Stargate SG1- Az új kezdet 13. fejezet
| Figyelmeztetés: főszereplő halála 13. fejezet O'Neill másnap a reggeli eligazítás után még beugrott az étkezdébe egy sütiért, és majdnem lekéste a tárcsázást, de csak majdnem. - Hatos ékzár kódolva, - jelentette Walter. - Örülök, hogy ideért, Ezredes - fordult felé Hammond tábornok. - Nem hagynám ki, uram. Ez a legjobb része, - mosolyodott el Jack. És tényleg az volt, mint mindig, amikor találkozott Sammel, aki a szokott helyén üldögélt és a monitort bámulta feszült figyelemmel. Jack ismerte ezt a nézését, tudta, hogy ilyenkor még talán egy robbanás sem tudná elterelni a nő figyelmét a feladatáról. - Hetes ékzár rögzítve, - szólalt meg ismét Walter. - A MALP indítása folyamatban. - Jönnek az adatok, - közölte Sam a mögötte állókkal. A monitor megelevenedett és egy régi város romjai rajzolódtak ki rajta. A MALP által közvetített képen a Csillagkapuhoz vezető út mellett oszlopok sorakoztak, furcsa villanások világították meg a félhomályt. Jack az elmúlt pár hónapban nagyon sok mindent látott már, de ez még őt is lenyűgözte, bár ezt senki emberfia meg nem mondta volna az arckifejezéséből. - Ilyen civilizációval nem találkoztam még, - jelentette ki Amedor. - Nem hasonlít egyetlen földire sem. Legalábbis, az alapján, amit Catherine mesélt. - Ha jól hallottam, elég sokat vagytok együtt, - fordult hátra Sam vigyorogva. - Ó, igen. Ő egy nagyon érdekes asszony, nagyon sokat tanultam tőle a kultúrátokról, a régészetről és a nyelvekről is, - mondta zavartan Amedor, mikor mindenki rászegezte a tekintetét. - Na jó, rendben, kedvelem őt, és Ernest a nevelőapámra emlékeztet. - Catherine egy nagyon okos asszony, a Parancsnokság csak nyert vele, hogy tanácsadóként alkalmazta, - jegyezte meg Sam, majd visszafordult a monitor felé. Tényleg örült, mikor megtudta, hogy Amedor és Littlefield-ék ilyen jól összebarátkoztak. Nem sokkal azután történt, hogy Hammond tábornok tanácsadónak kérte fel a házaspárt, akik szíves örömest segítettek. Legalább így kézközelből tudhattak meg mindent, ami a Csillagkapuval kapcsolatos. - Doktornő, a MALP küldi az adatokat, - jelentette Walter az irányító pult mögül. - Rendben, az első jelentések alapján a bolygó alkalmas emberei életre... - Sam arra a monitorra szegezte a tekintetét, ahol az adatok megjelentek, ezért mikor fel nézett, némileg furcsállotta, hogy mindenki a másik monitorra szegezi a tekintetét. Ő is odapillantott épp akkor, amikor Walter megszólalt. - A MALP emelkedni kezdett, - jelentette döbbenten az őrmester. - Én úgy tudtam, hogy a MALP nem képes repülni, - mondta Jack érdeklődve, és egy kicsit bizonytalanul. Biztos kihagyott egy részt az egyik eligazításon, gondolta, megint. Vagy nem olvasott el egy feljegyzést... De annyira unalmasak voltak... A lényeget meg úgyis elmondták az eligazításon... - Nem is tud, - mondta Sam és veszettül verni kezdte az előtte fekvő billentyűzetet. - Ó, - jegyezte meg Jack. - Az adatok csakúgy özönlenek a bolygóról, sokkal több idő kellene az elemzésükhöz, - mondta Sam. - Walter, kérem hívja ide McKay-t és Silert... - Carter, a MALP valamiféle hasadék felé tart, - mondta Kawalsky, aki le sem vette a szemét a monitorról. - Igen, már én is látom, - mondta Sam. - Megpróbálom elforgatni a kamerát, hogy minél többet lássunk a helyből. A kamera lassan körbefordult, de továbbra sem láttak semmit sem, ami magyarázatul szolgálhatna a MALP furcsa viselkedésére. - Adatok érkeznek, doktornő, a MALP sokkal több adatot küld vissza, mint kellene, - szólalt meg Walter. - Igen, már én is látom, köszönöm, - fordult a másik monitor felé Sam. – Olyan, mintha valamit átküldenének.... Az ezután következő események olyan gyorsan peregtek, hogy senkinek, még a számítógép előtt ülő Samnek sem volt ideje reagálni rá. A Kapuhoz kapcsolódó vezetékek egy része szikrázni kezdett, és alig egy-két másodperccel később a kontroll teremben is kiégtek a vezetékek. Samet Jack rántotta el az egyik termináltól a székénél fogva, épp mielőtt az felrobbant volna a túlterheléstől. Az egyik kapcsolószekrény előtt álló technikus nem volt ilyen szerencsés. Őt egy kisebb robbanás hátravetette és épp Kawalsky lába előtt ért földet. - Mi lehet az, doktornő? - kérdezte Hammond tábornok. - Nem