Az úrnő

Hét ágra sütött a nap a bolygóra, amikor a CSK-1 a felszínére lépett.
-Világosítson fel Daniel miért is vagyunk mi most itt?- tette fel a napszemüvegét Jack O’neill.
-Mert a felfedezés a dolgunk.- próbálkozott a régész.
-Kicsit konkrétabban?
-Kicsit konkrétabban emiatt itt.- mutatott rá egy faoszlopra melyet az ezredes számára értelmetlen kric - kracok borítottak.
-Á az mindjárt más. Carter?- fordult most az őrnagyhoz.
-Én nem találtam semmit.
-Akkor irány a falu.

A falu igencsak békésnek bizonyult. Az ott lakók kedvesen mosolyogtak rájuk, amíg meg nem látták Teal’cet. Ekkor ugyanis jajveszékelve rohantak egy díszes ház felé. A település egy hatalmas faragott házból annak kisebb másolatából –melybe épp beszaladtak- és sok apró egyszerű házból állt.
-Új barátokat szereztél.- fordult O’neill a jaffához.
Barátja szokás szerint egy szemöldökfelhúzással felelt.
-Uram.- szólt Sam Jackhez a közeledő alak láttán.
-Üdv nektek idegenek Lantar vagyok.
-Üdv.- lépett közelebb Daniel. –Nem akarunk bántani senkit. Egy Föld nevű bolygóról érkeztünk a kapun át.
-Kapu?
-Igen egy hatalmas kerek dolog sok szimbólummal.
-Az ősi körön át érkeztetek?
-Igen. Békés felfedezők vagyunk.
Az idegen tekintete időközben Carterre siklott.
-Úrnőm!- borult a földre Lantar. -Ne féljetek!- kiáltott hátra az ablakból leskelődő falusiaknak. -Az Úrnőnk az!
-Carter?- sandított O’neill a nő felé.
-Én sem értem Uram.
-Daniel?- próbálkozott a tudósnál.
-Nem tudom, de azt javaslom, kérdezzük meg.
-Úrnőm!...Úrnőm!...Úrnőm!...- borultak le egymás után az emberek.
-Lantar- kezdett bele Daniel. –Az én nevem Daniel Jackson ő O’neill ezredes ő Teal’c és ő pedig Carter őrnagy.
-Az Úrnőnk.
-Igen ezt már hallotuk. Miért hívjátok így?
-Jöjjetek megmutatom.
Lantar a kisebb faragott épületbe vezette őket, ami községház vagy templomként is szolgálhatott. Padok sorakoztak két oszlopban elől egy emelvénnyel mely mellett egy szobor állt egy nőt ábrázolva. Sam közelebb ment a műalkotáshoz, ami bár nem volt alaposan kidolgozva mégis fellelte benne saját vonásait. Lantar egy kis asztalhoz ültette őket majd belekezdett a mesélésbe:
-Régen őseinket a villogó szemű gonosz istenek tartották rabszolgasorsban. Akik szolgáikat küldték értünk, hogy minket is démonokká tegyenek.
-Gazdatestek lettek.- szólt közbe Daniel.
-Egy napon egy fiatal nőre esett választásuk. Haja akár a búzamező szeme akár a végtelen tenger.- nézett Carterre Lantar. -A nő ellenállt és legyőzte a benne élősködő démont és megszabadította népünket. Azóta békében élünk és várjuk, hogy egy nap az Úrnőnk visszatérjen. És most itt vagy.
-Nézze Lantar tudom, hogy azt szeretné hinni, hogy az őrnagy az, akiről beszélt, mert igen tényleg illik rá a leírás a haja.. és a szeme…- mutogatott O’neill. –De…
-Érzem, hogy legyőzte az őt uraló démont és démonszolgája van.- mutatott az idegen Teal’cre.
-Ő nem a szolgám.- szólalt meg Sam is.
-Ahogy óhajtod Úrnőm.
-Én nem…- emelte fel a hangját a nő.
-Sam.- szólt Daniel.
-Daniel?
-Most magatokra hagylak.- állt fel Lantar.
-Honnan tudja, hogy gazdatest voltam?- fordult a többiek felé Sam.
-Nem tudom, de ez egy nagyszerű alkalom, hogy megismerhessünk egy gazdag történelmű népet.- lelkesedett Daniel.
-Á! Daniel mielőtt még belekezdene, nem tudom észrevette e de Cartert nézik „Úrnőjüknek”.- oltotta le Jack.
-És?
-És?!
-Meg kell mondanunk, hogy én nem az vagyok, mert nekem semmi kedvem az uralkodáshoz.- fejezte be Sam.
-Nem tudom, Carter őrnagy igen erősen hisznek benne, hogy te, vagy akire vártak.- szólalt meg Teal’c is.
-Hát akkor meggyőzzük őket az ellenkezőjéről.- állt fel az ezredes.
-Jack! Nem rombolhatod le egy egész nép hitvilágát!- akadékoskodott Daniel.
-Nem ez lenne az első.
-De…
-Semmi de tudom, hogy mi jön s nem vagyok rá kíváncsi.
-Legalább sötétedésig had tanulmányozzam a feliratokat, és ha értékes majd visszajövök egy másik csapattal.
-Nem bánom. Addig is vegyüljünk el.
Odakinn nagy volt a sürgésforgás mondhatni életre kelt a kis közösség. Egymást kerülgetve egyensúlyoztak az étellel és más egyébbel megrakott kosarakkal.
-Uram.- intett fejével Sam a kapuk felé.
-Ez meg mi az ördög?!- csattant fel Jack.
És csapatával a fegyveres őrök felé tartottak.
-Ezredes.- szólt utánnuk Lantar.
-Mit jelentsen ez?- kérdezte O’neill.
-Kis elővigyázatosság.
-Most azonnal elmegyünk.
-Azt sajnos nem engedhetjük évszázadok óta várunk az Úrnőre.
-Akkor várjanak még egy kicsit.
-Tegyék le a fegyvert. Kérem.
-Fenéket!
-Jack!- szólt rá Daniel.
-Ha nem teszik, le attól tartok mi vesszük el.- szólt Lantar. 
Az ezredes intett majd letették a fegyvert miközben gyilkos mosolyt küldött vendéglátóik felé.
-Borítsunk fátylat a múltra és készüljünk az esti ünnepségre.- mosolygott a falusi.

