Szövetség

~Jobbról hárít, balról támad.- járt a következő taktika a fejemben az ellenségeimmel szemben.
-Tudjátok ez igazságtalan.- lihegtem.
-Micsoda?- sújtott le újra Ronon.
-Au! A fenébe! Te és Teyla ellenem.
-Igazából itt mindenki- mindenki ellen van.- pörgette meg a botját Teyla.
-Igazán? Akkor miért csak engem támadtok?- kérdeztem. 
-Kihullajtjuk a leggyengébb láncszemet?- mosolygott Ronon.
-Ez nem erről szól inkább a fölényről, ami harc közben kialalkulhat.- javította Teyla.
-Akkor is igazságtalan.- vettem még egy mély levegőt.
-Te akartál velünk edzeni.- szólt újra a setadai.
-Igaz. 

-Ezt még megbosszulom.- fogtam az oldalam egy óra múlva.
-Aha.- nevetett Ronon.
-Mihelyst az ezredes visszatért és felépültem újra.- fenyegettem a bottal. –kiporolunk benneteket.
-Igaz is hova mentek Sheppardék?
-Elküldtem őt és Rodneyt egy közös küldetésre.
-Miért?- érdeklődött Teyla.
-Nem is tudom, lehet, hogy csak Rodney egoizmusából ragadt valami rám, de úgy érzem, mint aki léket vert közéjük.
-Én nem vettem észre.- szólt Ronon.
-Én sem.- csatlakozott Teyla. 
-Akárhogy is jót tesz nekik egy kis egyedüllét.
-Nem eszünk valamit?- vetette fel Ronon.
-De miért is ne.

-Áh, itt van doki.- ért a laborba Lorne őrnagy.- Vagyis százados.
-Igen itt és teljesen mindegy.- mosolyogtam rá a laptopom mögül.
-Nem felejtette el igaz?
-Nem dehogy egy perc és mehetünk.
-Tudja a falu ahova megyünk annak nagyon fontos ez a szerkezet.
-Úgy tűnik, régóta ismeri őket.
-Egy ideje már kereskedünk velük igen.
-Azt is hallottam, hogy eddig még csak maga csapata kereskedett velük.
-Megbíznak bennünk.
-Hát persze.
Ritmusosan haladtunk tovább az öltözőig ahol már szinte mindenki elkészült. Egymás után hagyták el a helyiséget és én lecsaptam újra az őrnagyra.
-Tudja azt is hallottam, hogy a falu vezetőjének van egy nagyon csinos lánya.
-Maga aztán sok mindent hall.
-Szóval miatta jár oda nem igaz?
-Én…
-Egyet se féljen őrnagy most, hogy lesz ott egy nő is valaki ki tudja szedni belőle a gondolatait.
-Ugye tudja, hogy nem ezért viszem magammal.
-Persze.- indultunk el. –De vihette volna Zelenkát is.
-Talán jobban is jártam volna.

-Tárcsázzon.- hallottam Woolsey hangját a galériáról.
-Előre nem tervezett aktiválás.- válaszoltak ugyanonnan.
-Ki az?- értem fel.
-Nincs azonosító. Hang és kép érkezik.
-Tegye képernyőre.- utasította Woolsey.
A monitoron egy rémisztően ismerős arc jelent meg melytől végigfutott a hideg a hátamon és ökölbe szorult a kezem.
-Üdvözlöm százados.- mosolygott tökéletes fogsorával.
-Tolmer.- préseltem ki magamból a nevet.
-Jól néz ki.
-Mit akar?
-Óh, ne legyen olyan hűvös drága.
-Az én nevem Richard Woolsey és…
-Hol van Dr. McKay?- vágott közbe az idegen.
-Honnan szerezte meg a címet?- kérdeztem.
-Nem volt egyszerű, de sikerült.
-Térjen a lényegre mit akar?
-Segítséget.
-Azt lesheti.
-Van egy ősszerkezetem, ami érdekelheti magukat.- mutatott fel egy színes kristályokból álló dolgot.
-Egy ZPM.- vágta rá Woolsey.
-Á szóval tudják mi ez.- forgatta a kezében.
-Tudja nem először próbálnak ZPM-mel alkudozni velünk.- tettem karba a kezeimet.
-Ha nem segítenek, megsemmisítjük Atlantiszt.
-Maguk?
-Sokat fejlődtünk azóta, hogy utoljára találkoztunk.
-Meglehet de erre akkor sem lennének képesek.
-Öt felfegyverzett hajónk van és szólhatunk a Lidérceknek is.
-Ilyen jóba lennének.
-A minap elfoglalták két hajónkat és az embereimet pedig elvitték. Ha nem segítenek kiszabadítani őket, felajánlom nekik Atlantiszt az embereim életéért.
-Van még három hajója mire kellünk mi?
-A fegyvereink fele itt sem működik, és magukkal gyorsabban haladnánk. Átküldöm a bolygó koordinátáit ahol várunk. Egy napot kapnak.- szakította meg a jelet. 

