Stargate SG1- Az új kezdet 3. fejezet
| A hétvége gyorsan elmúlt. Sam elrendezte a dolgokat, mintha csak pár hétre elutazna valahová nyaralni. Felhívta az apját is. Jacob Carter tábornokkal korábban nem volt túl jó a kapcsolata, mióta azonban a Légierőnek dolgozott, kissé enyhült a feszültség kettejük között, de az apja igazi álma az volt, hogy legalább az egyik gyereke kövesse az ő példáját és belépjen a Légierőhöz. Mark, a bátyja, ugyan egyenruhát hordott, de ő rendőr volt, és az apjuk többszöri kérésére sem volt hajlandó csatlakozni a Légierő kötelékéhez. Sam nem tudta volna elképzelni magát katonaként, épp elég volt a gyerekkora, amikor bázisról bázisra költöztek az apjával. Az anyja halála után még rosszabb lett a helyzet. Az apja ugyan mindent megpróbált, de utána már semmi sem volt ugyanolyan. Sam szinte repesett a boldogságtól, mikor felvették az egyetemre. Természetesen minden szünetben "hazament", de legtöbbször csak előtte való héten tudta meg, hogy épp a világ melyik sarkába kell repülnie. Ilyenkor Mark is megpróbált ott lenni velük, a nagy családi találkozókon. A problémák az egyetem elvégzése után kezdődtek, mikor Sam nyíltan visszautasította, hogy elfogadja az apja közbenjárására felajánlott beosztást a Légierőnél. Inkább Littlefield professzor ajánlatát fogadta el, és milyen furcsa fintora a sorsnak, most mégis a Légierőnek dolgozik, ráadásul egy olyan tábornoknak, aki jóban van az apjával. Hammond tábornok a félreértések elkerülése végett ezt már a legelején tudomására hozta, és azt is, hogy a programba a saját képességei és a professzor ajánlására került be. A fedősztori szerint műholdakat és egyéb kommunikációs berendezéseket bütykölt a világ legkülönbözőbb sarkain. Elég hihető volt ahhoz, hogy az apja ne kérdezősködjön. Sam tudta, hogy gyanít valamit, de egyikük sem hozta fel a témát. A mostani beszélgetésük meglehetősen rövidre sikeredett. Carter tábornok jó utat kívánt neki és hozzátette, hogy vigyázzon magára. - Ne aggódj, apa. Lesz, aki vigyázzon rám. Nagyon jó kis csapat jött össze - felelte Sam és elköszönt. A beszélgetése Markkal kissé hosszabbra nyúlt, mert megtudta, hogy ismét nagynéni lesz. Nagyon örült a hírnek, de mikor Mark megkérdezte, hogy mikor látogatja meg őket, nem válaszolt. Végül megegyeztek abban, hogy majd keresik egymást. A hétfő reggel gyorsan eljött és Sam szokás szerint korán reggel bent volt, hogy még egyszer ellenőrizzen mindent. Épp a tálcájával keresett magának üres helyett a kantinban, amikor a legnagyobb meglepetésére meglátta O'Neillt és Kawalsky-t az egyik asztalnál. Egymással szemben ültek és mikor meglátták felé intettek. Mosolyogva telepedett le O'Neill mellé. - Jó reggelt mindenkinek, - köszöntötte vidáman őket. - Jó reggelt, Carter. Sikerült kipihennie magát a hétvégén? - kérdezte O'Neill a kávéscsészével babrálva. Próbálta nem mutatni, de Sam látványa feldobta a reggelét. - Igen, minden rendben van, - felelte Sam. - És maguk? Sikerült mindent elrendezniük? - Igen, - felelte Kawalsky vidáman. Jól ismerte az ezredest és tudta, hogy Sam Carter nem hagyja hidegen a parancsnokát. És mióta elkapta Sam pillantását, mikor meglátta O'Neillt, azon a bizonyos napon az O'Malley-ben, tudta, hogy az érdeklődés kölcsönös. Nem volt romantikus alkat, ezt a volt felesége többször is a fejéhez vágta a válás előtt, de ők ketten nagyon jól mutattak együtt. Egyszerűen összeillettek. Teljes szívéből drukkolt nekik. Az ezredesre már igencsak ráfért volna egy kis boldogság. A reggeli után mind az irányítószobába mentek, ahol a többiek már várták őket. A Csillagkapu előtti rámpán ott állt az előkészített MALP, jó pár technikus sürgölődött körülöttük, hogy az utolsó beállításokat elvégezzék. Kilenc órára volt kitűzve az időpont, amikor a Pentagon képviselőinek jelenlétében beindítják a kaput. Sam volt az, aki beütötte a koordinátákat. Annyira belemerült a képernyőn megjelenő adatok tanulmányozásába, hogy nem is figyelte a kapuval történteket. O'Neill volt az, aki megkopogtatta a vállát és ekkor felnézett. A hatás megdöbbentő volt. Egy féregjárat