tudom, túl sok az adat, de azt javasolnám, hogy szakítsuk meg a... Sam még be sem tudta fejezni a mondatot, mikor a MALP hirtelen irányt váltott és lezuhant. Ezzel egyidőben, mivel nem érkezett több adat, a féregjárat is összeomlott. - Na ezzel megvolnánk, - szólalt meg Sam, de azért nem volt nyugodt, nagyon zavarta a sok adat, amit a MALP kéretlenül küldött át. Lehet, hogy rá is ragadt valami O'Neill bizalmatlanságából, de nagyon rossz érzése volt ezzel kapcsolatban. - Tábornok, javasolnám, hogy amíg át nem nézzük az adatokat, zárja le a létesítményt, - szólalt meg Sam, miközben Fraiser doktornő futva megjelent két igencsak lihegő ápoló kíséretében. - Ez az én szövegem, - méltatlankodott O'Neill, és kissé oldalra lépett, hogy helyet adjon az érkező hordágynak. - Egyetértek, teljesen mindegy, hogy ki javasolta. Doktornő, az előzetes jelentéstétel két óra múlva lesz a tárgyalóban. A bázis zárlat alatt marad, amíg más utasítást nem adok, - adta ki a parancsot a tábornok és visszatért az irodájába. - Sam, lehet, hogy nincs jelentősége, de ez az energiajel olyan, mint egy EEG, - szólalt meg halkan Frasier doktornő, aki épp indult volna a legújabb betege után, mikor megakadt a szeme a monitoron, amin Sam épp egy diagnosztikát futtatott. - Akkor ez lehet, hogy sokkal fejlettebb, mint ahogy azt először gondoltuk, - motyogta magában Sam. - Azt hiszem én most nekiállok átnézni az adatokat, van belőlük elég, - fordult Sam a többiekhez. - Mi pedig eszünk addig egy sütit, - mondta O'Neill vigyorogva. Ez a reggel egész jól kezdődik. Az egy sütiből kettő lett, és mire azzal is végeztek, már mehettek is a tárgyalóba. Sam már ott volt és a tábornokra várt. - Mi a helyzet, Carter, - érdeklődött Jack. Bent a munkahelyen szigorúan tartották magunkat ahhoz, hogy a vezetéknevükön szólítsák egymást. Amedort és Kawalsky-t viszont nem tudták átverni, észrevették, hogy valami megváltozott kettejük között, és mindketten szurkoltak, hogy a lehető legjobban végződjön a dolog. - Fel, vigyázz! - adta ki a parancsot O'Neill, mikor a tábornok belépett. Ő is és Kawalsky is feszes vigyázzba vágták magukat. - Üljenek le, - szólt a tábornok. - Doktornő, mi a helyzet? Megtudtak már valamit? - Igen, tábornok, úgy tűnik, hogy ez egy vírus, - mondta ki nagyot sóhajtva Sam. - A lezárással izolálni tudtuk, de úgy tűnik, hogy fejlődik. Az alatt is, hogy vizsgáltuk, sokkal fejlettebb és nagyobb is lett. Megpróbáltuk kitörölni, de eddig nem jártunk sikerrel. A rendszerek egy része teljesen tönkrement és ez sem igazán segíti a munkánkat. Siler őrmester előrelátásának köszönhetően mindenből van raktáron, nem kell megvárnunk a zárlat feloldását, már most elkezdték a rendszer helyreállítását. A jelentéstétel alatt a tábornok és a CSK-1 többi tagja is Samet figyelte, ezért nem vették észre, hogy a biztonsági kamera körbepásztáz a szobában. Csak akkor figyeltek fel rá, mikor a szoba sarkában lévő monitor megelevenedett. A szobát mutatta. Sam egészen addig műszaki hibára gyanakodott, amíg a kamera sorban rá nem közelített mindenkire, aki a szobában tartózkodott. A legfurcsább az volt, mikor a monitoron a kamera képén kívül a személyi akták is megjelentek, mintha csak a neveket keresték volna ki egy katalógusból. O'Neill volt az első, aki felpattant és odasétált a kamerához, majd mikor a kamera ráközelített az arcára, vicces grimaszokat vágott. Sam és a többiek is megmosolyogták a gyerekes viselkedését. Az ezredes néha egy nagyra nőtt gyerekre hasonlított, de akik jobban ismerték, pontosan tudták, hogy szükség esetén acél kemény is tud lenni. Olyan döntéseket hozott meg a másodperc törtrésze alatt, amin gyakran életek is függtek, sőt még annál is több. Sam mindig is csodálta őt ezért a bátorságáért, hogy képes felvállalni mindezt és együttélni a következményekkel. - Carter, ugye nemcsak Wood emberei szórakoznak a megfigyelő szobában? - érdeklődött O'Neill hátat fordítva a kamerának. - Valószínűleg nem, inkább a vírus lehet az, sokkal gyorsabban fejlődik, mint vártam, - jelentette ki Sam. – Tábornok, én most elmennék... - emelkedett fel a székéből Sam. - Menjen, doktornő, amint tud valamit, kérem jelentse. Ezredes, Wood őrnagy pár perc múlva tesz jelentést a lezárásról, szívesen