Stargate SG1- Az új kezdet 22. fejezet
| Figyelmeztetés: főszereplő halála - Felvettük a kapcsolatot az SGA tagjaival, - nyitotta meg a megbeszélést Hammond tábornok. - Mindannyian biztosítottak róla, hogy a korábbi megállapodásunk értelmében minden segítséget megadnak a Béta Bázison lévő embereinknek. - Ez valóban jó hír! - jegyezte meg O'Neill, de a hangjába némi szarkazmus is vegyült. - Mi van a Földön maradottakkal? - Sajnos, ebben nem tudnak segíteni, - folytatta a tábornok. - A Csillagkapu Szövetség még nem elég erős ahhoz, hogy eredményesen fel tudják venni a harcot Apophis-sal. Még jó pár évre szükségünk lett volna, hogy felkészüljünk. De erre nem került sor. Most viszont mindent meg kell tennünk azért, hogy a lehető legkevesebb áldozattal járjanak a harcok. Az Elnök úr egyelőre úgy határozott, hogy nem távozik a Béta Bázisra, viszont parancsba adta a 'Vörös Folyó' fedőnevű művelet végrehajtását... O'Neill hangosan felnyögött ennek hallatára. A 'Vörös Folyó' a kitelepítés tervét foglalta magában, miszerint az előre meghatározott személyeket, akik a Béta Bázis és az oda telepítettek életben maradásához hozzájárulhatnak, azonnali hatállyal elkezdjék átküldeni a Kapun. Az Ezredes világosan emlékezett Wood elkeseredett arckifejezésére, mikor parancsba kapta, hogy készítse elő az ország, sőt talán az egész Föld legtitkosabb létesítményének civilek általi 'megszállását'. Természetesen katonák is csatlakoznak majd hozzájuk. Az, hogy a családjaik is velük tarthassanak nem is volt kérdéses. Sőt a Parancsnokság védelmére kirendelt csapatokban szolgálók is élhettek ezzel a lehetőséggel. A kitelepítettek első csapata alig 48 órával az anyahajók észlelése után elindult a Kapun keresztül. Tekintettel a 38 perces határra elég szoros volt a menetrend. Minden lehetőséget meg akartak ragadni, hogy minél több embert és felszerelést átküldjenek. A Béta Bázis, ami eddig alig egy századnyi katona és pár tucat tudós 'otthona' volt, most felbolydult méhkasra hasonlított. Az újonnan érkezetteket egy kellemes éghajlatú bolygó fogadta, aminek egy napja volt, és a két holdja közül az egyik mindig fent volt az égen, állandó sejtelmes fénnyel borítva be a földiéhez kísértetiesen hasonlító növényzetet. Mindezek a tények nagyban megkönnyítették a munkálatokat. A csoportok folyamatosan érkeztek, szinte megállás nélkül. Mindannyiuk arcán ugyanaz a döbbenet tükröződött, onnantól kezdve, hogy kopogtattak az ajtajukon és alig 15 percet kaptak rá, hogy összeszedjék a legszükségesebb dolgaikat, legalábbis azok, akik otthon tartózkodtak. Akiket a munkahelyükön vagy akár futás közben állítottak meg, nem voltak ilyen szerencsések. Sőt azok a családok sem, akik a Kapu előtt búcsúztak el szeretteiktől, akik hátramaradtak szolgálni a hazájukat, megvédeni az emberiség felmaradásának egyik utolsó reménységét. SJSJSJ - Doktornő, - csattant fel Hammond tábornok, rá egyáltalán nem jellemző ingerültséggel. - Azt hiszem már többször is kifejtettem a véleményemet a tervével kapcsolatban. Nem, ismétlem, nem fogjuk használni azt a tükröt, amit a jestaniak bolygóján találtak... - De tábornok úr, lehet, hogy ez az egyetlen lehetőségünk... - próbálkozott Sam egy kicsit talán emeltebb hangon, mint azt egy a Légierőnél szolgáló tábornok jó néven venné. Talán csak a civil voltára és a szeme alatti karikákra tekintettel Hammond tábornok vett egy mély levegőt, mielőtt megszólalt volna. - Dr. Carter... Sam, - kezdett hozzá a mondandójához, hátradőlve a székében. - Tudom, hogy mióta Amedor lefordította az idegen szerkezet mellett talált írást, be akarja kapcsolni és segítséget szerezni egy párhuzamos valóságból... De erre nem adhatok és nem is adok engedélyt. Sam épp szólásra nyitotta volna a száját, mikor meglátta Jack figyelmeztető pillantását és inkább elhallgatott. A CSK-1 parancsnoka még a feleségétől sem tűrte el még a függelemsértésnek a halvány jelét sem. Már pedig Sam ellenkezése lassan ennek a határát súrolta. SJSJSJ - Ugyan már, Jack! - Sam Jack irodájában zárt ajtók mögött folytatta a beszélgetést. Amedor és Kawalsky csak csendes megfigyelőként voltak jelen. - Te is tudod, hogy mekkora lehetőséget szalasztunk el, ha meg sem próbáljuk... - Sam, én katona vagyok, és mint ilyen elsősorban veszélyforrásként tekintek arra a tükörre, - válaszolta nyugodtan