eseményhorizontja. Pont a szeme előtt. Olyan volt, mint egy függőleges tó, ami valahogy úgy csillogott, mint egy tó felszíne holdtöltekor, de mégsem. Lenyűgöző látvány volt. Az irányítószobában olyan csend volt, hogy még egy légy zümmögését is meghallották volna. Sam miután magához tért a döbbenetéből, leellenőrizte az adatokat, és bólintással jelezte Hammond tábornoknak, hogy minden rendben. - Indulhat a MALP, - adta ki az utasítást a tábornok. A felderítő szerkezet távirányítóját McKay kezelte odalentről. A szerkezet megindult a kapu felé és eltűnt benne. A féregjáratból elkezdtek özönleni a MALP által küldött felderítési adatok. A számítógép alig győzte őket feldolgozni. Az eredmények lassan feltűntek Sam képernyőjén. A bolygón uralkodó hőmérsékletről, a légkör létéről és összetételéről, a sugárzások szintjéről és még sok másról. A hab a tortán a szerkezet által küldött képanyag volt. A monitorra tapadó tekintettek egy piramis belsejét láthatták kibontakozni a lassan körbeforduló kamera előtt. A terem viszonylag nagy volt, oszlopokkal és a falak mellett elhelyezkedő beugrókkal. Mivel nem volt viszonyítási alapjuk a pontos méreteit és a mennyezet magasságát nem voltak képesek megbecsülni. Amennyire tudták minden egyes rejtekhelyet átvizsgáltattak a MALP-al. Viszont a szerkezet McKay minden igyekezete ellenére sem tudott megbirkózni az épületből kivezető lépcsősorral. Sam kérdően nézett a tábornokra. - Doktornő, mennyi idő alatt tud minden szükséges információt összeszedni erről a bolygóról? - Körülbelül félóra. - Rendben. Kérem, működjenek együtt O'Neill ezredessel, hogy lehetséges-e a küldetés. Különös tekintettel a visszaút megszervezésére. - Igen, uram, - válaszolt O'Neill, miközben Sam már az embereinek adta ki az utasításokat. Félóra múlva a Pentagon képviselőinek figyelő tekintetétől körülvéve Sam beszámolt mindarról, amit eddig megtudtam a bolygóról. - Emberi életre alkalmas, - mondta ki a varázsszót. - A légnyomást, a légkör összetételét, a sugárzási szinteket, a hőmérsékletet és még egy több tucatnyi jellemzőt megvizsgáltunk és szinte teljesen megegyezik a Földével. Van néhány különbség, de annyira elenyésző, hogy szinte szóra sem érdemes. Az adatok alapján valószínűsítjük, hogy az éghajlat a földiével összehasonlítva sivatagi lehet. - Az embereim már elkezdték összeszedni a szükséges felszereléseket. Egy hetes otttartózkodásra készülnek, de ha kell utánpótlás, akkor a kapun keresztül megoldható, - jelentette ki O'Neill, mikor Sam befejezte a beszámolóját. - És a visszautazással kapcsolatban van bármi információja, doktornő? - tért rá a tábornok a százezer dolláros kérdésre. Sam O'Neillre pillantott, mielőtt válaszolt volna, aki már tudta a választ. - Sajnos egyenlőre nincs, uram. A felvételek elemzése alapján kiderült, a terem belsejében hieroglifák vannak a falakon, de a felbontás nem elegendő és túl halványak is ahhoz, hogy el tudjuk őket olvasni. Továbbá nincs információnk a lépcsőn túli területekről. A földi kapu mellett található hét jelet tartalmazó kartushoz hasonlót nem találtunk eddig. Viszont felfedeztünk egy szerkezetet, amiről azt feltételezzük, hogy a kapu irányítója lehet. A MALP-ot sikerült úgy elhelyezni, hogy meg tudjuk vizsgálni a rajta lévő jeleket. Megegyeznek a kapun találhatókkal. Valószínűleg azzal lehet betáplálni a címet a Csillagkapuba. Sajnos több van rajta, mint hét, ezért nem segít a visszajutásban. - Ezredes, mi a véleménye? - kérdezte meg Hammond, de ő is és O'Neill is tudták, hogy a végső döntés az ő kezében van. - A csapatom egy órán belül kész az indulásra, - jelentette O'Neill katonásan. - Ezredes, ugye tudja, hogy nem tudom garantálni, hogy képes leszek megtalálni a visszavezető utat, - figyelmeztette Sam a férfit. - Igen, tisztában vagyok vele, de azt is tudom, hogy mások viszont, akik odakint lehetnek, tudhatják ennek a módját és akár fenyegetést is jelenthetnek ránk nézve, - felelte O'Neill. - Kötelességünk ennek utánajárni. - Egyetértek az ezredessel, - állt fel a tábornok. - Két órát adok, hogy összekészüljenek. Leléphetnek. SJSJSJ Ahogy ott álltak a kapu előtt, Sam szíve hevesen dobogott. Részben a mellette álló férfi miatt, őt féltve a rájuk váró veszélyektől, részben pedig a tudattól, hogy a teste atomjaira bomlik és a fénysebesség sok százszorosával átutazik a fél galaxison. A málhamellény és a hátizsák húzta a vállát. A fiúk zsákja még az övénél is nagyobb volt. Ráadásul ketten még egy hatalmas ládát is cipeltek, amiben a szükséges felszerelések voltak becsomagolva. A MALP is sok mindent vitt magával, olyan dolgokat, amiket az időjárástól és a környezettől függetlenül használni fognak. A tervek szerint O'Neill lépett át először a kapun. Parancsnokként joga lett volna felderítőt küldenie maga elé, de ő ragaszkodott hozzá, hogy ő menjen át először és a többiek csak akkor kövessék, ha ő rendben megérkezett. Most nagyot sóhajtott. Mielőtt belépett volna az eseményhorizontba, oldalra pillantott Samre, aki biztatóan rámosolygott. Nyitott szemmel lépett át a kapun. Látni akarta, hogy mi történik vele. Az utazás elképesztő volt, fények és villanások hosszú sorozata és utána a forró levegő szinte arcul csapta, mikor a másik oldalon felbukkant. Szerencsére nem esett el. Nem lett volna szép látvány a MALP rászegeződő kamerája előtt hasra esni. Gyorsan körbefordult a helységben, és elindult az eddig feltérképezetlen területet rejtő ajtó felé. Lépcsőfokról lépcsőfokra haladt felfelé. A lépcsőfokok egy folyosóra vezettek. O'Neill lassan továbbhaladt a folyosó végén szikrázó napsütés felé. Mielőtt kilépett volna Jack felvette a napszemüvegét, hogy megóvja a látását. Gyorsan szétnézett odakint, homok, amerre a szem ellátott. Ez tényleg egy sivatag. Nem szerette a sivatagokat. Nem fűződtek hozzájuk szép emlékei. Megfordult, hogy megnézze mi is az épület, ahonnan kijött. Nem sok minden tudta megdöbbenteni, de az elétáruló látványtól neki is leesett az álla. Egy piramis magasodott a feje felé. Pont egy ilyenhez közel találták meg a kaput is Egyiptomban. Még egy gyors pillantást vetett a környékre és visszaindult a piramis belsejébe, hogy fogadja a többieket. Mikor visszatért a kapuhoz látta, hogy a MALP-on lévő kamerát ráirányítják. Feltartott mutatóujjal jelezte, hogy minden rendben. Alig pár másodperc múlva Carter, Kawalsky, Makepeace és nyomában a többiek megérkeztek. Carter a MALP-hoz lépett. - Rendben megérkeztünk tábornok. Jelentéstétel a megbeszéltek szerint. Carter vége. - A szavai elhangzása után alig pár pillanattal az eseményhorizont eltűnt... SJSJSJ A bolygó akár a Föld is lehetett volna, egészen addig, míg meg nem látták a három holdat. Samet szinte letaglózta a látvány, de látta, hogy a többieket sem hagyta hidegen, hisz ez volt a kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy nem a Földön vannak. A katonák összeszokottan felállították a tábort és megszervezték a védelmét. O'Neill döntése alapján csak másnap indultak el felfedezni a környéket, egy napot, akárhány órából is áll majd, az akklimatizálódással és a piramis belsejében lévő hieroglifák tanulmányozásával töltöttek. Kawalsky javaslatára ketten felmásztak a piramis csúcsára, hogy képet kaphassanak a környező területekről. Jó hírekkel és a forróság miatt kissé csapzottan tértek vissza. A piramis bejáratával szemben, viszonylag messze egy városszerűség nyomaira bukkantak. A város mögött egy sziklafal magasodott, és némi zöld növényzetet is láttak a romos épületek között. A város valószínűleg egy oázis köré épült. Embereket, értelmes életet, vagy rájuk utaló nyomokat viszont nem találtak. Sam szinte az egész napot a piramisban töltötte, próbálta megfejteni a falakon található feliratokat. Mikor a hét jel megfejtésén dolgozott, sok hieroglifa jelentését elsajátította, de nem volt annyira jó ebben, mint Catherine. Az idős hölgy jelenléte sokat segített volna most. Annyit viszont ki tudott hámozni a feliratokból, hogy Ré-t, mint istenüket dicsőítették, aki elhozta őket ide erre a bolygóra. Mindent a lehető legpontosabban dokumentált, lefényképezte a hieroglifákat. A munkáját szinte mechanikusan tette és közben azon gondolkodott, hogy milyen