Amikor a százados a civil felé kezdett beszélni, akkor levettem a hátamról a táskát és előhalásztam egy energia szeletet. Tudtam, hogy hosszú lesz. De tévedtem, még egy falatot ettem meg belőle, de befejezte, nem szócsatázott, ahogy azt korábban mondta, inkább ki menne és verekedne, amin jót mosolyogtam, ám mikor McKay ragadta magához a szót, akkor lefagyott és tovább majszoltam a kis szeletet. Szépen kioktatta a civilt, ám a szavaiban hallottam egy-két érdekes dolgot, amik igen érdekesek voltak a számomra.
~ Ez a férfi, nem tán egy ős? Az meg magyarázná a korábbi beszélgetésem vele. ~
Gondoltam, miután egy Lucian katonát hallottam a távolból. Dr. McKay azonnal intézkedésre szólított minket és igaza is volt. Mielőbb cselekednünk kell.
- Százados.
Szólítottam meg, hogy átadhassam neki a fegyverem és a hozzá tartozó póttárakat.
- Amint kiadja a parancsot én indulok is. Majd lassan sétálok, hogy legyen idejük elhelyezkedni.
Mondtam a parancsnoknak és már csak arra vártam, hogy elindulhassak.[Jan Templar]

A százados végül belátta, hogy a javaslatomnak a Lucian gondok megoldására lenne értelme. S Ronon is belátta, hogy mégis volt Dr. Mckay-nél egy életjeldetektor. Azonban még csak most jött a java a kis beszélgetéseknek. Mivel Mr. Mckay elkezdte kifogásolni az Alteran technikákhoz fűződő tudásomat, s igen kemény jelzőket vágott szóban a fejemhez. Persze az ő kis kioktatása révén, kicsit az önérzetembe is beletaposott ezzel és kicsit meg is bántott. De erre már jobbnak láttam, ha nem reagálok, mert akkor még ennél is rosszabb színben tűnnék fel a társaság köreiben. 
Éppen ezért, bár ezúttal legszívesebben egy kis repülő leckét adtam volna Rodney-nak a csípős szakmai hozzáértesem kritizálásáért, de ezúton eltekintettem tőle. Inkább leültem pár lépésire lévő nyugisabb helyre, és a gondolataimba temetkeztem.
~ Micsoda egy egoista arrogáns fajankó ez a Dr. Mckay. Már-már a rosszullét kerülget a hatalmas egojától. Azon csodálkozom, hogy még nem állt le önmagával vitatkozni egy tudományos kérdésben. De bármennyire is bosszantott a viselkedése és bármenyire is bántottak a szavai, bölcsebb döntés volt, hogy nem reagáltam rá, mert az rosszabbul is elsülhetett volna. Had higgye csak, hogy a világok és a technológiák is úgy működnek, ahogy ő gondolja. Majd arra is rájön idővel, hogy a világegyetem sem és a magasabb szintű tudomány sem mindig az ő elvárásai szerint jár el… ~ 
Duzzogtam kicsit magamban, de mire a gondolatsor végére értem, addigra már sikerült lenyugodnom… Aztán kicsit magam elé bámultam, s egy korábbi emlékem tört felszínre, mikor még a küldetésről olvastam…
~ Egy pillanat… E miatt az egész Lucian nyavalygás miatt teljesen megfeledkeztem az Alteran bázisról is… Talán ott találhatnék valamit, ami megoldaná a tárcsázós gondjainkat is rövid idő leforgása alatt. Ami könnyebb lenne, mint átalakítani valamit, vagy órákat bíbelődni a megrongálódott kristályokkal, amik hidat képeznek a tárcsázási mechanizmus és az energia ellátás közt. Ezzel talán nagyobb hasznára lehetek a kedves társaságomnak, mint jelen helyzetben. Elvégre a kis katonai akciójuknál úgy sem engednék, hogy részt vegyek benne, mert ők csak civilnek látnak, bár a terv javaslatomat elfogatták. De jelenleg azt is kétlem, hogy Mr. Mckay is hagyná, hogy a tárcsázónál segédkezzem, azok után, amiket mondott rólam… ~ 
Futott át a gondolat bennem, miközben csak magam elé néztem a semmibe merengve. Így hát felálltam, majd láttam, hogy Templar hadnagy épp menni készülne, így csak röviden bátorítottam, ha már nem akarta, hogy vele tartsak és segítsek nekik.
- Nos Hadnagy, akkor sok szerencsét, ahogy maguk mondják. S vigyázzon magára… - Mondtam neki a jó tanácsokat, majd elindultam az ösvényen az Alteran bázis felé, de az utam elején megfordultam a társasághoz és nekik szóltam pár szót.
- Nos ha már itt nem veszik hasznomat, a korábbiakból okulva, akkor én elsétálok az Alteran bázishoz, egy kis szemlére. Addig önök bizonyára megbirkóznak ezzel a nehéz helyzettel is. – Majd azzal visszafordultam az ösvény irányába és folytattam az elkezdett utamat az Ős bázis felé… [Vyleaus]