-Ugye nem gondolják, hogy szövetségre fogunk lépni vele ZedPM ide ZedPM oda.- szögezte le Rodney.
-Egy ZPM mindig jól jön.- állapította meg Sheppard. –És ott van még az a megtámadós kiadós dolog is.
-Gondolja, hogy igazat mondott?- kérdezte Woolsey.
-Nem.- válaszolt Rodney az ezredes helyett.
-Dr. Carlton?- nézett most rám Woolsey.
-Attól tartok osztanom kell Rodney véleményét. Nem bízhatunk Tolmerben mindazonáltal figyelembe kell vennünk a többi változót.
-Mire gondol?- kérdezte az ezredes.
-Nos tegyük fel, hogy segítünk.
-És ezt pont te mondod?
-Még nem fejeztem be Rodney. Szóval odamegyünk, úgy teszünk, mint aki segít, felmérjük, hogy pontosan mekkora is az a sereg és ellopjuk a ZPM-et ha működik.
-Az ön és Dr. McKay jelentése alapján nem olyan könnyű átvágni ezt a Tolmert.- szólt Woolsey.
-Igen de ha sikerül kiiktathatjuk és szerzünk egy ZPM-et.- szólt Sheppard.
-Feltéve ha nem öl meg minket mihelyst átléptünk a kapun.- morgott Rodney.
-Rendben van, vigye a csapatát ezredes és legyenek óvatosak.- zárta le Woolsey.

-Mekkora harcos ez a Tolmer?- pörgette mellettem a fegyverét Ronon.
-Attól tartok kemény dió, de én rád fogadnék.- válaszoltam mire mosoly futott végig az arcán.
-Biztos, hogy jönni akarsz?- lépett mellém Rodney.
-Igen biztos. 
-Mert a legutóbbi után senki sem…
-Nem lesz baj. Mellesleg lefogadom, hogy Tolmer igazából csak kettőnket vár.
-Maradj mellettem rendben.
-Kettőnk közül én vagyok a katona.
-Rebecca kérlek. Most nem engedem, hogy egy újjal is hozzád érjen.
Beleegyezően bólintottam majd a kapu tárcsázni kezdett. Nem mertem még magamnak sem bevallani nemhogy Rodneynak, hogy félek. De talán nem is kellett éreztem, ahogy rám néz, hogy tudja, mit érzek. Görcsbe rándult a gyomrom a gondolattól, hogy újra megteheti velem mindazt, mint legutóbb. Ám végül mégis átléptem a kapun.
A másik oldalon egy átmeneti tábor álldogált néhány katonával és egy sátorral. 
-Tolmer várja magukat.- mutatott az egyikük a sátor felé.
Elől ment Sheppard majd Teyla és Ronon és én zártam Rodneyval a sort. A madarak nyugtatóan csiripeltek, hogy nem lesz baj, de éreztem, ahogy a pulzusom az egekbe szökik. Beérvén a sátorba igyekeztem Sheppard takarásában maradni, mert, ahogy megláttam a magas alakot trónolni, remegni kezdett a kezem a fegyverem markolatán. Tolmer lelépett az emelvényről és felénk vette az irányt. Széles mosollyal lépkedett ám az alig pár lépést mintha évek alatt tette volna meg. Éreztem, ha közelebb jön, elájulok. Már nem csak a kezem, de a gyomrom és a lábaim is remegtek. Mikor Tolmer megállt Sheppard előtt Rodney levette remegő kezemet a P90-esről és szorosan mellém állva megszorította azt. Váltott néhány szót Sheppardel amiket nem értettem a fülemben dübörgő szívem miatt mielőtt hozzánk jött volna. Kifutottam volna a világból ha Rodney nem szorítja a hátunk mögött a kezem. 
-Százados.- hajolt meg előttem. –Örömmel látom, hogy felépült és gyönyörűbb, mint azelőtt.
Nem bírtam megformálni a szavakat csak néztem rá szúrósan nehogy észrevegye, hogy mennyire félek.
-Nem magán múlt.- vetette oda neki Rodney.
-Áh, Dr. McKay maga is itt van. Örülök, hogy újra látom.
-Nemkülönben.
-A hajónk nemsokára itt lesz.- ment újra előre. –Kérem, üljenek le.