hatalmas nagy felfedezés ez. Földi emberek nyomai egy másik bolygón, a galaxis túlsó oldalán. De még ennél is lebilincselőbb volt a szerkezet, ami a kapu előtt állt. Kényszerítenie kellett magát, hogy előbb befejezze a hieroglifák tanulmányozását, mielőtt azt veszi alaposabban szemügyre. Egy méter magas talapzaton álló, leginkább egy kör alakú, döntött asztalhoz hasonlító tárgy volt. A kapun található összes jel rajta volt, a közepén egy piros gombbal. Ez lehet az irányítója a kapunak, ezen lehet megadni az úticélt. Mintha csak egy telefon tárcsázója lenne, ahová csak a címet kellett beütni. Sam próbálta a lehető legtöbbet megtudni róla, de szétszerelni nem merte. Nem tudott volna a többiek elé állni azzal, hogy elbaltázta az egyetlen lehetőségüket a hazaútra. Csak úgy kíváncsiságból kipróbált néhány kombinációt, de tudta, hogy szinte semmi esélye sincs rá, hogy megtalálja a megfelelőt, ami hazaviszi őket. Inkább visszatért a hieroglifákhoz, hátha sikerül valamit kihámoznia belőlük. Annyira belemerült, hogy észre sem vette, mikor O'Neill megállt mellette. A férfi egy pár percig csak csendben figyelte mielőtt megszólalt volna. - Carter... - szólalt meg végül mégis csak, megijesztve a nőt. - Ideje lenne pihennie. - Még világos van, ezredes. - De a mi időnk szerint már jóval elmúlt éjfél. Itt legalább 36 óráig tart egy nap. - Rendben, még hátravan pár órányi munkám... - kezdte volna Sam, de a férfi a szavába vágott. - Carter, ezt nyugodtan veheti parancsnak is, - jelentette ki O'Neill ellentmondást nem tűrően, így Sam nagyot sóhajtva eltette a fényképezőgépet és a többi felszerelését, majd követte az ezredest ki a piramisból a napfényre. Kint már kezdett lenyugodni a nap, és már a tikkasztó forróság is kezdett valamelyest enyhülni, már mindenki az éjszakához készülődött. Sam most döbbent rá, hogy szinte egész nap nem evett, így szinte percek alatt behabzsolta az egész vacsoráját. Épp nagyot húzott az egyik vizes flakonból, mikor O'Neill ült le mellé. - Carter, ez nem lesz így jó, - kezdte nagyot sóhajtva és megcsóválta a fejét. - Ma szinte egész nap nem evett, alig ivott és már több, mint 16 órája dolgozik folyamatosan. - Igen, de egyáltalán nem vagyok fáradt, ez a hely, annyira... - Sam nem is talált rá szavakat, hogy kifejezze az érzéseit, csak széles vigyorral az arcán felmutatott a három holdra, amik már majdnem eltűntek a látóhatár szélén. - És mi lesz holnap, doktornő, vagy ha esetleg támadás ér minket és maga fáradt, éhes vagy épp szomjas lesz, - mondta a férfi Samet bámulva, és csak remélni tudta, hogy a nő nem jön rá, hogy mennyire aggódik érte. Jobban, mint kellene, még akkor is, ha ő felel a biztonságáért. - Egy ilyen helyen a legkisebb hiba is végzetes lehet, és nemcsak a maga számára. - Sajnálom, ezredes, erre nem gondoltam, - hajtotta le a fejét Sam az ásványvizes palackot forgatva a kezében. - Semmi gond, de mostantól kezdve ragadjon meg minden lehetőséget az evésre és a pihenésre, mert soha nem tudhatja, mikor lesz rá alkalma megint. - Rendben, ezredes, - bólogatott Sam és félénken rámosolygott a férfira. SJSJSJ Miután lement a nap, gyorsan hűlni kezdett a levegő. Tüzet nem gyújthattak, mert az éjszaka folyamán felváltva őrködő katonáknak tönkrevágta volna az éjszakai látását. Ráadásul eléggé árulkodó nyom lett volna, habár még nem találták nyomát embereknek a bolygón. Három órás váltásban őrködtek párosával. Jackre is rákerült a sor valamikor az éjszaka során. Mivel a küldetések során mindig nagyon éberen aludt, szinte minden zajra felriadt, mozdulatlanul hallgatózott minden őrségváltáskor. Hallotta, ahogy a katonák suttogva ébresztgetik az őrségben utánuk következőket és fojtott hangon, elhadarják a szokásos szöveget. "Az őrszolgálat ideje alatt jelentésre kötelezett esemény nem történt!" Majd pár szót még váltanak egymással, viccelődve, legalább öt percig beszélgetve a nagy semmiről, hogy az őrséget leadó páros meggyőződhessen róla, hogy a szolgálatba lépők eléggé felébredtek, hogy átvegyék a őrködés unalmas és felettébb álmosító, de fontos feladatait. A régiek