vennénk az Ön jelentétét is, - mondta a tábornok és nem szívesen bár, de az irodája felé vette az irányt. Nem igazán tudta, hogyan is magyarázza meg a helyzetet a piros telefon túloldalán ülő embernek. O'Neill is hasonlóan "lelkes" volt, de ő Wood jelentéstétele miatt. Ez a parancsnokhelyettesi beosztás majdhogynem púp volt a hátán. A laborjába érve Sam rögtön összehívta minden emberét, akik mostanában inkább McKay embereivé válták, de szerencsére ezt a helyzetet egyikük sem nehezményezte. Sam örült, hogy csak a munkájára koncentrálhat, Rodney pedig szinte sütkérezett az új beosztása nyújtotta lehetőségekben. Az ötletek csak úgy röpködtek arról, hogy mivel is állhatnak szemben, egyik hihetetlenebb volt, mint a másik. A megoldásra pedig még ennél is hajmeresztőbb változatokat hallottak. O'Neill ezredes egy óra múlva zavarta meg őket az ötletelésben. Egészen addig, míg meg nem hallotta a tudós halandzsát, azt hitte, hogy Wood jelentése az őrségről és az összes többiről unalmas volt, de most rájött, hogy tévedett. Egyedül Sam jelenléte tette ezt a megbeszélést kellemesebbé, mint a korábbit. - Mi a helyzet Carter? - Ezredes, épp azon gondolkodtunk, hogy ha kitörölnénk és kikapcsolnánk mindent, formatálnánk az összes memóriát és újra indítanánk a rendszereket egy biztonsági másolatról, akkor a vírus egyszerűen megszűnne létezni, - mondta Sam. - És mi a buktató? - kérdezte O'Neill, mert az mindig van. - Elveszítünk mindent az utolsó mentésig - szólalt meg McKay, leginkább csak azért, hogy mondjon valamit. - És az baj? - kérdezte Jack, de oda sem kellett pillantania, mégis tudta, hogy McKay a szemét forgatta. Ez az ember valahogy mindig kihozta belőle a legrosszabbat. Egyszerűen imádott vele kötekedni. Nála jobban már csak Wood szerette a beszólásait, amit McKay-nak intézet. O'Neill pontosan tudta, hogy miért. Mindig is az volt a véleménye, hogy mivel ő Samet kapta csapattagnak, sokkal jobban járt, mint Wood, aki McKay-el volt kénytelen bajlódni a bázison. Arról nem is szólva, hogy mint látvány, Sam kenterbe veri McKayt. Kezdetben idegesítette, ahogy Rodney Sam körül sündörög, hogy minden adandó alkalommal elhívja valahová, de mikor rájött, hogy Sam egyáltalán nem veszi komolyan Rodney meghívásait, megenyhült a férfival szemben. No, azért nem vitte túlzásba. - Elveszítenénk minden adatot, amit arról a bolygóról szereztünk, ahonnan ez a lény jött, - szólalt meg MacKay. - Nem lehetne csak azokat lementeni valahová? - érdeklődött Amedor. - Én is gondoltam már rá, de félő, hogy a vírust, vagy mit szintén lementenénk. Nem tudnánk mi része a vírusnak és mi nem, - mondta Sam és kérdően nézett O'Neill-re, aki grimaszolt egyet, majd megszólalt. - Akkor azt hiszem, megyek és megjelentem a helyzetet a tábornoknak. Addig is készüljenek fel a leállásra, - mondta, majd zsebre tett kézzel kisétált a laborból. Sam már korábban felkészült egy hasonló helyzetre és a rendszert eleve úgy építette fel, hogy egy gombnyomásra mindent le lehessen kapcsolni. Így most csak annyi volt a dolga, hogy elsétált a kontrolteremig és várt. Mikor O'Neill felhívta őket telefonon azzal, hogy a tábornok személyesen akar jelen lenni a leállásnál, már csak egy mozdulat választotta el őt, attól, hogy a gépekből ideiglenesen egy nagy halom porfogót csináljon. - Üdvözlöm doktornő, - lépett be a tábornok a szobába. - Gondolja, hogy ez a leállás segít a problémánkon? - Remélem tábornok, egyelőre ez tűnik a legjobb megoldásnak, - felelte Sam és remélte, hogy tényleg igaza volt. - Rendben, akkor csinálják, - adta ki a parancsot a tábornok. Az eljárás viszonylag egyszerű volt. Siler kapcsolta le az áramot a kapuszobában a biztonsági kapcsolóval. Az egész bázison megszűnt az áramellátás, csak néhány másodperc kellett hozzá, hogy a vészvilágítás bekapcsoljon és az egész helyet sejtelmes, zöld fénnyel árassza el. Sam és McKay a többiek segítségével alig tíz perc alatt letöröltek és formatáltak minden elérhető memóriát, és összeeszkábáltak egy kezdetleges rendszert. A tárcsázó számítógép még javításra szorult, de Siler és Walter már dolgoztak rajta. - Tábornok, átnéztük a rendszereket kétszer is, és nem találtuk nyomát az idegen vírusnak, - mondta Sam az eligazításon, amit Hammond tábornok hívott