-Én ezt nem veszem fel!- lengette maga előtt az égszínkék mélyen kivágott ruhát Sam.
Körülötte fiatal lányok várták, hogy ráadhassák az ünnepi ruhát. Időközben ugyanis átvitték őket a főépületbe mely tele volt szebbnél szebb szobákkal. Sam a legnagyobba és legfényűzőbbe kapott helyet a többiek pedig néhány szobával arrébb készülődtek. Lakosztályában egy faragott fakeretes ágy terpeszkedett mellette egy kis komód néhány heverővel kiegészítve és egy hatalmas tükör.

Sam feszülten toporgott a ráadott ruhában mely szabadon hagyta hátát és nem sokat takart a mellkasából sem. Alját a földön húzta fején pedig aranyló dísz fogta körbe rövid szőke haját. A fiúk már az ünneplők között voltak és mindenki arra várt, hogy ő végre megjelenjen. Nem volt mit tenni vett egy mély levegőt és végigsiklott a lépcsőn. Csendben kísérték végig a tekintetek köztük a társaié is. Közelebb érve belepirult az ezredes árulkodó tekintetébe, aki ezt látva nagy nehezen elkapta onnan a szemeit. Őket is ünnepi ruhákba öltöztették mely hímzett felső és alsó részből állt. Jackre, fekete Danielre kék, Teal’cre pedig zöldet adtak.

Az ünnepségben nem volt semmi rendkívüli. A főtéren kirakott hosszú asztalnál ültek a CSK-1 tagjai. Az emberek meg csak özönlöttek egyik a másik után, hogy Sammel beszéljenek.
Vacsora közben arról pusmogtak, hogy hogyan cselezhetnék ki a botfegyveres őröket.
-Úrnőm.- hajolt meg Lantar. -Remélem ez a szerény kis ünnepség elnyerte tetszésedet.
-Jobban tetszett volna, ha nem, mint foglyok volnánk itt.
-Elnézésedet kérem Úrnőm, de népünk érdekében cselekedtem. Ha a koronázás megvolt szabadjára engedem társaidat, ha úgy kívánod.
-És Carter?- morgott Jack.
-Az Úrnőmnek természetesen népe mellett a helye.
-Én nem hiszem!
-Uram.- fogta meg az ezredes karját az őrnagy. –Köszönöm Lantar. Elmehetsz.- fordult most a falusihoz.
-Ami azt illeti, hátra van még a párválasztásod Úrnőm.
-Párválasztásom?
-Legjobb harcosainkat hoztam eléd kik talán méltók lesznek hozzád. De a döntés a tiéd. Kivel szeretnéd kezdeni?
-Kezdeni?
-Vagy szeretnél, egy kis bemutatót mielőtt döntesz.
-Az Úrnőmnek már van párja.- kelt fel Daniel.
-Bizonyára bátor és erős harcos.
-Igen az.
-Ez esetben előkészítünk mindent.- majd Lantar távozott.
-Mi folyik itt Daniel?- szegezte a tudósnak a kérdést az ezredes.
-Azt hiszem, Sammel kell hálnia.
-Hogy mi?!- mondta egyszerre Sam és Jack.
-Vagy maga, vagy egy vadidegen.
-Vagy senki.- szólt dühösen Sam.
-Attól tartok nem tehetnek mást.
-Kell lennie valami kibúvónak végtére is én vagyok itt az Úrnő vagy mi!
-Körbekérdezek - állt fel Daniel az asztaltól.