fáradtan másztak be a hálózsákjaikba, hogy aludjanak még öt-hat órát, amíg ismét rájuk kerül a sor. O'Neill tudta, hogy Kawalsky és a szintén öreg rókának számító Makepeace is felriadt ilyenkor. Jack általában rögtön visszaaludt, de most engedélyezte magának, hogy pár percig a csillagok szikrázó fényében a mellette alvó nőt nézze. Sam Carter hálózsákja pont az övé mellett volt. Mikor lefekvéshez készülődtek, még jó ötletnek tűnt, hogy a csapat leggyengébb láncszemét saját maga és Kawalsky között helyezze el. Csak azzal nem számolt, hogy a nő egész éjjel az oldalán alszik, arccal épp felé fordulva. A hálózsákja kapucnija eltakarta a hosszú, szőke haját, de néhány tincs kikandikált. A tábor két oldalán folyamatosan járőröző katonák lépéseinek monoton hangját hallgatva, szinte kényszerítette magát, hogy behunyja a szemét és elaludjon. Hirtelen ébredt fel, valami furcsa, szokatlan zajra. Ösztönösen a fegyvere után kapott és már majdnem felült, mikor rájött, hogy mit hall. Sam volt az, álmában beszélt. Azt nem tudta kivenni, hogy pontosan mit, mert értelmetlen motyogás volt csak az egész. Elmosolyodott, nagyot sóhajtott és visszaaludt. Nem vette észre Kawalsky-t, aki szintén felriadt és most szélesen vigyorogva hunyta le a szemét a hálózsákja melegében. SJSJSJ Másnap még sötét volt, mikor Sam felriadt. O'Neill guggolt mellette, őt szólongatva. A 36 órás nap miatt az éjszaka is sokkal hosszabb volt, mint ahogy ők azt megszokták. Ennek ellenére Sam csodálkozva állapította meg, hogy majdnem 9 órát aludt egyhuzamban. Hirtelen felült és látta, hogy a csapat egyik fele még alszik, a többiek őrt állnak. Kawalsky épp a felszereléseket ellenőrizte, ételt és vizet pakolt be egy igencsak méretes hátizsákba. Sam a hátára fordult és lehunyta a szemét. Ma fognak elkutyagolni a városhoz, amit még tegnap fedeztek fel, mikor a piramis tetején szétnéztek. O'Neill és Kawalsky úgy döntöttek, hogy a sötétség nyújtotta hűvösebb időt kihasználva még a napfelkelte előtt elindulnak. A csillagfényes éjszaka és az egyik hold, ami már fent tündökölt az égen elég fényt adott, hogy biztonságosan elindulhassanak. Másnap hajnalban tervezték a visszaindulást, tekintettel a majdnem 20 órán keresztül tomboló hőségre. Sam már előző este összekészítette a legszükségesebb felszereléseket, és most nagyot nyögve vette fel a hátizsákját. A zsák külsejére aggatott temérdek felszerelés és a combtokban himbálózó fegyver miatt úgy érezte magát, mint egy karácsonyfa. De a többiek sem néztek ki jobban. O'Neill aggódó pillantását magán érezte és rámosolygott az ezredesre, aki zavartan pillantott félre és gyorsan Makepeace felé fordult, hogy utoljára átbeszéljék a hátramaradókkal a feladatokat. Az út hosszú és fáradtságos volt, még így éjszaka is. A homok nem éppen gyaloglásra alkalmas terep, lábuk minden lépésnél szinte belemerült, mintha csak örökre magába akarta volna zárni a bakancsukat. Még a O'Neill és Kawalsky is jócskán megkönnyebbült, mikor végre elértek a város közelébe, Samről nem is beszélve, aki mély sóhajjal rogyott le a földre, mikor O'Neill végre megálljt parancsolt. Előhúzta a kulacsát és nagyot kortyolt belőle. Előző nap órákon át figyelték a távcsővel a magas fallal körülvett házakat, de nem láttak semmi mozgást. Most a faltól alig pár száz méterre vertek tanyát egy homokbucka védelmében. - Pihenjen egyet, - javasolta O'Neill és Sam tiltakozni szeretett volna, de végül nem tette, eszébe jutottak a férfi szavai, hogy akkor egyen és pihenjen, amikor csak tud, mert nem tudhatja, mikor lesz rá lehetősége újra. Most egyébként is sötét volt még, éppen csak elkezdett pirkadni, egy óra pihenés nem oszt nem szoroz. Ezzel a gondolattal hajtotta le a fejét a hátizsákjára. Csak egy pillanatra hunyom le a szememet, gondolta. Elnyomhatta az álom, mert egy nap alatt már másodszor riadt fel arra, hogy O'Neill szólongatja. A nap már teljesen felkelt és már a levegő is kezdett felmelegedni. Ideje volt indulni. Felszedelőzködtek, a városban azóta sem volt semmi mozgás. Sam tátott szájjal bámulta az elétáruló látványt. Itt van a