A prizma III.

- Egyvalamit nem értek. - morfondírozott O’neill a reggelije felett.
- Tényleg csak egyvalamit? - szánta szúrós megjegyzésnek Dr. Jackson, de az ezredes nem is figyelt rá.
- Amikor lemásolódott, hogy, hogy a ruhája is? - folytatta Jack.
Erre a jelen lévő Daniel és Teal’c szájában egyaránt megállt az étel. Mereven néztek barátjukra kinek tekintete valahova a semmibe meredt, kezével pedig elmélyülten kevergette zabpelyhét.
- Úgy gondolom, hogy a tárgy, ha valóban az a felelős nem tesz különbséget élő és nem élő dolgok között. - ocsúdott fel a jaffa és adta elő magyarázatát.
- Akkor bármit másolhatok vele? Mondjuk pénzt vagy egy kirakatban meglátott jól felszerelt horgászbotot? - merengett el barátja elméletén az ezredes.
- Azt hiszem egy kissé eltértünk a tárgytól. - szólt bele Daniel ki akaratlanul is belegondolt a meztelen Sam vagy a tucatnyi horgászbot képébe.
- Mit is kérdezett eredetileg? - fordult a régész felé Jack.
- Hogy talán nem ártana visszamenni a bolygóra. - kapott be sietve egy adag pirítóst mielőtt az ezredes újabb elméletét prezentálta volna.
- A többiek, hogy haladnak a Prizmával? - érdeklődött.
- Carter őrnagy tudós énje nem ért el haladást. - válaszolta Teal’c. - A tudóscsapat többi része pedig nehezen tud lépést tartani vele.
- Túl okos lett? - mosolyogta meg a helyzetet az ezredes. 
- Nem jobban, mint eddig. - bólintott rá a doktor.
- Úgy gondolják, hogy a többi része hiányában már nem képesek követni a gondolatmentét. Túl száraz a mondanivalója. - idézte a jaffa.
- Legalább megtudják mit élünk át. - lapátolt be egy kanálnyi zabpelyhet O’neill.
- Jack, Samnek segítség kell. Egyedül nem képes ezt megoldani. - világított rá Dr. Jackson.
- Mit vársz tőlem Daniel? - nyelt egy nagyot. - Az egyetlen, aki képes lenne őt megérteni az ő maga.
- Pontosan. - bólintott rá.
- Maga meg ő világosan kifejtettétek, hogy a többiek nem értik a technoblablát. - magyarázott kanalával a kezében mialatt az evőeszközről kis tejpettyek szóródtak az asztalra.
- Lehet,- sóhajtotta Daniel. - de segíthetnének, hogy úgy lássa a szerkezetet és a dolgokat, mint azelőtt.
- Hogyan? - próbálta továbbra is kikövetkeztetni, hogy mit is akar tőle a régész.
- Talán segítene, ha a többiek is ott lennének és nem is tudom együtt ötletelnének. - vetette fel.
- Nem is tudom Daniel. - húzta el a száját Jack.
- Azért egy próbát megér. - kérlelte arckifejezésével Dr. Jackson.
*******
 
- Carter? - lépett O’neill a nő laborjába.
- Ezredes? - nézett fel meglepődve monitora mögül.
- Min dolgozik? - ment érdeklődve közelebb.
- Továbbra is a Prizmán. - dörzsölte fáradtan a homlokát.
- Ért el bármiféle áttörést az ügyben? - kérdezett rá bár jól tudta, hogy a válasz nem.
- Ha a kudarcot annak tekinti, akkor igen. - szólt szarkasztikusan.
- Önnél okosabbat nem ismerek. - emlékeztette.
- Ez kedves öntől, de kezdem azt hinni, hogy én ehhez kevés vagyok. - látta be Sam.
- Miből gondolja? - támaszkodott az asztal túlfelére Jack.
- Lehet, hogy a többiekre is szükségem lenne, hogy megoldhassam. - fejtette ki hangjában némi szégyenérzettel.
- Azt mondta, hogy ők nem értenek hozzá. - emlékeztette mialatt reménykedett, hogy nem neki kell előállnia Jackson ötletével.