Jack. - Még csak nem is értem, hogyan működik.... - Jack, ez egy kapu a párhuzamos valóságok között, - fogott bele a magyarázatba sokadszorra Sam. - A kvantumelmélet alapján minden univerzumnak végtelen számú variációja létezik, ami minden döntésünk után elágazik, mint egy útkereszteződés... - Sam, Sam... - vágott a szavába Jack. - Ezt már annyiszor megbeszéltük és tudod, hogy mi a véleményem ezzel kapcsolatban... - Tudom, - jelent meg Sam arcán egy fáradt félmosoly. Akárhányszor szóba került ez a téma, már pedig mostanában ez elég gyakran előfordult, Jack mindig elmondta, hogy olyan valóság biztosan nincs, ahol megérti ezt a sok zagyvaságot. - Ha már a véleményeknél tartunk, - fordult a csapata többi tagjához is O'Neill. - Van bárkinek is bármilyen ötlete, hogy mire várnak ezek ott fent már három hete? Ez a kérdés elég sok fejtörést okozott már a bázis minden tagjának, nem mintha nem jött volna jól ez a kis haladék, de a bizonytalanság elég sok feszültséget okozott. Mielőtt Sam megszólalhatott volna, a hangos beszélőből felharsant a standard figyelmeztetés. - Nem tervezett aktiválás, nem tervezett aktiválás! Mire a CSK-1 beviharzott a vezérlőbe az Írisz már zárva volt. - Van kint csapatunk? - kérdezte Waltert O'Neill ezredes, szemét le sem véve a kapuról, ami előtt több tucat tudós és katona várakozott, hogy útra kelhessen. Most a helyüket egy szakasznyi állig felfegyverzett katona foglalta el. - Már mindenki visszatért, uram, - jelentette Walter és segítségkérő pillantást vetett Samre, aki gyorsan leült a mellette lévő konzolhoz. - Még mindig nem érkezik jel, - fordult hátra egy pár másodperc múlva Jackhez. - Az Írisz zárva marad, - jelentette ki határozottan az Ezredes, de mielőtt még folytathatta volna hangos dübbenés hallatszott a kapu irányából. A hang annyira jellegzetes volt, hogy aki már legalább egyszer hallotta, az pontosan tudta, hogy mi történik. Az Írisz megakadályozta, hogy a féregjárat eseményhorizontjából kilépve az utazó materializálódjon. Az ellenség katonái tudtukon kívül, vagy talán nagyon is tudatosan, a biztos halálba léptek be valahol a galaxis egy másik pontján. - Hát ezért nem támadtak még... - motyogta Amedor halkan. - Bevett goa'uld taktika. Az ütemes hang végigkísérte a következő 38 percet, mint egy szürreális metrónom. SJSJSJ - Hogy haladsz a tárcsázó programmal? - kérdezte Kawalsky Samet, megijesztve a nőt, aki a laborjába vonult vissza a vezérlőt és a kapuszobát ostromló horrorisztikus zajok elől és teljesen belefeledkezett a munkába. - Haladok, talán a következő alkalommal sikerülni is fog, - nyújtózkodott fáradtan Sam. Az elég gyorsan kiderült, hogy a 'házilag' összeeszkábált tárcsázójuk nem veheti fel a versenyt az eredetivel, és már lassan 12 órája nem sikerült aktív féregjáratot nyitniuk a Béta Bázisra. - Szükség lesz egy-két átalakításra is, de azt hiszem működni fog, - állt fel mosolyogva Sam. - A többiek elmentek enni, nem csatlakozol hozzánk? - kérdezte Kawalsky fáradtan. Mivel a bázis összes erőforrását a kitelepítésre használták fel még a kantin sem volt az igazi. A helyiséget átmeneti szállásnak illetve raktárnak használták fel, mint oly sok másikat. Így a CSK-1 O'Neill irodájában gyűlt össze rendszeresen. Azt még Wood sem merte 'birtokba venni'. - Mi a mai felhozatal? - kérdezte O'Neill, mikor a többiek lerogytak a szokásos helyükre. Az ellátmány beszerzésével Kawalsky volt megbízva. - Csak a szokásos, marhahúsos rizs- mutatta fel a készételcsomagokat Kawalsky. - Jaj, ne már megint! - morgolódott Amedor. A földi ételek némelyikét egészen megkedvelte, de volt, amitől felállt a hátán a szőr. Ilyen volt a marhahúsos rizs is. - Lehet már tudni, hogy az Elnök mikor érkezik? - kérdezte Kawalsky, de a többiek csak tagadóan ingatták a fejüket. Az Elnök még mindig az Air Force One fedélzetén körözött valamilyen ismeretlen helyen. Az előzetes tervek szerint, amint az idegen űrhajók támadólag lépnek fel, a Csillagkapun keresztül a Béta Bázisra távozik, követve a Vezérkart és a családját. - De előtte rendbe kell hoznotok a Csillagkaput... - jegyezte meg két falat között Jack. - Már csak az utolsó simítások vannak hátra a programon, bár Silernek át kell egy kicsit alakítania néhány dolgot... de a következő alkalommal már talán tudunk tárcsázni... - sóhajtott nagyot Sam. SJSJSJ Sam feszülten várta, ahogy a 38 perces határt jelző visszafelé számláló lassan elérte a nullát. Keze a billentyűzeten feküdt. A program amit írt, századmásodperce pontosan akkor indul majd be, mikor a féregjárat összeomlik. Csak remélni tudta, hogy elég gyors lesz, ahhoz, hogy ők nyithassák meg az újabbat. A teremben hozzá hasonlóan mindenki visszafojtott lélegzettel figyelte az eseményeket. Már mindenkinek viszketett a tenyere, nagyon elegük volt a tétlenségből, köztük Samnek is. Érezte, hogy Jack ott áll mögötte, nem hallotta, vagy látta, de pontosan tudta, hogy ott van... és a sarkán hintázik... Vett egy mély lélegzetet, és gondolatban még egyszer átfutotta a tervet. Mire a gondolatmenet végére ért volna, a program elindult... A Kapu forogni kezdett és az ékzárak villámsebesen a helyükre kerültek... Mikor a hetedik is bezárult, Sam végre kifújta a levegőt a tüdejéből, amit akaratlanul is visszatartott és elégedetten dőlt hátra. Bár a bezárt Írisz miatt nem láthatták a kékes csillogást, a kijelzők és az érzékelők azt mutatták, hogy minden rendben van. Sikerült ismét féregjáratot nyitniuk a Béta bázisra. Sam mosollyal az arcán fordult hátrafelé, megfordulva a szék görgőin... Mint később kiderült, ez volt a szerencséje, hisz így a túlterhelt vezérlőpanelekben keletkezett robbanást elsősorban a szék háttámlája fogta fel... A robbanás a széket a fizika általános és ellentmondást nem tűrő törvényeinek engedelmeskedve épp az ellenkező irányba lökte... Amedor volt a "szerencsés", aki útját állta. A lendülettől mindketten elestek. Sam tehetetlenül zuhant Amedorra, aki hangos nyögéssel konstatálta érkezését a mellkasán. A légnyomás mindenki mást is leterített a lábáról... De Siler járt a legrosszabbul... A korábbi panellből kiszakadt repeszek több helyen is eltalálták. Sam, aki a szék és Amedor miatt teljesen sértetlen volt, feltápászkodott és körbenézett a termen. Többen már megpróbáltak felkelni és mindenki magánál volt, még ha kissé kótyagosnak is tűntek az emberek. Miután egy gyors pillantással konstatálta, hogy Jacknek kutya baja és már a telefonnál van, hogy segítséget kérjen és elindítsa az első csapatot át a kapun, minél kevesebbet vesztegetve, az amúgy is drága idejükből, Sam Siler ernyedt testéhez lépett. A férfi a padlón feküdt, a testéből több helyen is vér szivárgott, és egy nyílt seb tátongott a combján. Sam gondolkodás nélkül térdelt le a férfi mellett terebélyesedő vértócsába és lázas sietséggel rángatta le magáról a zubbonyát. Összegöngyölte és a sebre szorította, olyan erővel, ahogy csak bírta, megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy a vérzés üteme lelassult és alig már pillanat múlva szivárgássá csendesült. Siler fájdalmasan felnyögött, de nem tért magához. Mikor Janet egy féltucatnyi ápolóval a helyszínre érkezett, Sam megkönnyebbülten engedte át nekik a helyét Siler mellett. A férfi továbbra sem tért magához, de legalább nem vérzett. Mikor Sam fáradtan felállt, hirtelen érezte, hogy valaki karon ragadja, és maga felé fordítja. - Sam, megsérültél? - kérdezte tőle Jack és értetlen tekintetét látva jelentőségteljes pillantást vetett a ruhájára. Sam csak most vette észre, hogy a gyakorlója szinte úszik a vérben. - Nem, ez Siler vére, - nyugtatta meg gyorsan Jacket, aki biccentett egyet és ismét a telefonhoz lépett. - Azt hiszem, megyek és átöltözök... - folytatta Sam inkább csak magának. - De előbb a gyengélkedőre mész, - vágott a szavába Janet és mit sem törődve Sam tiltakozásával egy ápolóra bízta. - Ott voltál közvetlenül a robbanás mellett. A legkevesebb, hogy gyorsan megvizsgállak. SJSJSJ Sam majdnem egy óráig várt 'türelemmel' a gyengélkedő egyik ágyán, de azon kívül, hogy Janet egyik beosztottja vért vett tőle, rutineljárásra hivatkozva, semmi sem történt. Végül elunta és gyorsan kisurrant a nyitott ajtón, mielőtt bárki is észrevette volna. Szerencséjére mindenki el volt foglalva a sérültekkel. Még elmenőben hallotta, hogy Janet utasítást ad, hogy a komolyan megsérült Silert szállítsák át a Béta Bázisra, amint csak lehetséges. Az ott felállított tábori kórház már fogadóképes volt. Az, hogy Janet is áthelyezésre kerüljön a Béta Bázisra, nem volt kétséges, csak az, hogy mikor. Így utólag Sam örült, hogy a doktornő ragaszkodott hozzá, hogy a legutolsó csapattal menjen