Stargate SG1- Az új kezdet 20. fejezet
| Figyelmeztetés: szereplők halála - Doktornő, mit mondtak a Tok'rák, van a közelben hajójuk? - fordult felvont szemöldökkel a Tudományos Részleg vezetőjéhez Hammond tábornok. - Jelenleg nincs a közelben bevethető hajójuk, Egeria szerint leghamarabb hat-hét nap múlva érhetnek oda... - felelte lehajtott fejjel Sam, miközben az előtte fekvő jelentést bámulta... Nem mintha szüksége lett volna rá, minden szavára pontosan emlékezett. Az UAV által átküldött adatok részletes elemzését tartalmazta. Nem volt sok, mert a szerkezet csak pár percig volt képes ellenállni a magas sugárzási szintnek. A meglévő kevéske adat szerint a bolygón rekedtek életkilátásai nem a legjobbak... sőt az igazat megvallva McKay eléggé lelombozó eredményre jutott, de Sam nem volt hajlandó feladni. Már két napja nem volt semmilyen összeköttetésük Jack-kel és Janettel, és Polne parancsnok beszámolója alapján a hajón lévő vízkészlet eléggé szűkös volt. Mivel alig maradt energia a menekülésük közben, mikor igazán komolyra fordult a helyzet, akkor az elsők között azt a rendszert kapcsolták ki, ami a hajón tartózkodók által kilélegzett, elpárologtatott és kiürített vizet gyűjtötte össze újrafelhasználás céljából. Így ezzel sem számolhattak. Sam nem állhatta meg, hogy el ne mosolyodjon, mikor eszébe jutott Jack arckifejezése, mikor először mesélt erről neki... - Azt akarod mondani, hogy azt iszom meg, ami már egyszer átment rajtam... és a Jaffákon is? - kérdezte a férje jellegzetes fintorral az arcán. - Hát, az űrben nem válogathatsz... Minden csepp vízre és minden liternyi oxigénre szükség van... - felelte neki nevetve. - Sam, minden rendben van? - szólalt meg Hammond tábornok, látva a helyzethez egyáltalán nem illő arckifejezését. - Igen.. minden rendben van, csak elgondolkodtam, - nyögte ki nehezen és próbálta a összeszedni a gondolatait. - Van bárkinek is ötlete, hogyan bizonyosodhatnánk meg a helyzetükről? - kulcsolta össze az ujjait az asztal tetején Hammond tábornok. Sam tapasztalatai szerint ez azt jelentette, hogy a tábornok nem adta a fel harcot és minden rendelkezésére álló eszközzel arra fog törekedni, hogy visszahozza a bajbajutottakat. Ez újabb félmosolyt csalt az arcára... mélyet sóhajtott, majd belekezdett. - Az engedélyével tábornok úr, Siler őrmester rögtön hozzáláthatna az egyik MALP átalakításának. Ha olyan pajzzsal szereljük fel, ami ellenáll a sugárzásnak, akkor van esély arra, hogy eléri a tel'tac-ot... - Mi a biztosíték, hogy ez nem megy tönkre az első pár méter után, mint amit korábban indítottak? - kérdezett rá Hammond tábornok. - Semmi, tábornok úr, de ez az egyetlen esély, hogy felvegyük velük a kapcsolatot... - sóhajtott nagyot Sam. - Rendben, az engedélyt megadom, kezdjenek hozzá, doktornő. SJSJSJ Sam épp azt számolgatta, hogy hány vizes flakon fér el a MALP-ra szerelt 'napfénytető' alatt, mikor egyszercsak egy csésze kávé jelent meg az orra előtt. Fáradtan pillantott fel. Amedor volt a jótevője. - Köszönöm, az életemet mentetted meg! - hálálkodott és óvatosan a két tenyere közé vette a forró csészét és beleszagolt. A kantin megint kitett magáért! Kortyolt egyet belőle, majd fordult is volna vissza a munkája felé, mikor észrevette, hogy