- Hát szigorúan véve nem is, de a problémák megoldásához nem csak ész kell nem csak tudomány. - magyarázta.
- Értem mire céloz. - gondolkozott el, hogy Daniel ötlete talán mégsem akkora egetverő ostobaság, mint azt először gondolta. - Hívjam esetleg a többieket? - kérdezett reménykedve rá.
- A két közveszélyesen és a gyereken kívül? - vettet oda egy újabb szúrós megjegyzést.
- Csak az egyikőjük veszélyes, a Jolinar-Carter csak össze volt zavarodva. A gyerekeknek meg néha jó meglátásaik vannak. - próbált pozitív maradni az ezredes.
- A katona részem biztos fel akarja robbantani a másik ékszert, csinálna belőle a harmadik meg nem is tudom, hogy jellemezzem az is csoda lenne, ha felfogná, hogy mit akarok. - sértegette a többi énjét.
- Adjon nekik egy esélyt. - tanácsolta mialatt azon gondolkozott, hogy az általa ismert kedves és vicces nő ezen része, hogy lehet egy Rodney McKay féle túlokos, pokróc.
- Maga a főnök. - mondta csendesen majd visszafordult a munkája felé.
*******

- Uram. - állt meg az ezredes ajtaja előtt egy Carter.
- Jöjjön be Őrnagy. - engedte be a vigyázzba vágódott nőt. - És Carter, pihenj. - tette hozzá mikor Sam belépett. 
- Igen Uram. - lazított némileg az állásán. - Köszönöm Uram. Tudja gondolkoztam.
- Ez legalább ismerősen cseng. - mosolyodott el O’neill.
- Uram? - kérdezett rá nem értve felettesét.
- Folytassa Carter. - intett az őrnagynak meg sem próbálva megmagyarázni, hogy milyen ismerősen jól hangzott neki az a mondat.
- Nem tudni a másik énem mikorra végez, ha egyáltalán végez és úgy gondoltam addig talán nekem is hasznomat tudnák venni. - ajánlkozott.
- Jó, hogy felhozta Carter. A másik énjének… a tudósnak szüksége volna magára. - kezdett bele a tervbe.
- Rám Uram? - kérdezett bizonytalanul rá.
- Igen Őrnagy.
- Esetleg kifejtené az akció részleteit? - kérdezett kétkedve rá.
- Hogyne. Tudja, nagyon fontos lenne, hogy más nézőpontból is megvizsgáljuk a Prizma problémát. És arra gondoltunk, hogy a maga más meglátása esetleg előremozdíthatná az ügy megoldását. - fogalmazta meg Jack igencsak megfontoltan.
- Az igazat megvallva abban reménykedtem, hogy valamely küldetés során lesz szükség rám. Az agyalás nem az én műfajom. - húzta volna ki magát alóla Sam.
- Átérzem, mint jól tudja, de jelenleg ez a legfontosabb. - emlékeztette. - Mellesleg nem tudjuk milyen hatása lenne, ha fényévekre lennének, egymástól vagy ne adj, Isten valami baja esne bármelyikjüknek.
- Igen Uram. - egyezett arckifejezéséből kiindulva korántsem lelkesen bele. 
- Köszönöm Carter. Most leléphet. - tárta ki a nő előtt az ajtót.
- Igen Uram. - sétált el.
Az ezredes még egy pillanatig nézte a folyosón távolodó őrnagyot s arra gondolt, hogy mit is kért tőle az imént s mit is fog a többi Cartertől. Talán kényelmetlen lesz talán reménytelen és lehet, hogy lehetetlen, de ha ez kell, hogy ők újra egyek legyenek hát meggyőzi mindet, hogy tegyék azt, amit kell. Hinnie kellett a sikerben és a reményben, hogy a Carterek hallgatni fognak rá. Az őrnagynak nem volt más választása kötötték őt a hadsereg szabályai, de a többieket nem lesz ennyire egyszerű meggyőznie. Vagy talán mégis? Végül is barátok voltak. Közeli barátok… 
*******

- Jacob. - kukkantott be az egyik VIP szoba ajtaján Jack.
- Mindjárt visszajövök kicsim. - simogatta meg a kislánya szőke fejét. - Miben segíthetek Jack? - értek az ajtón túlra.
