Atlantiszi fények

Woolsey az irodájában ült és a laptopján ügyködött. Sheppard alezredes libbent az ajtóig, jó nagy mosoly húzódott az arcán. Richard az érkező lépteiből már kiderítette, hogy beszélgetőtársának jó kedve van. Felnézett a férfire. A saját maga arcán nem volt ekkora a lelkesedés. Nem szólalt meg. Tudta, hogy a katonai vezető úgyis belekezd a mondandójába. 
- Üdv, Mr. Woolsey! Remélem nem zavartam meg túlzottan a munkájában... – kezdte a bevezető hivatalos szöveget. 
Richard kissé oldalra döntötte a fejét, majd kissé mókásan megjegyezte. Bár ez nem volt rá nagyon sokszor jellemző. 
- Alezredes, bökje már ki miért jött – könyökölt az asztalra. 
Sheppard tett két lépést az iroda asztala felé. Kicsit vállat vont mosolyogva. 
- Akartam jelezni, hogy nemsokára elkezdünk díszíteni. - Igazán úgy nézett ki mint egy kisgyerek karácsony előtt. 
- Értem. – Szűrte le a lényeget Woolsey. – Ezért jött, hogy ezt elújságolja? – kérdezte mintegy hidegen. Bár, mikor már kimondta, nem tudta visszavonni. Ő is érezte, hogy kicsit nem odaillő volt a reakciója. 
- Tudom, hogy már mondtuk, hogy díszítünk. De valahogy most kicsit előrébb hoztuk – mosolya még az arcán volt, de komolyabban beszélt – A helyzetre való tekintettel, persze, ha Önnek nem gond. 
- Nézze, Sheppard. Felőlem az egész várost pompázatos kivilágításba helyezheti, vagy állíthat egy több méteres fenyőt a kaputerembe... – Richard szavának John halkabb mondata ütközött. 
- Már úton van – utalt a fára.
Woolsey legyintett egyet. Gondolhatta volna, hogy Sheppard már intézkedett ez ügyben is. 
- De magának egy cseppet sem furcsa az, ami itt történik? – kérdezte diplomatikusan. 
Sheppard egy pillanatra félre tette a lelkesedését, és csípőre tette mindkét kezét. 
- Nézze, ha őszinte akarok lenni, akkor igen. Ezer okom lenne rá, hogy ezt a fickót betukmáljam a tömlöcbe az állataival együtt, s egy merőben új és teljes vizsgálatot kérjek az ügyben. – Az előtte ülőre nézett komolyan. – Nem csak magának vannak aggályai az eseményekkel kapcsolatban. De higgye el, hogy erre épeszű magyarázatot még nem találtunk. McKay az elsők között szkennelte át a várost, figyelte meg a fickót, de semmi. Egyáltalán semmit sem találtunk, ami ne lenne rendben. 
- Már azon kívül, hogy az egész szituáció nincsen rendben... – tartotta fel a mutatóujját Woolsey. 
- Igen, azon kívül – sóhajtott Sheppard. 
- Akkor, Ön szerint még mindig nem vagyunk veszélyben. – Vonta le a következtetést a város vezetője.
- Amennyiben egy szikrányi gyanúm is lesz, hogy valami gond van, higgye el, hogy intézkedni fogok. – Bólintott komolyan Sheppard. 
- El is várom. – Felelte Richard. – Azon kívül gondolkodott már azon, hogy ezt mégis hogyan fogja beleírni a jelentésébe? – érdeklődött tovább. 
Sheppard kicsit megtorpant. 
- Mint az egyik legjobb karácsonyt a Pegazusban – mosolygott a katona. 
- Ne nevettessen már könyörgöm! Mégis, hogy fogjuk elmagyarázni az egészet az IOA-nak? 
John még közelebb ment. 
- Woolsey, nézze! Ami jelenleg itt történik, az enyhe kifejezéssel is csak „furcsán elképesztő”. Ha arra akar választ találni, hogy miként fogom a jelentésemben megemlíteni, hogy a Télapó leszállt a város pajzsára. Elnevezett egy eddig névtelen lidérc királynőt, akinek még a bolygójának a címét is tudta. Elhozta az északi sarkot Atlantiszra. Beálltunk játékokat gyártani egy olyan energiaforrással, amitől Rodneynak a nyála csorog egyfolytában... – hatásos szünetet tartott – Akkor azt kell mondanom, hogy sehogy.  
- Sehogy? – kerekedett ki Richard szeme a szemüvegének nagyságára.
- Pontosan. – Mosolygott sunyin Sheppard. – Ugyan Mr. Woolsey! Ön is tudja, hogy ha ezt mind elmondjuk, az egész várost olyan vizsgálatoknak vetik alá, hogy abból alig fogunk kimászni. – Mutatott a katona a kapura. – Azt ne mondja, hogy mióta itt van, egyszer sem hagyott ki valami csekélységet a jelentéseiből... – nézett rá összeszorított szemekkel a katonai parancsnok. Woolsey nem riadt meg, de kissé elvette a pillantást és a számítógépet nézte. 
- Olykor megesett. – Vallotta be csendesebben. 
- Na látja! – mosolygott Sheppard. – Ez itt a Pegazus. Ha egy álomban is lennénk, én ezt akkor is most ki szeretném élvezni. Maga se érezze rosszul magát, hiszen karácsony jön! Élvezze kicsit! Régen maga is biztos hitt a Télapóban, és írt neki levelet. – Richardra nézett. – Vagy nem? 
