Stargate SG1- Az új kezdet 21. fejezet
| - Díszszakasz, vigyázz! - adta ki a parancsot Wood őrnagy, miközben két katonája a tábornok és a CSK-1 tagjainak figyelő tekintetétől övezve két újabb csillagot helyezett el a bázis emléktábláján. Az Elnök gondolkodás nélkül megadta az engedélyt, hogy Jolinar és Lantash is kaphasson egy-egy csillagot, emlékeként, hogy életüket áldozták a Tau'ri-ért. - Pihenj, - adta ki a parancsot az őrnagy, és Jack nem tudta, megállni, hogy a mellette álldogáló feleségére ne tekintsen. Samet megviselték az elmúlt napok eseményei. Lantash és Jolinar mindig is közel állt a szívéhez, barátok voltak, különösen Roshával, de Martouf-fal is nagyon sokat beszélgettek. Egeria korábbi gazdatesteként más, sokkal ősibb érzelmek is felszínre törtek a nőben. Jack nem igazán tudta, hogy mit mondjon, vagy mit tegyen. Sem most, sem azokon az átsírt éjszakákon, mikor Sam szinte fuldoklóként kapaszkodott belé. Sam viszont nem várt tőle semmi ilyesmit, ahhoz túlságosan is jól ismerte már. Pillantása lassan a Sam másik oldalán álldogáló Egeriára vándorolt. A Tok'ra királynő arca semmilyen érzelmet sem tükrözött. Mivel nem szólt egy szót sem, mióta a megemlékezés elkezdődött, Jack nem tudta eldönteni, hogy a gazdatest vagy a goa'uld irányítja-e a testet, Talán csak az volt az árulkodó, mikor a csillagok felhelyezésekor, Egeria szeme felvillant... de később már semmilyen érzelem nem látszódott az arcán... Jacknek fogalma sem volt róla, hogy a goa'uld királynők milyen erős érzelmekkel viseltetnek az utódaik iránt, de ha csak megközelítőleg hasonlókkal, mint embertársaik, akkor Jack nem szívesen lett volna a helyében, elég volt egyszer átélnie azt a borzalmat. - Egeria, - lépett a megemlékezés után a királynőhöz a tábornok. - Fogadja őszinte részvétemet Lantash és Jolinar halála miatt. - Köszönöm szépen tábornok, - felelte a tok'ra királynő jellegzetes hangján. - Ők ketten jó ügyet szolgálva haltak meg, és legalább együtt voltak az utolsó pillanatokban is. Méltó vége volt kettejük majd száz éve tartó szerelmének. SJSJSJ A támadás hírére a bázis szinte felbolydult méhkasként reagált. Bár valamilyen szinten mindig is tudták, hogy ez bekövetkezhet, viszont arra egyikük sem számított, hogy alig pár perc és két Tok'ra választotta el őket a támadástól. Az Elnök és az Egyesített Vezérkari Főnök minden segítséget megígért és meg is adott Hammond tábornoknak, hogy a még csak tervekben szereplő Béta bázis helyét megtalálják és kiépíthessék rajta a Föld utolsó védelmi vonalát. A helyszínre a CSK-3 talált rá egy rutin küldetés alatt. Kellemes éghajlatú, lakatlan bolygó volt, viszonylag távol Apophis felségterületétől. A munkálatok, melyeket Wood őrnagy vezetett vasszigorral, szinte azonnal megkezdődtek. A korábban a természet uralta bolygón lassan sátrak, majd konténerek sorai emelkedtek szinte a semmiből. Emberek ezrei költöztek át folyamatában, ahogy a lakhelyek elkészültek. Katonák, tudósok, férfiak, nők, mind-mind szakterületeik legjobbjai. Mindegyikük egy céllal érkezett, hogy a tudásuk legjavát nyújtva bebizonyíthassák az otthon maradottaknak, hogy érdemesek a beléjük vetett bizalomra. Apophis erőfeszítései, hogy a támadás előkészületeit titokban tartsa, meghozták az eredményt. Sem a Tok'ra ügynökök, sem pedig a CSK csapatok nem akadtak nyomára az új flottájának, bármilyen elkeseredetten keresték is. Csak némi szóbeszéd jutott a fülükbe, hogy a galaxis melyik szegletében lenne érdemes