Stargate SG1 - Az Ötödik faj 1.fejezet
Stargate SG1 - Az Ötödik faj 1.fejezet Bevezető /Epilógus/ Két kisgyermek egy picit lemaradva követte az iskolai csoportjukat. Az idősebbik gyermek olyan 10 éves lány lehetett, ő a kezénél fogva vigyázott a kisöccsére. A tanárjuk lehetett egyben az idegenvezetőjük is, szemmel láthatóan egy múzeumban voltak. - Jobbra pedig egy kép látható az egykori SGC eligazítójáról… - Nekem ez a kép ismerős! – súgta a fiú a lánynak. - Persze te butus! Már sokszor meséltek róla nekünk otthon. - … ebben a helységben hozták meg a legtöbb parancsot. A komplexum vezetése egybeforr George Hammond és Jack O’Neill nevével. A kisfiú és nővére szeme felcsillogott. - Most menjünk tovább gyerekek! A csoport megindult egy másik terem felé. Beértük után látták meg a csoport tagjai, hogy itt a képek mellett már más tárgyak is vannak. - Ez a teremcsoport a különböző fajoknak lett szentelve. Van itt minden: képek, emléktárgyak, fegyver makettek és holovideók is róluk… - Tanárnő! Mikor megyünk az „űrhajó” szobába? - Nyugalom. Nemsokára, de előtte elmegyünk a „Termin”-be. Ez a kijelentése kisebb fajta üdvrivalgásba tört, hiszen a gyerekeknek az űrhajókon kívül a történelem tetszett a legjobban. A férfi komótosan sétált az utcán, vissza-visszaköszönve az embereknek és más faj tagjainak, akik felismerték, ami elég sűrűn előfordult. Megtehette volna, hogy egy Asgard lézerrel egyből a múzeumba teleportál, de ő a sétát választotta. Szerette ezt a mozgásformát, szeretett közben gondolkozni… Épp ma 13 éve történt… Belegondolt az akkori életébe és a mostaniba is. Akkor szinte nem is volt családja, most pedig a gyerekeiért megy… A múzeumba érve elmosolyodott annak a nevén… beérve az épület MI-je automatikusan köszöntötte. Kis idő múlva meg is találta a gyerekeket, nem ment oda hozzájuk inkább a terem végéből figyelte őket és az előadást. - A csillagkaput Gíza mellett találták még a 20. század elején, majd Daniel Jackson révén sikerült üzembe helyezni a század végén… A gyerekek szó nélkül figyelték tanárukat. - … a felfedezések során nem csak barátokat, hanem ellenségeket is találtunk odakint, akik mind potenciális ellenfelet láttak bennünk, ezért háborúban álltunk ellenük… ~ Hát igen. Igaz én már csak a háború végstádiumában születtem meg, de a harc akkor volt talán legvéresebb – gondolkodik egy oszlopnak támaszkodva. - Milyen hatalmasak a galaxisok, milyen csodálatos minden! – súgja a kisfiú a nővérének - És ez egyszer a „tied" lesz – a bűvös szót kissé furán ejtette ki, mert már ilyen fiatalon is tudja, hogy ez nem így fog történni, hiszen az öt galaxis nem lehet senkié sem - A „mienk”! – javította ki félve - … a harcok során sok hősünk és vezetőnk esett el egy szebb jövő lehetőségéért, amely… A férfi most indult a teremben állók felé. - … mint például Arthur is. - Elnézést tanárnő! Arthur nem halt meg, nem halhatott meg! – szólalt meg a kis fiú, de a tanárnő csak a hangot hallotta, az arcát nem látta a tömegben - Óh kicsim. Biztosan tévedsz. - Nem! Nekem apukám és anyukám nem ezt mondta. - Ez csak egy legenda, amelyet a szülők mesélnek a gyerekeknek elalvás előtt, hogy a történet jó véget érjen. - De hát így is lett! - És kik lennének a szüleid? Ekkor ért oda a tömeghez a férfi. Mindenki felé fordult, volt aki köszönt és volt aki meghajolt a kísérők közt, a gyerekek pedig mind felé szaladtak. Legelőször természetesen a gyermekei érték el, akiket felkapott karjaiba. - Óh Jonathan – üdvözli a tanárnő – Önnek mi a véleménye? - Jó napot! Sziasztok gyerkőcök! Amit a tanárnőtök mond az sajnos igaz, ez tényleg csak legenda…– látja az arcokon a megdöbbenést, a csalódottságot, a fia kicsit morcos képet vág, de apja megsimogatja a feje búbját akárcsak a lányét – Ám ne csüggedjetek, mert a történet jó véget ért! Csak nézzetek szét a világban! Vagy csak nézzetek egymás arcára és láthatjátok egymáson az örömöt. – a gyerkőcök mintha parancsot követnének, egymás felé fordulnak, majd mosolyognak is egyet. - Szabadságon van? – töri meg a kacajt - Hát valami olyasmi félén. Most is csak értük ugrottam be – néz rá a gyerekeire, majd kézen fogja is őket -. Már indulnánk is. Sziasztok és aztán este nehogy korán feküdjetek le, mert holnap iskola lesz. A gyerekek nevetve emelték tekintetüket a tanárnő felé, aki erre nem tudott mit tenni. Kifelé menet John megvárja, hogy eltávolodjanak a tömegtől, majd a fia felé fordul. - John! Nincs semmi gond sem, de legközelebb inkább ne akard kijavítani a felnőtteket, főleg ilyen témában. Néha jobb csendben maradni… - De apuuu!!!! - Nincs semmi vita! Inkább siessünk, mert Arthur bácsikátok már vár minket!!! | |
|
| |
| Megtekintések száma: 584 | |
| Összes hozzászólás: 0 | |