Amedor még mindig ott áll mellette. - Ne aggódj, hazahozzuk őket... - próbálta megnyugtatni a kimolit, bár be kellett vallania magának, hogy egyáltalán nem érezte magában azt a magabiztosságot, amit mutatott. - Janet nagyon sokat jelent nekem, - jelentette ki Amedor hangosan, várva, hogy Sam meglepetten nézzen rá, de csalatkoznia kellett. A nő csak elmosolyodott. - Tudom. - Mégis honnan? Janet mondta el? Vagy Jack? - Jack? - most viszont őszinte meglepetés látszódott a nő arcán. - Jack tudta? - Hát, véletlenül elszóltam magam, mielőtt elindultunk, - ingatta a fejét Amedor. - De ha nem ő volt, akkor ki? Kawalsky! - Kawalsky! - mondták ki szinte egyszerre. - Már az esküvőn meglátta, hogy egyszerre mentek el és én is észrevettem, hogy utána mintha megváltozott volna valami köztetek, de nem voltam benne biztos. Egészen mostanáig. - Hát a dolgaink nem igazán úgy alakultak, ahogy terveztem, de ha épségben hazaér, teszek róla, hogy minden rendbejöjjön. SJSJSJ Jack szomjas volt, ez a gondolat szinte ott lüktetett az elméjében. Nehezére esett bármi másra is gondolnia, mint egy pohár vízre, ami lassan lecsorog a torkán, enyhítve a kínjait, de ennek ellenére szigorúan tartotta a saját maga által felállított szabályokat. Ritkán és akkor is csak pár kortyot ivott. A készleteik végesek voltak. Nem tudta, hogy mikor bukkannak rá, mert hogy megtalálják, abban biztos volt, annak ellenére is, hogy már több mint 48 órája nem volt kapcsolata a bázissal. Az volt az egyetlen szerencséjük, hogy amikor felkelt a nap, mindketten bent voltak a tel'tacban. A sérült jestani nem sokkal a többiek távozása után halt meg. Már a hordágyon feküdt, várva, hogy elszállítsák a Földre, mikor visszamentek összeszedni Janet felszerelését. Jack úgy tervezte, hogy egy MALP-al jön a testért, de erre nem került sor. Az utolsó pillanatban rántotta vissza a doktornőt, mikor meglátta, hogy milyen állapotban van az alig pár perccel korábban kitett holttest. A bőre mintha megégett volna... Ekkor látták meg a felkelő második napot... A forróság szinte abban a percben elviselhetetlenül megemelkedett. Nem tehettek mást, kénytelenek voltak visszahúzódni a hajóba. És csak vártak, már több mint két napja. Jack hálát adott az elmúlt évekért, mert a szervezete könnyebben alkalmazkodott, nem hiába járta hétről-hétre a legkülönbözőbb éghajlatú bolygókat. De nem így Fraiser doktornő... Nála a kiszáradás tünetei már szinte azonnal jelentkeztek. Jack először akkor kezdett el aggódni, mikor Fraiser doktornő nem izzadt többet és belázasodott. Annak ellenére, hogy értékes vizet pazarolt arra, hogy a doktornő testét lehűtse, a helyzet nem javult, sőt romlott. Janet alig pár órával az első tünet után már félrebeszélt és Amedornak szólította. - Amedor... - suttogta a doktornő. - Amedor... kérlek... - O'Neill vagyok, Janet, - javította ki Jack. Miután fehérneműre vetkőztette és az egész testét végigtörölte benedvesített ruhákkal, úgy érezte nyugodtan szólíthatja a keresztnevén. - Amedor a Földön van, biztonságban és épp azon ügyködik, hogy minél előbb idejussanak. De most innia kell, Janet, csak egy-két kortyot, - győzködte a nőt Jack, és a szájához tartotta a kulacsot, amibe a sótablettát tette. Még jól emlékezett, hogy épp Janet vesszőparipája