A komisz

Mr. Woolsey belátta tévedését. Reggel még konstatálta az eljövendő forróságot. Ehhez képest jégcsapok lógtak a város minden olyan részéről, amit még nem temetett maga alá a folyamatosan szakadó hó. Az óceán több kilométeres körben olyan vastagon fagyott be, amire teljes biztonsággal leszállhatna a Daedalus. A jég egyetlen szilárd szigetet képzett a hatalmas víztömeg tetején, mégsem tett kárt Atlantisz vízvonal alatti részeiben.
- A fűtő rendszerek fogyasztása maximumon van. - Konstatálta Rodney
Teyla kicsit ingatta a fejét.
- Azért ehhez még a ZPM-nek elégnek kellene lennie. Nem?
- Persze, hogy elégnek kellene lennie, de akkor is érzékelhetően gyorsabban merül.
- Ez csak fűtés. Máskor is kell fűteni a várost.
- Máskor nincs befagyva a nap!
Teyla inkább nem reagált erre. El kellett ismernie, ilyen hidegben nem szívesen menne ki az erkélyre. Még akkor sem, ha azon nem állna két méter hó. Ez alatt a kaputeremben John, Ronon és még hat katona bejövő féregjáratra várt. Nem hiába, a Föld tárcsázott és hamarosan kilépett a kapun Todd. Szürke kezes-lábasban, jobb kezén acél kesztyűvel, kéz és lábbilincsben, vezetőszáron érkezett, két földi szakasz kíséretében.
- Todd! Öreg cimbora, jól nézel ki. - élcelődött az alezredes. Todd értette a viccet, hasonló jó kedvvel válaszolt.
- John Sheppard. Sokkal jobban érezném magam, ha leszedetnéd rólam ezeket a bilincseket.
- Ugyan már, pont ezektől nézel ki olyan jól. - Mosolygott Sheppard, és tett egy újabb megjegyzést. - Látom jól tartod az alakod. Lefogytál kicsit. Nem volt elég jó a koszt a Földön? 
Todd értette a humort, jót nevetett a katona viccén. 
- Rég láttuk már egymást, Sheppard. Látom semmit sem változtál. - Ám körbe pillantva kissé fura arcot vágott. - Mondjuk ez az Alteranok városáról nem mondható el. Mégis mi ez a… - a lidérc nem tudta megfogalmazni az itt lassan egyre jobban terjengő mézeskalács illatot, a jókedvet és azt sem miért havazik.
- Ez egy hosszú történet, cimbora, amit majd máskor mesélek el.
Már épp intett volna az irányítóba, hogy tárcsázzanak. Az oldalsó folyosóról ismerős hang csendült. Sheppard sóhajtott, mert tudta, hogy ez most nem a legjobbkor történik. Todd, lidérc létére érdekes pillantást vetett a forrás irányába. Felé egy piros ruhába bújtatott, öregebb, humán féle egyed tartott. Hosszú szakállából arra következtetett, hogy elég öreg lehet. Fura nyelven kezdett mondókája pedig érthetetlen volt. Todd oldalra döntötte kicsit a fejét, Sheppardnak célozva szavait. 
- Ezt a piros lényt melyik naprendszerben szedtétek össze? Még eddig ezzel a fajjal nem találkoztam. - Szavai teljesen higgadtak voltak és egy szemernyi humor sem volt bennük. 
Ám Sheppard nem mutatta ki, de majdnem elnevette magát. Nagy komolyan fordult oda a lidérchez. 
- Ő itt a Télapó, a Hohohó nevű faj vezetője.
- Értem. És milyen technológiai fejlettségen vannak ezek a Hohohók? Űrhajóval közlekednek? 
- Szánnal. - Sheppard csak ennyit tudott kinyögni, mert már nagyon nehezen tartotta vissza a nevetését. 
- Milyen meghajtása van? 
- Rén. 
- Az olyan mint a ZPM? 
- Nem, az olyan mint a szarvas. 
Todd kezdett furán nézni az alezredesre. 