galaxis túlsó oldalán és egy elhagyatott város utcácskáin sétál egy idegen sivatag kellős közepén. Valami hasonlóra számított, mikor elindultak, de ténytől, hogy itt bandukol, elakadt a lélegzete. Tegnap is valami ehhez hasonlót érzett, mikor először látta meg a fölé magasodó piramist, pedig tudta, hogy mi várja, mégis mellbevágó élmény volt. Gyorsan összeszedte a gondolatait, hisz nem turistaként van itt. A kis csapatot O'Neill vezette, Sam közvetlenül mögötte volt. Kawalsky pedig kissé lemaradt mögöttük és a biztosító szerepét látta el. A várost már jó ideje elhagyhatták az emberek, mert az épületek egy része már szinte teljesen az enyészeté lett. Még tegnap, a piramis tetején csücsülve vették észre azt az épületet, ami felé most tartottak. A város közepén magasodott a többi ház fölé. Magasabb és díszesebb is volt, mint a többi. A bejárat előtt állva érezte csak igazán, hogy milyen hatalmas épület is. Belépve még jobban megdöbbent. Egyetlen óriási terem volt az egész. Középütt magas oszlopokkal, amik a mennyezetet tartották. A falakon végig ablaknyílások voltak. A padló nagy kőlapokból volt kirakva és közöttük cementhez hasonló anyag volt. És mindenhol egyiptomi írásjelek, a legfelsőket Sam alig tudta kibogarászni. - Aranybánya! - szólalt meg és hangja visszhangot vert a hatalmas teremben. O'Neill felhúzott szemöldökkel pillantott rá. Kawalsky is hátranézett az ajtóból, ahol őrt állt. - Leírtak mindent, az egész történelmük itt van a falakon, - lelkendezett Sam szélesen vigyorogva. Kawalsky visszamosolygott rá, de O'Neill csak szkeptikusan felvonta a szemöldökét. Legalábbis a felszínen, de legbelül érezte, ahogy a szíve megrebben a nő vibrálását látva. - És el is tudom olvasni, legalábbis nagy részét, mert nem sokkal tér el attól, ami a fedőkövön állt, - folytatta Sam. - Itt biztos lesz valami a kapuról is. - Rendben, olvasson belőle annyit, amennyit csak tud. Én addig szétnézek a városban, hátha találok vizet, - mondta Jack és elég volt egy pillantást vetnie Kawalsky-ra, aki biccentett egyet. Pontosan tudták, hogy mi a dolguk, szavak nélkül is. SJSJSJ Mikor Jack visszaért a körútjáról a városban, már magasan járt a nap. Az órája szerint, aminek egyre kevésbé vette hasznát, már késő délután volt. Szerencsére talált vizet és még nagyobb szerencse, hogy hoztak magukkal épp elég víztisztító tablettát. Ha szükséges, maradhatnak még egy "napot". Az ennivalójuk elég lesz, még ha szűken is, de éhezni nem fognak. Örült, hogy volt annyira előrelátó, hogy két napra elég élelmet hozzanak magukkal, mert nem szívesen próbálkozott volna semmilyen itt található növény vagy állat elfogyasztásával. Legfeljebb csak végszükség esetében kockáztatta volna az ezzel járó esetleges gyomorbántalmakat. Fellélegezve lépett be a hűvös terembe. Kawalsky-t még ugyanott és ugyanabban a testhelyzetben találta a bejáratnál, kezében a fegyverével. Fáradtan vette a sapkáját és törölte le az izzadtságot a homlokáról. Pokoli meleg volt odakint, egy pillanatra behunyta a szemét, hogy hozzászokjon a félhomályhoz, ami bent fogadta és éles ellentétben állt a kinti vakító fényességgel. Mikor újra kinyitotta, meglátta Cartert, amint épp bőszen fényképezett a terem hátsó falánál. Hosszú haját felkötötte, a gyakorlózubbonyát levette és a derekára kötötte. Egy póló és melltartó volt csak rajta, de azon is átütött az izzadtság. Mikor meghallotta a lépéseket maga mögött, hátrapillantott. - Üdv, ezredes, ez a hely elképesztő, - kezdte a nő, de Jack a szavába vágott. - Mikor evett utoljára? - Ne aggódjon, ezredes, Kawalsky nagyon jó óvóbácsi volt, ettem is és ittam is eleget, - nézett rá a nő komolyan, de a szemében, vidámság bujkált. Jól esett neki a férfi aggodalma. Jack helyeslően biccentett. - Visszatérve a feliratokra, még nem végeztem ugyan, de eddig is sok mindenre fény derült. Ha jól vettem ki, akkor az ittenieket az a Ré hozta ide, akit már a piramisban is említettek. A Föld volt az ősi bolygójuk, és mikor az ottaniak fellázadtak Ré ellen, az ide vonult vissza, magával hozva ezeknek az embereknek az őseit. Rabszolgaként