- Maga nem megy sehova. - Jelenti ki Simonson Vyleaus felé fordulva. - Egyrészt ott a szörny, másrészt ott vannak a lucianok, harmadrészt magára itt van szükség. Ha arra gondolt, hogy talán találhat valamit, ami gyorsíthatja a kapu javítását, tetszik az ötlet, később meglátogathatjuk azt a helyet. De az elsődleges feladat a lucianok ártalmatlanítása és ebben önnek is szántam szerepet. - Ez után elveszi Jan P90-esét a pót tárakkal együtt és átnyújt neki egy berettát, amit az egyik súlyos sérülttől vesz el. A meglőtt lábú katona, akit előzőleg Ronon kezelt ki, leveszi a golyóálló mellényét és átnyújtja a főhadnagynak.
- Dr McKay. - Szól Simonson. - Ha a lucianok az életjeldetektor hatósugarán belül vannak, akkor látnia kell őket. Látja őket?
Az életjeldetektor kilenc életjelet jelez, jó hetven méterre a kaputól észak felé. 
- A terv a következő. - Ismerteti a százados. - Templar hadnagy elindul a lucian tábor felé, lehetőleg egyenes vonalban. Négy ember tőle 20-25 méterre négyzet alakban fogja majd követni úgy, hogy ön a négyszög középpontja mögött lesz. - Ronont osztja be a négyszög bal első sarkába, saját magát a jobb első sarokba. Ronon fedezésére a CSKA-18 egyetlen sértetlen tagját, Mauser hadnagyot, saját maga mögé pedig Josht jelöli ki. - Vyleaus maga a négy ember által alkotott négyszög hátsó, Templar főhadnagy mögötti élének felezőpontjában fog haladni, azaz pontosan a főhadnagy mögött. Önnél lesz az életjeldetektor, azaz ön lesz az akció koordinátora. Az esetleges célpontok likvidálása a négyszög csúcsainak feladata lesz, nekik fogja jelenteni ha lát valamit a detektoron. - Az akcióban résztvevők mindegyikéhez beszél. - Csak a legvégső esetben nyúljanak a fegyvereikhez. A lövések hangjai gyanút ébreszthetnek a lucianokban, ez pedig a túszok életébe kerülhet. - McKayhez fordul. -  Ön és a többbiek itt maradnak. Vigyázzanak magukra és egymásra. Kérem próbálja meg megbűvölni azt a ketyerét. - Bök a tárcsázóra. - Van kérdés?

Úgy tűnt lassan végére érnek a kis huzavonának. Rodney legalábbis abból, hogy Templar hadnagy átadta a fegyverét a századosnak, erre következtetett. Különösebben nem izgatta az ős látható sértődöttsége. Mielőtt azonban a férfi megölette volna magát a lucianokkal, a százados megállította. Simonson és a hadnagy fegyvert cseréltek, majd utóbbi még egy golyóálló mellényt is kapott.
~ Bízzunk benne, hogy nem a fejére fognak célozni a lucianok, ha arra kerül a sor. ~ nézett rá kissé pesszimistán a kanadai, majd a százados felé fordult, és válaszolt a kérdésére.
– Igen, kb. 70 méterre, északra kilenc életjelet mutat a szkenner.
Miután a százados ismertette a felállást, Rodney átnyújtotta az életjeldetektort Vyleausnak, majd Simonson kérésének megfelelően visszatért a játékszeréhez, és próbálta megvalósítani korábbi tervét.
~ Ha sikerülne kiiktatni a szétszakadt vezetékeket, és összeköthetném úgy a tablettel, talán még működne is a dolog. ~ filózott magában, és a külvilágot teljesen kizárva nekiállt dolgozni. [Dr. Rodney McKay]