- Te, Sheppard! Te, most félre akarsz engem vezetni? - emelte fel kicsit a szemöldökét Todd. 
- Én? - nézett rá komolyan. - Dehogy! Mire gondolsz! 
Ekkor érkezett meg eléjük a Télapó. 
- Hohohó! Hát kedves fiam! Te is nagy utat tettél meg. Mégis mi ez a sok bilincs rajtad? Milyen csíntalanságban vettél részt, hogy így elbántak veled? 
Todd csak figyelt. Nagyon érdekelte az, hogy milyen faj is az a Hohohó. Szinte olyan volt mintha ember lenne. De minek cipeli magával azt a zsákot? Lehet Sheppardék pakolták tele neki élelemmel vagy technológiával. Így gondolkodott, miközben a Télapó eléjük tette a puttonyt. 
- Van itt neked valami. - Beletúrt és kihúzott egy-két haszontalan dolgot. Ám volt valami örvénylés és csillogás a zsákban, amire Todd felfigyelt. S arra is, hogy elég nagy a zsák, és olyan dolgok is kijönnek belőle, amik irreálisan nagyobbak. Alapozta mindezt a fura alak által kiszedett dolgokra. Sheppard nagyon remélte, hogy gyorsan túl lesznek ezen. 
- Jó lenne sietni, mivel várják már őt. S nekünk is sok dolgunk van. - Jegyezte meg kicsit sürgető hangon Ronon.
- Mindjárt megvan, és utána már mehettek is. - Nyugtatta meg. 
A katonák vezetője odament Sheppard mellé és magyarázatot kért a látottakra, mivel ők lidércre lettek felkészítve, nem karácsonyra. Az ott levő katonák szinte pillanatokra megbénultak a látottaktól, s ezt Todd kihasználta. Egy elrugaszkodással előre, belebukfencezett a zsákba. Ronon utána kapott, de őt is behúzta magával a lendület. 
- Hohohó! Hát ez nem szép dolog volt! Most aztán kereshetlek titeket is… - mormogott a szakálla alatt a Télapó. Bár nem látszott rajta, hogy különösebben haragudna a fennálló helyzetre. 
Sheppard és a katonai vezető szemlátomást máshogy reagált. 
- Azonnal utánuk kell menni! Szóljon a csapatomnak, hogy el kell kapnunk Toddot! Utána maguk is jöjjenek utánunk! - adta parancsba, majd ő is követte a lidércet. 
- Olyasmi lehet mint a csillagkapu, csak ez puttony verzióban! Gyerünk!
- Járjatok sikerrel! - mondta a Télapó. 

Nem telt bele 5 percbe, Teyla és Rodney érkeztek meg.
- Hol van az alezredes? - kérdezte az athosi nő. 
A Télapó a zsákra mutatott. 
- Na, nem! Nem, nem! Én oda be nem megyek! - tiltakozott Rodney.
- McKay! El kell kapnunk Toddot! 
- Akkor se megyek! Engem senki se fog beletenni oda! - egy tapodtat sem mozdult. - Azt sem tudjuk, hogy élnek-e még! Vagy milyen ez a technológia. Én majd itt hívok erősítést és figyeljük a helyzetet, és elemzünk. 
- Nekem erre nincs időm. Maradj itt, és szólj, ha bármi fontos történne. - Ezzel Teyla is belemászott a zsákba. 
- Mégis, hogy szóljak? Azt se tudom, hogy működik-e ott a rádió… - dünnyögött Mckay. 
- A manók mikor takarítják, szoktak karácsonyi énekeket hallgatni odabent. - Mosolygott a télapó. 
McKaynek a manó szó hallatán libabőrös lett a háta.
- Persze, megint a manók! - beleszólt a rádiójába. - A manó… - csapott egyet - Hozd a felszerelést a kaputerembe Zelenka! Azonnal! Gondunk van! 
- Mégis mi a gond Rodney? - érdeklődött a tudós. 
- Sheppardék lidércet kergetnek a puttonyban féle…
- Mégis mit hozzak? 