át. Cassie már napok óta ott volt, Zirával és a kis Denával együtt. A Parancsnokság számos további munkatársát kimenekítették már. A CSK csapatok közül is áthelyezésre kerültek többen. Elsősorban azok, amelyiknek a tagjai között tudósok is voltak. A csapatokat, akik az évek során összecsiszolódtak, nem bontották meg. Így volt ez a CSK-1-el is. Sam pontosan emlékezett a megbeszélésre, amikor ez a kérdés felmerült. Sok idejébe és energiájába került meggyőznie a tábornokot és Jacket, hogy McKay-t nevezzék ki a Béta Bázis tudományos vezetőjévé. Sam nem akarta és nem is tudta volna Kawalsky-t, Amedort és Jacket hátrahagyni. Még azt az érvet is lesöpörte, hogy védeniük kell a Tok'ra tudását. - Semmi olyat nem tudok a Tok'ráról, amit le nem írtam volna és egy csomó más ember el nem olvasott volna... Az érvelése meggyőzte a tábornokot, maradhatott. Most viszont az öltöző felé vette az irányt, hogy lezuhanyozhasson és ruhát váltson. SJSJSJ A program, az első kis fiaskó után, nagyon jól bevált. A Parancsnokságnak folyamatos összeköttetése volt a Béta Bázissal. Az emberek és a felszerelés soha nem látott gyorsasággal és szervezettséggel áramlottak át rajta. Wood őrnagy elégedett dörmögését gyakran lehetett hallani a folyosókon, mikor az embereit ellenőrizte. Viszont az örömük nem tartott sokáig, mert alig hat órával az után, hogy a goa'uldok már képtelenek voltak féregjáratot nyitni a Tau'ri-ra, taktikát váltották. Az anyahajók, melyek eddig mozdulatlanul vártak a Naprendszer szélén, mozgásba lendültek. A közeledtük felkeltette néhány, nem a Szövetségi Kormány felügyelete alá tartozó csillagász figyelmét is. A híradások először csak, mint tudományos érdekesség, számoltak be róla, de mikor a tárgyak a várakozással ellentétben nem száguldottak el a Földtől biztonságos távolságban, hanem irányt váltottak, mindenki megdöbbent. Az addig magukat jól értesült és bennfentes szakértőknek kiadók eltűntek a színről, és maradt a csend. Az Elnök a korábbi tervvel ellentétben, még az Air Force One fedélzetéről elmondta a sebtében módosított beszédét, útban a Cheyenne hegység felé. Az anyahajók pedig közben elhagyták a Hold körüli pályájukat és megindultak a Föld felé. SJSJSJ Janet épp a vérmintákkal piszmogott. Elsősorban azért, hogy elterelje a gondolatait, attól, hogy nemsokára neki is útnak kell indulnia, hátrahagyva Amedort. Ha Cassie nem várta volna a túloldalon és nem lenne ott átkozottul szükség a munkájára, még a parancsmegtagadást is vállalta volna, csak azért, hogy itt maradhasson. Szerencsére az időhúzó taktikája eredményes volt. Most is azért indította el a gépet a vérmintákkal, annak ellenére, hogy ez nem igazán az ő feladata volt. Már a kopogtatásról tudta, hogy Amedor az. Vett egy mély levegőt és kiszólt. - Szabad. A várakozásának megfelelően Amedor lépett be az ajtón. Janet szíve gyorsabban kezdett el dobogni. - Janet, itt az idő. A goa'uldok már úton vannak... - sürgette a kimoli. - Egy pillanat, csak ezt még elindítom, - fogta meg Janet az utolsó vérmintát, és a gépbe rakta. - Ne szöszmötölj már annyit vele, - Amedor ugyan a türelméről volt híres, de lassan az ő végtelen nyugalma is szertefoszlott. - Megegyeztünk, hogy elmész. Már az Elnök is úton van ide. - Igen, tudom. De annyira nehéz elmenni és itt hagyni téged, - Janet hangja elcsuklott. Keze remegett, mikor az egérért nyúlt, hogy elindítsa a teszteket. Meg sem nézte, hogy kié is a minta csak elindított egy teljes analízist. - Tudom, de hidd el, hogy így kell lennie. Cassie már vár rád, - ölelte át Amedor, majd a szabályokra és a bámuló tekintettekre fittyet hányva kéz a kézben indultak el a kapuszoba felé. SJSJSJ - Emberek! - O'Neill szándékosan a Csillagkaput választotta 'lelkesítő' beszéde hátteréül. Az indítócsarnok tömve volt felfegyverzett katonákkal, és tudósokkal, de az utóbbiak vállán is ott lógott az MP9-es. Látszott rajtuk, hogy idegenkednek tőle, és még tartani sem úgy tartják, mint harcedzett társaik, de az ő szemükből is ugyanaz az elszántság sugárzott. - Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy mekkora veszély fenyegeti bolygónkat és közvetlenül ezt a bázist. Apophis hajói már itt vannak Föld körüli pályán. Eljött hát a pillanat, amitől fél éve, sőt talán azóta féltünk, hogy a Csillagkaput először beindítottuk. Világunkat támadás érte