Kívánj valamit!

A nap lassan bukott alá a horizonton vöröses fénybe bújtatva az elterülő tengerpart homokját. Samantha Carter térdeit átölelve ült egy kisebb homokbuckán. A szél egyre erősebben kezdett fújni s tovavitte a nappalok forróságát. Minden egyes nap rácsodálkozott börtönének szépségére ám már feladta a reményt, hogy valaha szabadulhat. Még ha nem is volt magányos, mert éppen volt társasága, ami azt illeti jobb társaságot nem is kívánhatott volna mégis ezen az estén, szörnyen egyedül érezte magát. Legördült az arcán néhány könnycsepp is miközben a tenger habjai lágyan nyaldosták a talpát. Közben hosszú órák telhettek el, mert koromsötét lett. Az erdő csendes volt a háta mögött, amíg egy szívének kedves hang meg nem törte:
-Carter!- hallatszott a távolból.
Majd egyre közelebbről.
-Carter!- bukott ki a fák mögül Jack O’neill. –Carter?
-Igen Uram.- nyelte vissza a könnyeit a férfi elől.
-Minden rendben?
-Persze csak elkalandoztam.
-Bő hat órára. Mit csinál itt?
-Csak egyedül szerettem volna lenni.
-Megértem én sem bírnék magammal összezárva közel egy hónapot.
-Nem maga miatt Uram csak…
-Mindegy jó is, hogy távol volt van egy meglepetésem.
~Emlékezett rá!- ujjongott magában Sam. ~Nem Jack nem olyan még a sajátjáról is képes megfeledkezni. Majd pont itt tartaná számon az Isten háta mögött.- oltotta le magát.
-Carter?- kérdezte a férfi kissé aggódva a nő meredt nézésére. –Jön?
-Persze.- tápászkodott fel.
-Jobb lesz sietni különben a mi kis szigetünk egy kicsit forró lesz.
~”A mi kis szigetünk.”- visszhangzott Sam fejében.
Alig néhány lépést tett előre, amikor az ezredes kézen fogta és futva húzta maga után át az erdőn. Sam úgy érezte magát, mint akit megszöktetnek bár ez a gondolat nem volt ellenére. Végül nem sokkal a táboruk előtt melyet több napba telt felépíteni megálltak. Fény pislákolt át a fák magas lombjain át.
  -Csukja be a szemét.- fogta még mindig a kezét az ezredes.
Sam szó nélkül engedelmeskedett, mert feltétel nélkül bízott a férfiban. O’neill lassan vezette, amíg homokos talajt nem érzett a lába alatt.
-Most már kinyithatja.- hajolt egész közel Jack mikor az órája megcsipogta az éjfélt.
A hangjától végigfutott egy kellemes borzongás Sam gerincén az orrából kiáramló meleg levegő s, hogy az ajkai oly közel voltak lángra lobbantotta a lelkét melytől még jobban szorította az ezredes kezét. Mikor végre kinyitotta a szemét döbbenten nézett a homokos partra.
-Boldog Születésnapot Sam!- olvasta a lángoló betűket.
Valami gyúlékony nedv lehetett, amivel az üzenetet írták. De őt most nem a tudományos háttér érdekelte most az egyszer nem. A férfi kit teljes szívéből szeretett, és akiről tudta ugyanezt érzi, akivel közel egy hosszú hónapot töltött egy idegen világon, egy kis szigeten melyről nem tudnak kijutni. Kivel annyiszor majdnem átlépte a határt, és akire úgy haragudott mindezért, hiszen úgy sem tudná meg senki, de aztán mindig megértette mindkettőjükért teszi, mert így a helyes. 
-Gyertyákat is rajzoltam volna, de sem magát sem magamat nem akartam emlékeztetni, hogy milyen fiatal meg aztán a ragacs is elfogyott.- mosolygott Jack.
Az elmúlt napok, évek megpróbáltatásai után ez a kis darabka mennyország mely csak az övé s Jack-é volt teljesen meghatotta. Egy hirtelen mozdulattal a férfi karjaiba vetette magát.
-Köszönöm Jack.- suttogta.
-Szívesen Sam.- fonta karjait a nő dereka köré.
Percekig ölelték egymást kihasználva minden pillanatot.
-Kívánhatok valamit?- kérdezte Sam, amikor szétváltak.
-Még nem. Van ám torta is. Jöjjön.
Kézen fogva vezette egy rakás a szigeten honos bogyós gyümölcs felé melynek tetejébe egy jelzőrakéta volt szúrva.
-Nyugalom maradt még kettő.- nyugtatta meg az őrnagyot az ezredes. –Bár nem mintha bárkinek is tudnánk jelezni. Készen áll?
Sam boldogan bólintott akár egy igazi szülinapos kisgyerek. Jack meggyújtotta a rakétát mire az vörös csóvával repült az égbe füstjével beborítva az eget.
-Azt hiszem mégsem volt túl jó ötlet.- turkálta meg a megpörkölődött gyümölcshalmot Jack.
Sam eközben az égnek emelte tekintetét behunyta a szemét s kívánt. 
-Van még valami.- szólt O’neill. –Hunnya le a szemét.
Sam rámosolygott. ~Már megint.- gondolta magában.
-Így sokkal…
-Romantikusabb? Elnézést Uram.- szólt Sam mikor rájött mit is mondott.
Jack felemelte mutatóujját jelezve, hogy várjon.
Sam így is tett behunyta a szemét s várta az újabb meglepetést.
Mikor a férfi visszatért gyengéden Sam csuklójáért nyúlt majd a nő érezte, ahogy rácsomóz valamit. Ujjainak táncától újfent megborzongott. Mikor érezte, hogy kész kinyitotta a szemét. Egy faragott halványkék szemekből álló bőrszíjra felfűzött karkötő volt.
-Ez csodaszép.- bukott ki Samből.
-Az egyik itteni fa jellemzője, hogy kék a kéreg alatt véletlenül fedeztem fel.- magyarázta Jack.
-De mikor volt erre ideje?
-Néha volt egy kis szabadidőm, és amikor nem tudtam aludni…
-Gyönyörű.
-Illik a szeméhez.
Tekintetük összekapcsolódott egy végtelen pillanatra, amíg az ezredes el nem vette az övét.
-Köszönök mindent Uram.- mosolygott Sam.
-Még nincs vége. Egyszer mi is kivehetünk egy estét. Jöjjön, töltök magának egy italt.
-Egy italt? Hol szerzett alkoholt?
-Egy gyümölcsből. Tudja akár a szőlő. 
-És…
-Carter! Csak igyon velem.
-Igen Uram.- egyezett végül bele Sam.