- Alezredes kérem! – zárta le a dolgot kicsit erélyesebben Woolsey. – Hol is tartott, mikor bejött? 
Sheppard elvetette azt, hogy megtudja, hogy a város vezetője mit akart kisgyerekként karácsonyra. De gondolta, majd lehet meglesi a Télapó könyvében. De vissza is tért gyorsan a jelenbe és válaszolt. 
- Sajnos nem lett volna elég díszünk, de a Télapó volt olyan kedves és kölcsön adta nekünk a zsákot, hogy szedjük ki, amire csak szükségünk van – mosolygott. – Amint a fa a helyén lesz, akkor engedélyt kérek arra, hogy bárki, aki szeretne részt venni a díszítésben és mozdítható a munkájából az jöhessen. 
- Rendben. Menjenek! – adta meg az engedélyt a város vezetője egy halvány mosoly kíséretében.
Az alezredes már indult is, de az ajtóban még visszanézett. 
- S még kellene néhány ugró... 
- Viheti! – legyintett Woolsey. Már nem a munkája kötötte le a figyelmét, hanem a gondolatai a régmúlt karácsonyairól. 

***

Sheppard pillantása megállt egy pillanatra a nagy üvegablakok szikrázásában, ahogy a sok ezer apró hópehely belepte azt. Odament az üveghez és csodálattal figyelte, ahogy Atlantisz szinte fehér ragyogásba van borítva. A kis hópihék pedig megállás nélkül szállingóztak az ablak irányába. S amelyiküknek sikerült a landolás, azok egymásra rakódva egyre nagyobb hófüggönyt alakítottak ki az ablak alján, sarkában, az üveg mozaikok összeillesztésénél. Bár ki tudja, lehet, hogy csak ők is szerették volna megnézni hogyan készülődnek az expedíció tagjai a karácsonyra. Egy igazán különleges karácsonyra. Sheppard mosolygott. Megfordult a kapu felé, ahol a Télapó zsákja most a terem közepén volt. John el sem tudta képzelni, hogy ez miféle technológia lehet. De, a McKay féle érzelmi átvetülés gyorsan végig suhant rajta és elillant a semmibe. Benne nem keltett nagyobb érzelmi, vagy gondolati lavinákat. Ámbár gyerekkori énjének fantáziáját már a zsák látványa felizzította. Összedörzsölte a két tenyerét és tettre készen indult el lefelé a lépcsökön.  A terem közepére érve megállt egy alak mellett, aki tűnődve figyelte a zsákot. 
- Üdv, alezredes. – Köszöntötte, majd kicsit megigazította a szemüvegét. 
- Radek! – biccentett Sheppard.
- Ön szerint, hogy kezdjünk hozzá? Tudja, én valahogy nem másznék bele...
- Ugyan, doki! Ez mi sem egyszerűbb. Csak kihúzzuk, ami kell és kész. 
- Csak így? Semmi komplikált művelet? S Ön szerint a zsák nekünk is engedelmeskedni fog, mint a Télapónak? 
Sheppard jót mosolygott. 
- Nyugi, Zelenka! Ez nem valami megfejteni való hiper csúcs technológia. – Ránézett a zsákra, fura arcot vágott, majd folytatta. – Oké, az. De most gondoljon rá úgy, hogy ez egy zsák. Nagyon nagy zsák, és ami kell, azt csak ki kell szedni belőle. 
- Ha maga mondja – töprengett tovább Radek. 
- Maga talán fél tőle? – nézett érdekesen rá a katonai főnök. 
Zelenka kicsit bátortalanul nézett vissza rá. 
- Nem így fogalmaznék, hogy félek. Csak tudja, nem tudom a működését, hogy milyen utóhatásai lehetnek. 
Sheppard jót nevetett.
- Hát, lehet reggelre felszedünk néhány kilót, fehér szakállunk nő és visszatarthatatlan késztetést érzünk a mézeskalács evés és a kéményekben való mászkálásra – zárta le még mindig nevetve. – Jöjjön! Majd én kiszedem. Maga meg oda teszi a lépcső mellé a díszeket. 
Radek elfogadta az ötletet, de mosolygott ő is a katona viccén. Sheppard odament a zsákhoz és eltöprengett. 
- Kell néhány dísz a fenyőhöz. 
Zelenka nézett rá, és megszólalt.
- Oké, kell a fára. Azon kívül? 
Sheppardnak felcsillant a szeme, a tudós ebből azonnal leszűrte a dolgot. 
- Ajaj... – fejezte ki azt, hogy most valami eget rengető fog következni. 
- Van egy ötletem, Radek. 
- Veszem észre... – még mindig nem osztotta a mellette álló szikrázó önbizalmát. 
- Ha ez a zsák tényleg megadja, amire szükségünk van a díszítéshez, akkor ez lesz az egyik legszebb karácsony Atlantiszon. 
- Ha maga mondja... 
- Én és a Télapó! – mosolygott az alezredes. 
- Jó, ezt értem. De pakolhatnánk már azokat a díszeket? 
- Ne legyen már ilyen türelmetlen. 
- Fogja fel a saját lelkesedésem megtestesülésének... – mosolygott furán a tudós. 