volt, hogy minden adandó alkalommal felhívta rá a figyelmüket, hogy a kiszáradás esetén nem elegendő csak a folyadékpótlás, ásványi anyagokra is szüksége van a szervezetnek. Ki gondolta volna, hogy épp ő lesz az, akinek talán az életét menti meg a kis tabletta, amit Wood olyan előrelátóan betett a sivatagi körülmények közé készülő csapatok alapfelszerelésébe. - Fáj a nyelés, - panaszkodott suttogva Janet. - Tudom, de akkor is innia kell... utána pihenhet... - biztatta Jack a nőt. Miután Janet visszahanyatlott a tel'tac padlóján készített hevenyészett fekhelyre, Jack is lehuppant az egyik fal mellé. Negyedóra múlva kellett ismét vizet adnia a doktornőnek, addig ő is megpróbált egy kicsit pihenni. Sajnos a gondolatait nem tudta kikapcsolni, azok akadálytalanul cikáztak az elméjében. Vajon Sam mikorra talál ki valamit, hogy érte jöhessenek? Afelől, hogy ki fog találni valamit, semmi kétsége sem volt, a kérdés inkább az volt, hogy időben ideérnek-e. SJSJSJ - Doktornő, indíthatja a MALP-ot, - adta ki a parancsot a tábornok. Sam szinte meg se várta, hogy a mondat utolsó szava is elhangozzon, máris gépelte a megfelelő utasításokat, majd átengedte a terepet Silernek, aki az egész bázison a legjobban tudta irányítani a szondát. Most pedig nem engedhették meg maguknak, hogy a jármű elakadjon valamelyik homokbuckán, vagy nekimenjen az előzőleg kiküldött szondának. Sam lélegzetvisszafojtva figyelte, ahogy a gép eltűnik a kapu eseményhorizontjában. Csak mikor a másik oldalról megérkeztek az első felvételek, lélegzett fel igazából. Az előző próbálkozás alkalmából semmilyen képet sem volt képes a MALP készíteni. A horizonton egyre magasabbra kapaszkodó második nap ereje óráról órára nőtt, és teljesen tönkretette a szonda elektronikáját. A pajzs azonban most kitűnően funkcionált, viszont jó pár értékes órát vesztegettek el azzal, hogy a MALP motorját megbütyköljék, amit nem ekkora súly szállítására tervezték. Még szerencse, hogy csak odafelé kellett megtennie az utat. A többivel ráérnek akkor is foglalkozni, ha már pontos információk állnak a rendelkezésükre Jack és Janet állapotáról. Az idő mintha csak ólomlábakon járt volna, minél közelebb ért a szerkezet, Sam annál idegesebb volt, egyre csak arra tudott gondolni, hogy talán már meg is haltak, talán épp a tel'tac-on kívül érte őket a felkelő nap fénye, mikor már úton voltak visszafelé... Gyorsan elhessegette ezeket a gondolatokat. Jack él. Élnie kell... nem lehet másként. A MALP egész gyorsan tudott haladni még ezen az ingatag talajon is, de még így is majdnem 20 percig tartott, míg a tel'tac feltűnt a képernyőn. Sam megkönnyebbülése csak addig tartott, míg meg nem pillantotta a bejárattól nem messze fekvő alakot. Remegő kézzel kapott az egér felé, hogy kinagyítsa a képet. Miközben a monitoron egyre közelebb került a felismerhetetlenségig összeégett holttest érezte, hogy egy kéz simul nyugtatólag a vállára. Kawalsky. Hátra sem kellett néznie, mégis tudta, hogy ő az. Amedorra pillantott bátorításért, aki a másik oldalán állt és meredt tekintettel bámulta a képernyőt. Sam akkor látta rajta ezt az arckifejezést, miután végignézte Tamun halálát. - Ez a jestani! - kiáltott fel hirtelen, megkönnyebbülten Amedor. - Nézzétek az