egy idegen, ráadásul sokkal erősebb és fejlettebb faj képviselőitől. Bár többször is sikerrel felvettük a harcot a goa'uldok ellen, de a szerencsénk mindössze eddig tartott. Jelenleg nincs olyan technológiánk, amivel megakadályozhatnánk a támadást, vagy sikerrel védekezhetnénk. A népünk és a kultúránk egyetlen reménye a Béta Bázisban van. A mi feladatunk, hogy a Kaput mindaddig az ellenőrzésünk alatt tartsuk, míg az utolsó kijelölt csoport is át nem megy rajta. Ismerve az ellenséget, komoly harcra számíthatunk, és a veszteségeink is jelentősek lesznek. Aki úgy érzi, hogy nem képes rá az most távozzon... - O'Neill szándékosan várt pár másodpercet, hogy a jelenlévők átgondolhassák az elhangzottakat, de senki sem mozdult. - A Béta Bázis címe semmilyen körülmények között sem kerülhet az ellenség kezére... Most pedig mindenki foglalja el a harcparancsban meghatározott helyét. Sam szinte megbabonázva figyelte a férjét, ahogy az aktív féregjárat előtt állva beszélt. Miután lelépett a rámpáról, hogy utat engedjen a következő átkelő csoportnak, intett Samnek, hogy kövesse az irodájába. . - Nem akartam a nagy nyilvánosság előtt elköszönni, - húzta magához Jack és olyan erősen szorította magához, mintha soha többé nem akarná elereszteni. - Hát a nyilvánosságot most sem zártad ki, - intett fejével a kamerák felé Sam, de Jacket ez sem érdekelte. Először a könnyeket csókolta le a szeméről, majd az ajkait vette birtokba. Az ajtón felhangzó diszkrét kopogtatásra sem váltak el egymástól. - Szabad, - szólt ki Jack, mikor ismét felhangzott a kopogás. Az ajtón Amedor és Kawalsky lépett be. - Elnézést, de az egyik anyahajó éppen erreféle tart, és az Elnök gépe is úton van... - szólalt meg Kawalsky és a parancsnoka kezébe nyomta az MP-9-esét és egy zatt-tot. Sam felszerelését Amedor hozta magával. A nő a rádiót az övébe tűzte, és a fülest berakta a fülébe. Éppúgy, mint a többiek. - Akkor induljunk... - szólalt meg Jack előtte és a fülében is. SJSJSJ Sam már vagy három órája gubbasztott az egyik barikád mögött a fegyverét szorongatva. Amedor és Kawalsky a balján, Jack pedig a jobbján üldögélt hátukat a falnak támasztva. Vártak. Ismét. Most épp az Elnökre. Az eddigi híradások szerint az anyahajók bár pályára álltak a Föld körül, de egyelőre nem indítottak támadást a városok ellen. - Elnök úr, üdvözlöm a Cheyenne hegységben, - köszöntötte az Elnököt O'Neill ezredes a Parancsnokság köré vont kordon ellenőrző-áteresztő pontján alig fél órával később. - Nagyon sajnálom, hogy ilyen körülmények között került sor az elnöki látogatásra. - Hát, ezredes, ezzel én magam is egyetértek... - felelte az Elnök. - Uram, már várják a Csillagkapunál, sietnie kell, - szólt közbe Sam idegesen az órájára pillantva és senki sem tudhatta, hogy pontosan melyik is lesz az utolsó féregjárat, amit megnyithatnak. - Igaza van, uram, Carter doktornő és Kawaslsky őrnagy lekíséri Önt a kapuhoz, - intett Sam és Kawalsky felé O'Neill, akik biccentéssel vették tudomásul az utasítást. - Pár emberem jelezte, hogy csatlakozni szeretnének Önökhöz a harcokban, - szólt az Elnök és intésére a kíséretéhez tartozó különleges ügynökök közül többen is kiléptek. - Itt minden ember elkél, - vigyorgott O'Neill, és intett Makepeace-nek, hogy adjon munkát az 'újoncoknak'. Sam nem szívesen hagyta ott Jacket és a többieket. Még le sem értek a 28 emeletre, mikor a rádióban Jack hangja reccsent a fülébe. - Itt vannak az al-keshek, - a férje hangja meglepően nyugodt volt, annak ellenére, hogy a rádióból robbanások hangja szűrődött át. Sam szíve olyan hangosan kezdett eldobogni, hogy biztos volt benne, hogy még az Elnök másik oldalán álló Kawalsky is meghallja. Az őrnagy ekkor szintén felé nézett és idegesen még egyszer megnyomta a 28. emeletre vezető gombot a liften, habár pontosan tudta, hogy azt nem tudja gyorsabb munkára fogni. - A kiürítést megkezdeni! - hangzott fel O'Neill utasítása előbb a fülesekben, majd a lift hangszóróiból is alig pár másodperc késéssel, de még mielőtt a szabályok szerint megismételték volna a parancsot, a lift finom zökkenéssel megállt és az ajtó végre kinyílt. Sam szíve szerint azonnal visszaindult volna, de tudta, hogy most más dolga van. Az Elnököt Kawalsky-ra hagyva a vezérlőbe sietett, hogy ellenőrizze elindult-e a program, ami kitörölt minden, az SGA-re