- Ha unja Radek, visszaküldhettem Rodney mellé is.
- Na, oda nem...Nézze alezredes! Én csak segíteni akarok, amit tudok. Ámbár kissé...
- Furcsa a szituáció. - Toldotta meg a katona.
- Igen, épp ezt a szókapcsolatot kerestem. Meg ugyan ilyen a zsák is. 
- Ne féljen nem lesz semmi baj. – Nyugtatta John. 
Zelenka odalépett a zsákhoz. Sheppard leggugolt és jobb kezét „belemártotta” a mézes csuporba, mint Micimackó. 
- Kell egy kis gömb a fára... – a katona úgy kavarta a kezét a zsákban, mire valami hirtelen megakadt a markában. Szeme sarkából Radek észrevette, hogy talált valamit. John nagy precizitással és mosollyal emelte ki a kezét, s állt fel. Radeken volt a pillantása, ami diadalmasságot árasztott. Jobb kezének nagy ujja és mutató ujja közé fogva tartotta a gömb szalagját. Mikor a két férfi odanézett, mind a kettőjükről hamar elpárolgott a mosoly és a lelkesedés. Az alezredes kezében egy icike-picike aranyló gömböcske volt. Olyan aprócska, hogy a mintát alig lehetett rajta kivenni. Már, ha volt rajta minta egyáltalán. 
- Nézze el alezredes, de ez a gömb kissé...
- Kicsi? – furcsán méregette Sheppard is.
- Hacsak nem a hangyák számára akar fenyőt állítani a kaputeremben...
- Ahhoz akkor nem kéne a Daedalusnak hozni… 
John jobbra és balra himbálta a pici gömböt. 
Reméljük találunk ettől nagyobbat is. Vagy az apró díszekhez, nagyítókat is a fára kell akasztani. 
- Nem ment össze? 
- Mi? – nézett furán Radekra. 
- A dísz. 
- Mégis, hogy mehetett volna össze? Nem mosógép ez Zelenka, hanem a Télapó zsákja. 
- Oké, oké, csak kérdeztem... – mutatott a zsákra. – Nem nézi meg, mit talál még benne? 
- De. – Radeknak odanyújtotta a pici gömböt. – Fogja meg. 
Radek elvette, nézegette néhány pillanatig. Mire visszanézett, az alezredes karja ismét belemerült a zsákba. Sheppard most ismét talált valamit. Óvatosabban emelete ki, és hunyorogva nézte, hogy mekkora dolgot sikerült kihalásznia. Radek már mosolygott. Most egy kis csengő volt Sheppard kezében. De olyan szépen csilingelt, hogy még Woolsey is felfigyelt a dallamára. Sheppard újabb merülése újabb díszt eredményezett. Ám ez most már egy nagyobbacska gömb formájában testesült meg. Szép piros gömb volt, oldalán arany mintával. John kezdett lelkesedni. 
- Megmondtam, Zelenka, menni fog ez! 
- Igen, alezredes. Csak találjon mintél több, és minél nagyobb díszt. 
A katona újabb bevetése már nagyobb eredménnyel zárult. Egy egész doboznyi gömböt húzott elő. Radek meglepetten nézett rá. 
- Ezek csomagolva is vannak? 
John vállat vont. 
- Úgy látszik. 
Újabb halászás és most egy karácsonyi girland került elő. Ezüstös színében kerekedett mindenfelé, amerre Sheppard leengedte. 
- Van más színben is? – bukott ki kíváncsian Zelenkából.
Sheppard egy pillanatra furán nézett rá. 
- Ne legyen telhetetlen, Radek. 
- Jól van na, csak megkérdeztem Ha már ez egy olyan...kívánság zsák van miféle szerkezet. 
Sheppard ezután még egy girlandot húzott elő, ez már arany színű volt. Ezután jött még néhány gömb, csengő, masni, csillag, dió, mogyoró, jégcsap motívum, szánkó, meg jégvirág. S itt nem állt meg a zsák, de Sheppard sem. Zelenka mögött már lassan halmokban álltak a díszek, de a kíváncsi segítők is. Radek adta minden irányba tovább azt, amit épp az alezredes a zsákból kiszedett. Rettentően élvezte mindenki a műveletet, hogy lassan a zsák méretét tucatszám meghaladó mennyiségű dísz kerül elő. Fenyőágakból készült girlandok között vesztek el az emberek, mikor Woolsey kiállt az erkélyre. 
- Alezredes, már megbocsásson, de nem gondolja, hogy már eléggé kifosztotta azt a zsákot? 
Sheppard hallotta a dolgot, de épp eléggé el volt foglalva. Hogy ránézzen a város vezetőjére, néhány másodpercre volt szüksége a díszes girland között. Mikor végre kapott egy kis szabad területet, megszólalt. 
- Ne aggódjon Mr. Woolsey, ez még csak a dolgok igen kicsiny része. A Télapó megnyugtatott, hogy lesz itt mindenből elég. – A fülét vakarta, mert a fenyőág szúrta a füle tövét. Egy bordó gömb az orránál libegett, még egy arany csillag a feje tetején állt, s egy hópehely dísz a vállán pihent. 