össze. - De nem lehetünk elég óvatosak, javasolnám, hogy még legalább tizenkét óráig tartsuk fent a zárlatot, hogy teljesen megbizonyosodhassunk róla, hogy kitöröltük. - Támogatom, a bázis további tizenkét óráig zár alatt marad, - mondta a tábornok és intett, hogy elmehetnek. - Uram, beszélhetnénk Önnel négyszemközt? - emelkedett fel O'Neill a székéből. A tábornok értetlenül nézett egy pillanatig rá, majd bólintott. Amedor úgy látta, mintha Sam egy pillanatra megdermedt volna, mikor a kimoli Kawalsky-ra pillantott, látta, hogy az őrnagy fülig érő szájjal vigyorog. - Mi, Amedorral megvárjuk idekint, ezredes, - mondta az őrnagy, vidáman. O'Neill összeráncolt szemöldökkel, megrovóan pillantott rá, majd a követte a tábornokot az irodájába. Az ajtónál udvariasan előreengedte Samet. - Kár, hogy nincs itt popcorn, - mondta nevetve Kawalsky és átült egy másik székbe, ahonnan tökéletes kilátás nyílt a tábornok irodájába a fél falat betöltő ablakon keresztül. Amedor nagyot sóhajtva telepedett mellé. - Hát, nem irigylem őket, - jegyezte meg, és ő is a tábornok irodájában folyó eseményeket kezdte figyelni. - Szerinted, mit mondhat a tábornoknak? - kérdezte Amedor, mikor látta, hogy az ezredes már vagy öt perce folyamatosan beszél, ami meglehetősen furcsa volt alapjában véve is. Ennél furcsábbak már csak a tábornok arckifejezésének hirtelen változásai voltak. Először érdeklődés, majd értétlenség, és döbbenet cikázott át Hammond arcán, úgy tűnt képtelen megszólalni. Mikor az ezredes elhallgatott, a tábornok hátradőlt a karosszékében és nagyot sóhajtott. Majd mind a négyük legnagyobb meglepetésére felállt és a tárgyalóba ment. Kawalsky alig tudott felugrani a székéből, mire beviharzott a terembe. - Maguk ketten menjenek ki és csukják be maguk mögött az ajtót, - szólt a két őrnek, akik a terem másik bejáratánál strázsáltak. - Maguk négyen meg üljenek le. - szólt a CSK-1-nek és maga is helyet foglalt az asztalfőn és hátradőlt a székében. Pár pillanatig csak nézett egyikükről a másikukra. Mintha csak azon gondolkodna, hogy mitévő legyen, a feszültség szinte tapintható volt. Sam aggódva pillantott Jackre, aki bátorítóan mosolygott rá, de Kawalsky ismerte már annyira, hogy lássa a szemében a bizonytalanságot, bármennyire is próbálta elrejteni mindegyikük elől. - Kawalsky, Amedor, azt hiszem, tudják, hogy miről van szó, - kezdte Hammond és mikor a két férfi bólintott, folytatta. - Mivel a doktornő civil és az állománytábla szerint nincsenek alá-fölérendeltségi viszonyban, ezért az ezredessel fűződő kapcsolata nem ellenkezik a Légierő szabályaival, de... - sóhajtott nagyot. - Mindketten ugyanabba a csapatba tartoznak. Egy nagyon jó csapatba, amit minden áron szeretnék egyben tartani. Ezért nem változtatom meg a csapat összetételét. A feszültség Samben, amit azóta érzett, hogy Jack még az eligazítás előtt félrehívta és megbeszélték, hogy bemennek Hammondhoz, egy pillanat alatt tovatűnt és helyét a megkönnyebbülés vette át, de örülni még nem mert, hisz a tábornok még nem fejezte be. - Egy valamit viszont megígérhetek, ha észreveszem, hogy negatív hatással lesz a munkájukra, mindkettejüket kiveszem a CSK-1-ből és utána a kaput legfeljebb csak fényképeken, vagy jobb esetben a kontrollteremből láthatják, - mondta a tábornok határozottan. - Értettem, tábornok, - biccentett O'Neill és felszabadultan Samre mosolygott, aki ott ült mellette. Ezt a csatát megnyerték. Remélte, a háborút sem veszítik el. - Doktornő, ezredes, mint magánember, minden jót kívánok maguknak, remélem megtalálják a számításukat, - mosolyodott el Hammond is. SJSJSJ Sam és Jack a nő laborjába mentek és útközben alig tudták elfojtani a vigyorgásukat. Túl voltak rajta és sokkal jobban sikerült, mint ahogy remélni tudták. Egy csapatban maradhattak. - És most mi lesz? - kérdezte Sam, mikor becsukták maguk mögött az ajtót. - Hát, kivárjuk, míg vége lesz a lezárásnak és hazamegyünk hozzám... - lépett közvetlenül Sam mellé Jack. - Ennél tovább még nem jutottam, legalábbis a holnap reggelnél tovább... - A terv eddig nekem is tetszik, - nevetett rá Sam. - De azt hiszem jobb lenne, ha nem maradnánk itt tovább kettesben... - Igen, igazad van, - mondta fejcsóválva Jack és az ajtóhoz lépett. Legnagyobb