- Mindent… 

Eközben Sheppardék, a katonák és Telya a zsákban próbált eligazodni. Érdekességként nem volt bent sötét. Nappali fényesség vette őket körbe. Minden felé egyfajta fura anyag volt, ami egyben csillámlott, fénylett és kavargott. Sheppard azt gyanította ez a fény forrása, amitől idebent képesek látni. Kicsit olyan volt, mintha egyben lebegnének is. Volt valamiféle gravitáció a zsákban, de az nem volt olyan erős, mint a megszokott. Emellett körülöttük minden irányban ajándékok kavarogtak. Ekkor vették észre, hogy lehet vagy ők mentek össze vagy az itt levő dolgok nőttek nagyobbra. S ezek is minduntalan ott kavarogtak jobbra-balra, erre-arra. Mégsem ütköztek össze, vagy ha meg is közelítették egymást, mintha az a csillámló anyag, nem engedte volna, hogy kárt tegyenek egymásban. Sheppard megpróbálta előre nyújtott kézzel megfogni ezt a különös anyagot, de nem sikerült neki. Rájött, hogy valószínű ez is olyan puttonyos dolog, szóval ráhagyta. A csapat szétoszlott és mindenki Todd keresésére indult. Idebent még erősebb volt a mézeskalács és fenyőillat. Nagyon sok játék mellett, alatt, felett, és olykor még benne is elvégezték a kutatást. Ám Todd sehol sem volt. Nagyon furcsa volt a helyzet, mert nem látszott merre van a zsák vége, alja vagy oldala. De bármikor néztek pont a fejük fölé, ott látszott egy derengés, ami a külvilággal való kapcsolatot jelentette. Mégis folytatták a kutatást, merre bújhatott el Todd. 
Olykor egy-egy villanásra mintha feltűnt volna a puttony egyik-másik szegletésben, de utána ismét nyoma veszett. Az is igaz volt, hogy Toddnak maga a helyzet bár furcsa volt, de őt nem kötötték úgy le az idebent szállingózó, ringatózó dolgok, mint a keresésére induló csapat legtöbbjét. Még akkor is, ha edzett katonákról volt szó. Hiába, a puttony annyi és olyan széles tárházát mutatta meg akár az ajándékoknak, akár magának az ünnepi dolgoknak, hogy nem volt könnyű nem felidézni valami régi karácsonyi eseményt, miközben kerestek. S ez nem volt felróható senkinek sem, ez a varázs benne volt szó szerint a levegőben. Még Teyla is a hatása alá került, bár ő magával a karácsonnyal csak egy ideje ismerkedett meg, a Földnek köszönhetően. Csak Todd volt immunis erre. Bár neki be kellett ismernie, hogy ilyen fura, különös technológiával még nem volt dolga. Főleg, hogy egyáltalán nem értette mik úszkálnak olykor el mellette, vagy miért van egy csomó kis fényforrás egymás után kötve valami huzalon, és miért érez valami ismeretlen, nagyon fűszeres valamit. Mondjuk ez a fűszer az orrát kezdte kicsit zavarni. Ám jól rejtőzködött és így nem sikerült a nyomára bukkani.

Jó ideig keresték, hiába. Érdekes módon Sheppard rájött, miként lehet innen kijutni. Feldobott egy izzószálat, amit Rodneyék elkaptak odakint. S annak mentén haladtak felfelé a puttony gravitációs mezejében.  Mikor az utolsó katona is kiért, McKay furán pislogott. 
- Toddot hol hagytátok? 
- Szerinted? Nem találtuk meg. 
- Ha jobban megfogom a grabancát, akkor meglenne. - Zsörtölődött Ronon. 
A Télapó megsimította a szakállát. 
- Ejnye-bejnye! - Azzal megfogta a zsákot, fejjel lefelé fordította és rázni kezdte. Alig egy lélegzetvételnyi idő után egy tolltartó koppant a földön. Aztán egy rubik kocka, színes ceruzák, dominó, kisautó, kifestő, meséskönyv, Todd és egy plüss elefánt. A katonák igyekeztek a lidércet a lehető legmorcosabb arccal közrefogni. Nem könnyű ez olyankor, mikor az említett lidérc meglepetten pislog egy játékhalom tetején ülve, feje búbján egy plüss elefánttal. 