keresgélni, de az akkora terület volt, hogy évekbe tellett volna átvizsgálni. A szerencse pedig ezúttal nem nekik kedvezett. Maradt hát az a megoldás, hogy gőzerővel kutattak olyan technológiák és fegyverek után, amivel felvehették a harcot a goa'uld anyahajók ellen. Mivel feltételezhető volt, hogy a Föld leigázása után, Apophis nem fog megelégedni ennyivel, a Tok'ra, a Tollan és a Föld szoros együttműködésük megpecsételéseként megalakították a Csillagkapu Szövetséget, az SGA-t. SJSJSJ - Ezredes, ha megkérhetem, ne nyúljon semmihez sem... - szólalt meg rögtön McKay, amikor meglátta, hogy a CSK-1 parancsnoka zsebre tett kézzel, arcán széles vigyorral besétált a laborja ajtaján. Bár több, mint két hónapig egy csapat tagjai voltak, O'Neill nem hagyott futni egyetlen egy lehetőséget sem, hogy borsot törhessen a tudós orra alá. A tény, hogy már egy hete nem jutott semmire sem a szerkezettel, amit egy elhagyott laborban találtak, a valószínűleg végelgyengülésben meghalt feltalálója mumifikálódott holtteste mellett, kitűnő alkalmat adott a piszkálódásra, főleg most, hogy a várható támadás miatt mindenki gőzerővel dolgozott és minden nap számított. McKay csak azon csodálkozott, hogy az ezredesnek eddig nem jutott az eszébe. Bár valószínűleg neki is más foglalta volna le a gondolatait, ha Sam lenne a felesége... - Amint látom, még mindig semmi eredmény... - kezdett bele O'Neill vigyorogva a mondandójába, de McKay félbeszakította. - Ezredes, tudom, hogy csak kéjelegni jött a kudarcomon, de ha már itt van, segítsen már nekem leemelni ezt a bigyót... - mutatott McKay a szerkezetre, ami az előtte lévő asztalon árválkodott. Az energia ellátását már megjavította, de arra sehogy sem tudott rájönni, hogy mire való. Inkább valami mással szeretett volna foglalkozni. O'Neill még mindig a sarkán hintázva elfintorodott, egyetlen porcikája sem kívánta ezt, de tudta, hogy nem mondhat nemet egy ilyen kérésre. - Rendben, de ne higgye, hogy ennyivel megúszta... - vigyorodott el még szélesebben O'Neill, akárhányszor unatkozott, McKay-hez fordult "segítségért", eddig még mindig bevált. Annyi igazán belefér, hogy segít leemelni ezt a valamit az asztalról, még jó, hogy van rajta két fogantyú... SJSJSJ - McKay, mégis mi a fészkes fenét csinált már megint!!! - Hammond tábornok próbált uralkodni magán, de nem igazán sikerült. A szemöldöke egészen a homlokáig felszaladt, miközben az előtte álló két embert figyelte. O'Neill-t és McKay-t. - Nagyon sajnálom, tábornok, - kezdte 'O'Neill'. - Tényleg nem tudtam, hogy mire szolgál az a szerkezet. Ha tudtam, volna álmomban sem jutott volna eszembe, hogy az ezredest kérjem meg, hogy fogja meg... Inkább Samet... - A feleségemről beszél, McKay... - csattant fel 'McKay', aki az egyik székben ült. - Rendben... felejtse el, amit mondtam, - intett felé lemondóan 'O'Neill', de a hangja cseppet sem volt bocsánatkérő. - Nem érdekel, hogy mi történt, csak az, hogy miként is akarja visszafordítani a testcserét... - ripakodott rá 'O'Neill'-re Hammond tábornok. Ennél rosszabb nem is történhetett volna, a legjobb csapatának a parancsnoka bizonytalan ideig nem lesz bevethető... és mindez egy szobatudós baklövése miatt. - Értettük, uram, - pattant fel 'McKay' és kiráncigálta a nem is nagyon tiltakozó 'O'Neill'-t a tábornok irodájából. SJSJSJ A testcsere óta még egy nap sem telt el, de a feszültség már szinte elviselhetetlen volt a bázison. O'Neill és McKay kapcsolata korábban sem volt igazán