- Azért hagyjon jövőre is valamit a Földnek is. Az itt levő díszekkel a fél galaxist ki bírjuk díszíteni. – Woolsey egy kicsit jobb kedvre derült. – Bár, ahogy elnézem, fenyőt se kéne hozatni. Maga is elég jól fel van díszítve... – mosolyodott el a diplomata. 
John elhessegette a feje körül libegő díszeket, majd mosolyogva újabb díszek keresésére indult. 

Két órával később a kaputermet és a mellette levő folyosókat csak az alteran építészeti stílus, és maga a Csillagkapu különböztette meg egy bevásárlóközpont karácsonyi cikkeket árusító központi raktárától. A díszek szinte elöntötték az oldalsó folyosókat is. Sheppard most térden támaszkodva szöszmötölt. Radek tőle két méterre állt. 
- Zelenka, hány métert szedtem már ki ebből az izzósorból? – érdeklődött a katona.
- Eddig olyan ötven körül járunk. 
- Az szép... – húzta továbbra is. 
- Maga szerint még nincs meg a vége? 
- Hát, nem úgy nézem mintha meglenne...
- Akkor ez elég hosszú lesz. – Jegyezte meg Radek.
- Várjon! Valami megvan.
- A vége? 
- Úgy tűnik – állt fel Sheppard, mire a kezében tartott másik izzó szál felvillant. – Mégsem az. Ez tarka, az eddigi meg fehér volt. 
Az alezredes immár két szálnak próbált meg a végére járni. Tizenöt perc sikertelen huzigálás után megállt. 
- Rendben, lassan kezd olyan érzésem lenni, hogy ez a zsák olvas a gondolataimban. 
- Mint az alteran technológia? 
- Hasonló, csak ez valami fura technológia…
- S most mihez kezdünk? – állt Zelenka a rengeteg kábel között. Körös-körül tekeredve vele, és világítva, mint akit felvillanyoztak. 
- A helyére tesszük – gondolt egyet Sheppard. 
- Mit? – de ezt már a katona nem hallotta meg. 
Gyorsabb léptekkel igyekezett felfelé a lépcsőn, már ahogy a sok dísz ezt lehetővé tette. 

Mire Zelenka észbe kapott egy ugró lebegett felette. A rámpa kinyílt és Sheppard leszólt. 
- Valaki adja ide a végét. 
- Melyiket? – tette fel a bugyuta kérdést Zelenka. 
- Amelyik megvan félét – mosolygott Sheppard.
Miközben az egyik segítő feladta az izzósor egyik meglevő végét, Zelenka ismét megszólalt, miközben próbált kikászálódni az izzók közül. 
- Mi a terve? 
- A helyére teszem. Kirepülök vele és körbeviszem a város körül. Maguk addig itt bent figyelik és irányítják a szálat felfelé, hogy ne gabalyodjon össze. Rádión tartjuk a kapcsolatot. 
- Alezredes, maga szerint ez elég hosszú lesz? 
- Meglátjuk, Radek, meglátjuk. – Sheppard a másik izzósor végét is az ugróba kérette. Mire a zsák szájánál az eddigiekbe akadva feltűnt még egy harmadik, majd egy negyedik, és így tovább. Mindet odaadták a férfinek, aki nemsokára a magasba emelkedett. Óvatosan manőverezett kifelé a város falai között. Mikor kiért, és megállította az ugrót egy pillanatra, hogy jelentést kérjen a lenitektől, elakadt a lélegzete. Olyan meseszép volt Atlantisz a hótakaróban, hogy legszívesebben egy forró csokoládé és egy tál pillecukor kíséretében nézte volna órákig. Ám most nem volt ennyi ideje. Gondolatát elraktározta, hogy majd mikor mindenki elmegy aludni, akkor feloson ide egy ugróval és némi édességgel. 
- Itt Sheppard! Hogy állunk ott lent? 
- Alezredes, eddig minden rendben. Minden izzószálhoz tartozik egy irányító is, így próbáljuk megakadályozni, hogy a szálak összegubancolódjanak útközben. 
- Nagyszerű – válaszolta a katona. 
Felállt a pilótaszékből és elindult a rámpa felé. Közben a város elhelyezkedése járt az agyában, hogy merről merre haladva díszítsen. Mivel több szál is volt nála, gondolta körbe repüli a főtornyot. Ha sikerül, akkor az összes szálat körbetekeri, és a főtorony lesz a fő attrakciója a karácsonyi kivilágításnak. Hirtelen egy fura koppanó hangot hallott. Először azt hitte csak az izzók feszülése, vagy lógása adta hang az. Ám, mikor másodszor sokkal erősebben visszhangzott valami az ugróban, John megállt. Nem mozdult, csak nézte a hátsó rámpát, az izzószálakat és várt. Katonai ösztönei felébredtek és felülírtak mindent. Valami történik. Mikor harmadszor a hang már átment szinte nyikorgó és tompa ütődésekbe, Sheppardból a katonai főnök felülírt mindent. 
- Mégis mi lehet ez? Pont most támadnak meg minket? Lehet Tamara jött vissza? Na, neeee már... – gyorsan megfordult és rutinszerűen támaszkodott a konzolra, hogy előhozza a holografikus kivetítőt. Szeme sarkából észrevette, mikor valami villanni látszott hozzá elég közel. Először azt hitte valaki most lőtt ki rá egy rakétát. Ám a villanáshoz kis köd is járult a szélvédőn. John felnézett és nem mást látott ott, mint egy rénszarvast. Rudolf pirosan villogó orra nyomta az üveget, lehelete pedig kisebb ködjátékot idézett elő. Sheppardról egy pillanat alatt vedlett le a nem tervezett katonai aktivitás terhe. Jót mosolygott, majd megkönnyebbültem megszólalt. 