egyenruháját! Ez a jestani! Ott van alatta a hordágy, biztos haza akarták hozni a testét! Nem ők azok! - Hála égnek! - sóhajtott fel Sam is halkan, de a neheze még hátravolt. Janet és Jack még mindig nem volt sehol sem. Siler amilyen óvatosan csak tudta a tel'tac bejáratához irányította a MALP-ot, ami zárva volt. Ezt Sam jó jelnek vette. - Bekopogtatok, - szólalt meg Siler, a hangja szinte belehasított a terem mélységes csendjébe. A MALP fogókarja lassan felemelkedett és kétszer neki ütődött az ajtónak. Sam úgy érezte, mintha egy örökkévalóságig tartott volna, mire az ajtó megmozdult. A torkát fojtogató gombóc akkor tűnt el, mikor meglátta Jack-et feltűnni az ajtóban. Fáradt volt, a szája kicserepesedve, a szemei körül karikák, csak a nadrágja volt rajta és a csupasz felsőtestén izzadtság csillogott. Élt és izzadt, szögezte le magában Sam boldogan, akkor még nem száradt ki teljesen, még járni is képes volt. - Mi tartott ennyi ideig? - szólalt meg szemrehányóan Jack. - Örülök, hogy látom, ezredes, - köszöntötte Hammond a beosztottját, és tényleg így érzett. - Hát még én, tábornok! Hát még én! - vigyorodott el végre Jack, de egy pillanattal később ismét elkomolyodott. - Uram, sajnos Fraiser doktornő nincs túl jó állapotban, remélem a MALP hozott némi vizet magával. - Többet mint eleget, ezredes, többet, mint eleget, - nyugtatta meg a tábornok. - Mi a baja a doktornőnek? - Kiszáradás és hőguta, - mondta ki Jack. Nem volt értelme köntörfalaznia. - Próbáltam lehűteni a testét, de nem sokat segített. Talán most, hogy van elég víz, sikerülni fog. - Rendben, tegyen meg mindent, amit csak tud, - felelte Hammond és a választ meg sem várva kiviharzott a teremből. - Értettem, - motyogta Jack, majd a többiek döbbent tekintetétől kísérve, hátrább lépett, így a kamera már az egész termet mutatta, benne Janettel. Majd hozzálátott, hogy az alaposan bevizezett pólójával áttörölje a doktornő félmeztelen testét. - Siler! Fordítsa el a kamerát! - sziszegte az összeszorított fogai között az elképedt őrmesternek Kawalsky. Amedor hálásan pillantott rá. SJSJSJ A víz egy ideig segített Janeten, de Jacknek pár órával később rá kellett jönnie, hogy valami más megoldást kell találnia... - Sam, Janet láza tovább emelkedett, nemrég 40,7-et mértem... Folyamatosan borogatom, de nem használ semmit sem. Gyorsan ki kell találnod valamit... - Adj egy kis időt, Jack, - szólt a férjének Sam, majd kikapcsolta a mikrofont és az ajtónál strázsáló őrhöz fordult. - Kísérje ide Polne parancsnokot a gyengélkedőről. SJSJSJ - Jack... - kezdte halkan Sam, de ennek ellenére a férje azonnal felállt és odasétált a kamerához, amit levettek a MALP-ról, hogy a tel'tac ajtaját be lehessen zárni, ami vajmi keveset, de azért enyhített a benti forróságon. - Minden lehetőséget megvizsgáltunk és egyetlenegy megoldás maradt... Be kell tenned Janetet az egyik mentőkapszulába... Abban jóval alacsonyabb a hőmérséklet, és ez stabilizálná az állapotát addig, amíg a Tok'ra hajó odaér... - Rendben, mondd, mit kell tennem... - élénkült fel Jack. - ...de van egy kis probléma... - folytatta határozott hangon Sam. - ...szinte gondoltam, - jegyezte meg ironikusan Jack, amivel kis mosolyt csalt a felesége arcára. - Ehhez a tel'tac-ban maradt összes