súrlódásoktól mentes, de azóta szinte pokollá tették egymás életét. McKay kéjes élvezettel falatozott a kantinban kínált egyetlen egy fajta süteményből, a citromtortából. Pont O'Neill orra előtt, aki McKay testében ragadva, akár egyetlen falattól is végzetes anafilaxiás sokkot kaphatott volna. McKay szilárdan elhatározta, hogy amint teheti, befesti az ezredes haját, mert nagyon feszélyezte a sok ősz hajszál. O'Neill a folyosó kellős közepén közölte vele válaszként, hogy ő legalább nem kopaszodik... O'Neill azonban nem is ez zavarta legjobban, hanem a tudat, hogy Samet tulajdonképpen nem ő, hanem McKay csókolná meg és szeretkezne vele. Ennek még a gondolatát sem tudta elviselni, így nem is annyira bánta, mikor Hammond tábornok megtiltotta nekik, hogy elhagyják a bázis területét. SJSJSJ - Egyszer még biztosan megfojtom McKay-t, - dünnyögte az orra alatt 'McKay' az irodájában üldögélve. - Ugyan már Jack, ő nem tehetett róla, hogy ez történt, - próbálta megnyugtatni Sam, inkább kevesebb, mint több sikerrel. - De igenis tehet róla! - csattant fel 'McKay'. - És ha mégsem, akkor is őt hibáztatnám. Ha nem szúrta volna el, akkor most otthon nézhetném a hokimeccset egy sörrel a kezemben és utána pedig... - nézett vágyakozó tekintettel 'McKay' Samre, de mikor a nő mögötti falon lévő tükörre tévedt a tekintete, lemondóan legyintett egyet. - Jack... mindenki ezen a problémán dolgozik, Amedor már majdnem végzett a szöveg fordításával. - Remélem minél hamarabb sikerül nekik... - Annyit már biztosan tudunk, hogy a tudós neve Machello volt… SJSJSJ - Jack, - lépett be férje irodájába Sam. - Rájöttünk, hogy mi a gond. - Már ideje volt, - jegyezte meg olyan halkan 'McKay', ahogy csak tudta, de Samnek éles füle volt, de a körülményekre való tekintettel inkább figyelmen kívül hagyta a megjegyzést. A férje már lassan hat napja volt 'McKay' testének foglya és mint többször is kifejtette inkább vágja le a saját, pontosabban 'McKay' kezeit, semmint egyszer is Samhez érjen vele. - Amedor Catherine segítségével végre befejezte a fordítást, - hadarta izgatottan Sam. - A gép tökéletesen működik, csak éppen azokat, akiket egyszer már kicserélt nem tudja visszacserélni... - Ugye nem azt akarod ezzel mondani, hogy örökre ebben a testben ragadok?! - Nem, csak annyit, hogy előbb valaki mással kell cserélnetek, és néhány váltás után mindenki visszakerül a régi helyére... - Mikor mehetek? - Hát még kell pár óra, hogy újratöltsük az akkukat, mert a legutóbbi próbálkozás teljesen lemerítette őket... - Rendben, - biccentett vigyorogva 'McKay' és fütyörészve kiment a szobából, otthagyva a döbbenten bámuló feleségét. - Addig még el akarok valamit intézni... - szólt vissza a folyosóról 'McKay', és eltűnt a sarkon. Sam csak sóhajtott egy nagyot és visszaindult a laborjába. SJSJSJ - Tehát a menetrend a következő lesz, - kezdte Sam, miközben az előtte álló férfiakra nézett. A CSK-1 tagjai és 'O'Neill' feszült figyelemmel néztek rá, kivéve 'McKay'-t, aki épp a jojóját tekerte fel sokadszorra. Alig pár perc múlva Jack kisétált Sam laborjából, immáron saját bőrében és még csak le sem lassította a lépteit, amikor meghallotta McKay panaszos jajgatását. - O'Neill, mit csinált a testemmel? - ordította a tudós az Ezredes után. - Minden porcikám fáj, alig bírok mozogni... O'Neill csak szélesen elmosolyodott és elégedetten gondolt az elmúlt három órára, amit az edzőteremben töltött a CSK-3 társaságában... SJSJSJ - Á, Polne parancsnok! Mi szél