Nagy nehezen beindultak az események és az ős fickó is sok sikert kívánt nekem.
- Köszönöm, kelleni fog.
Mondtam, mire a százados felé fordult. Mondandóján kicsit ledöbbentem, de szerencséjére Simmonsonnak helyén van az esze, nem engedte el. Ahogy befejezte, kaptam tőle egy berettát a P90-es helyett.
~ Na, ez jól fog jönni. ~
Örömködtem magamban, s rögtön betettem a fegyvert a nadrágom hátsó részébe a fenék felől, majd a taktikai mellény alá felvettem a golyóálló mellényt.
~ Csak a felső testemre célozzanak. ~
Ezután Dr. McKayre és Simmonson századosra figyeltem.
~ Jó terv, jó terv, csak nehogy lebukjunk és a túszok úgy járjanak, mint szegény Finduilas. ~
Gondoltam, mikor a százados a stratégiát osztotta meg velünk. Mivel kérdésem nem volt, ezért csöndben álltam és körbe néztem a többieken.[Jan Templar]

Mikor már elindultam a kis ösvényen az Alteran bázis felé, Simonson százados megállított. Kicsit meglepődtem, fogadtam a százados kijelentését, miszerint rám is szükségük van.
~ Lám lám mégis csak szükségük lenne rám. Milyen érdekesek ezek az emberek… ~ 
Futott át a gondolat a fejemben. S miután kifejtette Simonson a véleményét jómagam is, támogattam, hogy végül hajlandó engedni, hogy segítsek nekik is, bár nem egészen úgy, ahogy elképzeltem. Így hát visszatértem a többiek közé, majd figyelmesen hallgattam, ahogy Jack elmondja a tervét, hogy hogyan is képzelte el a társaink kiszabadítását. Majd külön rátért az én szerepemre is az akcióban. Bár az elképzelése nem feltétlen egyezett az enyémmel, azért ez a megközelítés sem volt olyan rossz. Hiszen, ha bajban lenne Jan, akkor is elég közel leszek hozzá, hogy akár segítsek is neki. Majd mikor a terv végére ért a százaos, akkor végre lehetőségünk nyílt kérdezni is. Én persze bár értettem a tervet, mégis volt kérdésem az ügy kapcsán.
- Nos nekem azért lenne egy kérdésem… Bár érdekesnek és azért hasznosnak is találom a szerepem az ön tervében Simonson, de hogy kerüljem el, hogy az ellenség észre vegyen Templar hadnagy háta mögött? S ha netán így is történne, akkor talán rejtőzzek el, vagy vágjak vissza? – Miután feltettem a kérdésem Simonson felé fordulva vártam a válaszát, aztán amint túl esünk ezen is, felőlem zárjuk végre le ezt az egész helyzetet, mert már így is túl sok időt vesztegettünk erre… [Vyleaus]

- A terv szerint - fordul Simonson az ős felé, - a négyszög két elülső csúcsa előbb ártalmatlanítja az ellenséget, mint ahogy az észrevehetné önt. Másrészt azért ön jön és nem doktor McKay, mert sokkal jobban bízom az ön harci és rejtőzködési képességeiben. Ha mindezek ellenére még is felfedeznének önt, akkor igyekezzen hangtalanul ártalmatlanítani az ellenséget mielőtt azok kárt tehetnének önben, vagy riasztanának a társaikat. - Az akció összes résztvevőjéhez fordul. - Meg kell védenünk a hadnagyot a nélkül, hogy észrevennének minket. Nincs sablon, nincs varázsformula. Ha választaniuk kell a lebukás és Templar hadnagy épsége között akkor mérjék fel az esélyeket, a kockázatokat és a szerint döntsenek. Vyleaus maga nem hagyhatja el a helyét a parancsom nélkül. Ha maga nem koordinálja a dolgot, akkor mi is meghalunk és a túszok is.
Ez után ellenőrzi, hogy mindenkinél van e rádió és akinél nincs, annak szerez egyet a sérültektől, majd Rodneyhoz fordul.
- Köszönöm doktor. Adja át a detektort Vyleausnak és izzítsa be a tárcsázót. A kapunál hagyott emberekért maga felel, ön a csapat vezetője. 