A Télapó lépett oda, elefánttalanította a lidércet, majd kitartotta elé a tenyerét.
- Add csak azt vissza te haszontalan!
Todd feltápászkodott. Fura volt, de ez a piros maskarás öreg tudott valamit, amit még csak ő tudott. Nem volt ínyére, de visszaadott egy játék kulcscsomót, amivel eredetileg a bilincsét akarta kinyitni. 
-  A másikat is! - Nézett rá továbbra is kicsit összeszorított szemekkel a Télapó.
Egy kis képeskönyv volt. Gyerekeknek szánták a csillagászatról. Sok szép leírás, és illusztráció volt benne, nem mellesleg a Földről is. Todd igen nehezen vált meg tőle, hiszen még csak bele sem tudott eddig nézni. 
- Meg azt is! 
Todd savanyú arccal szolgáltatott vissza egy kulcstartót. 
- Igazán rafinált vagy te! - mosolygott a Télapó. - Na! De, megtaláltam amit akartam! - ezzel elővett egy öltözet ruhát. Mindenki legnagyobb megdöbbenésére a piros ruhás öregúr egy lidérc parancsnoki öltözéket tartott a kezében. Még Todd sem tudta teljesen leplezni a csodálkozását.
- Nem láttam még olyat, aki ajándékot akart volna adni egy magamfajtának. Pláne nem olyan ajándékot, aminek egy magam fajta hasznát is veszi.
- Hohohóó, a drága Manóim mindenre gondolnak.
- Legalább is a lidércekre előszeretettel. - Jegyezte meg savanyúan Rodney. Todd kezdte érteni, hogy honnan van a Hohohó faj neve, viszont a manókat nem tudta hová tenni. 
- Nagyra értékelem az ajándékát, sokat segített vele. Nem fogom elfelejteni.
A megszólítottnak azonban nem volt ideje válaszolni, mert Sheppard vette át a helyzet irányítását.
- Rendben. Todd velem jön és átöltözik. - A Télapó felé pillantott. - Kérem a puttonnyal lassan induljon el, hamarosan megbeszélés lesz fent. - McKay és Zelenka felé intézte a következőket. - Fiúk! Mire visszajövünk, álljon készen a kapu. Legyen betárcsázva a cím! 
Rodney elindult fel, Radek az ide hozott dolgokat pakolta össze. A katonai főnök Toddal egy rövid időre elvonult. Mire újra előkerültek, Todd fel volt öltözve. Fura módon minden szinte passzolt rá, mintha ráöntötték volna. Hosszú idő után végre ismét nyeregben érezte magát, bizakodva indult meg az eseményhorizont felé.
- Add át üdvözletem Tamarának! - szólt utána John. 
- Még találkozunk, John Sheppard! - ezzel a lidércet elnyelte a kékes derengés. 

Összegzés

Nem volt szokatlan, nevezhetjük akár megszokott protokolláris helyzetjelentésnek is a jelenetet. Whoolsey irodájában kisebb kupaktanács fészkelte be magát, megtárgyalandó a nemrégiben történt eseményeket. S azon események láncolatát is, amely odáig vezetett - bár ezt még mindig voltak, akik kissé kétkedve fogadták csak el -, hogy Atlantisz immár méteres hótakaró alatt ül. Aprócska patanyomok szinte követhetetlen szétszórtságban helyezkednek el a friss havon, mivel repülő rénszarvasok játszanak a pilonok, és a felhőkarcolók között. 

A fenti fő irodában eközben a nemrég visszaérkezett csapat egy oldalsó sarokban pislogott olykor lefelé, olykor a város vezetőjére. Eközben Carson az orvosi jelentések által körberajzolta, hogy mindenki jól van. Láthatólag sok a kérdés, amit akár a kiszabadított csapat, akár a többiek feltennének a szituációt illetően. 