meglepetésükre Amedor, Kawalsky, a CSK-3 hiánytalanul és szinte mindenki más ott állt kint a folyosón, néma csendben várakozva, és mikor kinyílt az ajtó hangosan éljenezni kezdtek. - Az Isten szerelmére, mi folyik itt, talán kiárusítás van? - érdeklődött O'Neill. - Tudja, ezredes, ez egy kis falu, itt még a falnak is füle van, - mondta fülig érő vigyorral Kawalsky. - Remélem, azért az államtitkok nagyobb biztonságban vannak, - dörmögte Jack, de azért magában örült, hogy már mindenki tudja, hogy ők összetartoznak. De abban biztos volt, hogy Kawalsky-nak és Amedornak nem kis része volt ebben. - Most pedig mindenki munkára, nincs itt semmi látnivaló. Az emberek szélesen vigyorogva, zsibongva mentek vissza a dolgukra. Amedor bocsánatkérően pillantott Samre, de az nevetve legyintett. Most nem sok mindennel tudták volna felidegesíteni. Boldog volt, és elégedett. SJSJSJ Jack már szinte a perceket számolta visszafelé a lezárás végéig. Már több mint 10 óra telt el, és már nagyon szeretett volna elszabadulni innen. Elsősorban Sam miatt, de az a sok vigyorgás és sanda pillantás is kezdett már az idegeire menni. Kawalsky próbálta megnyugtatni, hogy minden csoda három napig tart, de azért szívesen lett volna már a harmadik nap végén. De még ennél is szívesebben lett volna otthon Sammel kettesben. Már a gondolattól is elöntötte a forróság, hogy alig pár óra múlva ott fekszik majd a meztelen Sam mellett, és a testét simogatja, csókolgatja... Na ebből elég, gondolta, mélyet lélegezve és ismét a sütire összpontosította a figyelmét, ma ez volt már a hatodik. De az önuralma nem sokáig tartott. Amíg nem voltak 'hivatalosan' együtt, addig sokkal egyszerűbb volt ezeket a gondolatokat távoltartania magától, legalábbis munkaidő alatt. De most alig tudta kiverni a fejéből Samet, ahogy az ágyában fekszenek egymásba gabalyodva, a dereka köré fonódó lábait, azok a gyönyörű, végtelen hosszú lábak, a haját, ahogy szétterül a párnán, a bőrének friss illatát, ízét, a csókját... - A CSK-1 jelentkezzen a MALP raktárnál, a CSK-1 jelentkezzen a MALP raktárnál! A hangszóróból felhangzó sürgető hang felriasztotta O'Neill-t a gondolataiból, gyorsan körbenézett, hogy feltűnt-e valakinek, hogy már percek óta ugyanaz a sütidarab van a villáján, de szerencsére, mindenki a saját dolgával volt elfoglalva. Útban a MALP raktár felé összefutott Amedorral és Kawalsky-val, akik szintén oda tartottak. Sam már ott várta őket. Siler és még pár katona és technikus is ott volt mellette és mind rájuk vártak. - Furcsa energiajeleket vettünk ebből a teremből, - mondta Sam felé fordulva. Jack odalépett az ajtóhoz, de hiába próbálta kinyitni. Óvatosan rátette a kezét az ajtóra és legnagyobb meglepetésére forróságot érzett. - Behegesztették, - mondta meglepetten. - De a biztonsági adatok szerint, már vagy két napja nem volt bent senki, - felelte Sam és ő is közelebb lépett az ajtóhoz. - Hozzanak egy lángvágót, - adta ki a parancsot Jack, majd Kawalsky és Amedor felé nézett, majd hozzátette, - és fegyvereket... Több, mint 20 percig tartott, míg az ajtót átvágták. Jack volt az első, aki átlépett a még füstölgő lyukon. Szorosan a nyomában volt Kawalsky és Amedor is. Sam zárta a sort. A látvány magával ragadó volt, még Jack-nek is leesett az álla, pedig őt az elektromos ketyerék nem igazán foglalkoztatták. Csak annyit várt el tőlük, hogy lejátszhassa velük a The Simpsons DVD-it. De ez... lélegzetelállítóan félelmetes volt. A MALP-okat mindenféle vezetékek kapcsolták össze, olyan kaotikusan, hogy Jacknek egy tál spagetti ugrott be róla. Az egész halmaz közepén egy monitor és egy billentyűzet volt volt. Ennél jobb helyett nem is találhatott volna a szarházi, gondolta Jack. - Kawalsky, hozzon egy adag C4-et, - nézett hátra, de meglátta Sam arckifejezését és tudta, hogy nem lesz ez olyan egyszerű, mint ő képzelte. A nő teljesen le volt nyűgözve, még a szája is tátva maradt és érdeklődés ült ki az arcára. - Igen, Carter... - Ez egy fantasztikus program, olyan kicsire összecsomagolta magát, hogy elfért egy vészvillogó akkumulátorában, és utána képes volt kicsomagolni magát és létrehozni egy ilyen komplex rendszert, ez elképesztő... nagyon sokat tanulhatnánk belőle... - Az Isten szerelmére, Carter... - De