fújta erre, ahol még a madár sem jár? - nézett érdeklődve O'Neill a Kapu kékes csillogásából előtűnő alakra, aki alig egy héttel a 'McKay'-féle testcserés incidens után bukkant fel a Cheyenne-hegység alatti bunkerben. - O'Neill ezredes, mondanám, hogy örülök a viszontlátásnak, de ez nem igazán tükrözné a valóságot... - replikázott a parancsnok. - Az érzés kölcsönös - vigyorodott el O'Neill. - A kérdésére válaszolva, ezredes, - folytatta a jestani - Hallottam a kis problémájukról és szeretném felajánlani a segítségemet... SJSJSJ - Üdvözlöm újra a Földön, parancsnok, - nyitotta meg a megbeszélést Hammond tábornok. - Én örülök, hogy ismét itt lehetek. Mint már az ezredesnek is említettem, a fülembe jutott, hogy mekkora bajba keveredtek, és talán segíthetek a védekezésben... - Ó, nagyon is élénk emlékeim vannak azzal kapcsolatban, hogy maguk hogyan intézik a dolgaikat, - ingatta a fejét arcán fél mosollyal Jack, de a tekintete komoly maradt, miközben a jestanival nézett farkasszemet. - Ezredes! - szólt figyelmeztetően beosztottjára a tábornok, de nem kerülte el a figyelmét a Kawalsky arcán átsuhanó vigyor sem. - Mint már említettem, tudnék segíteni... - folytatta Polne, de O'Neill ismét csak nem bírt magával és közbeszólt. - Köszönjük, de jelenleg nincs olyan hajónk, amivel lezuhanhatna... - Milyen kedves felajánlás, de a Tok'ra már adott egy vadiúj hajót... - vágott vissza Polne faarccal. - Egy vadonatújat? Még nekünk is csak használt van... - méltatlankodott Jack. - Igen, még csak egy karcolás sincs rajta... - Visszatérve a felajánlásra, - vette át a szót a tábornok. - Miről lenne szó? - A népem, a goa'uldok támadása előtt rendkívül fejlett volt és számtalan régészeti feltárást végzett a Galaxis több pontján, bár szinte mindent elvettek azok az átkozott gyíkok, sikerült néhány dolgot biztonságos helyre menekítenünk. Nem mindenről tudjuk, hogy pontosan micsoda, de talán maguk megfejtik... - És hol van ez a raktár? - kérdezte a tábornok. - A maguk adatbázisában P3R-233 néven szerepel... SJSJSJ - Ez lenne az Ezredes, - mutatott körbe Polne a dugig rakott és a nyitott féregjárat kék derengésében fürdő teremben. - Hát a takarítószolgálatuk nem valami jó, - jegyezte meg fintorogva O'Neill, miközben ráfújt az egyik tárgyra és a felszálló kevéske port feltűnő mozdulatokkal legyezte el magától. Sam és Kawalsky összevigyorodtak, de Amedor sem állta meg, hogy el ne mosolyodjon. - Ha gondolja, adok egy portörlőt! - vágott vissza élesen Polne. - De ha javasolhatnám, inkább nézzenek körül. Van itt minden... Sam úgy érezte magát, mint egy kisgyerek, akinek szabad bejárása van az édességboltba... Gondolatban már azon tanakodott, hogy melyik lehet a legérdekfeszítőbb tárgy, az, amit saját magának tart meg és melyeket 'enged át' nagy kegyesen a Tudományos Részleg többi munkatársának további tanulmányozásra. Ahogy a körbejárt a teremben, a furcsábbnál is furcsább tárgyak között a tekintetét újra és újra magához vonzotta egy tükör. Ahogy eléállt látta ugyan magát benne, de a tükörkép kicsit más volt... SJSJSJ - Hát valamire csak jó volt, hogy itt ragadtunk 1969-ben, - sóhajtott fel Jack átölelve Samet a tábortűz mellett. Tekintetét végighordozta a többieken, akik egy kicsit távolabb beszélgettek. Kawalsky és Amedor annyira furcsán néztek ki a 'korhű' ruhájukban. A színek leginkább Samnek álltak jól, akinek szinte jót is tett, hogy egy kicsit 'kimozdultak'. Már hónapok óta, szinte megállás nélkül dolgozott. Már