-Nos?- kérdezte a nő, amikor Daniel visszatért.
-A hagyomány alól nincs kibúvó.
-Daniel!- szólt Jack.
-De csak annyi a dolguk, hogy egy ágyban alszanak.
-Tényleg csak ennyi?- gúnyolódott O’neill.
-Nézze ha nem teszi vagyis alkalmatlannak bizonyul vagy az Úrnő elégedetlen akkor magát vagy megölik vagy megfosztják a további próbálkozástól. Ha érti, mire gondolok.
-Úgy érti…?
-Úgy.

Sam idegesen simítgatta, igazgatta, takargatta díszes köntösét, melyet az illatos fürdő után adtak rá. Szobája előtt ácsorogva bámulta az ajtót, de nem mert belépni. Tudta, hogy az ezredes már benn van és rá vár képletesen. Lépteket hallott maga mögött, de nem várta meg ki az inkább bement. Odabenn Jack egy vázával játszadozott, amit sikeresen el is tört mikor a nő belépett.
-Carter.
-Uram.
O’neill egy kétrészes hasonlóan díszített ruhában feszengett. Ő is messziről illatozott a neki szánt fürdőtől.

Egy darabig még zavartan méregették egymást majd úgy döntöttek elteszik magukat holnapra. Az ágy mérete elég volt ahhoz, hogy a két oldalán feküdve sem értek egymáshoz. Samnek hangosan kattogott az agya és szinte hallotta, ahogy a férfié is. Egymásnak háttal hallgatták az éj neszeit mielőtt elnyomta őket az álom.

Jack ébredt fel, először ahogy egy halvány reggeli napsugár pont az ő arcát találta meg. Mélyet sóhajtott ám érezte valami a mellkasára nehezedik. Kinyitotta még álmos szemeit és egy szőke nő feje nyugodott rajta. A nő karjával átkarolta a hasát feje pedig a mellkasán emelkedett enyhén fel majd le. Ahogy Jack lábait nyújtóztatta hozzáért egy selymes és meleg bőrhöz mely nyílván a nő lábai lehettek a mozdulattól meg is mocorgott, de nem ébredt fel. Beletelt néhány percbe mire összerakta, hogy nem más fekszik, rajta, mint Samantha Carter. Karjai ösztönösen fogták körbe az alvó őrnagyot és nem is kapkodott a helyzetváltoztatással a felismerés után sem. Ujjai lágyan cirógatták a nő meztelen vállát, amiről lecsúszott a köntöse. Jack érezte, hogy belül szétárad benne egy kellemes meleg érzés, amit az őrnagy közelsége okozott neki. Lágyan elmosolyodott, ahogy Sam az érintésére mocorogni kezdett nem akarta felébreszteni, de nem bírta ki, hogy hozzá ne érjen. Végül is mikor lesz legközelebb alkalma erre. Halk hümmögés hallatszott majd úgy tűnt Sam is felébredt. Álmosan és zavartan pislogott, míg felkelt a férfi öléből.
-Jó reggelt.- szólt Jack.
Sam szinte megmerevedett majd egy hirtelen mozdulattal hátrébb lökte magát az ágyon ám nem mérte fel a kellő távolságot és a padlón landolt.
-Carter!- ugrott utána O’neill és felsegítette a zavart nőt.
-Uram.- motyogta. –Mi…
-Semmi ne aggódjon.
-De én…
-Csak aludt.
-Mióta…
-Én is csak az előbb.
-De akkor…
-Nem akartam felébreszteni.
Odakintről reggeli harangszó törte meg kettejük csendjét. Az ezredes végül kivonult át a saját szobájába. Mikor az ajtó becsukódott mögötte Sam hatalmasat sóhajtott majd ledobta magát az ágyra és a plafont bámulta. Felidézte magában az ezredes testének közelségét az érintését a barna szemeit és azon kapta magát, hogy behunyt szemmel szívből mosolyog.
-Úrnőm.- kopogtatott egy női hang.
-Tessék.- pattant fel Sam.
Az aznapi ruháját hozták be mely egy hófehér földet söprő ejtett vállú darab volt. A fiatal nő boldogan mosolygott, rá mert látta, hogy az Úrnőjének jó kedve van. Nem szólt semmit, de Sam ekkor vette észre, hogy még mindig mosolyog. ~Nem lehet Sam!- oltotta le magát gondolatban miközben az ablakhoz sétálva bámulta a kis falu házait.