energiára szükség lesz, arra is, ami az ajtót zárva tartja... - Akkor majd a raktérben leszek addig... - vetette fel Jack, de tudta, hogyha ennyire egyszerű lett volna a megoldás, arra Sam biztos rájött volna. - Jack, a raktér ajtó is ugyanazon az elven működik, mint a másik, ahhoz, hogy az űr vákuumának ellen tudjon állni... - Ah, túl sok információ... - szakította félbe a magyarázatot Jack ingerülten legyintve a kezével. - Inkább arra fecséreljük az időnket, hogy elmondod, mit kell csinálnom... - Jack, a számítások szerint így a forróság akkora lesz, hogy az esélyeid a túlélésre... - lépett a mikrofonhoz Amedor, de ő sem tudta végig mondani. - Nem az esélyek érdekelnek, az egyik emberem veszélyben van, és legyek átkozott, ha nem teszek meg mindent, hogy túlélje, bármi áron... - jelentette ki Jack, majd folytatta. - Ráadásul megígértem neked, hogy vigyázok rá... - Ezt soha nem felejtem el neked, barátom... - Erre most nem érünk rá... Amennyiben senkinek sem jut eszébe egy 'B' terv, akkor javaslom, kezdjünk hozzá... Jack kevésszer volt ennyire furcsa szituációban. Épp a tel'tac vezérlőrendszerének egyik kristályát tartotta a kezében és Sam kamerán keresztül figyelő tekintetétől övezve óvatosan beillesztette az új helyére. - Jack, ne felejtsd el, hogy a második sor üres helyére kell beraknod... - Az Isten szerelmére, Sam, már ezerszer elmondtad! - kiáltott fel ingerülten a férfi. Jack imádta a feleségét, de a hőség és az, hogy már lassan egy órája folyamatosan pakolja az egyik kristályt a másik után, ráadásul minden felfogható logika nélkül, kezdte kihozni a béketűrésből. Amedor óvatos becslése szerint is csak alig pár százalék esélye volt, hogy kihúzza addig, míg megjön a felmentő sereg. Lehet, hogy most beszél utoljára Sammel. - Bocsánat... - a hang alig volt hallható a hangszóróból. Jack egy pillanatra lehunyta a szemét és vett egy mély lélegzetet. - Sam, én kérek elnézést... de annyira meleg van... - Semmi gond, Jack, tényleg... - Jack ismerte ezt a hangot. Sam aggódott érte... nagyon. Gyorsan berakta az üres helyre a kristályt, majd ismét a kamera felé fordult. Gondolatban gyorsan végigszaladt azon a pár mozdulaton, amivel a MALP tápegységét rá fogja kötni a hajó rendszereire. Egy kis plusz energia, hogy a mentőkabin ajtaját ki tudja nyitni időről időre, hogy megitathassa a doktornőt, de így ismét egyedül marad, elveszíti a rádiókapcsolatot a bázissal. - Azt hiszem ideje elbúcsúzni... - köszörülte meg a torkát Jack. Semmit sem szeretett volna kevésbé, hogy azok a szavak, amiket talán utoljára intéz Samhez, haragosak legyenek. Annyira szeretett volna valami fennköltet mondani, valami szépet, de nem volt a szavak embere. - Én nem vagyok hajlandó elbúcsúzni, Jack, mert még találkozunk, - Sam hangjának elszántsága meglepte Jacket, de erőt is adott neki. Azok után, amin ketten keresztülmentek, nem hajlandó itt meghalni egy átkozott sivatagban, a galaxis túlsó oldalán, távol Samtől. - A Tok'ra hajó pár napon belül ott lesz... - Rendben, várni fogom őket... SJSJSJ Mikorra az űrhajó orbitális pályára állt, a második nap már éppen eltűnőben volt a bolygó mögött, de ennek ellenére változatlan intenzitással ontotta magából a halálos sugarait. Lantash és Jolinar úgy döntött, hogy