Woolsey ismertette az álcázott ugrós bevetés tervét. Valószínűleg csak felesleges kockázatot szült volna a csere feltételei mellett, így nem valósították meg. Így is volt egy elég érdekes, szó szerint hihetetlen betoppanás a városban. Rátért néhány részletre, ismertetve az eddig történeteket a szánnal és a jövevénnyel. Caldwell is kivette ezután a részét a hajón történt események ismertetésével. Így lassan mindenki sorra került, akinek szólnivalóla volt. Sok nehéz szituációban volt már a város. Mégis ez a hólepte, piros ruhás, rénszarvasos eset külön lapot foglal el az atlantiszi krízisek listáján. Woolsey-nak és a többieknek el kellett ismerniük - bármi furcsa is -, vendégünk tényleg nem más, mint a Télapó. Bár Richard még mindig biztos volt abban, hogy ha az IOA elé terjeszti a jelentését, abban előbb hinnék el, hogy megtalálták a Furlingeket. A csapatot cukorka illata csapta meg, majd egy csilingelő bot koppant az üvegen. 
- Hohohó! - mosolygott a jövevény. - Remélem nem zavartam meg semmi fontosat. Meg kéne beszélni a gyerekek játékait. Hiszen mindjárt itt a Karácsony! Tudjátok még sok a dolgom. - A technikus felé nézett, aki vele volt lent nemrég. - Chuck kedvesen felajánlotta, hogy a konferencia termet ismét szabaddá teszi nekünk. 
- Akkor, akár meg is tarthatnánk azt a megbeszélést. - Állt fel Woolsey.
Erre a mondatra, lassan mindenki elhagyta az irodát, hogy átvonuljanak a másik helyiségbe.  

Válogatás és tumultus 

A konferencia teremben meghitt hangulat bontakozott ki, ahogy a Télapó és a város lakói közül néhányan körül ülték az asztalt. Kellemes mézeskalács illat terjengett. Egy szempillantásra rá, valahogy az asztal közepén egy nagy tál sütemény díszelgett. Sheppard már kezdte megszokni az új felállást, hogy a Télapó van az asztalfőn. Mókás volt elgondolnia, mi lenne, ha a Télapó vezetné a várost. Mit kezdene az ellenséges fenyegetésekkel. Olyannyira elkalandozott a gondolataiban szárnyaló rénszarvasokkal és ugrókkal együtt, hogy egy kis önkéntelen mosoly ült ki a szája szélre. 
- Hohohó! - kezdett a félvezetőben a Télapó. 
- Már kezd az idegeimre menni az a ho-ho…- mormogott az orra alatt McKay Zelenkának. 
- Szerintem kedves. - Mosolygott Carson. - Bár, ha tényleg Ő az akinek állítja magát. 
- Te egy csokiba mártott erdei mókusra is azt mondanád, hogy aranyos, Carson… - folytatta McKay. 
- Csend legyen már! - förmedt rájuk Ronon. 
- Kedves Barátaim! El kéne dönteni, hogy ennek a sok-sok új csemetének milyen játékokat készítünk. - Mosolygott a piros ruhás alak nagy vidáman. 
A bent levők eléggé izgatottak voltak. Bár ezt egyesekben nem pont ugyanaz a dolog váltotta ki. Eléggé fura szituációban voltak, és ebből is adódott izgatottságuk megmagyarázhatatlan és változó jellege. Sheppard szeme csillant fel az elsők között, látszott tervek lapulnak benne. 
- Vonatot, készítsünk vonatot! - nézett körbe elégedettséggel. 
- Alezredes! Itt a bökkenő csak abban lehet, hogy eme galaxis gyermekei, nem vagyok biztos abban, hogy kellő információkkal rendelkeznek a vonatokat illetően. - Szólalt meg Woolsey. 
- Csatlakozom Mr. Woolsey meglátásához. Bocs, John. De olyan játékokra lenne szükség, amik nem túl…újszerűek. - Könyökölt az asztalra Teyla. 