dolgoztatta őket egy közeli bányában, de azt nem tudtam elolvasni, hogy pontosan mit bányásztak. A bányát valószínűleg betemette a homok az évszázadok alatt, ezért nem találtuk meg. A város felépítésével egy időben húzták fel ezt a termet, amit az Ősök házának hívtak. Itt jegyeztek fel mindent, ami történt velük, a homokviharokat, az istenük rendszeres visszatérését, a kitermelt ásványról a kimutatásokat. Alig pár száz évvel az ideérkezésük után viszont ők is fellázadtak, ki akarták vívni a szabadságukat. Eddig tart a történet, valószínűleg nem maradt senki sem, aki be tudta volna fejezni, - mondta szomorúan Sam. - Ré biztosan megölt mindenkit. Persze ez csak a leegyszerűsített változata a történetnek. Viszont találtam utalást az ősi bolygó címére. Itt is volt egy olyan kartus, mint az egyiptomi kapu mellett. Ré elpusztította ugyan, de a helyiek lemásolták valahová, de hogy hová, azt még nem tudtam meg. Itt ez a rész szól erről, - mutatott Sam a fal egyik részére, ami viszonylag magasan volt, de Jack nem látott rajta semmi különlegeset, ugyanolyan érthetetlen volt, mint a terem összes többi falán lévő irkafirka. Megelőzendő, hogy a nő évről évre elmesélje a nép történetét, gyorsan a szavába vágott. - Megtalálja, ha elég időt kap? - Remélem, ezredes, remélem. - Rendben, - bólintott elégedetten, sikerült megakadályoznia a további történelem leckét, - akkor én megyek és felváltom Kawalsky-t, - mutatott az őrnagy felé. Sam csak intett, hogy menjen csak és homlokát kissé összeráncolva, üdvözült mosollyal az arcán tovább tanulmányozta a feliratokat. Épp végzett a teremmel, mikor az ezredes odajött hozzá, hogy pihenni küldje. A 36 órás nap miatt már teljesen elcsúszott az alvási és ébrenléti periódusuk a nappalok és éjszakák váltakozásától. A nap már ugyan átjutott a delelőn, de éppen hogy csak. Sam a terem legbelső sarkában helyezkedett el a hálózsákján, remélte, hogy az ottani félhomályban, a rekkenő hőség ellenére is képes lesz elaludni. Eltartott egy darabig, de végül sikerült elszunnyadnia. SJSJSJ Teljesen kipihenten ébredt fel, nagyot nyújtózkodva fordult az oldaláról a hátára. Egy pillanatig csak bámulta maga felett a plafont. Majd ismét oldalra fordult. Az ezredes közvetlenül mellette feküdt, csakúgy mint ő, a hálózsákján feküdt, keze ügyében ott volt a fegyvere is. Elválaszthatatlanok voltak, ezt Sam már az első pillanatban megállapította. A férfi valószínűleg szintén a félhomály miatt választotta ezt a helyet a pihenésre. De Sam egy pillanatig sem bánta, legalább itt lehet a közelében. Álmában még az arckifejezése is más volt, mintha csak egy másik ember lett volna, nem az a cinikus ezredes, akit az elmúlt pár hétben megismert. Arcán már látszódtak a későbbi ráncok kezdeményei, a hajában itt-ott már volt egy-két ősz hajszál, de ezeket Sam csak most vette észre, ahogy ilyen közel feküdt hozzá. Az állán már kiütött a borosta, de ez csak még vonzóbbá tette őt. Az elmúlt napokban Sam látta már nem egyszer póló nélkül. Szikár, izmos felsőteste volt. Sam titokban többször is vetett rá egy pillantást munka közben. Mintha csak megérezte volna, hogy figyelik, Jack kinyitotta a szemét. Pillantásuk összefonódott. Egyikük sem szólalt meg jó darabig. A férfi volt az, aki megtörte a pillanatot, először a hátára, majd a másik oldalára fordult és felkelt, hogy leváltsa Kawalsky-t az őrségben. Az őrnagy szintén a terem végébe jött aludni, de Jack hálózsákja mögött volt az övé, majdnem másfél méterre Samtől. Mielőtt lefeküdt volna aludni, fáradtan rámosolygott Samre. Pillanatok alatt elnyomta az álom. Sam kedvelte Kawalsky-t, a felkészülés alatt sokat beszélgettek. A férfi sokat mesélt ezredesről is, akivel már majdnem egy évtizede ismerték egymást, és nagyon jó barátok voltak. Mikor Sam megkérdezte tőle, hogy nem gondolt-e arra, hogy esetleg saját csapatot vezessen, mert őrnagyként és az ő tapasztalatával kiérdemelte volna. Kawalsky csak annyit mondott, hogy O'Neill kérésére van itt, és akár a világ végére is követné az ezredest, ha az épp oda tartana. - Hát, azt hiszem a kívánsága teljesülni