-Van már terve Uram?- kérdezte Sam az ezredestől ebéd közben.
-Éjszaka betörünk, a fegyverraktárba kihozzuk a sajátjainkat és a levegőbe röpítjük a helyet.- vázolta fel a kérdezett.
 -Ambiciózus terv.- szólt Daniel.
-Valóban.- tette hozzá Teal’c.
-Valakinek van jobb ötlete?- nézett körbe várakozóan Jack.
-Úrnőm.- hajolt meg Lantar. -Volna valami melyben még ma döntened kéne.
-A koronázás igaz?- kérdezte Sam.
-Szabadjon kérdeznem, hogy az ezredes párod marad e?
-Öhm… Igen... Persze…
-Remek bár reméltem népünk fiai közül választasz.
-Tudja, hogy van ez.- szólt Jack.
-Nem.
-Mindegy.
-Tudja az ezredes arra próbált célozni, hogy ő az én népemből való.- magyarázott Sam.
-Ahogyan mi is, de a te néped tagjai a mi testvéreink is. Ám hagyományinkhoz híven meg kell küzdenie népem legerősebb harcosával ma este.
-Hány óra körül, mert lenne programom.- gúnyolódott O’neill.
-Remélem kellemesen telt az este a szobát pedig kielégítőnek találta Úrnőm.- hagyta figyelmen kívül az ezredes megjegyzését. -Bár szabadjon megjegyeznem, hogy a lányom szerint az Úrnő arcán reggel öröm tükröződött bár az nem feltétlenül…
-A szoba remek volt köszönöm.- vágott közbe Sam mielőtt Lantar befejezhette volna a mondatot.
Mikor a falusi végre távozott a nő magán érezte társai tekintetét.
-Mi történt az este?- igazgatta a szemüvegét Daniel.
-Semmi. Miből gondolja, hogy bármi is történt.- hadarta Sam.
-Hát…
-Nem volt semmi Daniel.- szólt közbe Jack. –Foglalkozzunk inkább azzal, hogy hogyan mászunk ki ebből az egészből.
-Hammond tábornok még nem jelentkezett.- terelte az ezredes által kért mederbe a beszélgetést Teal’c.
-Talán megette csak nem kaptuk meg.- szólt Daniel. –De nemsokára küld utánunk egy csapatot.
-Addig nem küld, ide senkit ameddig nem tudja mi történt és, hogy mire számítson a csapat, ami átjön.- kötötte ki O’neill.
-Szereznünk kell egy rádiót is.- szólt Sam.
-Akkor este indulunk.
-Feltéve ha túléli a ma esti próbát.- mondta Daniel.

A nap ólomlábakon járt valahogy sosem akart beesteledni. Sam a nap végén úgy érezte. hogy ha valakitől még egyszer meghallja, hogy „Úrnőm” annak leszedi a fejét.
A nagy mérkőzés nem sokkal sötétedés után kezdődött. Először a falu harcosai küzdöttek, meg mint holmi selejtezőn. A győztes egy Linton nevű fiatal férfi lett. És ezután jött Jack. Sam bízott az ezredes képességeiben, de szorított is neki. 
A közelharc során egyikük sem tágított. A férfi vagy 15 évvel lehetett fiatalabb az ezredesnél, de nem bizonyult sem fürgébbnek vagy erősebbnek. Sam bár ellenezte az egészet mégis dicséretnek vette a párbajt és tudta az ezredes is valahol ugyanígy érez. Tudta, hogy nem engedi, hogy bárki is bántsa vagy olyasmire kényszerítse, amit nem szeretne. A küzdelem végül az ezredes győzelmével zárult.
Sam lesiklott aranyszínű ünnepi ruhájában a győztes felé.
-Gratulálok Uram.
-Köszönöm Carter.
-Ezredes.- szaladt oda Lantar. -Ezzel hivatalosan is elnyerted Úrnőnk kezét. Dr. Jacksonnak igaza volt valóban nagy harcos vagy. Most pihenj le a szobádban. Ki kell aludnod magad a holnapi esküvőre.
-Itt aztán pörögnek az események.

Sam elkísérte Jacket a szobája ajtajáig.
-Uram…
-Ne is folytassa Carter.
-Talán nem ártana ellátni a sebeit és aludhatna is pár órát.
-Úgy érzem, ha elalszom egyhamar nem kelek fel. Nem mintha elfáradtam volna…
-Ne is folytassa Uram. Megengedi, hogy…- mutatott a férfi apró sérülései felé.
-Lantar azt mondta majd felküld valakit, aki rendbe tesz. Végül is nem vehetem így feleségül.
Sam érezte, ahogy elpirul. Tekintetük egymásba fonódott és az őrnagy érezte majd kiugrik a szíve a helyéről, ahogy az ezredes szóra nyitotta száját:
-Carter?
-Igen Uram?
-15 perc és indulunk.
-Igen Uram.- szólt egy kissé csalódottan.