- Csak Te vagy az! – mosolygott az ugró másik felén levő állatra, de gondolkodott. – Rudolf? 
Az állat megnyalta a szélvédőt, s pirosan villogó orrát odanyomta ismét.  
- Vigyázz, mert neked kell letakarítani!
Az állat jobbra döntötte a fejét, majd balra. 
- Oké, csak vicceltem. – Sheppard csípőre tett kezekkel állt. – A Télapó nem lesz mérges, hogy elkószáltál? 
Rudolf csak nézett rá. 
- Na mindegy. De jó lenne, ha kicsit másfelé repülnél... – Sheppard kicsit fura arcot vágott, most jutott el az agyáig, hogy egy repülő rénszarvashoz beszél egy több ezeréves alteran járműben. – Épp díszíteni próbálom izzósorokkal a várost. 
Hirtelen megint az előbbi hang ért el John füléig, mikor is egy másik rénszarvas tűnt elő jobbról az ugró mellett. 
- Hogy te nem is egyedül csavarogtál el... – jegyezte meg az alezredes. 
Épp, hogy ezt kimondta, egy harmadik rénszarvas is, aki nagyon szépen suhant az égen, távolabb állt meg Rudolftól. 
- Jó, szóval már három csavargó van. Hogy foglak én titeket visszaterelni a helyetekre? – töprengett tétován. – Üldöztem már sok mindent. Dárdát, idegen lényeket, űrhajókat, de rénszarvasokat még nem...
Megint fura kaparászásra lett figyelmes, majd mire felocsúdott volna, egy újabb rénszarvas képe rajzolódott ki előtte, aki szinte táncot járt a levegőben. Ezen az érdekes jeleneten kívül valami volt az agancsán. Sheppard felismerte az egyik izzószálat. 
- Hékás! Nehogy elszakítsátok nekem! Örültem, hogy Télapó nekünk adta a díszeket. 
De megállás nem volt. A következő pillanatban Sheppard újabb rénszarvasokat vett észre, akik agancsán ott lógott az egyik izzósor. Őket egy másik állat terelgette az ugró elé, szemlátomást céllal. Rudolf ismét megnyalta az üveget, kétszer is, majd agancsaival rénszarvas társai felé billentett egyet. Sheppardnak ekkor esett le. 
- Ti segíteni akarok nekem. 
Rudolf ismét megnyalta az üveget, orrát nekinyomva. 
- Rendben. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy ti ebben profibbak vagytok nálam. – Ismerte be, de hátra pillantva meglátta, hogy a fehér színű izzósor egy szála még nála lóg az ugróban. Mosolyogva nézett vissza rájuk. 
- Kösz, hogy nem hagytatok ki a buliból! – ült le a pilótaszékbe.
Ránézett Rudolfra, és bólintott. 
- Mindenfelé tekerjétek, ahol csak van hely. Vigyétek körbe a város körül. 
A piros orrú állat kissé eltávolodott a szélvédőtől. Bőgött egyet, mire az egész csapat rénszarvas összesereglett. 
- Csapatmegbeszélés – fűzte hozzá a látottakhoz. 
- Radek! Hallanak? 
- Igen, mi a helyzete. Miért nem indult már el? 
- Útközben akadt egy kis segítségem. Maguk ott lent arra figyeljenek, hogy minden szál külön menjen és ne nézzék, hogy én épp merre vagyok. A szálakat irányítsák. Remélem elég hosszú lesz. 
- Vettük. Sok sikert! 

Sheppard lassan gyorsított, és felhozta a holografikus képernyőt. Ekkor vette észre, hogy a rénszarvasok már szétszéledtek, és a város külső részeinél repülnek. Neki meghagyták a fő tornyot. Irányt váltott, és ő maga is ünnepi cikázásba kezdett. Ahogy repült, a havas táj, a rénszarvasok látványa, majd az egész összhatása miatt szinte úgy érezte magát mint kisgyerekként egy karácsonyi álomban. 

***

- “Végre ebéd.” – nézett maga elé Woolsey az egyik oldalsó kantin fedett teraszán. 
Épp a levesét kanalazta, mikor hirtelen egy rénszarvas húzott el mellette az ablak másik oldalán, izzókkal az agancsain. Woolsey szájában maradt a kanál, s csak pislogott az előbb látottakon. A fényfűzér ott csillogott a hómező között, az ablakot díszítve. A távolban felfedezett egy ugrót, ami szintén izzósort húzott magával, majd még néhány repülő rénszarvast. 
- “Azt hiszem elég szegényes lesz az év végi jelentésem…” – jegyezte meg magában, mikor már az előbbi falattal sikerült megküzdenie. 

McKay tűnt fel az étkezőben, de most kivételesen nem enni jött. Látszott, hogy kicsit jobbra és balra andalog, keres valakit. Mikor megakadt a pillantása a keresett személyen, átvágtatott az asztalok között.