négy hónap is eltelt, mióta Egeria megosztotta velük a vészterhes híreket. - És mi az? - kérdezett vissza halkan Sam, felriasztva Jacket a gondolataiból. - Hogy végre egy kicsit csak az enyém vagy... - mondta a férfi és egy csókot nyomott Sam homlokára. A nő szerelmesen mosolygott rá, de tekintette szomorú maradt. - Tudom és sajnálom, de annyira szeretném, ha tudnék valamit tenni, és nem csak várnánk ölbe tett kézzel, hogy ideérjenek... - sóhajtotta fel Sam. - Tudom, drágám én is így érzem...viszont holnap, ha jól időzítünk, akkor visszamegyünk, de addig is élvezzük ki az időt... - Ugyan már Jack, itt vannak a többiek is, - bökte oldalba nevetve férjét Sam. - Sam én csak arra gondoltam, hogy hátradőlünk és bámuljuk a csillagokat... - vigyorgott rá Jack. SJSJSJ - Cassie, annyira örülök, hogy találkoztunk... - ölelte át Sam az idős, törékeny nőt, aki csak halványan emlékeztetett arra a fiatal lányra, akit alig egy hete láttak vendégül vacsorára, épp mielőtt a napkitörés visszarepítette őket 1969-be. - Most viszont igyekeznetek kell, alig pár percünk van, hogy tárcsázzunk, különben lekésitek az egyetlen lehetőséget, hogy hazajussatok, - felelte mosolyogva Cassie. - De honnan tudtad, hogy itt leszünk? - Sam nem állta meg, hogy rá ne kérdezzen. - Te kötötted a lelkemre, hogy épp ebben az időben itt legyek, - felelte Cassie mosolyogva. SJSJSJ - Minden rendszer készenlétben, Houston is figyelemmel kíséri a madárkánk repülését, - jelentette Walter Harriman őrmester a sebtében felállított repülésírányító teremben a mellé huppanó Samnek. - Köszönöm, őrmester, - mondta szinte automatikusan Sam, akinek figyelmét teljesen lekötötte a számítógép monitorait betöltő temérdek adat. Jack és Amedor alig pár perce indultak el a nemrég megszerzett és a Légierő mérnökei által átalakított halálsikló első próbarepülésére. A Vezérkar, tekintettel a közelgő veszélyre teljesen szabad kezet adott Hammond tábornoknak, és még az eddiginél is mélyebben a zsebükbe nyúltak. Ez jócskán lerövidítette azt az időt, ami alatt az átalakításokat be tudták fejezni és az X301-es próbarepüléseit meg tudták kezdeni. Jack, mint tapasztalt pilóta és Amedor, aki a legtöbb tapasztalattal rendelkezett az eredeti halálsiklókkal való manőverezés terén, tökéletes választásnak bizonyultak erre az útra. A feladatuk egy, a földön elhelyezett célpont megsemmisítése volt, ami 'normál' esetben rutinfeladat volt. - Közeledünk a célpont felé, - Jack hangja a hangszórókon keresztül szinte betöltötte a termet. Nem tehetett róla, de Sam beleborzongott, még most ennyi év múltán is. Soha nem fogja megunni... - Nem kellett volna elpusztítaniuk a célpontot? - kérdezte Widrine tábornok Sam mögött álldogálva. - De igen, - felelte Sam, miközben gyorsan átfutotta az adatokat, amiket a gépre szerelt jeladók rögzítettek és továbbítottak a küldetésirányító számítógépeinek. - A járművet nem mi irányítjuk, ismétlem a járművet nem mi irányítjuk és nem tudtunk katapultálni, - Jack hangja még mindig nyugodt volt, de Sam gyomrát szinte összeszorította a páni félelem. - Utasítást kérünk, ismétlem utasítást kérünk. - Mi történt, doktornő? - kérdezte Hammond tábornok. - Egyelőre csak annyi biztos, hogy a gép függőlegesen kezdett el repülni, alig pár perc múlva kilépnek a légkörből és Föld körüli pályára fognak állni, - hadarta Sam. - Szerencsére a létfenntartó berendezések tökéletesen működnek, képes lesz életben tartani őket egy darabig. - Mégis meddig... - kérdezte