Az ital nagyon édes volt és meglepően nagyot ütött állapította meg Sam jó pár pohár után. De nem törődött vele, mert rég nem érezte magát ilyen jól. Rengeteget beszélgettek és nevettek.
-Mit kívánt?- kérdezte hirtelen Jack.
-Ha elmondom nem teljesül.
-Igaz.
-Azt kívántam, hogy…
-Ne mondja el, ha nem szeretné.
-De szeretném. Azt kívántam, hogy ez az este sose érjen véget.
-De akkor sosem jut haza.
-Lehet de magával lehetek.
Jack hirtelen egész közel hajolt majd odavonta Sam fejét s édes csókot lehelt az ajkára.
Mikor szétváltak Sam elsöprő vágyat érzett, hogy újra megcsókolhassa így meg is tette. A csókjuk immár szenvedélyesebb lett. Jack egészen gyengéden hanyatt döntötte Samet a homokon majd tenyerével végigsimított a nő felsőtestén egészen a fenekéig. Mikor a férfi csókjai a nyakára tévedtek Sam erősen markolta az ezredes pólóját, hogy majd elszakadt miközben halk sóhajok hagyták el ajkait.
-Jack.- hangzott Samtől alig hallhatóan. –Jack nincs itt nagyon meleg?
-Talán kicsit forró a hangulat.- bújtatta ki a nőt a pólójából.
-Én komolyan kérdeztem.- tolta el egy kicsit az ezredes ajkait. -Én érzek valamit…
A mondatot azonban belefojtotta a férfi csókja. Mikor Jack újra megcsókolta azt is elfelejtette fiú e vagy lány. És mikor az ezredes ajkai még lejjebb vándoroltak a már majdnem meztelen felsőtestén kiszaladt volna a világból. Az agya lekapcsolt és csak az ösztönei és a vágyai hajtották. Mikor a férfi visszatért a „felfedezőútról” puha csókkal köszöntötte Sam ajkait. A nő erre felcserélte a szerepeket ám ekkor valami éles reccsenéssel hasított bele az éjszakába.
-Ég a tábor!- mászott le az ezredesről.
-A fenébe!