- Nem tudom, hogy mondtam-e már, de nekem kell egy olyan gömb. – Állt meg egy asztal előtt.
- Már említette néhányszor. 
- Akkor elmondom még vagy százszor. – McKay nem csak fel volt pörögve, szinte úgy villogott, mint Woolsey mellett kint a karácsonyi izzók. 
- Most mit vár tőlem, álljak oda a Télapó elé, hogy adja oda? – nézett tétován rá. 
- Végül is... – mélázott el kicsit Rodney. 
- Nézze, nagyon szép gesztus volt a fickótól, akarom mondani a Télapótól, hogy segítségünkre sietett. De, a gömb azt hiszem kissé nagy falat lenne. Sheppard már így is kifosztotta a zsákot a díszek miatt.
- Ez nem holmi dísz! Elmondani sem tudom mennyire sok energia van benne. Egy csapásra megoldaná a gondjaink nagy részét! 
- Tudja már a működését? – érdeklődött a város vezetője.
- Nem, arra még mindig nem jöttem rá. Ezért is kéne nagyon egy ilyen gömb, hogy tanulmányozni tudjam.
- Értem a lelkesedését Dr. McKay, de azt hiszem a gömbről nem én döntök. 
- Tudom...csak, ha lehet, próbálja meg... – kicsit fanyar arcot vágott. 
- Hogy áll a gyártás? 
- Jól megy. Minden a terv szerint halad. – McKay most figyelt fel az izzókra. 
- Mióta... 
- Nemrég...óta... – toldotta meg kissé olyan fura hangszínnel. - Nem akar inkább egy rénszarvast? – nézett rá Woolsey zárásképp.
- Nem, köszönöm. A Földön egy macskám volt – ezzel a tudós sietve távozott. 

Karácsony este Atlantiszon 

Chuck a holografikus kivetítőn észrevette, hogy egy nagyon gyorsan mozgó és sebesen közeledő valami tart a város felé. Ám most nem fújt riadót. Tudta, hogy ki közelít és miért ilyen gyorsan. Helyette rádión értesítette a Város vezetőjét.
- Mr. Woolsey. A vendégünk visszatért.
- Köszönöm az információt! Szóljon Sheppardnak, hogy merre szállt le. Van egy kis…gondunk a hóval. 
- Caldwell ezredes az imént szólt, hogy megpróbál kezdeni vele valamit. A hajtóművekkel akarja tisztára fúvatni a leszálló platformokat.
- Sok sikert hozzá! Legyenek óvatosak, nem kis hómező előtt állnak. 
- Átadom. 
Azzal Chuck megnyomott pár gombot és írásban, üzenetben továbbította a Daedalusra a nagyfőnök üzenetét. Közben rápillantott a pontra a képernyőn, de az már eltűnt. Mire meglepődött volna, a kaputermet betöltötte egy ismerős hang.
- Hohohó. Hát ez aztán derekas munka volt.
Az oldalsó folyosóról Radek sétált be. Mosolygott, olyan tudós félén. 
- Alig ment el néhány órája. S a rénszarvasai jól vannak? - érdeklődött a tudós. Mivel a Télapón nem látott különösebb jelt arra, hogy gond lenne. De szegény állatokra is gondolni kell. 
- Hát hogyne lennének jól, már javában fogyasztják a jól megérdemelt vacsorájukat. Sosem repültek még ennyit egyszerre. Hohohó, jó sok gyereknek vittünk ma ajándékot. 
Zelenka örült annak, hogy a Télapó sikerrel járt. Mégis kicsit szomorúbb lett valahogy. 
- Biztos, hogy már ilyen gyorsan indulnia kell? Nem marad velünk estére? 
- Ugyan Radek, hát hogy nézne az ki, ha itt nézném ahogy kibontjátok az ajándékaitokat? - Nevetett nagyot a Télapó. - Nem-nem, mindennek megvan a maga rendje. 
- Értem. Pontosan mikor indul? - kérdezte meg a tudós, bár a válasz még váratott magára kicsit. A folyosó irányából ismerős hangok érkeztek. Sheppard és Mckay tűnt fel. 
- Ne nyavalyogj már McKay! 
- De tudod, hogy ez egy…
- Tudom, hogy ez egy nagyon nagyon nagyon nagy dolog neked. 
- Még attól is nagyobb. 
- Akkor sem tartahtod meg a Csillámpontmodult. 
- De ha csak kaphatnék fél órát, hogy elmagyarázzam a Télapónak, hogy ez mekkora jelentőségű dolog lenne számunkra. Biztos, hogy megértené. 
- Rodney! Légy jó fiú és add át szépen azt a gömböt - tuszmákolta John a már ott álló tudóst a Télapóhoz közelebb. Ám Rodney alig akarta elengedni a gömböt. - Tessék, Télapó. Nagyon sajnáljuk, hogy elviszi. Végül is ha már átdolgoztuk az egész hónapot a manói helyett, talán mi is megérdemelnénk valami jutalmat nem?
- Na, látod, nem is volt olyan nehéz. - Sheppard még csak nézte. - Rodney! Engedd már el! 
McKay nagy nehezen átadta a gömböt. 
- Ne félj Rodney, ti sem maradtok ajándék nélkül. 
De szokásával ellentétben most nem bújt bele a zsákjába. Máskor, mikor ilyesmi szóba került, mindig derékig eltűnt benne.