Kawalsky, aki eddig az egyik sarokba húzódva figyelte az eseményeket. - Ameddig a levegőjük el nem fogy... SJSJSJ Sam az öltöző egyik padján ült és a hátát a falnak vetve próbált egy kicsit pihenni. Már több, mint 24 órája fent volt és ennek jelentős részét adatok elemzésével töltötte. Muszáj volt egy kicsit pihennie, átgondolnia a történteket. Jack megállíthatatlanul száguldott a Naprendszer széle felé és ő nem tehetett semmit sem ellene. Semmilyen épkézláb gondolata sem volt, hogyan is állíthatná meg őket. A tehetetlenség érzése szinte megbénította és gyűlölte ezt az érzést. - Min gondolkodsz? - kérdezte Kawalsky, hirtelen lehuppanva mellé. - Csak kellett egy kis friss levegő, - nézett barátjára fáradtan. - Friss levegő, itt? - csodálkozott az őrnagy jelentőségteljesen körbenézve az ablaktalan helyiségben. - Talán fel kellene menned a felszínre egy kicsit kiszellőztetni a fejedet. - Talán igazad van... annyira szeretnék valami megoldást találni, de semmi sem jut eszembe. Jack ötlete a rakétákkal, csak rontott a helyzeten. Még egy ilyen baklövést nem engedhetünk meg magunknak, ráadásul az egyetlen valamire való tel'tacunk darabokban hever valahol az 51-es körzet egyik raktárjában és esély sincs rá, hogy egy hónapon belül összerakják - legyintett Sam, fáradtan lehunyva a szemét és a fejét Kawalsky vállára ejtve. - Ráadásul épp az évfordulónk előtt, - dünnyögte Sam, inkább csak saját magának. Nagyon fáradt volt, csak egy pár percre akarta lehunyni a szemét. Mikor felriadt, még mindig ott ült az öltöző padján és a feje még mindig Kawalsky vállán nyugodott. - Istenem, mennyit aludtam? - kérdezte aggódva, bűntudat öntötte el, alvásra fecsérelte el az időt, miközben Jack és Amedor valahol az űr végtelen mélyében az életükért küzdöttek. - Ne aggódj, csak egy negyed órát szunyókáltál... - nyugtatta meg Kawalsky mosolyogva. - Szükséged volt rá és tíz perc múlva úgyis felébresztettelek volna. - Azt hiszem, iszok egy kávét, hátha mozgásra tudom bírni az agytekervényeimet... - mondta Sam kinyújtóztatva a tagjait. - Biztos vagyok benne, hogy találsz valakit, aki haza tudja őket hozni... - emelkedett fel az őrnagy is. - Ez az! - kiáltott fel hirtelen Sam. - Nem őket fogjuk visszahozni, hanem keresünk valakit, akinek van egy hajója... Hogy nem jutott eddig ez az eszembe... SJSJSJ - Mindenkit felhívtunk már? - érdeklődött Hammond tábornok, de meg sem kellett várnia a választ, látta Carter doktornő arcán. - Hívtuk a Tok'rát, a Noxot, a Tollanokat, de senkinek sincs elérhető közelben szabad hajója, - felelte halkan Sam. - És a jestaniak? - kérdezte hirtelen Kawalsky. - A jestaniak a Béta bázis közelében találtak egy lakható bolygót, ahol van kapu... most teljesen el vannak foglalva az új otthonuk kiépítésével, - felelte Walter. - De van egy működőképes hajójuk... - kiáltott fel hirtelen Sam. - Maga Polne dicsekedett vele múltkor, mielőtt a P3R-233-ra mentünk... SJSJSJ - Ébresztő, Ezredes... Jack minden erejével azon volt, hogy úrrá legyen az oxigénhiány miatti tompultságon, ami elborította az elméjét. Hirtelen megérezte, hogy a hajó megbillen. Lassan oldalra pillantott, és egy tel'tacot vett észre közvetlenül az X301-es mellett. A pilóta épp hátrált, miután alig egy pár centiméternyit lökött a másik gépen. - Polne parancsnok... Mi szél hozta erre? - szólalt meg Jack halkan, de a szája annyira ki volt száradva, hogy inkább csak suttogásnak hallatszott. - Jöttem leróni az adósságomat, - felelte