Rengeteg adag víz után végre sikerült eloltaniuk a zabolátlan tüzet, ami csak úgy falta a felszerelésüket. Ám szerencséjük volt, hogy nem terjedt tovább a fákhoz, mert amióta ott voltak egy csepp eső sem esett.
Az oltás végeztével Sam visszaszaladt a pólójáért miközben Jack a károkat mérte fel.
-Van egy jó és egy rossz hírem.- szólt az ezredes. –A jó hír, hogy a hálózsákok megmaradtak a rossz, hogy minden más elégett.
-Reggel kezdhetünk, mindent előröl. Tudhattam volna, hogy rossz ötlet volt.
-Azt hittem jól érezte magát.
-Nem az ünnepségről beszélek Uram. A szabályok nem véletlenül vannak és most, hogy megszegtük meg is bűnhődünk érte.
-Komolyan így gondolja?
-Nézzen csak körül!- emelte fel a hangját Sam.
-Újjáépítjük.
-A legtöbbet, talán de mi lesz a felszerelésünkkel! Van, amit nem tudunk csak úgy felépíteni! A műszerek az elsősegélydoboz és a többi! Még szerencse, hogy a fegyvereket és a C4-et nem itt tároltuk különben most nem beszélgetnénk itt!
-Szóval maga ezt beszélgetésnek hívja?
-Elnézést Uram.
-Nem Carter belefáradtam az „Igen Uram.” meg az „Elnézést Uram.”-ba! Nem tudom feltűnt e de nincs itt a világon senki és maga mégis jön az átkozott Urammal!
-Mert így a helyes!
-Ki szerint?!
-Nem is tudom a világ, a katonaság, a szabályok szerint!
-Már megint a szabályok! Maga mindig minden szabályt betart még akkor is, ha az a boldogsága útjában áll?!
-Igen! Teszem azt egyszer maga is kipróbálhatná! Tudja nagyon jól, hogy miért nem lehet és ön is ugyanúgy betartja, mégis úgy akarja beállítani mintha az én hibám, lenne!
-Persze, hogy nem a maga hibája csak… Annyira…
-Nehéz. Tudom.- halkította le magát Sam.
Egy darabig még néztek egymásra, mígnem a horizonton lassan pirkadni kezdett ekkor jobbnak látták, ha inkább elteszik magukat reggelig, mert nagy munka vár majd rájuk.

Másnap Sam szörnyű fejfájásra ébredt. Megnézte az óráját és látta, hogy alig aludt 4 órát. Nem volt már értelme visszafeküdni így lassan kitápászkodott a hálózsákjából. Az ezredes nem sokkal mellette békésen aludt. Eszébe jutott az este az ünnepsége az ölelése az érintése a csókja. Megrázta a fejét, hogy elhessegesse az emléket majd elindult a közeli vízesés felé. Útközben végigment a megsemmisült táboron és még jobban belehasított a fejébe. 
A víz kellemesen csobogott, mint mindig most mégis hangosan dübörgött Sam fejében. Minden reggel megmártózott a tóban mielőtt az ezredes felébredt volna. 
A víz tökéletes volt már csak egy aszpirin kellett volna. Csakhogy az sikeresen elégett a tegnapi tűzben. A nap egyre magasabban járt, amikor alámerült a vízbe. Ekkor egy árny úszott egyenesen felé. A napfény szikrázása miatt azonban semmit sem látott. Ösztönösen hátrafelé vette az irányt, de a part túl messze volt még. Mikor feljött a felszínre egy kissé megnyugodva mégis megrémülve szemlélte az úszó alakot.
-Carter?- lepődött meg az ezredes.
-Uram.
-Hosszú volt az éjszaka?
-Az.
-Máskor mindig végez, mire idejövök. Nem láttam soha semmit esküszöm.
Alig pár méterre taposták egymástól a vizet és mindkettejük fejében ugyanaz a mondat járt: ~Ne nézz le! A tó vize ugyanis olyan tiszta volt akár egy tükör. Zavartan néztek jobbra majd balra, hogy eldöntsék mi is legyen.
-Jack!- hallatszott a távolból.
-Uram hallotta ezt?- fülelt Sam.
-Igen. Olyan volt, mint…
-Daniel.
-Jack, Sam!- hangzott fel újra.
-Hé! – kiáltotta az ezredes.
-Uram nem gondolja, hogy előbb ki kellene másznunk innen?- szólt Sam.
-Jó ötlet. Menjen előre.
-Uram.
-Persze.- fordult el O’neill. –Ígérem nem lesek.