nem kockáztathatják meg a leszállást a felszínen, mert még a szimbiótájuk sem tudva volna megvédeni őket azon a rövid úton, amíg elértek volna a sérült tel'tac-hoz. Inkább a gyűrűk használata mellett döntöttek. Lantash állt a kör közepére és biccentett egyet a nő felé. A másik hajóra érkezve elképesztő hőség fogadta. A Tok'ra mindig is előszeretettel választott sivatagos bolygókat, de ez a meleg felülmúlt mindent, amivel hosszú életében eddig találkozott. Ennek tudatában nem sok reményt fűzött az ezredes túléléséhez, inkább a mentőkabinhoz lépett. A Tau'ri szerkezetben már nem volt annyi energia, hogy kinyithassa vele az ajtót, ezért kénytelen volt más módszerhez folyamodni. Az övére tűzött zat energiaforrása éppen megtette. Mikor az ajtó feltárult, alig tudta elkapni a félig eszméletlen nő ernyedt testét. Gyorsan lefektette a földre, hogy megvizsgálhassa. Szerencsére láza már nem volt, még mindig nagyon ki volt száradva, de életben volt. Gyorsan ölbe kapta és a gyűrűkhöz vitte. Jolinar majd gondoskodik róla, gondolta, miközben megnyomta a megfelelő gombokat a panelen. O'Neill a mentőkabintól nem messze feküdt a fal mellett. Látszott, hogy megpróbált ülve maradni, de végül kénytelen volt engedni a fáradtságnak és a forróságnak, így Lantash most félig a padlóra dőlve találta meg. Keze mellett, alig pár centire egy kulacs feküdt. A Tok'ra felemelte és megrázta. Az alján lötyögött még egy kis víz. Majd a másik férfi nyakához emelte a kezét, hogy ellenőrizhesse a pulzusát... Az alig észrevehető, mégis egyenletes dobogást érezve mélyet sóhajtott. Már ez a hang is elég volt, hogy Jack feleszméljen. Arra nem volt ereje, hogy kinyissa a szemét, arra meg végképp nem, hogy felálljon, de egy szót még képes volt kipréselni magából. - Janet... - Fraiser doktornő köszöni szépen, jól van, de magáról ez nem mondható el... - közölte az ezredessel, aki ezt meghallva ismét elvesztette az eszméletét. Lantash felállt és könnyedén a vállára emelte az ernyedt férfi testet, majd a gyűrűkhöz lépett vele. SJSJSJ - Janet... - suttogta Jack halkan, felriasztva a gyengélkedő ágyára hajtott fejjel bóbiskoló Samet. - Azt hiszem féltékenynek kellene lennem, hogy egy másik nőt szólongatsz... - próbált viccelődni Sam, miközben hátrafordulva intett az egyik ápolónak, aki rögtön orvos után nézett. - Semmi okod az aggodalomra, - jegyezte meg Jack félig-meddig vigyorogva. - Nem szívesen húznék ujjat Amedorral, főleg nem ebben az állapotban, úgy hogy a nyakadon maradok, szívem. - Hát igen, Amedor... - nevetett fel Sam és fejével a szemben lévő ágy felé mutatott. Jacknek komoly erőfeszítésébe került, hogy annyira is felemelkedjen, hogy meg tudja nézni, ki is van ott. Janet még mindig sápadt volt, Amedor egy karosszékben aludt mellette, őrizve az álmát. Jack épp meg akart szólalni, mikor Sam megelőzte. - Már tegnap magához tért, most csak alszik. SJSJSJ - Biztos, hogy elég jól vagy hozzá, hogy hazamenj? - kérdezte Sam a barátnőjétől, aki még mindig nagyon gyenge volt. - Sam, azt hiszem kettőnk közül én vagyok az orvos, - jegyezte meg Janet. - Hidd el, nem lesz semmi baj. Cassie maradhatna nálatok még pár napig? - Persze, Jack egészen odavan érte, hogy végre van valaki, akivel Simpson-t nézhet