-Szeretném ha visszamennél.- jött utánam Rodney a  levegőre.
-Jól vagyok.
-Átfogalmazom. Azt akarom, hogy visszamenj.
-Akarod? Erről nem te döntesz.
-Akkor majd Sheppard dönt róla.
-Rodney ne csináld ezt. Adj még egy esélyt, hogy bizonyítsam, túl vagyok a dolgon.
-Túl vagy? Az előbb majdnem elájultál és teljesen megértem, hogy miért.
-Minden rendben?- jött utánunk az ezredes.
-Igen.- vágtam rá magabiztosan.
Rodney egy darabig figyelt majd ő is bólintott.
-A hajójuk nemsokára itt lesz, megyek és áthozom az egyik ugrót.- indult el Sheppard.

Nem telt bele fél óra és már a hajón voltunk. 
-Első ránézésre a hatalmas fejlődés, amit mondtak nem több mint, hogy megtalálták a villanykapcsolót.- nézett körbe Rodney.
-Halljuk hát a tervet.- szólt Sheppard amikor helyet foglaltunk egy hosszúkás asztal mellett.
-Nos az roppant egyszerű.- kezdett bele Tolmer. –Kicsit felturbózzák a hajónk fegyvereit és lefoglaljuk vele a lidérceket, amíg a két népből vegyesen az ugrójukkal elmegyünk az embereimért.
-Ugye nem gondolja, hogy megjavítjuk az ellenségünk hajóját.- szóltam le.
-Ellenségek lennénk százados?
-Igen. Vagy a múltkori találkozásunkat csak álmodtam volna.
-Szövetséget ajánlok, amit a népe el is fogadott azzal, hogy megbíztak bennem és eljöttek a hajómra.
-A szövetség azt hiszem erős kifejezés még a mostani állapotunkban.- szólt Sheppard. –Pillanatnyilag csupán nem lőjük egymást szitává.
-De ha a népe állja a szavát később akár kereskedhetnénk is. Mindig szükség van ilyen erős szövetségesekre a lidércek ellen.- nyugtatott le mindenkit Teyla szavai.
-Nyílván meg tudunk egyezni.- villantotta meg tökéletes fogsorát Tolmer.
-Egy hajó.- kötöttem ki.
Hallani lehetett, ahogy lassan felmordul akár egy éhes oroszlán.
-Ez minden?- támaszkodott az asztalnak, ahogy felállt a helyéről.
-Hallhatta.- állt fel ugyanígy Ronon.
Felmérték egymást és fejben talán már le is játszották a maguk kis csatáját.
-Rendben.- ült vissza vendéglátónk.
-Egy kaptárhajó ellen egy ilyen hajó is elegendő lesz.- néztem körbe.
-Eddig egy van igen. De…
-Láthatnánk a ZPM-et?
-Természetesen.- intett az egyik emberének.
Rodney kapta meg a tárgyat és rögtön neki is esett a szkennerrel. 
-Működik.- terült szét egy széles mosoly az arcán mintha csak a lottó ötöst nyerte volna meg.
-Én állom a szavam.- mosolygott önelégülten Tolmer.
-Ahogy mi is.- vágta rá Sheppard.
-Mielőtt munkához látnánk, kérem, egyenek.