- Az itteni gyerekek koránt sem láttak annyi féle dolgot, mint ami nálatok megszokott Shepp. - Nézett Teylára Ronon. - Azt hiszem, mi most Teylával sokat tudunk nektek és az öreg úrnak segíteni. 
- Remek! - mosolygott a kicsi lelombozódás után a katonai főnök. 
A Télapó kissé tétován állt a teremben. Nem igazán értette a probléma mibenlétét. 
- Hát, akkor aranyoskáim! Mondjátok, hogy mi kéne! Van zsákomban minden jó! 
Zelenka teljesen átszellemülten dúdolni kezdett. 
- Piros alma, mogyoró… 
Carson mosolygott, Rodney a szemeit forgatta. 
- S ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a könyv szerint nagyon sok játékra lesz szükség! Szóval válogassunk kicsit. 
- Már bocsánat, hogy beleszólok…De, mégis hogyan fogjuk tudni kivitelezni azt a sok-sok játékot? - érdeklődött McKay kissé teljesíthetetlen hangon.
- Előrukkolsz valamivel Rodney! - mosolygott rá Sheppard.
- Persze, megint én…Rodney majd megoldja… - kelletlenül forgatta a táblagépet a kezében. - De legalább most nem vagyok életveszélyben… - toldotta meg. 
- Abban nem vagy McKay. Csak rajtad múlik a pegazusi gyerekek öröme karácsonykor. Választhatsz. - Sheppard amilyen humorosan nézett ki, annyira komolyan beszélt. 
Erre inkább nem mondott a tudósok gyöngye semmit. A Télapó látva a kissé fagyos hangulatot, megszólalt. 
- Ne búslakodjatok már ennyit! Neh! Hát, ha az én manóim ilyen búsak lennének minden nap, soha nem készülnének el az ajándékok! 
- Mi is kapunk manó ruhát? - mosolygott Sheppard. 
- Nem lenne jó rátok! - mosolygott rá aranyosan a pocakos. 
- Jó lenne tovább haladni a játékok ügyében! Azt hiszem mindenkit sürget az idő! - Szólította fel a társaságot Woolsey. 
- Jól mondod Richard! Mindig szerettem a munka iránti felelősségteljességedet! Nosza, akkor itt a zsák! Ahogy mondtam, van benne… 
- Piros alma…mogyoró… - dúdolászta Radek hátul. 

A katonai parancsok hirtelen ötlettől vezérelve felpattant a helyéről és a Télapóra nézett. 
- Segíthetek én kiszedni a zsákból a játékokat? - gyermeki kíváncsiság lobogott a szemében. 
- Igen, kedves vagy, fiam! Mivel elég sok dolog van benne, és én sem vagyok már épp fiatal, megfájdulna a hátam a sok hajolgatástól. - Mosolygott kedvesen a gesztusra. 
Sheppard nagy mosollyal lépett oda a zsák oldalához. A Télapó addigra helyet foglalt és körbenézett a jelenlévőkön. 
- Ezt a részt is nagyon szeretem, mikor nézegetem a játékokat. - Mosolygott. - Vegyetek sütit. Még finom meleg, omlós! - kínálta őket szorgosan.
Sheppard már nagyon izgatott volt. 
- Telya és Ronon! Most ti lesztek a főtanácsadók! Mikor kiveszek egy-egy újabb játékot, állapítsátok meg azt, hogy szerintetek mennyire megfelelő. Rodey, Zelenka és Carson. Ti mérjétek fel, hogy mennyire lehet nehéz kivitelezni. Rodney lejegyezheted a gépedre. - Eszébe jutott valami, amikor ránézett Woolseyra és Lonre őrnagyra. A város vezetőjét valahogy nem igazán kötötték le az itt játszódó események. Lorne pedig még mindig nem igazán hitte el, amit lát. - Mr. Woolsey és Lorne őrnagy. Lenne egy javaslatom Önöknek. Ez itt el fog tartani egy ideig. Segíteniük kéne a város egy részének kijelölésében. Ott készülnének a játékok, és ott tudnánk őket tárolni is. 