naphosszat, - nevetett fel Sam. - Amedor kint vár, hogy hazavigyen. - Igen, tudom, - mosolyodott el Janet idegesen. Bizonytalan volt Amedorral kapcsolatban, nem a saját érzéseiben, hanem abban, hogy Amedor miként is képzeli el a folytatást. De el volt rá szánva, hogy ma kideríti, határozta el és kinyitotta az ajtót. Az autóút eseménytelen volt, szólt a rádió és Janet kifejezetten hálás volt ezért a kis időért, amikor csendben figyelhette Amedort vezetés közben. A kimoli, még ha észre is vette, hogy nézi, nem adta jelét, inkább a forgalomra figyelt. Janet viszont észrevette, hogy a mutatóujjával idegesen dobol a kormányon. A látszólagos nyugodtsága ellenére a férfi is ideges volt. Ez a felfedezés olyan felszabadító volt Janet számára, hogy a korábbi feszültségét mintha csak elfújták volna. Már tudta, hogy mit fog tenni, ha hazaérnek. - Janet én... - kezdte volna a 'beszélgetést' Amedor, miután Janet házába érve lerakta a nappali egyik sarkába a nő táskáját, de nem tudta befejezni. Janet olyan szenvedélyesen csókolta meg, mint korábban soha sem. - Tudom, én is szeretlek... SJSJSJ Jack és Sam a nyitott ajtónál állva, a Hold sápadt fényénél figyelték, ahogy Cassie édesen aludt a vendégszobában. Óvatosan, hogy fel ne ébresszék a kislányt, becsukták az ajtót. Mikor később Jack felriadt, eltartott pár pillanatig, míg rájött, hogy hol van. Otthon, biztonságban, a felesége mellett. Túlélték. Átkozottul szerencsések voltak, hisz órák kérdése volt csak, hogy a Tok'rák nem érkeztek túl későn. Épp visszaaludt volna, mikor meglátta, hogy Sam szeme nyitva van. - Miért nem alszol? - kérdezte tőle, megsimogatva az arcát. Ha nem lett volna ennyire fáradt és Cassie nem aludt volna annyira éberen... - Túl sok minden kavarog a fejemben, - suttogta Sam. - Jack, utazzunk el valahová kettesben, ahol nincs kapu, nincs semmi sem, csak mi ketten... - Még a laptopodat sem hoznád magaddal? - kérdezte évődve Jack. - Nem, még azt sem, - felelte Sam és ezzel a válasszal komolyan meglepte a férjét. Sam a laptopja nélkül?! - Amit csak akarsz, úgyis van egy csomó szabadságom még... Hová szeretnél utazni? - Valahová nagyon messze, ahol csak mi ketten vagyunk... SJSJSJ - Egy másik bolygó?! Jack?! - kiáltotta meglepetten, de boldogan Sam. - Ennyire azért nem akartam messze menni... - Hát, tudod, Amedor ajánlotta ezt a bolygót, - felelte vigyorogva Jack és körbenézett a homokos tengerparton, ami körbevette a szigetet. A kimoli tényleg kitett magáért. Wood összeállított nekik egy kis csomagot, sátorral és élelemmel együtt. Mintha csak a Paradicsomban lettek volna. A szellő lágyan lengedezett és kellemes tavaszias idő volt, és mivel a tengeri áramlatok felmelegítették a vizet, kiválóan alkalmas volt az úszásra. És ami a legfontosabb, tele volt halakkal... SJSJSJ - Egeria, üdvözlöm a Földön. Nagy megtiszteltetés, hogy végre személyesen is találkozhatunk, - köszöntötte az illusztris vendéget Hammond tábornok. A korábbi mentőakciótól eltelt pár hétben nem hallottak a Tok'ráról, a goa'uld királynő hirtelen felbukkanása így igencsak meglepő volt. Az új gazdatest egy fiatal, barna hajú nő volt, aki megtermett Tok'ra és Jaffa őrökkel körbevéve állt a még fénylő csillagkapu előtti rámpán. - Mivel rendelkezem Samantha Carter