-Még mennyi Rodney?- jött pár óra után az ezredes.
-Nemsokára kész. Oké. Csináljuk, ahogy csak tudjuk.
-Jó de mennyi?
-Megint a számokkal jössz nekem?
-Max egy óra.- mondtam be végül.
-Látod nem olyan nehéz.- távozott Sheppard.
-Egy óra?- jött Rodney mellém.
-Egy számot akart és én mondtam egyet és jól haladunk. Kész lesz.
Szótlanul tértünk vissza dolgozni közben persze láttam, ahogyan néha rám pillant aggódva. Hiába a deja vu érzés nem kezdett újra remegni a kezem.

Egy óra múltán tényleg készen is lettünk. S újra a tárgyalóasztal körül csoportosultunk.
-Javaslom a csapatba Bilockot, Rohit a két legjobb emberemet és persze jómagamat.- szólalt fel Tolmer.
-Rendben. Ronon, McKay és jómagam.- folytatta az ezredes.
-Dr. McKay?
-Jól jön, ha ki kell, nyitni pár ajtót vagy be kell jutni egy számítógépbe.
-Tudja ezredes én inkább a századost választanám. Ő is ért az efféle dolgokhoz és még katona is. Dr. McKay pedig itt maradhatna figyelni a hajó rendszereit és az esetleges hibákat kijavítani.
-Szó sem lehet róla!- szólt bele Rodney. –Nem megy ő magával sehova!
-Rendben.- mentem bele.
-Hogy?- jött egész közel Rodney.
-Akkor ezt megvitattuk alig 10 perc és megérkezünk a kaptárhajó helyzetéhez.- tapsolt egyet Tolmer.
-Ne aggódj.- fordultam Rodneyhoz. –Az ezredes is ott lesz és Ronon.
-Igen, de én megígértem.
-Nem lesz baj.

A hangárba érve az ezredes hamar elfoglalta az ugró vezető ülését. Mellette én foglaltam helyet a hátam mögött Ronon ült vele szemben pedig Tolmer. Az utóbbi két embere pedig a hátsó részben telepedett le.
-Körülbelül hány embere is lehet a hajón?- szállt fel az ezredes lassan a hajóval.
-Eredetileg alig 14-en, de ki tudja az óta mennyi maradt belőlük.
-Kicsit kevesen voltak két ekkora hajóra nem?
-Tudósok voltak, akik a rendszereinket tesztelték.
-Kiszabadítjuk amennyi maradt, és ha nem férünk, be az ugróba elviszek egy dárdát és felveszem, velük a maradékot a százados pedig vezeti az ugrót.
-Vezetett már korábban?
-Dárdát? Számtalanszor és a fel- lesugárzásban is nagy gyakorlatom van.

A hatalmas kaptárhajó éppen egy bolygó körül állt, amikor az álcázott ugrónk a hangára felé tartott.
-Milyen kedvesek, hogy nyitva hagyták nekünk az ajtót.- fordította a hajót a nyílás felé az ezredes.
-Szinte hívogató nem igaz?- néztem a körben a szinte üres hangárban.
-Valahogy nagyobb ellenállásra számítottam.- lépett ki Sheppard elsőként a járművünkből.
-Nyílván a bolygón vannak élelemért.- előzött meg minket Tolmer.
-Akkor sietnünk kell.- szólt Ronon.
-Ahogy mondja, éppen ezért azt javaslom, váljunk ketté.
-Rendben van. Mi arra megyünk.- mutatott északnak Sheppard.
-Bilock, Rohi.- intett Tolmer az embereinek és elindultak délnek.