fog, hamarabb, mint képzelte volna, - jegyezte meg nevetve Sam. Ennek már majdnem két hete, de Sam most is pontosan fel tudta idézni az őrnagy szavait és a vigyorát, amivel az ő kijelentését fogadta. - Akkor, oda megyünk és biztos lehet benne, hogy ő még onnan is vissza fog térni, épen és egy darabban, - felelte az őrnagy. - Remélem, nagyon remélem, - szólt Sam és nagyot sóhajtott. Most, itt ugyanazt a kétséget érezte, amit akkor ott a lőtéren. Sikerül-e megtalálnia a visszautat, vagy itt ragadnak örökre. A gondolat nem hagyta nyugodni, képtelen volt visszaaludni, és bár már sötétedett, felkelt, hogy kihasználja az utolsó órákat is a hieroglifák tanulmányozására. - Nem kellene aludnia, Carter? - kérdezte az ajtóban álldogáló O'Neill. - Nem vagyok fáradt, és ha lemegy a nap, nem lesz elég fény, hogy olvashassak. Gondolom zseblámpáról szó sem lehet... - Sam nem is várt választ a kérdésére, inkább csak tovább dolgozott egészen addig, míg csak ki tudta venni a falakon lévő írást. Mikor már szinte az orráig sem látott, abbahagyta és odament az ezredeshez, hogy beszámoljon arról, mit tudott meg. - Carter, csak röviden. Nem kell kitérnie az összes részletre - szólt a férfi, aki tapasztalatból tudta, hogy milyen bő lére tudja ereszteni a mondandóját a nő. - Rendben, akkor dióhéjban. A jeleket valahová egy a város alatt húzódó katakomba egyik falára vésték fel. Az volt a menedék helye az időseknek, nőknek és a gyerekeknek, ott rejtőztek el azok is, akik nem tudtak harcolni, mikor fellázadtak Ré ellen. A felirat szerint több lejárata is van, de a pontos helyet nem írták le. Sajnos. - Van valamilyen jele a lejáratoknak? - Nincs, de annyit leírtak, hogy valahol ebben az épületben van az egyik. - Rendben, ma már nem tudunk semmit sem tenni, de holnap hajnalban megkeressük a lejáratot. Azt lehet tudni, hogy mit bányásztak? - Az elnevezést nem tudtam lefordítani, talán majd Catherine-nek sikerülni fog. - Catherine? - Catherine Langford régészprofesszor, ő volt az, aki lefordította a fedőkön található feliratokat, többek között a Csillagkapu elnevezést is. De ahogy kivettem, ugyanaz az anyag lehet, amiből a kapu elkészült. - És az jó? - Nagyon jó, ezredes. Mielőtt beindítottuk volna a kaput, sokat foglalkoztunk egyéb lehetőségekkel is, és felmerült, hogy akár energiaforrásként is hasznosíthatnánk ezt az anyagot, csak sajnos nem volt mintánk, amivel dolgozhattunk volna, - lelkesedett Sam. Már a gondolattól is libabőrös lett az izgalomtól, hogy milyen óriási felfedezés lenne ez az emberiség számára. - Akkor érdemes lesz majd visszajönni és megkeresni a bányát, gondolom. - Feltétlenül, de előbb vissza kell jutnunk valahogy, - sóhajtott fel Sam. - Hát igen, de legalább nyomon vagyunk, doktornő. Holnap megkeressük azt a lejáratot, - mondta O'Neill. - Most pedig próbáljon meg pihenni, mert holnap hosszú napunk lesz. Visszaindulunk a piramishoz alkonyatkor. - Inkább itt maradnék egy kicsit, ha nem gond. Ez a 36 órás nap teljesen összezavart, most nem tudnék aludni. Akár beszélgethetnénk is, az őrség sem lenne olyan egyhangú. - Rendben, maradhat, de semmilyen tudományos halandzsát nem akarok hallani, - jelentette ki Jack. Mindkettejük kellemes meglepetésére órákon keresztül beszélgettek a lehető legváltozatosabb témákról. Pontosabban, Sam fecsegett olyan halkan, ahogy csak tudott, hogy ne ébresszék fel Kawalskyt, Jack pedig csak nagyon ritkán szólalt meg. Úgy tűnt mindketten nagyon elégedettek a helyzettel. Mikor letelt az idő, Kawalsky vette át az őrködést és ő sokkal beszédesebb volt Jacknél. SJSJSJ - Ezredes, ébredjen, - rázta meg O'Neill vállát Kawalsky. Jack fáradt volt, egyáltalán nem pihente ki magát, legalábbis annyira nem, mint amennyire hatóra alvás után kellett volna. Mintha csak most feküdt volna le. Félálomban rápillantott az órájára és rádöbbent, hogy csak két órát aludt. Ez a tény egyből kiverte az álmot a szeméből. - Mi történt? - kérdezte, Kawalsky nyomos ok nélkül biztos nem ébresztette volna fel. - Sam eltűnt.  | |
|
| |
| Megtekintések száma: 506 | |
| Összes hozzászólás: 0 | |