-Jól vagyok Janet.- fordult barátnőjéhez a sokadik vizsgálat után.
-Még várjuk a vérvizsgálat eredményeit, de eddig úgy tűnik a kisebb súlyvesztéstől eltekintve egyikkőtöknek sincs semmi komoly baja.- szólt a doktornő.
-Szóval elmehetek?
-Igen feltéve, ha nem szeretnél mondani semmit.
-Miről?
-Egy hónapot töltöttél egy lakatlan szigeten az ezredessel és azt akarod mondani nem történt semmi.
-Igen azt akarom. Nézd, Janet tudod, hogy nem is történhetett volna semmi.
-És ez?- mutatott rá a Sam csuklóján díszelgő karkötőre.
-Ajándék.- felelte halkan Sam miközben forgatni kezdte az ékszert.
 -Mint barátod kérdezem…
-Nem történt semmi.
-Jó de ha beszélgetni szeretnél tudod hol találsz.
-Köszönöm.

Sam délután a jelentése felé görnyedt a laborban. Hammond tábornok ragaszkodott ahhoz, hogy még ma este leadja, amíg frissek az élmények. Épp a tegnap esti vagyis még a mai eseményekhez ért és nem tudta eldönteni vajon beleírja e a kis ünnepséget és, hogy miért is égett le a tábor. Fájdalmasan dörzsölte halántékát majd arra jutott, hogy megkérdezi az ezredest a közös verzióról. 
Végigjárta a helyeket ahol általában meg szokott fordulni. A szobájában az étkezőben a tárgyalóban, az edzőteremben, de sehol sem találta. Végül elhatározta kér egy kis haladékot a tábornoktól szörnyű fejfájásra hivatkozva, ami igaz is volt.

-Szabad.- válaszolt a kopogásra a tábornok.
-Uram szeretnék reggelig haladékot kérni a jelentésemmel.
-Megtudhatnám az okát őrnagy?
-Szörnyen fáj a fejem pedig már vettem be rá valamit. Szóval holnap reggel befejezném, ha lehet.
-Próbálta már a levest?
-Uram?- nézett kérdőn Sam.
-Macskajaj ellen az a legjobb.- mosolygott a tábornok.
-Uram…
-Fraser doktornő behozta a vérvizsgálatok eredményét.
-Tudja mi…
-Semmi baj őrnagy természetesen megadom a haladékot, de valamit meg kell kérdeznem.
-Hogyne Uram.
-Történt valami a szigeten melyről esetleg tudnom kéne?
-Nem Uram nem történt.- hazudta Sam.
-Rendben őrnagy elmehet.
-Köszönöm Uram.

Sam bűntudattal telve követte az autópálya felfestett csíkját. Nem akart hazudni a tábornoknak és nem akar hazudni egy hivatalos jelentésben, sem de mit tehetne. 
~Végre itthon.- sóhajtott magában, ahogy leparkolt a háza előtt. Egy forró fürdő után az első dolga lesz felhívni az ezredest. ~Egy forró fürdő az ezredessel.- ábrándozott mikor kiszállt a járműből. Megrázta a fejét miközben a kulcsai után kutatott. Mikor belépett a házba úgy érezte végre vége a napnak ám mikor felkapcsolta a villanyt erre nem számított:
-Boldog Születésnapot Sam!- kiáltották a barátai.
Sam dermedten nézett előre ahol Daniel, Teal’c, Janet és persze Jack állt kezükben egy hatalmas tortával. 
-Sam jól vagy?- fürkészte Janet.
-Igen csak meglepődtem. Hűha. Öhm köszönöm.