Félelmetesen kihalt volt az egész hajó. Rodney mindig bizonygatta, hogy üresen valahogy parább a hely. Mert én még csak lidércektől hemzsegő kaptárhajón jártam még. Végre találtunk egy gépet, amiből kiszedtem, hogy hol is voltak a cellák.
-Tolmer jelentkezzen.- szólt rádiójába az ezredes.
-Megtalálták?- jött a válasz.
-Megkerestük az egyik gépen miszerint a második szint északkeleti részén vannak.
-Ott találkozunk.

-Jön valaki.- intett Ronon.
-Mögülünk is.- húzta el a száját az ezredes.
-Hirtelen kicsit sokan lettünk nem?- jegyeztem meg.
-Rendben nem ülhetünk itt sokáig szóval csak előre.- adta parancsba Sheppard.
A fegyvereink vadul ropogtak az ellenség fényes lövedékeivel szemben. Egy oszlopnak is nevezhető valami mögül tisztítottuk az előttünk lévő utat Rononnal míg az ezredes a hátunkat fedezte. Túlerőben voltak és nem is kellett sok és az ezredes eldőlt mellettem akár egy krumpliszsák. Hátat fordítottam Rononnak és átvettem az ezredes helyét, de nem bírtam sokáig így én is a földön végeztem.

Egy lidércbörtön. Állapítottam meg miután kinyíltak a szemeim. Furcsa volt, hogy az ezredes előtt ébredtem, aki még mindig békésen lélegzett mellettem.
-Uram.- keltegettem.
Enyhe morgásszerű hang volt a válasz, majd ő is felült.
-Úgy utálom ezt!- bosszankodott. –Hol van Ronon?
-Nem tudom. 
- Talán nem kapták el.
-Be voltunk kerítve csoda kellett volna ahhoz, hogy ne fogják el.
-Csoda vagy Ronon.
-Igaz. És most mi lesz?
-Áh, csak a szokásos. Megjelennek, elvisznek a királynő elé, aki megfenyeget, hogy mondj el mindent vagy meghalsz.
-Még sosem találkoztam lidérckirálynővel.
-Akkor nagy élmény lesz. Őket is utálom!

Sajnos Sheppardnek igaza lett és három lidérc jelent meg a cellánk előtt mire annak ajtaja engedelmesen kitárult. Egy magasabb rendű lidérc két harcossal, ahogy az lenni szokott. Ütemesen noszogattak minket az immár korántsem kihalt folyosón. Lidércek sürögtek forogtak miközben embereket helyeztek el cellákban és gubókban. Néhányukból viszont a szemünk láttára táplálkoztak, hogy ezt fenyegetésnek szánták e a túszoknak, hogy hallgassanak végre el (ugyanis egyre csak ordibáltak a meg nem érkező segítségért) vagy egyszerűen csak éhesek voltak azt nem tudtam megállapítani de nem is érdekelt az oka akkor is borzalmas végignézni. Egy szinttel feljebb mentünk, de még ide is felhallatszott az áldozatok sikolyai. Összenéztünk Sheppardel és tudtam neki is ugyanaz jár a fejében. Közeledtünk a célunkhoz és bevallom kicsit féltem. Hallottam már milyenek a lidérckirálynők, hogy mennyire kegyetlenek, erősek és visszataszítóak. Ám John Sheppard jelenléte ki már oly sokszor megúszta az ilyen kalandokat és nyugtatóan zöld szempárja hamar reményt csepegtetett belém. Épp felkészültem az elkerülhetetlenre, amikor három alak rontott ránk a semmiből olyan gyorsan történt minden, de az egyik cikázó alakról sikerült felismernem Ronont. Vele tartott még Tolmer és ha jól emlékszem, akkor Rohi.
-Gyerünk innen!- indult meg Tolmer.
 Jó néhány folyosón át caplattunk utána mire egy fal mögött meghúztuk magunkat.
-Mi történt Ronon?- kérdezte az ezredes.
-Amikor mindketten kidőltetek megjelent Tolmer a két emberével és meglógtam velük. A sarkunkban voltak így kénytelenek voltunk otthagyni titeket.
-Megtalálta az embereit?- fordult most Tolmerhez.
-Összesen nyolcan maradtak. Rononnal visszavittük őket a hajóhoz majd visszajöttünk kiszabadítani önöket.
-Sajnálom.
-Ideje indulni.- ütötte meg a fülemet léptek zaja.
A riasztó felvijjogott mi pedig futásnak indultunk. Tolmer ment elől mutatatva a legrövidebb utat az ugróhoz mögötte én és Sheppard majd Ronon fedezett minket hátulról. Útközben sikerült elbújnunk néhányszor az arra járőröző lidércek elől így sértetlenül elértük a célunkat. Az álcázott ugró hátsó részében ült Tolmer nyolc katonája elől pedig újfent mi foglaltunk helyet. A hajó konzolja felragyogott és végre repülhettünk is a szabadság felé.
-Ott a hajó.- mutattam Tolmer hajója felé, aminek úgy tűnt kitartanak a pajzsai.
Szorgalmasan lőtték a kaptárhajó nem létfontosságú részeit és a dárdákat.
-Rodney, itt Sheppard. Kijutottunk a hajóról.- rádiózta az ezredes.
Válaszul a háttérben pár pillanat alatt felrobbant a kaptárhajó.