vonatkozó adatot és címet. Semmi nem maradhatott a számítógépeken. A Szövetség tagjainak és a Béta Bázison tartózkodóknak is létfontosságú volt, hogy meggyőződjenek róla, hogy nem tudják őket megtalálni. A Béta Bázis helyét a Szövetség tagjainak vezetői tudták csak. A pontos címet még a Parancsnokságon is csak a kiválasztottak ismerhették meg. A végső védelmi intézkedésként, Wood őrnagy, a Béta Bázis parancsnoka el fogja temetni az ottani Csillagkaput, amint az utolsó ember is átért. Sam remegő kézzel írta be a parancsokat, miközben visszafojtott lélegzettel figyelte a visszaszámlálót. Már csak 4 perc volt hátra, utána aki addig nem jutott át, az a Földön ragad. - Egy anyahajó jelent meg a hegy felett! - elevenedett meg hangos fegyverropogás hangjait is továbbítva a füles. Sam szinte számolta visszafelé a másodperceket, hogy mikor nyomhatja meg a gombot, amivel elindítja a programot. Jack parancsa szerint ezt meg kellett várni, nehogy valami gikszer közbe szóljon. A számláló épp 1 percre fordult, mikor az Elnök kis habozás után átlépett a kapun, majdnem egyszerre az utolsó kijelölt csoporttal. Sam szívéről hatalmas kő esett le. Végre lezárhatja a kaput, megszüntetve a veszélyt, ami a menekülteket fenyegette egészen addig, míg aktív féregjárat kötötte össze a két bolygót. - Hammond Woodnak, jelentkezzen! - hallatszott a tábornok hangja a rádión. - Itt Wood! - jött rögtön a válasz. - A goa'uldok nemsokára elözönlik a bázist, temessék el a kaput! - adta ki az utasítást Hammond nyugodt hangon. - Értettem! Sok szerencsét, uram, - jött a válasz egy kis késéssel és Sam tudta, hogy nem a távolság miatt késlekedett Wood. - Köszönöm, maguknak is. Hammond vége! - fejezte be a beszélgetést a tábornok és közben intett Samnek, hogy indíthatja a programot. Sam még megvárta, míg a direkt erre a célra tervezett program minden információt letöröl a merevlemezekről, de olyan alaposan, hogy még saját maga sem lett volna képes visszaállítani az adatokat, akkor sem, ha egy goa'uld irányítása alatt állna. Mikor ezzel készen volt, a lift felé rohant és elindult a felszínre. Legjobban az aggasztotta, hogy semmit sem tudott arról, hogy mi folyik odafent. A lift végre megállt és az ajtó kinyílt. Odafent kísérteties csend fogadta. Jeges kéz szorította össze a szívét. Felgyorsította a lépéseit és már majdnem kiért a napfényre, mikor az egyik kiszögellés árnyékában Kawalsky-t fedezte fel. Az őrnagy intett neki, és Sam némi habozás után engedelmeskedett. - Mire felértem, már vége volt, - suttogta Kawalsky és Sam lehunyta a szemét. - Jack? - kérdezte meg, félve a választól. - Akkora volt a túlerő, hogy szinte azonnal felszámolták a védelmet. A Kapu? - kérdezett vissza az őrnagy. - Lezárva, - válaszolta Sam és megpróbált kilesni a fal takarásában. Legszívesebben kirohant volna, de pontosan tudta, hogy ha rejtve marad, sokkal több hasznát veszik. - Legalább ők biztonságban vannak... - motyogta az őrnagy közvetlenül mögötte. Sam egyáltalán nem örült annak, amit látott. A hegy védelmére kirendelt több száz emberből ketten térdeltek a botfegyvereiket rájuk szegező Jaffák körében. Egyikük Jack volt, akinek karját és az arcát is vér borította. - Te vagy O'Neill, a CSK-1 nevű egység vezetője, - jelentette ki az egyik Samnek háttal álló Jaffa, miközben közelebb lépett a foglyokhoz. Ahogy lassan körbe járta őket Sam meglátta az arcát. Teal'c volt az, Apophis első Jaffája. - Teal'c! - mordult fel indulatosan Kawalsky Sam mögött. Az őrnagy azóta is elhibázott lépésnek tartotta, hogy engedték a Nox-nak meggyógyítani a Jaffát. Sam most kivételesen egyetértett vele. - Hát nem is gondoltam volna, hogy ennyire híres vagyok! - Jack flegma válasza még ebből a távolságból is érthető volt. - Szóljatok urunknak, hogy fényes győzelmet arattunk a Tau'ri felett, - intett az egyik emberének Teal'c, aki biccentés keretében a közelben elhelyezett gyűrű platformra lépett, majd eltűnt. Alig fél perccel később a gyűrűk ismét mozgásba lendültek, majd maga Apophis lépett ki rajta. - Teal'c! - szólította első Jaffáját az önjelölt Isten. - Nagy uram, megtaláltuk az O'Neill nevezetűt, - jelentette lehajtott fejjel Teal'c, utasításra várva. - O'Neill! - fordult a térdelő ezredes felé a goa'uld. - Már hosszú ideje várok erre a pillanatra, hogy elpusztíthassam azt, aki