- Ami azt illeti két dologban is. Vagyis a másikban inkább Selmak segítségét kérem. Tudja ez amolyan Tok’ra dolog volna. - vágott bele az ezredes.
- Térjen a lényegre Jack. - kezdett türelmetlen lenni a Tok’ra.
- A tudós Carternek segítségre van szüksége. - magyarázta.
- Selmakkal együtt próbáltunk neki, de őszintén megvallom… - kereste a megfelelő szavakat.
- Tudom, nem érti, senki sem. - fejezete be az idősebb Carter helyett. - Most az ő segítségét kérem. - mutatott az ajtón túlra.
-Ő csak egy gyerek Jack.- ment át egyből védelmező apába.
- Tudom, de Daniel nagyszerű terve az, hogyha Carter több nézőpontból látná a problémát, akkor talán meg is oldhatná. Szüksége van a többiekre. - kérlelte a Tok’rát.
- Jack, az odabent ülő Sam alig 6 éves. Keresi az anyját, aki még ekkor élt és nem érti az apja miért ilyen öreg ahhoz képest, ahogyan ismeri. Az is csoda, hogy meg tudtam nyugtatni. Maga szerint, hogy reagálna egy maroknyi ugyanolyan nőre, akik közül nem tudom, hogy hány beszámítható. - oktatta ki Jacob, de halk hangszíne ellenére érezhető volt benne a düh.
- Jacob ők is a lányai. - próbálta még személyesebbé tenni a dolgot.
- Tudom. - látta be. - De az emberi lélek összetett dolog.
- Egy esélyt adjon. Ha nem működik, ígérem, békén hagyom. - utalt a bent ülő kislányra.
- És Selmak mire kell? - fogadta látszólag el az ezredes ígéretét és kérdezett érdeklődve és kissé félve rá további terveire.
- A következő Carter a Jolinar része. - vallotta be.
- Áh, értem. - esett le egyből neki a helyzet.
- Nézze maga az összes Carternek sokat jelent. De itt dupla eséllyel indul. - próbálta pozitívan beállítani a dolgot. - Nem tudom pontosan, hogy az a Carter teljesen Jolinar e vagy csak részben, de meg sem próbálom megérteni csak arra, kérem elsősorban Selmakot, hogy próbálja meg. Mint Tok’ra a Tok’rával.
Jacob egy mélyről jövő sóhaj és egy apró bólintás kíséretében beleegyezett a dologba majd újra besétált a kislány Sam szobájába.
*******
- Daniel! - szólította meg Jack barátját a folyosón.
- Jack. - állt meg, hogy a férfi beérhesse.
- Épp magát kerestem. - verte finoman hátba.
- Valóban? - kérdezett gyanakvóan rá.
- Igen. Tudja sorra járom a Cartereket és arra gondoltam…
- Nem! - védte ki a kérést mielőtt az ezredes feltehette volna.
- Kedveli önt. - emlékeztette.
- A felbecsülhetetlen értékű ókori leleteimet kedveli. - javította.
- Ugyanaz. - húzta fel egykedvűen a vállát Jack.
- Azok az ékszerek nem arra vannak!- szögezte le dacosan. - Beszélhetne vele Dr. Freaser is. - ütött szöget a fejébe a gondolat.
- Jó. Akkor menjen és keresse meg. - egyezett bele Daniel ötletébe, hiszen neki végül is mindegy volt, hogy ki teszi, csak valaki beszéljen Carter ékszerimádó, ruhaválogató kissé idegesítő énjével.
- Jack! - kiáltott az épp távozó ezredes után.
- Daniel? - fordult nyájasan felé.
- Mit mondjak neki? - ment közelebb.
- Adja elő az ötletét, én is azt teszem. - mondta olyan hangsúllyal, hogy a doktor érezze, igazából helyette dolgozik, de be kellett vallania magának és csakis magának, hogy másra nem is bízná, kivéve Carter egy-két problémásabb énjét.
- Maga hová megy? - érdeklődött Daniel.
- Van még hátra két Carter, hacsak nem akarja… - adta volna át egyiküket.