Woolsey szemében megkönnyebbülés látszott, mert ez azt is jelentette, hogy nemsokára ismét visszatérhet a papírjaihoz. Az őrnagy pedig addig is felteheti az összes még benne lappangó kérdését, hogy utána gördülékenyebben menjenek a dolgok. 
- Igen, alrezredes! - bólintott. 
- Amint megvan a tökéletes hely, értesíteni fogjuk Sheppard. - Mosolygott Woolsey, s ebben a gesztusban és pillantásban a katonai főnök tisztán érezhette a köszönetet. 
Így Sheppard vett egy mély levegőt, megfogta a zsák szélét a bal kezével. Jobb kezét belemélyesztette a zsákba és kutatott. Nem kellett sokáig keresnie, a kezébe akadt valami. Kihúzta és ott csüngött rajta egy jojo. 
- Egy valami cérnán függő golyó… - értékelte Ronon kissé fura pillantással. Sheppard értette a gondot, felcsavarta, majd leengedte. Mikor már Teyla pillantásból is az sugárzott, hogy rájött a lényegre, megkönnyebbült. 
- Egy ügyességi játék. 
- Elfogadható. - Nézett komolyan Teyla. 
- Ha te mondod… - legyintett Dex. 
Sheppard újabb darabot húzott elő. Egy nagy sárkány volt az. Kínai jelekkel. 
- Elvetendő. 
- Túl…földi. - Könyökölt az asztalra Ronon. - Már bocs, Shep. 
John a földre engedte az előbbi szerzeményét. Most egy nagyobb dolog akadt a kezébe, még a sárkánytól is. Húzta, húzta és olyan érzése volt, hogy ez a dolog túl fog nőni a kereteken. Gyorsabban kirántotta mint arra számított, és eléggé nagy is lett. Egy trambulin állt, illetve nyomódott az oldalsó falnak, egy része az asztalon nyikorgott. 
- Ez mégis, hogy fért bele? - nézett furcsán rá. Mindig meglepődött ezen. A nagyszakállú csak mosolygott. 
- Ez a zsák titka. Pedig ti is jártatok benne nemrég, fogócskázni a Todd neveztű pajtásotokkal. - Kicsit elrévedt a gondolatai között. - Remélem Tamara és Todd jól szórakoznak. 
Az egész csapat eléggé lélegzetvisszafojtva hallgatta végig a Télapó elmélkedését. Nem akarták kellemetlen hangulatba hozni. Mert nagyjából el tudták képzelni miként múlatják az időt odaát valahol az űr egy szegletében.
- Túl nagy. - Érkezett szinte azonnal a válasz, miután mindenki túljutott az előbbi témán. Shepp valahogy arrébb húzta, de látta az nehézkes lesz, hogy ez itt bent maradjon. Így katonákkal vitette ki a helyiségből. A kaputeremben helyezték el. A mézeskalács és tejkaramella illatával megtelt alteran városban kissé kezdett megbomlani az általános mindennapok rutinja. A trambulinon is olykor egy-két szolgálaton kívűli katona, vagy épp tudós ugrálgatott kicsit. 
Eközben a konferenciateremben egyre több játék került elő. Barbie babák, Superman figura, bicikli, társasjátékok, mágneses játékok, elektromos kisautók, ugató és szaladgáló állatfigurák, és még sok olyan játék, ami kissé felülmúlta a két pegazusi személy várakozásait. Sheppard lassan kezdett rájönni, hogy ez hosszú lesz. Sokkal bonyolultabb műveletnek nézett ki a megfelelő játékokat kiválasztani, mint az elsőre tűnt. Egy újabb tisztogató különítmény érkezett, hogy a játékok egy részét elvigyék. Már ki volt nyitva a konferencia terem nem egy oldalsó ajtószárnya. A játékok lassan az erkélyig torlódtak fel. 
- Ha nem zavarom meg túlzottan ezt a nagyszerű tevékenységet, lenne egy apró szakmai elintéznivalóm. Szeretném megkérni a kedves Télapót, hogy jöjjön velem egy kis általános vizsgálatra. Szeretnék megbizonyosodni arról, hogy nem ártott meg számára ez a nagy utazás. - Nézett a jelenlévőkre Carson doktor. 