veszélyes is... - szólalt meg Hammond tábornok a hátuk mögött, Sam és Jack meglepetten nézett hátra. - Ennek ellenére hajlandó vagyok meghallgatni mindkettejük javaslatát. - Uram, egy adag C4 minden gondunkat megszüntetné, - mondta Jack és remélte, hogy a tábornok az ő pártját fogja majd, de volt egy olyan érzése, hogy ez a szerkezet meg fogja még keseríteni ezt a szép napot. - Tábornok úr! A gép csak a vészvilágítás akkumulátorából tartja fent magát, semmilyen más rendszerhez nem kapcsolódik, itt nincs is más vezeték, egyszerűen nincs esélye sem annak, hogy kijuthasson innen, de ha felvennénk vele a kapcsolatot, nagyon sok mindent megtudhatnánk tőle, a szándékáról vagy, hogy miért jött ide... - mondta Sam egy levegővel, és mikor a mondandója végére ért, vett egy mély lélegzetet. - Rendben, engedélyt adok a kapcsolatfelvételre, de készüljenek fel a szerkezet elpusztítására is, ha valami balul sülne ki, - mondta a tábornok, és elhagyta a termet. Jack az egyik vasszekrényhez lépett és kivett belőle egy nagy csapszegvágót, ami pont megfelelt a céljainak, és a rászegeződő kamerára ügyet sem vetve odalépett a főkábelhez, a vezetékhez illesztette a kinyitott ollót, és biccentett Samnek, aki mély lélegzetet véve a billentyűzethez ment. Kawalsky és Amedor kicsit messzebbről figyelték őket. A teremben csak a gépek vészterhes surrogása hallatszott, ahogy a hálózatba kötött számítógépek ventillátorai folyamatosan pörögtek. - 'Helló' - írta Sam. - 'Helló' - jött a válasz rögtön. - 'Én Sam vagyok'. - 'Tudom, Dr. Samantha Carter, asztrofizikus'. Jack Samet figyelte egész idő alatt, hogy az első gyanús jelre elvághassa a vezetéket, de még így is eltartott egy pár másodpercig, míg észrevette, hogy baj van. Sam teste alig észrevehetően remegni kezdett és a billentyűzeten tartott ujjai körül apró energiakisülések voltak. Az ezredes gondolkodás nélkül vágta el a vezetéket, és már ugrott is előre, hogy elkapja az összecsukló Samet. Mikor látta, hogy nem mozdul, orvosért kiáltott, majd ellenőrizte a pulzusát, ami szabálytalan volt, és a lélegzete is kihagyott. Jack nagyon remélte, hogy Fraiser időben odaér. Samhez alig egy perc múlva odaérkezett a segítség, gyorsan hordágyra fektették és még útban a segélyhely felé monitorra kötötték. Az, amitől Jack legjobban félt, már a kórteremben következett be. Sam szíve leállt és már nem is lélegzett. Bele sem mert gondolni, hogy mi lesz vele, ha Sam meghal. Épp ma, mikor minden olyan szépen alakult és alig egy órája épp az első közös éjszakájukat tervezgette. Fraiser doktornő épp visszafelé számolt a defibrilátor tappancsait a kezében tartva, mikor az EKG addig egyenes vonala hirtelen megelevenedett. Jack eddig észre sem vette, hogy visszatartotta a lélegzetét, de most hogy meghallotta az ütemes csipogást, megkönnyebbülten sóhajtott egy nagyot. Sam életben van. Most már minden jóra fog fordulni. - Stabil életjelek, - jelentette ki Fraiser doktornő, - csináljunk egy EEG-t is, - szólt az egyik ápolónőnek. - Mi a helyzet, doktornő? - kérdezte Jack, és csak ekkor vette észre, hogy Kawalsky és Amedor mellette álltak. Valószínűleg végig itt voltak, gondolta, hisz Sam az ő barátjuk is volt. - Egyenlőre semmi biztosat nem tudok mondani, ezredes, - már Fraiserhez is eljutott a hír kettejükről. - Amint tudok valamit, rögtön szólok, most jobb lenne, ha hagynának minket nyugodtan dolgozni. - Köszönöm, doktornő, - mondta O'Neill, és vetett meg egy utolsó pillantást Samre, aki a gépekre kötve feküdt és kiment a szobából. SJSJSJ Fraiser doktornő az irodájában találta meg az Ezredest. Épp a tábornok irodájából jött és személyesen akarta elmondani a híreket a férfinak. Mint mindenki a bázison, ő is értesült a legújabb pletykáról a bázison. És nagyon örült annak, hogy így alakultak a dolgok. Az elmúlt pár hónapban nagyon megkedvelte Samet, találkoztak a bázison kívül is, barátnőjének tekintette. Kávézás közben persze szóba kerültek a férfiak is, és Sam elmesélte, hogy szerelmes valakibe, de mivel még semmi sem biztos, ezért inkább nem nevezné meg az illetőt. Janet akkor csak annyit, mondott neki, hogy reméli boldog lesz. A meglepetése nem is lehetett volna nagyobb, mikor eljutott hozzá a hír, hogy Jack O'Neill az a férfi. Tisztelte az ezredest és egyetlen egy porcikája sem kívánta a mostani beszélgetést. Sajnos nem tudott jó hírekkel szolgálni. - Foglaljon helyet, doktornő, - invitálta O'Neill, miután belépett az irodájába. A helység szinte puritán volt. Szinte nem is volt benne személyes tárgy, csak a szabvány irodai bútorok. Az íróasztalon egy számítógép állt és egy halom papír, de O'Neill nem túl sok időt tölthetett itt, gondolta Janet. - Milyen híreket hozott?