rendes ember vagy barátom, megkövetlek a korábbi negatív gondolataimért. ~ hangosan azonban ezt semmi pénzért nem mondta volna ki.
Hál’ Istennek a százados sem osztotta az ős agyrém elképzelését, majd ránézett, láthatóan a véleményét várva. Rodney-nak sem kellett több, tett egy lépést közelebb, és nagy levegőt véve belekezdett az ős tervének működésképtelenségének magyarázatába.
– Az egész úgy hülyeség, ahogy van. – kezdte. – Miért is? Mert az életjel detektor egy vevő egység. Arra szolgál, hogy - ahogy annak idején Ford hadnagy találóan elnevezte - életjeleket vegyen. Azon kívül persze képes érzékelni, többek között a radioaktív sugárzást és számos más különböző energiajeleket is. Viszont egy valamire nem képes: adóként funkcionálni. Mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy nincs benne olyan egység, mely jeladóként működne. Mivel nem erre készült. Ezt magának kellene a legjobban tudnia. – nézett kissé lekezelően az ősre, majd folytatta: – Viszont, még ha valami rejtélyes úton át is tudnánk úgy alakítani, hogy beleépítsünk egy jeladót, akkor sem működne. A pegazusi kaput ugyanis - ahogy a tejútit sem - nem úgy tervezték, hogy vevőegység legyen benne. Magának ezt is kiválóan kellene tudnia. – szúrta közbe gúnyosan. – Vagyis, hiába tudna akár rádiófrekvenciás, akár elektromágneses, vagy bármilyen jelet kibocsátani a detektor, a kapu nem tudná azt fogadni. Tehát egyetlen lehetőségünk maradt, ki kell valahogy kerülni a sérült vezetékeket, mert az összeforrasztásuk órákba telik. Szerencsére a tárcsázó többi része sértetlen, tehát csak annyit kell tenni, hogy a sérült vezetékeket kidobjuk, és a tablet átalakító kábelét rákötjük a kristályokra. Ha viszont ez sem működik, miután leszerelték a lucianokat, megvárjuk, hogy Atlantisz hívjon bennünket, és kérünk egy ugrót. Azzal aztán haza tudunk menni, ugyanis a kapu nem sérült, tehát erről az oldalról is lehet tárcsázni az ugróból.
Ekkor az emlegetett ellen hangját hallották, aki jó terroristákhoz méltó módon máris a túszok megölésével fenyegetőzött.
– Tudják mit? Menjenek, maradjanak Templar hadnagy tervénél. Odaadom a szkennert, 100 méteren belül érzékeli az összes életjelet. Mivel elég tisztán lehetett hallani az iménti kedves felszólítást, biztosan ezen a távolságon belül vannak. Miután bekapcsoljuk, be tudjuk azonosítani magunkat és a lucianokat rajta, és már mehet is az ál fogolycsere akció. Aztán, mikor megszabadultunk tejúti felebarátainktól, rátérhetünk a tárcsázóra is. Nemigen szeretek úgy dolgozni, hogy közben lőnek rám. Bár a vészhelyzet általában inspirálóan hat rám, mégis kedvemre valóbb, nyugodt körülmények között elvégezni a rám bízott munkát.
Azzal átnyújtotta a századosnak a bekapcsolt szkennert, és innentől kezdve rájuk bízta, hogy mit tesznek. [Dr. Rodney McKay]