Negyed óra múlva mind a 4-en a folyosón toporogtak.
-Nincsenek őrök.- nézett szét Sam.
-Ez furcsa.- lépett mellé Daniel.
-Valóban.- állt a hátukhoz Teal’c.
-Azt hiszik, meghátrálunk néhány botfegyveres paraszttól.- furakodott előre Jack.
A faluban nem égtek már a lámpások sem kivéve a kerítés magas oszlopain. A csapat csendben lopakodott a fegyvertár felé ügyelve a legkisebb zajforrás kikerülésére is.
-Gyerünk.- nyitott ajtót társainak az ezredes.
Pillanatok alatt kapták fel a cuccukat és készen álltak a szökésre. 
-Mennek valahová ezredes?- állt az ajtó mögött Lantarral.
-Tudja nagyon szép esténk van és arra gondoltunk járunk egyet a jövőbeli birodalmunkban.- válaszolta Jack.
-Fegyverekkel?
-Nem lehetünk elég óvatosak.- paskolta meg P90-esét O’neill.
-Meg kell, kérjem önöket uraim, hogy jöjjenek velem.
-Hová?- kérdezte Daniel.
-Ez árulásnak minősül így az éjszakát zárkában töltik, mielőtt hajnalban Úrnőnk parancsára kénytelenek leszünk kivégezni magukat.
-Én ilyet nem mondtam!- szólalt fel Sam.
-Igen ő ilyet nem mondott.- ismételte Daniel.
-Ez a törvény.
-Mint Úrnőtök én mondom meg, hogy mi lesz velük!- állt a sarkára Sam.
-De Úrnőm…
-Nem vitázom erről! Most pedig térjetek nyugovóra holnap esküvő lesz vagy nem! Sok dolgunk lesz reggel.- szólt az őrnagy igen parancsolóan.
-Ahogy kívánod Úrnőm.
-Szép volt Carter.- dícsérte meg O’neill.

-Most mi lesz?- kérdezte Daniel újra a folyosóra érve.
-Aludjunk egyet. Holnap esküvő.- sandított somolyogva Samre.

Alighogy Jack fáradtan ledőlt kopogás hallatszott.
-Én vagyok az Uram.- szólt Carter hangja.
-Carter?- nyitott ajtót a nőnek.
-Ezt hoztam.- vett ki a ruhája mellrészéből egy rádiót.
-Szép munka Carter.- bámulta még mindig a rádió rejtekhelyét.
-Hammond tábornok remélhetőleg újra fog próbálkozni.
-Azt hittem őrök állnak most már az ajtók előtt.
-Így is van.
-És szabad megkérdeznem, hogy, hogy jutott át rajtuk?
-Öhm én... erre a maga a párom dologra hivatkoztam.
-Semmi nem láthatom a menyasszonyt az esküvő előtt dolog?
-Nekem nem szóltak.
-Aha.
-Tudja Uram a holnappal kapcsolatban…
-Ne féljen semmit. Van egy tervem.
-Igen?
-Jó még nincs, de majd lesz. Annyit mondhatok, hogy megszöktetjük a menyasszonyt.- mosolygott Jack.
-Igen Uram.- mosolygott vissza halványan Sam.
-Carter. Valami baj van?
-Én csak fáradt vagyok. 
-Akárcsak én. Jó éjt Carter.
-Jó éjt Uram.- indult Sam az ajtó felé. –Uram?- fordult meg közvetlenül előtte.
-Igen?
-Mi lesz, ha megint nem sikerül és a tábornok sem küld senkit?
-Ha lebuknánk, maga újra helyrerakja őket.
-Nem biztos, hogy újra beválik majd.
-Ne aggódjon sikerülni fog és higgye el Hammond is jelentkezni fog.
-És ha mégsem?
-Akkor moshatja az alsóimat.- nevetett Jack. –Van valami más, amit szeretne mondani?- kérdezte mikor az őrnagy nem nevetett.
-Semmit.
-Carter.
-Csak tudja az jutott eszembe, hogy…
-Nekem is eszembe jutott már. De komolyan így akar élni?
-Nem tudom. Maga mit gondol?
-Hogy ezek az emberek őrültek.
Sam most már elnevette magát.
-Jobb ha most hagyom pihenni.- szabadkozott a nő.
-Jó éjt Carter.
-Jó éjszakát Uram.