- Hohohó! Kedves tőled gyermekem, hogy vigyázol az egészségemre. Pártolom az ötletet, egy kis átnézés nem árt meg. Ti addig nyugodtan válogassatok tovább. Van még sok, ahonnan ezek jöttek. - Mutatott a sok játékra. 
A Télapó lassan felállt. Kikerülgette a sok lába alatt levő játékot. Érdekes módon rutinosan járt, szinte siklott köztük. Lerítt róla, hogy nem először akad gondja a lába elé, vagy épp alá kerülő játékokkal. Még mielőtt távoztak volna, elcsent egy mézeskalácsot az asztalról. 

Sheppard megvárta míg Carson és a Télapó elhagyja a konferencia termet. A kisegítő katonai különítmény ismét ellapátolt néhány játékot az útból, amik lefelé kezdtek el hullani a kaputerembe. Egy másik katona a kiválasztott játékokkal indult a kisebb tárgyalóba. Oda gyűjtötték a kiválasztott meglepetéseket, amiket megpróbálnak majd elkészíteni. 

Újabb kör indult. Sheppard még életében nem szórakozott ilyen jól, ennyi játék között. Minden egyes húzás olyan volt, mintha a lottó főnyereményt sorsolnák ki. Persze, még át kellett menjen a szigorú zsűrin is az adott darab. Ám, bármit is húzott, az egész varázsa szinte átjárta. 
- Csak tudnám minek ennyi játék. Lassan több lesz itt mint egy bevásárlóközpontban. - Dünnyögött McKay. - Radek! Nehogy megint rákezdj a répa, retek, mogyoróra! Mert bedilizek tőle! 
- Neked se volt sok játékod kiskorodban Rodney. - Nézett rá már szinte szomorkásan John. 
- Én mindig is fejlettebb voltam a kortársaimnál. Nekem nem kellettek holmi vicek-vacak játékok. Én már ideje korán a tudománynak szentelem magam. 
- Meglátszik… - mormogta Ronon. 
Telya kissé megsajnálva megszólalt. 
- Biztos te is szerettél gyerekkorodban játszani valamivel. 
- Barkácsolni. Szerettem összerakni meg szétszedni a dolgokat. - Révedt el egy pillanatra a tudós. 
- Látod Rodney, jót szórakozunk most itt. - Mosolygott rá Radek. 
- Ne emlegesd nekem a szórakozást, Zelenka! Majd lesz nekünk szórakozás hamarosan. 
Sheppard újabb a zsákból húzott zsákmányán nézelődtött. Egy plüss cica volt az. Nagyon élethűen nézett ki. Cirmos volt, nagy szemekkel. McKay pillantása elakadt egy kicsit. Agyába bevillatak rég elfeledett, vagy inkább csak elraktározódott emlékképek. 
- Add ide azt a macskát John, jobban meg akarom vizsgálni a működését! 
- Ez csak egy sima plüss macska, McKay. 
- Ne okoskodj, hanem add ide Mircit! 
- Már nevet is adtál neki? - nézett rá Zelenka aranyosan. 
- Dehogy, csak így hívták az első macskánkat. - Sheppard odadobta neki a játékot. - Szerettem azt a cicát. Mindig én vittem neki friss tejet.  A bajszáról lecsorgó cseppek földetérését számolgattam, és próbáltam rájönni miért tart az egyiknek több ideig a másiknál…
- Tipikus… - dőlt hátra Ronon. 
- Folytassuk, John. Délutánra Torrennel szánkózni megyünk. - Sürgette kicsit mosolyogva Teyla. 

Sheppard letette a forró csokis bögrét egy derékig érő kamion tetejére. S folytatódott a bűvészműsor. A férfi még csomó érdekes, olykor meghökkentően nagy, vagy épp apró játékot húzott elő a zsákból. A kisegítő különítmény már nem a konferencia terem közvetlen közelét takarította, hanem a kaputeremben tornyosuló játék hegyek között navigált.