-Ide a ZPM-et és mi már itt sem vagyunk.- szólt Sheppard.
-Dr. McKay nagyon jó munkát végzett a hajónkkal és az üzlet az üzlet. Viszont…- emelte fel a kezét Tolmer.
-Viszont mi?- néztem rá csípősen.
-Viszont mi is jó hasznát vennénk most, hogy működik a rendszer.
-Alkut kötöttünk.- indult meg felé Ronon.
-Tudtam, hogy ez rossz ötlet volt.- dobta el velünk együtt a fegyvert Rodney.
-Sajnos attól tartok útjaink itt elválnak. Nemsokára elérünk, egy bolygót ott majd kitesszük magukat, mert végül is betartották a szavukat így nem lenne túl szép dolog, ha végeznék magukkal. És nem mellesleg kedvelem is önöket.- simogatta meg az arcomat Tolmer.  –Vigyétek őket! És a hajójukat azt hiszem, megtartom, mint búcsúajándékot.

-Deja vu.- ült a falnak támaszkodva Rodney.
-Meg kell szöknünk.- rántotta meg az ajtót Ronon.
-Ha most megszökünk és elkapnak nem biztos, hogy akkor is békésen kiraknak minket egy bolygón.- szólt Teyla.
-Nem hagyhatjuk náluk az ugrót.- támaszkodtam a falnak.
-A bolygón van egy csillagkapu. Azt javaslom, előbb menjünk vissza Atlantiszra.
-És aztán?- verte még mindig az ajtót Ronon.
-Nincs hajónk, ami megtámadhatná főleg most.- szóltam.
-És ott van még a ZedPM.- egészítette ki Rodney.
-Uram mi legyen?- fordultam végül a csendben ülő Sheppardhez.
-Igaza van, százados nem hagyhatjuk itt az ugrót.- válaszolta.
 -És, hogy akarunk megszökni?- kelt fel Rodney.
-Vasalt pántok.- motyogtam.
-Hogy?- nézett rám Sheppard.
-Az ajtó. Vasalt fémlapokból áll, mint a régi cellák megfelelő helyen és megfelelő erővel leszedhetjük.
-Ez működhet is, de honnan szedted?- furcsállta Rodney.
-Egy filmben láttam.
-Melyikben?
-Számít az most?
-Nincs itt semmi, amivel emelhetnénk.- nézett körbe Teyla.
-Emeljük mi.- készülődött neki Ronon.
-Próbáljuk meg.- mondta végül az ezredes.
-Pár fokkal a talaj fölött kéne.- mutattam.
-Rendben. Rodney, Ronon. 1…2…3!
-Nem lesz elég.- csóválta a fejét Teyla.
-A fenébe!- mérgelődött Sheppard.
-Valami biztos van ebben az átkozott cellában, ami segíthet.- fordultam magamon körbe.
-Azt nézzétek.- mutatott fel Rodney.
-Mi az?- nézte a sötét plafont Teyla.
-A régi világításból megmaradt néhány cső.
-Hogy szedjük le onnan?
-Bízzátok rám.- akaszkodott az egyikre Ronon.
-Ennyit erről.- ült le újra Rodney látván, hogy bármilyen erős is Ronon nem tudja leszedni a csövet. –Valaki egy másik filmet?
-Várj akaszkodj rá megint.- mondtam. –Húzd föl magad, hogy a lábad ne érje a talajt. Mire hármat számolok, rántsd meg velem együtt.- másztam fel mellé ugyanazon a csőbe kapaszkodva. -1…2…3! 