megkérdőjelezte a hatalmamat, - Apophis szeme megvillant, miközben a foglyait vizsgálta. - Nagy Uram, a bolygó vezetői egy Béta Bázis nevű helyre távoztak a Csillagkapun keresztül, - jelentette az egyik Jaffa, aki a távolban egy másik foglyot kínzott. Samnek eddig fel sem tűnt, hogy még ott is van pár túlélő. Összeszorult a szíve a gondolatra, hogy mi mindenen mentek keresztül azok az emberek, amíg megszerezték tőlük ezt az információt. - De a hely koordinátáját nem ismerik. - Biztos vagy benne? - kérdezett rá Apophis felvont szemöldökkel. - Igen, Nagy Uram, ha tudta volna, elmondta volna... - Rendben, akkor majd az itteniek elárulják... - mondta Apophis és fejével intett Teal'c-nek, aki szó nélkül az egyik fogoly mögé lépett és egy elektromos ösztökéhez hasonló eszközzel kínozni kezdte a férfit. Makepeace ezredes felüvöltött... Sam nem bírta tovább nézni, a fülét befogva rogyott le a fal mellé. Óriási erőfeszítésébe került, hogy oda ne rohanjon, de úgysem ért volna el vele semmit sem. Makepeace kiáltásai pár perc múlva elhalkultak... Sam már kezdett volna reménykedni, de mikor kinézett a rejtekükből, látta, hogy Teal'c az ezredes mellkasára szegezte a fegyverét és elsütötte. Ez volt az a pillanat, amikor már tudta, hogy Jack-re is hasonló sors vár. Szinte megbabonázva figyelte, ahogy Teal'c Jack-et kínozta. Képtelen volt megmozdulni, vagy megszólalni. A Jaffa több időt és energiát szánt a CSK-1 parancsnokának megtörésére, még talán élvezte is. Rendszeresen rákérdezett a címre, de csak káromkodásokat kapott válaszként. Apophis végül elunta a dolgot és intett a Jaffájának, hogy fejezze be a dolgot. Mikor Teal'c átadta az ösztökét egy emberének és a botfegyverével Jack elé lépett, Sam ordítva oda akart rohanni, de Kawalsky derekára fonódó karja és a szájára szoruló keze megakadályozta ebben. A lövés hangja még el sem szállt, mikor Jack élettelen teste a földhöz csapódott. Sam egész testében remegett és döbbenten figyelte, ahogy a férje élettelen testét felkapja egy Jaffa. Apophis a gyűrűkön keresztül visszatért az anyahajóra. - Mennünk kell, - suttogta a fülébe Kawalsky, ő pedig automatikusan engedelmeskedett. A csendes zokogás, ami a testét rázta valahol a 14. emelet környékén csitult le valamelyest. - Nem tudom, mennyi idő alatt találnak ránk, - mondta Kawalsky, aki biztos volt benne, hogy előbb-utóbb ők is és a bázison rekedt más emberek is hasonló sorsra jutnak, mint a parancsnoka. - De addig is annyit el akarok intézni belőlük, amennyit csak tudok. - Szívemből szóltál, - jelentette ki elszántan Sam, a könnyeit nyelve. Lehet, hogy 'csak' egy tudós volt, de a haragja nem ismert határokat. Meg akarta bosszulni Jacket, még akkor is, ha ez az életébe kerül. SJSJSJ - Kell egy kis pihenés és valami kaja - suttogta Sam a szerelő aknában előtte gubbasztó Kawalsky-nak. Már két napja bujkáltak eredményesen a folyosókon rendszeresen járőröző Jaffák elől, de amilyen sokan vannak, nem sokáig tarthatott már a szerencséjük. Sajnos túl sokszor voltak szem vagy fültanúi annak, hogy egy-egy bujkáló társukat megtalálták, és ott nyomban kivégezték, ha úgy ítélték meg, hogy nem tudna használható információval szolgálni a Béta Bázis címével kapcsolatban, vagy ha nem voltak ilyen szerencsések, akkor rabszolgaként végezték valamelyik Isten háta mögötti naquada bányában. - Menjünk a gyengélkedőre, - javasolta az őrnagy. - Nemrég ment el egy csapat arra, most vagy három óráig a közelébe sem néznek. Ott lesz egy kis ennivaló és ágy is. - Ez mennyien hangzik, - mosolyodott el Sam, két nap óta először, mióta Jack meghalt. A gyengélkedő most kihalt volt és most Sam ezért kifejezetten hálás volt, bár Janet nagyon hiányzott neki és nem is mert igazán belegondolni abba, hogy Amedor szintén odaveszett, amikor a hegyet védték. Némi bűntudattal kezdett el élelemért és egyéb használható felszerelésért kutatni Janet irodájában és laborban. Ahogy keresgélt a fiókokban, megakadt a szeme a nyomtatóból kikandikáló egyik papírlapon. A neve szerepelt rajta. Kíváncsian felvette és rögtön rájött, hogy mi az. Annak a vérnek a vizsgálati eredménye, amit még két napja vettek tőle... Akkor még élt Jack.... gondolta szomorúan és már majdnem letette, mikor megakadt a szeme az egyik eredményen és a szíve egy hatalmasat dobbant. Kawalsky így talált rá, ahogy ott