a jestani fülig érő vigyorral. SJSJSJ - Doktornő, már teljesen jól vagyok... - ült fel a kórházi ágyban Jack a kora reggeli vízit idején, mit sem törődve az ápolónők tiltakozásával. Épp elég időt töltött már itt az elmúlt négy évben, hogy meg se próbálják visszatartani. Janet Fraiser viszont más tészta volt, őt nem lehetett olyan könnyen leszerelni. - Ezredes, nagyon jól tudja, hogy ezt az én tisztem eldönteni és mivel alig 24 órája még oxigénhiány miatt ájultan hevertek egy X301-ben a Naprendszer túlsó szélén, - felelte zsebre tett kézzel Janet és Jack tapasztalatból tudta, hogy ez az elszántság jele a doktornőnél. De volt pár adu a kezében, amit szégyentelenül ki akart játszani ellene. - Ugyan már, őrnagy, - kezdte. - Amedor is teljesen jól van, ő is szeretne hazamenni... - Na jó ez övön aluli ütés volt, de ahogy a kimoli barátjára nézett tudta, hogy egyáltalán nem túlzott, mikor ezt kijelentette. - Ezzel nem fog meggyőzni, Ezredes. Nagyon jól tudja, hogy a Bázison bárkit felülbírálhatok orvosi kérdésekben... - Janet, ma van a házassági évfordulónk, nem járja, hogy itt töltsem... - próbálkozott ismét Jack és mint egy végszóra betoppant Sam is. - Itt van Sam is, nézzen csak rá, neki is minden vágya az, hogy hazamehessen, velem együtt, - folytatta a meggyőzést, és közben segítségkérően nézett Amedorra, aki két kezét maga elé emelve és a fejét ingatva jelezte, hogy ebben a harcban nem kíván résztvenni, de azért a széles vigyort nem tudta letörölni az arcáról. Jack legszívesebben beszólt volna neki, de Janet jelenlétére tekintettel inkább eltekintett tőle. Nem volt biztos benne, hogy milyen irányba befolyásolta volna az ügy kimenetelét, pedig ha máskor nem, akkor ma nagyon fontos lett volna, hogy együtt lehessen Sammel. - Rendben, - sóhajtott végül nagyot Janet és Jack amilyen gyorsan csak tudta, megragadta Sam kezét és eltűnt még a gyengélkedő környékéről, mielőtt még meggondolja magát a doktornő. SJSJSJ - Ez egy nagyon szép nap volt, - jegyezte meg Jack vigyorogva, Sam szorosan hozzásimulva feküdt. Miután Janet hazaengedte őket, a nap nagy részét az ágyban töltötték, de pihenni nem sokat pihentek, helyette inkább szerelmeskedtek, olyan szenvedéllyel, mintha csak először tették volna. Szerencsére sikerült mindent úgy megszervezniük, hogy a mai napot mindketten otthon tölthessék, bár a tervekben nem szerepelt Jack gyengélkedőbeli kiruccanása… - Annyira boldog vagyok veled, - motyogta Sam álmosan. – Olyan jó, hogy vagy nekem. - Szívemből szóltál, - felelte Jack és még jobban magához szorította. – De most aludj egyet… Mikor Sam felébredt, odakint már elkezdett sötétedni. Jólesően kinyújtoztatta tagjait és kezével az ágy másik oldalát tapogatta. Jack nem volt sehol sem és a rég kihűlt ágynemű tanúsága szerint már jó ideje kiment. Gyorsan magára kapta Jack régi polóját, ami annak ellenére, hogy szinte egy magasak voltak, majdnem a combja közepéig ért. Ahogy kiért a szobából meghallotta, hogy Jack a konyhában tesz-vesz... - Sam, nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan felébredsz, - szólította meg a férfi felemás mosollyal az arcán, és pár lépéssel átszelve a helyiséget ott termett mellette és kitessékelte. - Még nem végeztem. Inkább menj és vegyél fel valami nagyon csinit, én addig befejezem az előkészületeket... - Milyen előkészületeleket? - értetlenkedett Sam és megpróbált belesni a férje válla fellett a konyhába, de csak néhány tányért látott a konyha asztalon és azt, hogy