- Megyek, megkeresem Janetet. - mutatott a gyengélkedő irányába a régész.
- Helyes. - indult útnak Jack mialatt azon morfondírozott miért is olyan nehéz mindez, hiszen ők csak Sam.
*******
 
- Óh, ezredes. - nyújtózkodott nyakatekert pózban a cella ágyán Sam.
- Carter. - köszönt a nőnek majd biccentett az őrnek, hogy távozhat.
- Látom nem fél tőlem. - fordult a hasára az ezredessel szembe.
- Volna rá okom? - ment közelebb a rácsokhoz.
- Nem akar kiengedni innen? - lóbálta gyerekesen a lábait. - És akkor megtudjuk.
- Inkább nem. - húzta el a száját O’neill.
- Nem bántanám… Nagyon. - kacsintott a férfira.
- Ez kedves öntől. - cövekelt le a cella előtt 3 méterre.
- Szörnyen unatkozom itt. - mászott le az ágyról.
- Hozhatok néhány magazint. - ajánlkozott.
- Miért nem jön be és szórakoztat el egy kicsit? - ment a rácsokhoz a nő.
- Kitalálom. Életre-halálra? - tippelt ideges mosollyal az arcán O’neill.
- Nem hiszi, hogy megtenném. - tanulmányozta a férfi arckifejezését.
- Nem. - mondta határozottan Jack.
- Miért? - kérdezett rá Sam.
- Tudom, hogy minden emberben van rossz, de…
- De bennem nem lehet, hiszen én a maga Samanthája vagyok. - fejezte be.
- Ismerem Cartert. - lépett egy lépéssel közelebb.
- Hagyjuk már ezt a Carterezést! - fakadt ki és lépett hátrébb a rácsoktól. - Ha nem lenne akkora fene nagy szabálykövető már rég az ágyában kötöttem volna ki! Hacsak már meg nem történt. - halkította vissza magát és döntötte érdeklődően oldalra a fejét.
- Tudná, ha így lenne. - nyögte ki a mondatot mialatt remélte, hogy nem vörösödött el.
- Az emlékek nem tiszták. - simogatta a rácsot. - Törtek akárcsak én magam. Szóval had halljam.
- Más ügyben jöttem. - terelte volna a beszélgetést érkezésének céljához.
- Ezt vehetjük igennek is. - nyugtázta mosolyogva.
- A többi Carternek…
- Már most félbeszakítanám, ha megengedi. - szólt közbe. - Nem érdekelnek a többiek, hacsak nem engednek ki innen.
- Nem. - vágta rá határozottan az ezredes.
- Ez esetben az ajánlat nem érdekel, hacsak nem valami pajzán dolgon töri a csinos kis fejét. - mérte fel az előtte álló férfit.
- Ha nem hát nem. - indult meg az ajtó felé az ezredes.
- Nem tarthat itt örökké! - csattant fel.
- Nem. Csak amíg ez meg nem oldódik magával vagy maga nélkül. - nyúlt az ajtókilincs után.
- Utolsó gyáva szemétláda! - kiabálta dühöngve a távozó ezredes után.
*******

Jack tanácstalanul álldogált az utolsó ajtó előtt. Még mindig kavarogtak benne a „rossz Sammel” átéltek és nem igazán tudta, hogy, hogy viszonyuljon az utolsó előtte álló énhez. Nem tudta sehová sem tenni, ahogyan a többiek sem.
- Carter? - nyitott be a szobába mikor a tétova kopogására nem érkezett válasz.
- Jack. - ült fel enyhén kócosan az ágyon Sam. - Jöjjön be.
- Elnézést. Felébresztettem? - volt még mindig fél lábbal a folyosón.
- Nem én csak… - igazgatta zavartan a párnáját. - Mi járatban?
- Azt mondják a többiek, hogy nem igazán hajlandó kimozdulni a szobájából. - csukta be maga mögött az ajtót és tett néhány lépést előre.
- Nem tudnák hasznomat venni. - hajtotta le szégyenlősen a fejét és babrálta ágyneműje csücskét.
- Ezt meg miből gondolja? - kérdezett érdeklődve rá.
- Én nem értek semmihez sem. - mondta alig hallhatóan.