- kérdezte az Ezredes rezzenéstelen arccal. Janet nagyot sóhajtott, mielőtt válaszolt volna. - Sajnos nincsenek jó híreim, Sam mély kómában van, és az agyhullámai nagyon furcsák, olyan, mintha ketten lennének odabent. Az EEG szerint az egyik agyhullám az Entitásé, és amelyik el van nyomva, az Samé. - Van valami esély rá, hogy magához tér? - kérdezte az Ezredes, de az arca továbbra sem türközött érzelmeket. - Nem tudni, hogy az Entitás felülírja, vagy csak elnyomja Sam emlékeit. McKay szerint ez lehetett az egésszel a célja, a számítógépekkel, a MALP-al, hogy Sambe költözzön. - Azt mondja, hogy csapda volt? - élénkült meg O'Neill kissé. - Valószínűleg memóriát keresett és egy emberi agy több terrabyte-nyi adat tárolására képes. Jobb helyet nem is találhatott volna magának, ha szabad ezt mondanom, - jelentette ki komoran Fraiser. - Még el kell intéznem pár dolgot, de utána meglátogatom a segélyhelyen, ha nem gond... - Természetesen nem gond, ezredes, - mosolyodott el Janet fáradtan. Miután Fraiser elhagyta az irodáját, Jack a kezébe temette az arcát. Próbálta tartani magát és nem elkeseredni a helyzet miatt. Eddig szándékosan tartotta magát távol a gyengélkedőtől, mert nem akarta zavarni az orvosokat, de most már nem bírta tovább, ott kellett lennie mellette. Látnia kellett őt, ott ülni az ágya mellett, figyelni, ahogy a mellkasa emelkedik minden lélegzetvételnél és hallgatni a gép sípolását minden szívdobbanásánál. Ahogy kilépett az irodájából, ott találta a folyosón ülve Kawalsky-t, mikor kérdőn ránézett, az őrnagy csak elvigyorodott. - Amedor Sam mellett van, - mondta Kawalsky felállva. - Köszönöm, Charlie, - mondta halkan O'Neill és elmondhatatlanul jólesett neki a barátja jelenléte és támogatása. Az őrnagy csak biccentett egyet és csendben baktattak egymás mellett a gyengélkedő felé. A szobában Sam egyedül volt. A biztonság kedvéért átszállították a megfigyelő terembe, amit hermetikusan le lehetett zárni. Két katona állt őrt az ajtónál. Mindkettőjüknél fegyver volt. Jack lehuppant egy székre alig egy méterre Sam ágyától. Kawalsky a megfigyelőben csatlakozott Amedorhoz. Jack próbált minél kényelmesebben elhelyezkedni a széken, a lábát az ágy egyik korlátjára támasztotta, és csak nézte Samet. Az agyában cikkáztak a gondolatok, az emlékek, a közös vacsorák, a küldetések, az a vasárnap este, mikor összesimulva megbeszélték, hogy jelentik a helyzetet a tábornoknak... Sam szemei hirtelen kipattantak, de valami furcsa volt a tekintetében. Hiányzott belőle az a ragyogás, amit Jack annyira imádott. Inkább olyan élettelen volt. Felpillantott a megfigyelőteremre és látta Kawalsky kezében a telefont, valószínűleg Fraiserrel beszélt. Jack visszafordította a figyelmét Samre. A nő nem szólalt meg még akkor sem, mikor Janet belépett a szobába, közvetlenül mögötte volt Amedor és Kawalsky is. Fraiser óvatosan közelítette meg a betegét, ő is látta a változást. Inkább csak szó nélkül ülő helyzetbe emelte az ágy fejrészét. McKay ekkor ért oda, egy kis gurulós kocsin egy számítógépet hozott magával. - Üdv emberek, ha jól hallottam Csipkerózsika felébredt, - próbált meg viccelődni, de valahogy senki nem nevetett. - Jó, rendben, - köszörülte meg a torkát zavartan McKay. - Az az ötletem támadt, hogy talán beszélgethetnénk vele... Bátorkodtam egy hangszintetizátort is hozni. – mondta, és odatolta a billentyűzetet Sam keze ügyébe és gyorsan hátrább lépett. Sam felemelte és a billentyűzetre tette a kezét, mintha csak várná a kérdéseket. - Ki vagy te? - Amedor volt az, akinek volt annyi lélekjelenléte, hogy megszólaljon. - És miért vagy itt? - 'Megtámadtatok minket!' - jött a válasz furcsa gépi hangon. - Nem, mi csak felfedezők vagyunk, - felelte Amedor zavartan. - 'Fertőzés, sokan megbetegedtek és elpusztultak.' - De mi csak