-Megmozdult.- szólt Teyla.
-Újra 1…2…3.- számoltam.
A cső végre megadta magát mi pedig a földön landoltunk azaz, hogy Ronon, a földön én pedig rajta.
-Jól vagytok?- segített fel Sheppard.
-Igen.- válaszoltam.
Ronon pedig bólintott.
-Ezt is egy filmben látta százados?
-Ami azt illeti igen.
-Van még kettő. Gyerünk Ronon.
A másik kettő elsőre kijött, amikor Ronon és Sheppard rájuk nehézkedett.
-Essünk neki még egyszer.- állt John Rononnal és Rodneyval immár csövestül az ajtóhoz.
A cső elég hosszú volt, hogy a végét mi is meg tudtuk fogni Teylával. Ő Sheppard én pedig Rodney hátához állva nyomtam a csövet, ami néhány pillanat múlva leszedte az ajtót a keretéről. A fiúk gyors reflexszel elkapták mielőtt az csörömpölve földet ért volna.
-Gyerünk.- intett Sheppard majd az ajtót visszatámasztva megindultunk szép libasorban. -Az ugró nyílván a hangárban van.
-Igen de merre lehet a hangár?- kérdezte Teyla.
-És a ZedPM.- tette hozzá Rodney.
-Attól tartok arról le kell mondanunk elsődleges az, hogy kijussunk innen, mégpedig az ugróval együtt.- tisztázta Sheppard.
-És a fegyvereink?- kérdezte Ronon.
-Azokat megkeressük, de előtte szereznünk kéne egy tervrajzot.
-Nem lesz, olyan egyszerű ezeket a termeket erősen védik.- szólt Rodney.
-Figyelemelterelés kell.- mondtam végül.
-Rendben. Két csapatra bomlunk. McKay, Carlton ti mentek a tervrajz után, amíg én Rononnal és Teylával megkeressük a fegyvereinket és megcsináljuk az elterelést.- osztotta ki a feladatokat az ezredes. –Fél óra múlva ugyanitt.

-Deja vu.- osont mellettem Rodney.
-Azért nem teljesen most nem kell cipelned. Ott a vezérlő.
-És a ZedPM.
-Most már csak a figyelemelterelés kell.
Végszóra egy C4-esnek megfelelő robbanás hallatszott az ezredesék irányából. A katonák ösztönösen rohantak a zaj felé a többiekkel együtt.
-Itt az idő.- szóltam Rodneynak. –Most mit csinálsz?
-Megszerzem amiért eredetileg jöttünk.
-Bármikor visszajöhetnek, nem érünk rá.
-Szerezd meg a tervrajzot én pedig a ZedPM-et.
-Megvan.- szóltam pár perc múlva.
-És ez is.- lóbálta örömittasan.
-Tűnjünk el!
A találkozó helyére rohantunk remélve, hogy Sheppardék is ott lesznek és, hogy mi is ott leszünk.
-Azt hiszem felfedezték az eltűnésünket.- köszöntött minket Sheppard. –Megvan az irány?
-Két szinttel lejjebb van. A fegyverek?
-Itt vannak.- nyomta a kezembe a P90-esemet.
-Erre!- intettem majd elindultunk a hangár felé.