Másnap reggel Sam és Jack szinte egyszerre ébredt fel. Bár külön szobában voltak mégis érezték a másik jelenlétét. Mindketten a tegnap reggelről ábrándoztak és a tegnap esti beszélgetés járt a fejükben.
Kopp- kopp- kopp. Hallatszott mindkét ajtón egyszerre. 
-Tessék.- szólt szintén egyszerre.
Mindkettőjükhöz szolgák érkeztek kik az esti jelenésükre készítették fel őket. 

-Carter.- kopogott O’neill dél tájékán.
-Uram.- nyitott ajtót a férfinak.
-Hogy van?
-Strapás ez az esküvő.
-Nekem mondja.
-A tábornok nem jelentkezett?
-Még nem.
-Kitalált már valamit Uram?
-Folyamatban van. Nem akar járni egyet? Egész nap idebenn kuksolunk.
-Jó ötlet.

Odakinn hét ágra sütött a nap, míg őrök kíséretében andalogtak egy kis tisztás felé. Sam belekarolt az ezredesbe miközben ő a nézeteivel szórakoztatta.
-Gyönyörű.- nézett körbe Sam mikor helyet foglaltak a zöld füvön.
Eligazgatta vörös ujjnélküli ruháját melynek nyakát, vállát és alját aranyszínű díszítés keretezte. Fején vékony oldalt függőkkel ellátott hasonlóan aranyszínű pánt díszelgett.
Az ezredes hozzá illő vörös kétrészest viselt arany hímzéssel.
-Hozhattunk volna valami nasit.- kordult meg Jack gyomra.
-Ők talán segíthetnek.- mutatott testőreik irányába.
Az ezredes nézte, ahogy az őrnagy feláll és magyarázni kezd a két falusinak. A nap pont megfelelő szögben sütött, hogy megcsillantsa, szőke haját körülölelje karcsú vonalait. O’neill belefeledkezett a látványba és hagyta, hogy magával ragadja.
-A közelben van pár gyümölcsfa. Szerintük nagyon édes és laktató.- ült vissza a helyére Sam.
-Most, hogy elmentek megszöktethetném.
-Bizonyára őrzik a kaput és nem hagyhatjuk itt Danieléket sem.
-Ami azt illeti én másra gondoltam. Jöjjön.- fogta karon a nőt.
Nem sokkal fentebb egy rét húzódott hófehér térdig érő virágokkal.
-Istenem. Azt hittem az előzőnél már nem találunk szebbet. Ez a hely annyira gyönyörű.- simított végig a fűszálakon Sam.
-Úgy tűnik leráztuk őket.- csatlakozott Jack is. –Most már nem ártana kitalálni valami tervet.- keresett egy kopottabb részt és lefeküdt.
Sam is leült mellé. Megtámasztotta magát és ő is az égnek emelte tekintetét.
-Nem tudom Uram ön, hogy van vele, de én most szívesebben vagyok itt, mint bárhol a galaxisban.
-Be kell, valljam én is.- ült fel ő is. –Építtetnék ide egy kis faházat és a közeli patakban horgásznék.
-És itt talán halak is vannak.
-Talán bár nem az a fő. Hanem maga az élmény.
-És a horgászás az egyetlen dolog, ami idecsábítja?
-Nem is a bolond falusiak. De válaszolva az igazi kérdésére most nem a táj az, ami a legjobban csábít.- nézett bele a nő kék íriszébe.
Ajkaik megindultak a másik irányába, amíg forró csókban össze nem forrtak. Jack közrefogta a nő szép arcát és közelebb húzta vele. Végigsimította ujjait a hajában mielőtt lazán belefúrta volna őket. Sam átkarolta a férfi nyakát és még közelebb húzódott immár összeérintve a felsőtestüket. Csupán egy pillanatra engedték meg, hogy ajkuk elváljon mielőtt újra a másikéra tapasztották volna.
-O’neill ezredes itt Hammond tábornok.- hallatszott a virágok közül.
A szerelmesek szétröppentek akár egy ijedt madárpár puskalövés után.
-Uram itt O’neill.- szólt bele a rádióba az ezredes.
-Mi a helyzetük ezredes?
-Van itt egy falu…- kezdett bele.
Sam eközben távolabb ment és figyelte nem jönnek e még kis barátaik. 
-Carter.- jött utána Jack.
-Mi volt a tábornokkal?
-Elmagyaráztam a helyzetünket estére ideküld két CSK csapatot.
-Remek.
-Carter…
-Keressük meg Danieléket.- indult vissza a falu irányába.