Meghallgattam a százados tanácsát, melyet meglepetten fogadtam.
~ Ezek szerint a százados értékeli a tudásom és a tapasztalataimat. Ezzek az emberek.... ~ 
Futott végig a gondolat bennem, majd átvettem az életjeldetektori is a doktortól. Aztán továbbra is végig hallgattam Simonson záró beszédének szavait, melyet végre a tettek követhettek. [Vyleaus]

Simonson ismét elmagyarázta ős barátjuknak, hogy miért is neki kell menni és nem Rodney-nak. A kanadai örült ennek, semelyik porcikája nem kívánta az erdőben bujkálást, miközben attól kellene rettegnie, hogy az idegbajos lucianok mikor lövik agyon. A százados kérésére átadta a szkennert, majd biccentett, hogy tudomásul vette a "kinevezést".  [Dr. Rodney McKay]

Majd elkiáltja magát.
- Elfogadjuk az ajánlatot. Átadjuk a főhadnagyot. De szeretnénk megbizonyosodni róla, hogy még élnek.
- Én jól vagyok, de Born állapota a szörny miatt egyre romlik. - Kiált vissza Dwighter.

Figyelmem az ős férfi vonta magára, aki egy kérdéssel állt elő. Simmonsontól hamar választ kapott és ez engem is pozitívan érintett. Jó volt hallani, hogy nem fognak cserbenhagyni. Ezután a doktor felé fordult, s őt utasította cselekvésre.
~ Jó lenne, ha érkezne egy kis erősítés. ~
Gondolataimat Simmonson kiálltása zavarta meg.
~ Szóval ennyi, eljött mi időnk. ~
- Uraim, sok sikert mindannyiunknak.
A mondat végén biccentettem a társaim felé és egy kis idő után elindultam az utamra.[Jan Templar]

***

Ronon és Simonson elindul. Eljön az idő és Jannak is mennie kell, és mögötte Vyleausnak is, akárcsak Mausernek és Joshnak. 

 Amint végeztünk a végső eligazítással, mindenki szép lassan elindult a megbeszéltek szerint. Én is elindultam, miután Templar hadnagy is megkezdte az útját. Azonban alig tettem pár lépést a detektoron láttam, hogy tőlem északra lévő nagyobb életjelből két kisebb válik ki. Mely szerint egy nagyobb életjel több embert is takarhatott. Rögtön a rádióm felé is nyúltam, hogy szóljak Rononnak és Simonsonnak, hogy csapdába rohannak.
- Százados, Ronon! Maguk felé Lucian katonák tart. Pontosan, nem lehet tudni, mennyien lehetnek. Feltehetően észrevették, mire készülünk. Legyenek résen. – Közöltem a két érintettel a nem várt helyzetet, majd tovább követtem Templar hadnagy mozgását biztos távolból és egy ígéretes rejtekből, amire menet közben bukkantam rá. Szerencsémre még a telekinetikus képességem hatókörében volt, így, ha a hadnagyot is meglepnék, még segíthetek is neki. [Vyleaus]

 Ahogy közeledtem az ellenséghez felemeltem a kezeimet, majd feléjük szóltam, nehogy véletlen lelőjenek.
- Hé! Itt vagyok! Ne lőjenek!
Kiáltottam feléjük, s közben folyamatosan haladtam a pozíciójuk felé.[Jan Templar]

***

Rodney, miután a csapat távozott nyugodtan hozzáláthat a tárcsázóhoz. Már pár perces bogarászás után megtalálta a módot, hogyan kerülje ki a legtöbb szakadt vezetéket. Azonban vannak részek, ahol nem csak az elsődleges, hanem a másodlagos vezetékek is kettészakadtak. Néhány drótot mindenképpen össze kell kötni.