a sütő be van kapcsolva. - Meglepetés, nem kell sietned, még kell vagy félóra, - paskolta meg a fenekét Jack, miután visszaértek a hálószobához. - Azt a szexi feketét vedd fel, amit múltkor vettetek Janettel. - Honnan tudod, hogy...? - Megvannak ám a kémeim... - Cassie... - Igen, Cassie, de most készülődj, félóra múlva a konyhában... - csókolta meg Jack az ajtóban, majd behúzta maga mögött azt. Sam nem tudta mire vélni a viselkedését, de inkább úgy döntött, hogy hagyja magát sodorni az árral. Gyorsan lezuhanyozott és felvette azt a bizonyos ruhát, amire Jack utalt. Az egyik szabadnapján hívta el Janetet, hogy végre válasszanak egy csinos ruhát, a szokásos garbói és nadrágjai helyett. A küldetésekre mindig gyakorlóban mentek és a bázison is azt viselte. Csak mikor az egyetemen tartott előadást, akkor vett fel 'civil' ruhát. Jack gyakran ugratta is vele, hogy olyan, mint Dr. Jekyll és Mr. Hyde, ahogy talpra esett harcosból egyetemi tanárrá vedlik. Most viszont elégedetten nézegette magát a tükörben. Igaza volt Janetnek, mikor rábeszélte erre a ruhára. Tényleg nagyon vadítóan állt neki. Gyorsan feltűzte pár csattal a haját és feltett egy kis sminket. Majd az órájára pillantva megállapította, hogy ideje indulni. Már majdnem az ajtónál járt, amikor halk kopogást hallott és a kinyíló ajtóban Jack tűnt fel. - Hűha, tényleg nagyon jó a ruhád, ha nem készülődtem volna annyit, akkor biztos kihámoználak belőle... - legeltette a szemét a felesége domborulatain. - Nekem nem lenne kifogásom ellene, - incselkedett vele Sam és látta, hogy a férje komolyan elgondolkodott a lehetőségen, majd hozzálépett és kapkodó mozdulatokkal kihámozta belőle. Egy óra is eltelt, mire Sam, Jack régi pólójába bújva, átölelve a férjét, kilépett a szobából. A konyhába érve Samnek elakadt a lélegzete. Az étkező asztal gyönyörűen megterítve, a korábban meggyújtott gyertyák fénye ünnepélyes derengésbe burkolta a helyiséget és a sütőből is ínycsiklandozó illatok terjengtek. Kíváncsian nézett a férjére. Jack igazán finom dolgokat tudott készíteni a grillen, de a konyhában, hozzá hasonlóan nem igazán remekelt. Még jó, hogy a bázis konyhájában olyan jól főztek... - Nyugi, étteremből rendeltem, - magyarázta Jack vigyorogva. - Bár valószínűleg egy kicsit kiszáradt... nem gondoltam volna, hogy ennyit bent marad... de megérte, minden perce, - dünnyögte a felesége a fülébe. - Nagyon finom, - jegyezte meg Sam Jack-re mosolyogva. Jack most sem tagadta meg magát. Az O'Malley-ből rendelt két nagy steaket. Szerencsére épp csak egy kicsit száradt ki, Sam élvezettel falatozott, már a felénél tartottak, mikor a mobil megcsörrent. Jack kelletlenül állt fel az asztaltól, hogy felvegye a készüléket. - Itt O'Neill, - vakkantotta bele bosszúsan és közben Samen legeltette a tekintetét. Épp mikor kinyújtotta volna érte a kezét, hogy magához húzza, Sam meglátta a változást a tekintetében. Valami történt. - Rendben, azonnal indulunk, - köszönt el Jack alig egy perc múlva és lerakta a telefont. - Mi történt? - kérdezte azonnal Sam. Tudta, hogy valami nagyon fontosnak kellett történnie, hogy pont ezen a napon zavarták őket. - A NORAD jelentése szerint goa'uld anyahajók léptek be a naprendszerbe, - jelentette ki egyszerűen Jack. Sam egy szót sem tudott kinyögni, inkább csak tompa kábulatban figyelte, ahogy Jack elfújja a gyertyákat, inkább csak odalépett a sütőhöz és kikapcsolta.  | |
|
| |
| Megtekintések száma: 664 | |
| Összes hozzászólás: 0 | |