Lassan sötétedni kezdett, amikor visszaértek.
 -Hol voltak?- szaladt oda Daniel.
-A tábornok jelentkezett.- szólt Sam.
-Úrnőm.- szaladt oda Lantar. -Már mindenhol kerestünk ideje készülődni.
-Máris megyek.
Odafenn ráadták a fehér ruhát. Teteje csipkéből álló hosszú ujjú nyitott hátú volt. Alja harang alakban omlott rá a földre. Hajába kérésére a mezőről hozott virágfüzér került. Mikor segítői kimentek óvatosan sétált el a tükörig. Könnyek gyűltek a szemébe, ahogy a ma délutánra gondolt.  Mikor Daniel bekopogott letörölte könnyeit a ruha ujjával és mosolyogva fordult barátja felé.
-Az ezredes szólt a tervről?- súgta Sam Danielnek még az épületben.
-Elhadart valamit két CSK csapatról.- válaszolta a régész. –Jól van?
-Igen. Én csak remélem, hamar ideérnek.
-Ha össze is adják magukat az nem lesz érvényes nálunk.
-Csak roppant kellemetlen.
-Minden rendben maguk között?
-Hogy érti?
-Mióta délután visszaértek olyan furcsák mindketten.
-Jól vagyunk, csak pörögnek a fejünkben a forgatókönyvek ez minden.
Daniel félőn vizslatta barátját, mígnem a templomajtó kitárult és az őrnagy szobra elé nem vezette. Ott átadta kezét az ezredesnek, mint holmi földi esküvőn. Jack szintén fehéret viselt ezúttal hímzés nélkül, de ugyanúgy kétrészes darab volt.
Sam gyomra liftezett, ahogy az ezredes gyönyörködött benne. És bár boldognak kellett volna lennie, hiszen hozzámegy ahhoz, akit szeret mégsem volt az, mert tudta pillanatokon belül beront a két CSK csapat. Nem figyelt Lantarra de nem is érdekelte, hogy mit mond beleveszett a barna szempárba mely ugyanolyan fájdalmasan nézett vissza rá. Mosoly ült az ezredes szája szélén, de nem szívből jött akárcsak az övé. Sam úgy érezte ennyi most sírja el magát, amikor az ajtó kitárult és benyomult rajta a várt mentőcsapat.
Jack kézen fogta Samet és futva húzta maga után. Útközben szert tett egy pár pisztolyra melyből egyet átadott az őrnagynak és úgy hátráltak a kapuhoz. A kerítésnél az őrök szétszéledtek már senki sem állta útjukat. Daniel és Teal’c is csatlakozott a rohanáshoz hátulról pedig a többiek fedezték őket.
-Carter tárcsázzon!- intett a tárcsázó irányába Jack.
Mikor létrejött a féregjárat az egyik katona átküldte az azonosítóját és egymás után érkeztek meg a túloldali rámpán.
-Őrnagy.- lépett oda a tábornok. –Mi történt?
-Menyasszonyszöktetés Uram.- válaszolta Jack a nő helyett.

Sam egyhangúan meredt laptopja felé melyen épp egy szimulációt futtatott maga sem tudta miről. Egy hét telt el azóta, hogy visszatértek a bolygóról mégis még mindig az ott történtek tartották hatalmuk alatt. Gyomra hirtelen fájdalmasan kordult meg. Otthagyta hát bármit is csinált és robotszerűen ballagott a kantin felé. 
-Bocsánat.- motyogta mikor érezte, hogy valakinek sikerült nekimennie.
-Carter.- hallatszott a hang melytől visszatért a valóságba.
-Elnézést Uram csak elmerültem valamiben.
-Igen azt látom.
Ez volt az első épkézláb beszélgetés melyet az ezredessel váltott a történtek óta. Kerülték egymást a bázison, és ha az egyiknek mégis beszélni támadt kedve a másik volt hallgatag. 
-Reggel küldetésre megyünk miért nem ment még haza?- kereste a témát O’neill.
-Lefutattam még néhány szimulációt a…
-Fáradtnak tűnik.- mondta mikor látta a nő nem találja a szót, amit keresett.
-Pillanatnyilag csak éhesnek.
-Akkor jó étvágyat. De azután irány haza ez parancs.
-Igen Uram.
Indultak el az ellenkező irányba.