Miután a százados meggyőződött róla, hogy a túszok élnek, a mentőcsapat elindult, Rodney pedig visszatérhetett a kis játékszeréhez.
Letérdelt a tárcsázó elé, és rövid idő után rájött, hogyan kell kikerülnie a sérült részeket. Öröme azonban nem volt felhőtlen, mert azért néhány kis kötögetés nélkül nem úszta meg.
- Rendben, akár kötőtűt is hozhattam volna. - dunnyogta maga elé, és nekiállt összetoldani a szakadt vezetékeket.
Fogalma nem volt meddig tartott a művelet, szokása szerint teljesen kizárta a külvilágot, míg dolgozott. Miután összebarkácsolta azokat a vezetékeket, amiket nagyon muszáj volt, fogta a nála levő kábelt és összekötötte a kristályokat a berendezés tárcsázásért felelős elektronikájával. A másik kábellel összekapcsolta a tabletet a tárcsázó berendezés energiaközpontjával, és elindította a programját a tableten.
~ Működj, légy szíves! [Dr. Rodney McKay]

Az összekötött vezetékek engedelmeskednek akaratodnak és a tárcsázó végre kap energiát a tabletből. De ez sajnos még nem elég. Ez az energia egy tárcsázáshoz nem elég, sokkal több vezetéket kell összekötni, úgy hogy a tárcsázó az eredeti energiaforrásából is képes legyen energiát felvenni. Van viszont jó hír is. Amíg Rodney dolgozik, addig Erica kibogarászza a golyót az egyik eszméletlen katonából, aki magához is tér. Ugrálni ugyan még nem fog a férfi, de Erica tájékoztatása szerint túl van az életveszélyen és szükség esetén járóképes.

Úgy tűnt a tárcsázó hallgat a kanadaira. Legalábbis majdnem.
- Jó kislány! - dicsérte meg halkan a berendezést.
Az sem lombozta le, hogy az energia nem elég, hisz legalább már látszik a fény az alagút végén, és ráadásul nem is dudál. Közben a doki is jó hírt közöl, ólommentesítette a sebesültjüket, aki végszükség esetén bevethető.
- Remek, remélem azért nem lesz rá szükség. - mondja Ericának. [Dr. Rodney McKay]

***

- Rendben. - Válaszol Simonson és Ronon is. 
Ronon villámgyorsan megközelíti a felé haladó pöttyöt és munkálkodásáról csak a pötty eltűnése árulkodik.
- Nálam kettő volt. - Tájékoztatja a csapatot a lehető legkevesebb szóval, olyan hangon mint aki nem is két embert ölt meg épp az előbb, hanem boltba ment volna. 
Simonson pöttye osztódik és két pötty lesz belőle. A századost bizonyára észrevehették, mert a két pötty két irányból, hét óra és kettő óra felől közeledik. 