-Szóval milyen volt a paradicsomban nyílván kipihentétek magatokat.- kezdett bele Daniel.
-Nem volt éppen egy nyralás.- szólt O’neill.
-Inkább egy sátorozáshoz hasonlítanám.- tette hozzá Sam.
-Nem találtunk sátorokat Carter őrnagy.- mondta Teal’c.
-A szabad ég alatt töltött éjszakákat hívjuk így. Amikor csak te vagy és a természet.
-Csak oda nem viszünk C4-et.- egészítette ki Jack. –Habár…
-Szóval ez történt a táborotokkal is?- kérdezte Daniel.
Jack és Sam ijedt tekintete találkozott az asztal felett. 
-Természetesen nem.- nyögte ki Sam.
-Carterrel ünnepeltünk nem figyeltünk oda és hopp leégett.- mentette a helyzetet Jack.
-Az ünnepléseteket én is tudom tanúsítani a véralkoholszintetek alapján.- nevetett Janet.
-Mégis mit ittatok?- lepődött meg Daniel.
-Az ezredes készítette valami szőlőféléből édes, de nagyon nagyot tud ütni.- oldódott fel egy kicsit Sam.
-És mivel foglaltátok le magatokat?
-Ezzel azzal.- adta a tömör választ Jack.
-Lejártatok úszni mondjuk.- kapott be egy falat tortát Daniel.
Sam látta Jacken, ahogy elönti az méreg ugyanis Daniel megjegyezte, hogy mindkettejük haja vizes volt a megtalálásukkor. Az ezredes szeme villámokat szórt a tudós felé, mígnem találkozott a Samével, aki egy határozott pillantással lenyugtatta a férfit.

Az ünnepség majdnem 11 -kor ért véget.
-Uram még itt van?- szólt Sam a házban tébláboló ezredesnek.
-Igen. Azt mondta beszélni akar velem.
-Igen a jelentésről van szó. Már leadta?
-Nem még vannak benne hiányosságok.
-Igen nekem is. Kértem haladékot a tábornoktól reggelig.
-És kitalálta már mit írjunk bele?
-Nem, de néhány dolgot attól tartok ki kell felejtenünk.
-Hazudni akar egy jelentésbe? Ez nem magára vall Carter.
-Akkor valljunk be mindent, ami az este történt? Mondjuk el hogyan szegtük meg a szabályt és, hogy ezért égett le a tábor?
-Csigavér Carter. Tisztában vagyok vele, hogy nem tehetjük.
-Én is tudom. De akkor most mi legyen?
-Aludjunk rá egyet. Hosszú szülinap volt ez.
-Az.
-És kívánt valamit?
-A múltkori után nem kockáztattam. És egy szülinaphoz egy kívánság jár.
-Ki szerint?
-Ez a szabály.
-Már megint.
-Elnézést Uram.
-Kívánjon valamit.- buzdította az ezredes.
-Most?
-Még van egy teljes órája holnapig.
Sam hosszú másodpercekig nézett az ezredesre mielőtt megszólalt volna:
-Csak az estét akarom visszakapni. A pillanatot, amikor szerethettelek. Csak egy estét nekünk.- folyt le néhány könnycsepp Sam arcán. 
-Tudod, hogy ez a leghőbb vágyam, de…
-Nem lehet. A szabályok.
-Igyekszem betartani őket.
-Néha szólhatnál, hogy hallgassak el.
-Akkor nem lennél az aki.- törölte le a kósza könnycseppeket Jack.
-Szeretlek.- sírta el magát Sam.
-Én is szeretlek.- vonta magához a nőt. –Annyira szeretlek.
És bár Sam tudta, hogy kívánsága talán sosem teljesül a remény most is körbezárta őket. Ahogy ott állt a férfi karjaiban érezte, hogy soha többé nem lesz magányos.