- Azt hiszem, - ért oda Dr. Woolsey, - hogy a Város már így is hálával tartozik a Télapónak mindazért az örömért, díszítésért és karácsonyi hangulatért amit az elmúlt időszakban átélhettünk. - Szigorú tekintettel nézett Atlantisz fő tudósára. - Egyetért doktor McKay?
- Persze, csak…, na mindegy. 
- Ne búslakodj már itt, Rodey! Ma Szenteste lesz! - veregette meg a vállát Radek. 
- Mesébe illő volt ez az elmúlt időszak. - Mosolygott Sheppard. - Köszönünk minden segítséget és a sok szép díszt is. Nem fogja hiányolni őket? 
- Még el nem felejtem. - Szólalt meg a város első diplomatája. - Mikor ön távozik, az ami itt…hogy is fogalmazzak, időjárásügyileg folyik… azzal mi lesz? 
- Hhohhohó, mellettetek aztán nem könnyű szóhoz jutni. - Nevetett ismét a Télapó. - Minden a legnagyobb rendben lesz. Az ajándék pedig ott vár már titeket a fa alatt.
Ezen eléggé meglepődtek a jelen lévők. Önkéntelenül is mindenki az étkező irányába pillantott, ahol a nagy fa állt és amit persze a kaputeremből nem láthattak. 
- De.. - Kezdte volna Rodney, ám a Télapó már nem volt ott.
- Hohohó. - Hallatszott Atlantisz kommrendszerén át, kihangosítva a jól ismert jókedvű hang. - Boldog karácsonyt.
- Álljon csak meg! - Reccsent szintén a kommunikációs rendszeren át Caldwell hangja. - Van itt valami ellentmondás. Hogy tudott egy lidérc királynőnek és egy lidércnek személyre szóló ajándékot adni?
- Steven. Hiszen mondtam már, a manók… - Jött volna a vidám válasz, ám Rodney félbe szakította, mert megértette, hogy mire gondol Caldwell.
- Ezek a maga drágalátós manói honnan tudtak a lidércekről, ha a pegazusi gyerekekről nem tudtak?
-Hohohó, hát honnan tudtak volna? Hiszen most ti voltatok a manóim. 
- Na nem! Ami sok az sok…
De McKay zsörtölődését félbeszakította Sheppard hangos nevetése. Hiszen a Télapónak teljesen igaza volt, ez úttal ők mentették meg a Pegazus galaxisban a karácsonyt.

A Télapó távozása bár kissé szomorkássá tette egyeseknek a délutánt, estére ez már tovaszállt. Az étkezőben volt megrendezve az ünnepi vacsora. Panaszra nem volt ok, olyan volt a menü, mint karácsonykor. Egy igen különös karácsonykor. A díszítés, a hó elegyével teljesen olyan hangulatot árasztott, mintha maguk is az északi sarkon lennének. Szó, mi szó, megesett, hogy a díszekből olykor egyes helyeken több volt, mint kellett volna. De Sheppard szívesen mesélgette a történeteit a rénszarvasokkal, miközben mindenki nagyon jót evett-ivott. A hatalmas fenyőt Caldwell nézte elégedetten, bár a felkéréskor még kissé furcsán pislogott. Az este egyik fénypontja volt, mikor Woolsey elmondta ünnepi beszédét, és végre engedélyt adott az ajándékozásra. A csapat nem rohant azonnal a fához, bár McKayt olykor vissza kellett fogni. Mikor már a tömeg nagy része eloszlott, kissé csendesebbé vált a terem. Sokkal meghittebb volt a légkör. S kint gyönyörűen hullott a hó. Woolsey felállt. S vele együtt a többiek most már célirányosan indultak el a hatalmas, csillogó-villogó fenyő irányába.  A csapat vágyakozással, csillogó szemekkel ért oda a fő látványossághoz a teremben. A hatalmas fenyő ágai a földet súrolták, és már-már mindenki elfelejtkezett kicsit arról, hogy mit is kéne még itt keresni. Bezzeg nem a tudósok mintapéldánya. 
- Csak szerintem tűnt el az ajándékunk a fa alól? - kutatott a díszes ágak között.
- Van itt valami. - Kapaszkodott meg az egyik ágban Keller. Sikeresen ki is húzta a dobozt. 
- Ez csak egy, mi meg… - kezdett bele McKay. 
Ám Sheppard félbeszakította. 
- Ez aranyos. - fordította a cetlit a többiek felé. - Az áll címkén, a Manóknak.
- Bontsuk már ki! - türelmetlenkedett Rodney. 
- Sheppard! - mosolygott rá Woolsey. - Nyissa ki! 
John nagy megelégedettséggel kezdte el kicsomagolni a dobozt. Mindenki nagyon várta, hogy mit fognak benne találni. Egy szép fényes, arany párnán, érdekes kulcstartó pihent, csillogó piros masnival átkötve.Ugyan az a kulcstartó volt, amit a Télapó korábban Toddtól vett vissza.
- Hüm… ez mi?
- Van rajta egy gomb. - Nyújtotta érte a kezét Rodney.  Kivételesen Sheppard odaadta neki a tárgyat. Részben mert karácsony van, részben mert amin gomb van, az kütyü, és ami kütyü, az McKay szakterülete. A doktor csak pár másodpercig tanulmányozhatta szabadon a tárgyat, mert Teyla közbe vágott.