Simonson és Ronon a figyelmeztetésemre hallgatva tették a dolgukat. A hallottakból megítélve Rononnak könnyű feladat volt elintézni még két Luciant is. Azonban a detektort figyelve láttam, hogy Rononhoz hasonlóan a századosnak is két ellenséggel kell szembe néznie. Persze, az hogy én látom a készülék révén, nem jelentette azt, hogy ő is tisztában van a helyzetének hátrányaival. Éppen ezért halkan bátorkodtam felhívni a figyelmét a rá leselkedő kettős veszélyre is, hátha ezzel segítek neki.
- Százados, itt Vyl beszél. Önnek is két ellenséggel kell megbirkóznia, mint Rononnak. Az egyikük, ahogy maguk katonák szokták mondani hét óránál, míg a másik két óránál közeledik maga felé. Be akarják cserkészni, próbáljon másfelé menni és tévessze meg őket, ha tudja. – Tudtam, hogy ha elmegyek Templar hadnagy közeléből, akkor őt hagynám védtelenül és neki sem lenne kire támaszkodnia, ha eldurvulnának nála is a dolgok. Bár meglehetősen nehéz volt megállnom, hogy ne segítsek Simonson-nak is. De egy bölcs és megfontolt ember is belátná, hogy nem mindig azzal segíthetünk a legtöbbet, ha mi is közbelépünk egy ilyen helyzetben. A belülről feltörekvő belső küzdelmet az még inkább fokozta, hogy a kis csapatunktól délre legalább ötven életjel tűnt föl a semmiből, és a kapu felé tartanak. De oda sem mehettem csak úgy, hiszen, ha sikerülne is az az ötven életjelnyi valakiket megfékeznem, közben a Lucianoknál lévő emberek „vakok lennének és kiszolgáltatottá is válnának” a Lucian katonáknak is. Főleg, hogy a jelek szerint nagyon is számítottak a mi kis akciónkra és eléggé jól léptek fel ellenünk. Így legbelül csak a küzdelem maradt, józanész és a logika és egy harcos bölcsessége vívott küzdelmet az érzelmeimmel és a segítségnyújtó szándékaimmal szemben.
~ Na tessék! Már csak az az 50 másik életjelnyi micsoda hiányozott ide, ráadásul, az is meglehet, hogy kétszer, háromszorta többen is lehetnek, mint amennyit most látok. De segíteni sem mehetek csak úgy ide-oda, hiszen ha az újonnan felbukkant 50 életjel ellen mennék, akkor azokat hagynám cserben, akik most a Lucian katonák ellen küzdenek, ha meg itt maradok, azzal némileg a kapunál lévőket hagynám cserben… Micsoda ördögi kör ez! De, talán ha nekik is szólnék a felmerült helyzetről, talán valamiképp ki tudnák egyenlíteni az erőfölényeket ott is. ~ 
Így hát végig gondolva a helyzetet és végig véve az alternatívákat, a rádiómat felhasználva figyelmeztetni készültem az Astria portálnál lévőket is a kis problémájukra, ami láthatóan házhoz is megy…
- Vyleaus hívja az astria portálnál lévő társaságot. Maguk felé legalább ötven életjelnyi életforma tart. De tekintve, hogy a detektor sem a legtökéletesebb, ráadásul, az is meglehet, hogy kétszer, háromszorta többen vannak. Keressenek jól védhető fedezékeket és készüljenek fel a vendégeik fogadására. Lehet, hogy csak teázni jönnek magukhoz vagy beszélgetni. Szóval ne feltételezzenek rossz szándékot, amíg nem nyilvánvaló. – Közöltem a kapunál tanyázó társainkkal, mire számíthatnak, olyan gyorsan és érthetően, amennyire csak tőlem telhetett. S ezek után csak remélhettem, hogy jó döntéseket hoztam. 
~ Te jó ég, micsoda kis összejövetel kerekedik itt ki… Még csak az hiányozna, hogy engem is lekössön valami, na akkor aztán teltházunk lenne… Pedig milyen „békésnek és nyugodtnak” indult ez a kis kalandom is, erre, tessék… Szép kis fejetlenég közepébe csöppentem, már megint pont, mint annak idején is… Miért is nem választottam, valami nyugisabb hivatást magamnak….~  [Vyleaus]

***

Senki nem reagált a kiabálásomra, pedig biztos voltam benne, hogy elég hangos voltam, de semmi baj nincs. Tovább folytattam a sétámat a Lucianok felé, amikor megszólalt a rádióm.
~ Ez jó hír. ~
Gondoltam magamban a rasztás fickó szövegét hallgatva, de sokáig nem örülhettem magamban. Egy idegent láttam meg nem messze.
~ Ó, ti ostoba Jenkik, sosem értem meg, hogy miért nem hoztok magatokkal hangtompítót az ilyen esetekre... ~
Szidtam az amerikai kollégákat, majd az ősre figyeltem a rádióban. Kicsit már irritált a sok a duma, mert nem akartam, hogy lebukjunk. Túl veszélyes lenne, ha a rádiómból meghallanák a Lucianok, ahogy az ős helyzetjelentést ad, ezért kikapcsoltam a korábban Simmonsontól kapott adó-vevőt. Ezután elővettem a Lucian rádiót, picit rekedtes, mély hangra váltottam és beleszóltam.
- A szörny! Arghhhh...
S amint befejeztem, a végére engedtem egy kevés statikus zajt, végül elengedtem a gombot és elhajítottam az adó-vevőt az idegen Lucian katona háta mögé. Próbáltam úgy célozni, hogy egy fát találjon, s ezzel még nagyobb hanghatást keltsen.
~ Remélem ez bejön és a többi ellenséget is össze zavarja. ~
Reménykedtem magamban, miközben a kezeimet ismét felemeltem.[Jan Templar]