állt a nyomtató mellett a kezében tartott papírlapot bámulva. - Sam, mi történt? - kérdezte először nyugodtan, majd mikor nem kapott választ aggódva folytatta. - Sam?! - Terhes vagyok! - mondta ki először hangosan Sam azt, amit még maga sem akart elhinni. Jack gyermekét várta. Az érzelmek egész hada kerítette hatalmába. A boldogság, mert Jack nagy álma teljesülhetett ezzel. A szomorúság, mert a férje már nem érhette meg. De a kétségbeesés is, mert a helyzetük a Jaffák által megszállt bázison kilátástalan volt. Idegesen járkálni kezdett, sietségében meglökte az egyik folyadékkal teli üveget, szerencséjére ártalmatlan fertőtlenítő volt és az üveg sem tört el, de a folyadék, ami a ruhájára fröccsent nagyon büdös volt. - Ki kell innen juttatnunk téged! - szólalt meg halkan Kawalsky. - Francba a bosszúval, ez most sokkal fontosabb... - És főleg tiszta ruha kell, mert így másodpercek alatt felfedeznek... - vetette közbe Sam, közben az agya folyamatosan a megoldások után kutatott. Ő már lélekben felkészült a halálra, de a dolgok változnak. Most csak egyetlen egy dologra tudott gondolni megoldásként, a tükörre. - A tükörrel átléphetnék egy olyan világba, ahol a Föld nincs goa'uld irányítás alatt, - vetette fel Sam. - De te magad mondtad, hogyha valaki átlép, nem maradhat ott sokáig, mert megbetegszik... - ellenkezett Kawalsky. - Az entropikus zavar, de az évekbe telik és nekem csak pár hónap kell... - És mi lesz veled utána? - vonta fel a szemöldökét Kawalsky, egyre kevésbé tetszett neki ez a terv. - Azzal ráérek foglalkozni, ha odaérek... - Rendben, csináljuk... - felelte Kawalsky. - Neked nem kell velem jönnöd... - kezdte Sam, de mielőtt folytathatta volna azzal, hogy veszélyes is lehet, Kawalsky egyetlen egy pillantásával elhallgattatta. Sam hálás volt érte, hogy ilyen barátra lelt. Az útjuk szerencsére eseménytelen volt. Előbb az öltözőt vették célba, ahol Sam gyorsan ruhát váltott. Sajnos csak civil ruhát talált, a fegyvereket és a tárakat Kawalsky rakta el, a málhamellényt, ami szintén kapott az illatosnak nem mondható folyadékból, bezárták a szekrénybe. Egy gyors mozdulattal még zsebre vágta a szekrénye belső falára ragasztott esküvői fényképüket. Azt, amit Cassie készített a sátor oldalánál. Képtelen lett volna otthagyni. Alig két perc múlva már útban voltak a laborjáig, ahol a távkapcsolót tárolta. Áldotta az eszét, hogy bár nem léphetett át a tükrön, többször is 'gyakorolta' a távkapcsoló kezelését. A tükör, szerencséjükre még ott állt elhagyatottan. Sam azonnal hozzá látott egy alkalmas világ megkeresésének. Nem igazán voltak nagy igényei, csak innen el, valahová, ahol biztonságban megszülheti Jack gyermekét. Az eddigi szerencséjük viszont nem tarthatott ki örökké. Jó pár világ átnézése után Sam meghallotta, hogy Kawalsky kibiztosítja a fegyverét és magához hívta. Ez nem volt jó jel. - Elfogták Hammond tábornokot, - sziszegte elfojtott hangon az őrnagy. - Épp most vitték el kihallgatni... - Esélyünk sincs ellenük, - suttogta vissza Sam, de a mondatot nem tudta befejezni, mert egy botfegyverből származó energialöket csapódott be a falba velük szemben. Kawalsky azonnal viszonozta a tüzet, Sam pedig tovább kutatott a világok között. Az idő, amiből most amúgy is kevés volt, egyre csak fogyott. Egyetlen egy világot talált, ahol a Goa'uldoknak nyoma sem volt. - Őrnagy, siessen... - Sam próbálta túl kiabálni a fegyverropogást. - Vissza kell mennünk a tábornokért... - még mielőtt kimondta, Kawalsky már akkor tudta, hogy esélyük sem lenne akár még csak megtalálni is a tábornokot. Az őket támadó Jaffákról nem is beszélve. - Nem kapcsolhatom ki, nem találom meg újra ezt az ablakot, mennünk kell... - sürgette Sam. Mivel a Jaffák már majdnem elérték a folyosó végét, Kawalsky gyorsan kivett egy kézigránátot a málhamellény zsebéből és elhajította. Csak remélni tudta, hogy elég ideig feltartóztatja őket, és nem látják meg hová mennek. Samet utánozva megérintette a tükröt és nagyon remélte, hogy még azelőtt eltűnnek innen, hogy a gránát felrobban. Az utolsó pillanatban végre átkerültek a túloldalra. - Biztos, hogy jó helyen járunk? - pöckölte el a biztosító szeget a kezéből és szétnézett. - Bármi jobb, mint ahonnan jöttünk...  | |
|
| |
| Megtekintések száma: 580 | Hozzászólások: 1 | |
| Összes hozzászólás: 1 | ||
| ||