Fél 11 felé járt, amikor Jack befejezte az elmaradt papírmunkát. Épp az öltöző felé igyekezett, hogy hazaérve még aludhat pár órát, amikor észrevette, hogy az őrnagy laborjában még mindig ég a lámpa.  
-Azt hittem már hazament.- lépett be az ajtón Jack.
Sam nem felelt ugyanis láthatóan elaludt. Fejét a kezére helyezve nem túl kényelmes helyzetben szuszogott. Jack közelebb lopakodott nehogy felébressze. Oldalra seperte a kósza hajtincseket mik a nő szemébe hullottak és eszébe jutott a reggel mikor rajta aludt ugyanígy. Bárhogy is szerette volna még nézni tudta, hogy nem maradhat itt.
-Carter.- keltegette kezét a nő hátára helyezve.
Sam felnyitotta majd újra becsukta a szemeit miközben elmosolyodott.
-Carter.- próbálkozott újra.
A nő erre már reagált és felkelt a kényelmetlen pózból.
-Uram.
-Azt hittem hazament.
-Akartam csak ledőltem, míg a gép befejezi a munkát.
 -Úgy látom, ezzel kész lenne.
-Igen Uram.
-Menjen öltözzön át én addig rendet teszek itt aztán meg hazaviszem.
-De…
-Ígérem, hogy nem nyúlok semmihez.
-Köszönöm Uram.

Az ezredes illata finoman lengte be a kocsi belsejét. Samnek nagy erőfeszítésébe telt, hogy az anyósülésen ülve inkább az ablakon bámuljon, kifelé ne pedig a férfit nézze az út alatt. Csendben haladtak az ismerős környéken, ami Sam házához vezetett.
-Itt is volnánk.- parkolt le Jack. -Reggel 7-kor itt vagyok. A kocsija ugyanis ott maradt.
-Köszönöm Uram. Akkor reggel találkozunk.
-Várjon.- szállt ki ő is a kocsiból. –Bekísérem, ha nem bánja, mert félő, hogy útközben elalszik valahol.
 -Ennyire talán nem vészes a helyzet, de örülnék, ha bejönne.
-Ez szigorúan szakmai látogatás.
-Természetesen Uram.- mosolyodott el Sam majd beengedte az ezredest. -Kér egy teát?
-Nem akarom feltartani végül is aludni hoztam haza.
-Segít elaludni.
-Ahogy láttam nincs szüksége ilyesmire.- dobta le magát Jack a kanapéra.
Sam kiment a konyhába majd visszatért két csésze teával és helyet foglalt mellette.
-Na jó bökje ki Carter.
-Mire gondol?
-Megint olyan Carteresen néz.
-Hogy?
-Tudja azt maga. Szóval halljam mi bántja.
-Azt hittem ez szakmai látogatás.
-Az is csak érdeklődöm.
-Talán nem ez a legjobb időpont rá.- forgatta kezében a teáscsészét mielőtt letette.
-Azt hiszem, erre sosincs jó időpont.
-Szóval tudja, miről van szó.
-Hogyne tudnám én is ezen pörgök egy hete.
-De csak kerülgetjük egymást meg az egész témát.
-Nem túl felnőttes megoldás.
-De nem tehetünk semmit és csak kínozzuk magunkat újra, mint amikor volt a za'tarc ügy és a tudattörlés és még sorolhatnám. Nem tudom, meddig bírom még ezt Uram. A múltkor még távolabbra merészkedtünk attól a bizonyos határtól és azt hiszem nem ez lesz az utolsó alkalom. Talán az lenne a legjobb, ha otthagynám a parancsnokságot és a CSK-1-et.- bukott ki Samből.
-Azt nem engedem. Értékes tagja a csapatomnak és a legokosabb az egész bázison. Szükség van magára. Ha el is menne, valaki az én lennék.
-Ez az élete.
-Akárcsak a magáé.
-Mihez kezdjünk most?
-Jöjjön ide.- ölelte át a nőt. Megoldjuk Carter. Megoldjuk.
Sam belefúrta arcát a férfi karjaiba és magába szívta a kocsiban is érzett illatot miközben érezte az ezredes ajkait a feje búbján. 
-Jack.- szólt óvatosan.
-Tessék Sam.
A nő beleborzongott keresztneve hallatán és erőt gyűjtött kérdéséhez:
-Mi lenne, ha ma este nem mennél haza?
 Jack ujjai abbahagyták a nő hajának simogatását és felültette a nőt.
-Nem lehet.- simogatta meg az őrnagy arcát.
-Csak most az egyszer.- könyörgött Sam a szemeivel.
-Sam.
-Nem tudná meg senki.
-De mi igen. Képes lennél mindent kockára tenni egyetlen éjszakáért?
-Az attól függ milyen az, az éjszaka.
Jack közelebb húzta Samet és puha csókot lehelt ajkára mire a nő finoman viszonozta. Mikor szétváltak Sam kézen fogta Jacket és a hálóba vezette. A férfi nem tiltakozott hagyta, hogy a nő az ágy szélére ültesse majd az ölébe mászva folytassák ott ahol odakinn abbahagyták.
Odakinn megannyi csillag ragyogott fenn az égen mosolyogva néztek le most a kis házra melyben bár csak egy éjszakára, de egymásé lett az Úrnő és a párja.