-Ott az ugró. Reméljük, itt sem botlunk ellenállásba.- nézett körül Sheppard.
Halkan a hajóhoz osontunk és beszálltunk. Sheppard a vezető ülésbe ment mellé Rodney ült mögéjük jött Teyla és Ronon és én ültem a hátsó részbe.
-Azon gondolkoztam, hogy ha tudják, hogy elszöktünk miért nem őrizte senki sem az ugrót?- tette fel a kérdést Teyla.
-Nekem is pont ez jutott az eszembe.- emelkedett az ezredes.
-Mit számít, a hajó repül nyílván nem tudtak benne kárt tenni.- szólt Rodney. –Nem vagyunk messze a bolygótól ahová ki akartak tenni onnan tárcsázhatnánk.
-Bekapcsolom az álcázást.- értünk ki végre a hajóból. –Nem müködik!
-Eltaláltak volna?- kérdezte Teyla.
-Azt megéreztük volna, mert pajzsunk sincs és fegyvereink se.- sorolta az ezredes. –Százados!
-Azt hiszem, gáz van.- hajtottam le a panelt. 
-Kifejtené!
-A kristályok fele eltűnt.
-Hogy, hogy eltűnt?- állt fel Rodney.
-Nyílván ők vették ki.
-Nemsokára célpontok leszünk, úgyhogy nem ártana csinálniuk valamit!- szólt hátra Sheppard.
-Nézd ha nincs kristály nem sok mindent tehetünk. Talán…- emelte égnek a mutató ujját Rodney mielőtt mellettünk szólt egy lövés.
-A fenébe!- rántott nagyot a hajón Sheppard. –Nincs időnk Rodney már a bolygón vagyunk, valahogy megpróbálunk eljutni a kapuig és…
-Eltalálta a jobb hajtóművet.- szólt Teyla.
-Alattunk van egy tó.- mentem az anyósülésre a képernyő elé.- Ugorjunk ki.
-Mi?- meresztette a szemeit Rodney.
-Ugrás!- adta paracsba az ezredes.
Elsőnek ugortam, ki mint holmi kísérleti nyúl, hogy a többiek lássák, túl lehet élni ám meg sem várták az eredményt egymás után értek mellettem a vízbe. Az ugró zuhanásba kezdett, de nem érte el a földet, mert Tolmerék kilőtték. 
-Mindenki jól van?- úsztunk össze Sheppard hívására.
-Jaj ne már!- hallatszott Rodney néhány méterrel odébb.
-Mi az?- úsztam oda.
-A ZedPM kiesett. De még megtalálhatjuk.
-Arra nincs, idő azonnal a kapuhoz kell mennünk mielőtt, leszállnak.- úszott az ezredes a part irányába.
-Nincs messze.- mutatott előre Teyla.
-Tárcsázz Rodney!- utasította Sheppard.
Tolmerék hajója közben földet ért.
-Gyerünk.- húzott rajtam egyet Ronon és mind átsétáltunk a kapun.

-Megtaláltátok?- siettem Rodney-ék elé a kapuhoz.
-Nem.- rázta a fejét. –Vagy elvitte a víz vagy kis barátaink tulajdonították vissza.
-Szerinted még találkozunk velük?- tartottam vele az öltözőig.
-Attól tartok.
-Köszönöm Rodney.
-De mit?
-Betartottad amit ígértél nem bántott egy újjal sem.- álltunk meg a folyosón.
-Nem tudtam viszont megakadályozni, hogy beszállj vele az ugróba és még a lidércek is foglyul ejtettek és majdnem egy lidérckirálynő előtt végezted. És ha jól emlékszem te hoztál ki minket a cellából is engem túlságosan lefoglalt a ZedPM.
-Ha úgy alakult volna, tudom, hogy számíthattam volna rád és az elején tényleg úgy volt, mert rettentően féltem újra találkozni vele és te…
-Együtt túljutottunk rajta.- szorította meg a kezem.
-Szeretlek.- csókoltam meg.
-Én is szeretlek.- fogott kézen majd elindultunk az öltöző felé. –Mit szólnál, ha este megnéznénk azt az életmentő filmet, amiből szökni tanultál?
-Jól hangzik.