felfedezők vagyok, barátokat és szövetségeseket keressünk, - kötötte az ebet a karóhoz Amedor. - 'Sugárzás, betegség, ti megtámadtatok minket.' - Azt akarod mondani, hogy a MALP sugárzása miatt megbetegedtek meg a te bolygódon? - kérdezett rá Amedor. Sam ujjai ismét mozogni kezdtek a billentyűk felett. - 'Igen.' - Sajnáljuk, nem ez volt a célunk. De miért jöttél ide? - 'El foglak pusztítani benneteket! Hogy ne jöhessetek el újra az én világomra!' - De mi nem fogunk újra odamenni, - mondta Amedor. - Elérted a célodat, most már elengedheted Samet. - 'Őt szándékosan választottam.' - De miért pont őt? - kérdezte értetlenül Amedor. - 'Mert ő fontos számotokra, őt nem fogjátok megölni, hogy engem elpusztítsatok!' - Ha elhagyod őt, és visszamész a gépbe, akkor megígérem, hogy soha többé nem megyünk a bolygódra, - próbálkozott tovább Amedor. - 'Már túlnőttem azon a gépen, nem tudok visszamenni.' - Több tucat MALP-ot küldünk a bolygódra, - szólalt meg hirtelen O'Neill, miközben felállt a székéből, amit egy kicsit hátrább húzott, mikor McKay betolta a számítógépet. - Ezredes? - nézett rá kérdően Amedor, nem tudta mire vélni az ezredes viselkedését. - Amedor, - O'Neill hangja elszánt és ellentmondást nemtűrő volt. - Ezt most az én módszeremmel csináljuk. Több tucat MALP-ot fogunk küldeni a bolygódra és egészen addig fogjuk folytatni, amíg el nem hagyod őt... - 'Nem teszitek meg, ennek itt vannak emlékei veled kapcsolatban, nem fogod bántani, csak azért, hogy engem elpusztíts!' - Látta az aktámat, tudja, hogy mire vagyok képes, - jelentette ki Jack elszántan. - 'De nincs hová mennem.' - Nem érdekel, hagyd el őt, vagy további gépeket küldünk! - Jack megtévesztően halkan beszélt, de bárki, aki egy kicsit is ismerte, tudta, hogy ez veszélyesebb, mintha ordítana. Az Entitás hirtelen döntésre jutott, kitépte a karjából az infúziót, lerántotta Sam fejéről az elektródákat és kirohant a teremből. Jack utána. Útközben meglátta Kawalsky kezében a zatet és érte nyúlt. Kawalsky szó nélkül adta át a fegyvert. Az Entitás végigrohant a folyosón, de a sarkon túl egy csapat katonai rendészbe botlott, mikor megfordult, meglátta, hogy a folyosó másik oldala is katonákkal van tele. Mindegyikük rá szegezte a fegyverét. Tudta, hogy nincs menekülés, ezért szembe fordult azzal, azokkal, akik legközelebb álltak ahhoz, akinek megszállta a testét. Az O'Neill nevezetű ráfogott egy zatet, amit még a számítógépes nyilvántartásból ismert. Jack szíve a torkában dobogott. Egyre csak az lüktetett az agyában, hogy ez Sam. Az ő teste, az ő élete. A döntés az ő kezében volt, és Isten bocsássa meg neki, de bármennyire is szerette ezt a nőt, a kötelességtudat volt az első, még akkor is, ha emiatt elveszíti Samet. Túl sok minden forgott kockán. Az érzelmeit mélyen eltemette magában, ő most nem a nő volt, akit az életénél is jobban szeretett, hanem egy ellenség, aki fenyegetést jelentett a bolygó számára. O'Neill vett egy mély lélegzetet és meghúzta a ravaszt. Eltalálta az Entitást, de az a várakozások ellenére nem esett össze, inkább felemelte a kezét és mintha villámok áramlottak volna ki a kezéből. A közeli lámpák, és vezetékek mind szikrázni kezdek a túlterheléstől. Jack szívét mintha csak egy jeges kéz szorította volna össze. Ó, Sam. Annyira sajnálom! Szeretlek! Majd meghúzta a ravaszt másodszor is. Az Entitás végre összeesett. Kawalsky és Amedor odarohant Samhez, szinte egy időben értek oda Fraiser doktornővel, akit még akkor riasztottak, mikor az Entitás letépte az elektródákat. Jack csak állt ott a korábbi helyén, a karját eleresztette és biztosította a zatet, de ezenkivül nem volt képes megmozdulni. Csak figyelte, ahogy Sam testét a hordágyra emelik és elrohannak vele épp mellette, vissza a megfigyelőbe. Az egész alig pár másodpercig tarthatott, de csak egyetlen egy gondolat zakatolt az agyában. Sam halott, és ő ölte meg. Akkor tért magához, mikor látta, hogy Amedor és Kawalsky megállnak előtte. - Ezredes... - kezdte Amedor, de Jack félbeszakította. - Rakják vissza a zatet a fegyverszobába, én a gyengélkedőn leszek - mondta halkan O'Neill és a döbbent Kawalsky kezébe nyomta a fegyvert és elsietett a segélyhely felé. | |
|
| |
| Megtekintések száma: 498 | |
| Összes hozzászólás: 0 | |