- Ne felejtkezzünk el a tüzijátékról, hamarosan kezdődik.
Rohamosan közeledett az időpont, mikor a Radek ötletéből és az ő keze alá rendelt közvetlen munkatársai munkájának jóvoltából elkezdődik az égi esemény.
Hamarosan mindenki kint állt az egyik platformon. Az egyetlen olyan helyen, amit a Daedalusnak sikerült megtisztítania a hótól. Ezen a délutánon kiderült, hogy a Föld legrégebben üzemelő hadihajója annyira nem multifunkciós, hogy hómarónak is beváljon. Azt a térséget, ahonnan a tüzijáték a legjobban látszott, mégis könnyedén hómentesítette, de csak azt a részt, többet egy négyzetcentiméterrel sem volt képes. A tűzijáték kezdetére  hetek óta először, elállt a hóesés is, mindenki teljes pompájában kiélvezhette a csodálatos látványt. Az égen táncoló fények már önmagukban is lenyűgözték a nézőket. Ennek háttereként az égi fények megtörtek a Városról lógó milliárdnyi jégcsapon, másodpercenként változó, szinte már élőnek ható szín és szivárványorgiába burkolva Atlantiszt. Még McKay is megfelejtkezett a kezében szorongatott ketyeréről és a hidegről. Egészen az utolsó pillanatig, de még utána is másodpercekig a hatása alatt volt, ahogy mindenki, akinek ez a látvány ott megadatott. A fő tudós gondolatban fel is jegyezte magának, hogy ezért meg kell majd dicsérnie a helyettes főtudóst és annak csapatát. Még a kulcstartót vagy mit sem nézte már olyan savanyú ábrázattal, holott ajándék címén ő csillámenergiát akart. 
- Ez nem jó semmire. - mondta ki hangosan is a gondolatát, maga elé tartva a Télapó ajándékát. Nem számított rá, hogy Ronon kikapja a kezéből és megnyomja rajta a gombot.
- Te mit művelsz? - Döbbent meg a tudós.
- Gomb. Azért kaptuk, hogy megnyomjuk. - Közölte  magától értetődőt Dex.
- De honnan tudod, hogy….  
Elnémult, mert valami csilingelt, mint a Télapó szánja, szétnézett a zaj forrása után. Vele együtt Atlantisz összes lakója ezt fürkészve nézett az ég felé. A tüzijátékot beszélték meg, ezért bár már lassan egy perce vége volt, a tömeg még sem kezdett oszlani. S úgy tűnt ez így a legjobb, mert lesz még itt látnivaló. Egy űrhajó ereszkedett alá a magasból. Nem kellett hozzá mérnöknek lenni, hogy megállapitsák, egy alteran hadihajó érkezett. Aki még is mérnök volt, azt is láthatta, hogy egy Orion osztályú hajó. Méltóságteljesen szállt le a befagyott óceánra. Mire talajt, pontosabban jeget ért, Chuck már régen a helyén volt és rádión közölte amit az érzékelők látnak.
- Nincsenek rajta életjelek, alighanem automata pilótával jött. Erős energia jeleket észlelek a fedélzetéről. Ugyan az a fajta jelforrás, mint amit nem rég a vendégünk kölcsönadott nekünk.a.
- Csillámenergia?! - Kiáltott fel meglepett örömmel a vezető csillámenergia követelő. Még Ronont sem szidta meg amiért az meggondolatlanul csak úgy megnyomkod mindenféle ismeretlen gombot.
- Egészen biztosan az.
McKay úgy fel volt töltve, mint egy gyárból most kikerült vadonatúj ZPM. Ám valaki másnak a szeme is ragyogott ám, és nem a csillámportól. Sheppard alezredes tisztes katonai pillantásokat vetett a hajó irányába. Pislogott nagyokat, hogy tényleg jól látja-e, amit lát. Az ott tényleg egy hajó? Woolsey is nagyon meglepődött a történéseken. Ám diplomatikus énje egyes ingereket magába fojtott, így csak mosolygott. Főleg két személyen, akik teljesen olyanok voltak mint a gyerekek karácsonykor. Érezni lehetett, talán még akár mérni is, azt az izgatottságot és boldogságot, ami belőlük áradt. Egész testükben egyfajta izzás volt, s Woolsey nem tudta most azt mondani nekik, hogy nem. 
- Alezredes! Dr. McKay! Azt hiszem valamit meg kellene nézniük közelebbről. - Mosolygott Woolsey, csillogó szemekkel, meghitten nézve rájuk. 
Ennyi elég volt, a két személyt már elnyelte az első folyosó. A céljuk felé rohantak, boldogan, elégedetten. 
A kint nézelődő tömeg lassan oszlani kezdett. Mindenki a rejtélyesen előkerülő hajóról beszélgetett s az ünnepről. A tűzijáték füstje már tovaszállt a város feletti fellegeken túlra. A szél újra felkerekedett. Besüvített a tornyok közé. S a hatalmas felhőkarcolók ünnepi fényében megcsillantak újra a jégkristályok milliárdjai, ahogy újra elkezdett esni a hó. A villogó fények, az ünnepi díszítés, a fenyőfa varázsa mind  meghitté varázsolta eme  kivételes estét a Pegazus-galaxisban.