- Ez furcsa, mert a segítségére volna szükségem. - lágyult meg a nő irányába a szíve és ült le mellé az ágy szélére.
- Valóban? - kapta fel lelkesen a fejét.
Jack lágyan elmosolyodott s a tervük vázolása közben a nőt kezdte el tanulmányozni kinek égszínkék szemében őszinte érdeklődést látott. Szőke haja enyhén az égnek meredezett s az ezredes azon kapta magát, hogy le szeretné simítani vagy még jobban beletúrni.
- Ha úgy gondolja, hogy ez segít. - egyezett bele a nő a terv meghallgatásának végeztével.
- Mindent meg kell próbálnunk.
- Köszönöm. - mosolygott rá a férfira.
- Mit? - mosolygott önkéntelenül is vissza.
- Hogy ennyit töri magát értem. - fejtette ki a nő.
- Ez csak természetes. A csapatom…
- Nagyrabecsült tagja vagyok. - fejezete be mintha a férfi fejébe látott volna.
- Igen. - bólintott rá mialatt egy pillanatig belegondolt milyen távolságtartóan, de mégis igaznak hangzott. - Tudja, érdekelne, hogy, hogy is értette, hogy nem ért semmihez.- terelte vissza a témát.
- Óh, hát ott van a tudós énem, a katona, a gyerek, a tok’ra és a rossz. Mindegyikőjüknek van haszna, célja. Nekem viszont még nem sikerült rájönnöm, hogy mely része is vagyok a maguk által ismert Samantha Carternek. - magyarázta aggályait.
- Hogy érzi magát? - tette fel az egyszerű kérdést Jack.
- Ezt, hogy érti? - kérdezett bizonytalanul vissza az őrnagy.
- Mit érez pontosan? - pontosított.
- Magam sem tudom. Annyi minden kavarog bennem.
- Csak próbálja meg. - bíztatta.
- Félek, bizonytalan vagyok, szomorú, de ugyanakkor dühös és… - jött bele az érzelmek sokaságának felsorolásába.
- És mi? - kérte, hogy fejezze be.
- Izgatott. Mintha a szívem ki akarna ugrani a helyéről. - kapott a mellkasához mintha bármelyik pillanatban megtörténhetne. 
- Ez érthető a maga helyzetében. - látta be.
- Jack. - emelte tekintetét a férfira.
- Igen? - viszonozta a nő pillantásait.
- Csak akkor érzem ezt, ha velem van. - hajolt egész közel, hogy szinte ajkai már súrolták az ezredesét. - Olyankor minden más háttérbe szorul. Csak azt érzem, hogy… - nyitotta volna csókra az ajakit.
- Carter. - suttogta maga elé ám a vágy helyett némi parancsoló hangnem és sajnálat vegyült a hangjában.
Tudta, ha most Sam megcsókolja úgyis visszacsókolt volna az pedig nem lett volna helyénvaló. A nő kiszolgáltatott volt és csak részben önmaga. Ha Carter valóban Carter lenne sosem hozta volna ilyen helyzetbe, még akkor, sem ha tisztában volt vele, hogy mindketten ugyanazt akarják. 
Ő pedig Samet akarta minden egyes személyiségét, minden egyes porcikáját. Most is, mint mindig s bár az előtte ülő enyhén megszeppent nő is ő volt jól tudta ez a Sam csak egy része volt annak, akit ő igazán meg akart csókolni. Bár a bőre, a hangja, az illata úgy vonzották, mint ezelőtt sőt talán egy kicsit még jobban is, hiszen önmagának bevallhatja, hogy hányszor gondolt már arra, hogy valamelyikük egyszer bátor vagy inkább ostoba lesz és megteszi, amit most a nő próbált. De végül mégsem tett semmit. Nézte a nő 3-szorosára nőtt pupilláját, melyet búzakék írisz szegélyezett és látta benne azt a csalódottságot, amit halványan ő is érzett.
- Ne haragudjon. - húzódott egy pillanat alatt vissza a nő.
§Gyáva!§ - hangzott fel Jack fejében a „rossz Carter” szavai. És nem tudta eldönteni, hogy igaza volt e.