minden emlékével, én úgy érzem, hogy már találkoztunk korábban is. Részben olyan, mintha hazaérkeztem volna, - mosolyodott el a nő és közelebb lépett a tábornokhoz. - Igen, valóban, - köszörülte meg a torkát a tábornok. - Gondolom a CSK-1-el kíván találkozni. - Igen, szeretnék velük is találkozni, de elsősorban azért vagyok, hogy személyesen számoljak be a Tau'rit fenyegető veszélyről. - Talán folytassuk az eligazítóban, erre tessék... - mutatta az utat a tábornok. - Igen, tudom, Hammond tábornok... SJSJSJ - A Tok'ra és a lázadó Jaffák szövetsége soha nem látott erőt vonultatott fel a goa'uldok ellen, - jelentette ki Egeria. - Bra'tac mester korábbi tanítványai olyan információkat juttattak el hozzánk, miszerint Apophis egy teljesen új és minden korábbinál fejlettebb űrhajót épít. - Lehet tudni, hogy hol? - kezdett el izgatottan fészkelődni Sam. A szokásos helyén ült, Jack mellett. Egeria vele szemben, Kawalsky mellett foglalt helyet. Sam alig bírta elfojtani a vigyorgását, mikor meglátta, hogy az őrnagy titokban Egeria gazdatestét méregeti. - Igen, pontos információink vannak ezzel kapcsolatban és másról is, - mondta Egeria. - A kémeink jelentették, hogy Apophis ezt a hajót a legújabb ellensége, a Tau'ri leigázására akarja felhasználni... - Hát, ezzel már sokan és sokszor megpróbálkoztak... - próbált viccelődni a hirtelen beálló csendben O'Neill, de csak néhány félmosolyt tudott kicsalni az arcokra. - Egeria, kérem minden a hajóra vonatkozó adatot adjon át Dr. Carternek... - kezdte volna Hammond tábornok, de Egeria közbeszólt. - Erre nem lesz szükség. A hajóra bejutott két ügynökünk, akik Apophis embereihez csatlakoztak titokban... és a Jaffa szimpatizánsok segítségével megsemmisítették azt... - De? - kérdezte O'Neill felvont szemöldökkel. Tapasztalata szerint a dolgok nem oldódtak meg ennyire simán, mindig volt egy 'de' is a történetben... - De Apophis rabszolgái megkettőzték a naquada kitermelést, újabb hajókat építenek, és a Tau'ri ellen készülnek bevetni őket... - Mennyi időnk lehet megállítani? - kérdezte O'Neill elkomolyodva. - Talán pár hónap, ha sikerrel járnak az embereink, akkor esetleg fél év... - És miért mondják el nekünk ezt? - O'Neill, tudom, hogy bizalmatlan vagy velünk szemben... - utalt Egeria Sam emlékeire. - De a Tau'ri-val és a Jaffákkal kötött szövetségünk végre esélyt ad a győzelemre. Viszont, ha ti elbuktok, akkor a mi és a szabad Jaffák ügye is veszélybe kerül. Ezt nem engedhetjük, ezért a Jaffák és a Tok'rák minden segítséget meg fognak adni nektek, hogy felkészüljetek a védekezésre. - Nagyon szépen köszönjük a felajánlást, azonban ezt még meg kell beszélnem az Elnökkel... - mondta Hammond tábornok. - De a jelen körülmények között, azt hiszem nem ez a legnagyobb problémánk, fel kell készülnünk a Föld védelmére. - Jack, gondolom nem baj, ha így szólítalak, - mosolygott Egeria O'Neill-ra, aki kényszeredett elmosolyodott. Bele sem mert gondolni, hogy milyen dolgokat tud róla ez a nő... és Samről. - Csak nyugodtan, - legyintett nagyvonalúan az ezredes. - Lenne itt még egy dolog... a két ügynök, aki elpusztította Apophis hajóját... Lantash és Jolinar volt... mindketten meghaltak...  | |
|
| |
| Megtekintések száma: 598 | |
| Összes hozzászólás: 0 | |