Talán egy másik életben II.

- Én is ennyire makacs vagyok?- hintázott a hasonmás Sam laborjának egyik székén.
- Hát…- kezdett bele Sam.
- Ne is folytasd.
- Mi történt?
- Az elmúlt 5 napban amióta itt vagyok? Lássuk, csak a kutatás leragadt a bázis úgy néz rám, mint egy ufóra, ami valljuk be kicsit közhelyes tőlük és a hasonmásom, akivel a legjobb cimboráknak kellene lennünk, utál.
 - Igen tényleg nem túl jó a helyzet.
- Azt mondod?- gúnyolódott a férfi.
- Nézd, az ezredes bevallom nem könnyű eset és így már, hogy kettő van belőle…
- Most segíteni próbálsz?
-Nem tudom, mit vársz tőlem vagy, hogy mit mondhatnék. Ha valamelyikünkből kettő van az még itt is fura egy kicsit hiába nem ez az első eset. Délután pedig beugrom, Janethez és megnézem, hogy, hogy halad.

- Túl sok a harag benned O’neill. - terítette földre barátját Teal’c.
- Jól vagyok csak egy pillanatra nem figyeltem. - tápászkodott fel Jack.
- Csak azért mondom, mert ma a szokottnál is hamarabb sikerült legyőznöm téged.
- Hé! A meccsnek még nincs vége!
- Azt hiszem most már igen. - küldte a földre újra a jaffa.
- Visszavágót kérek.
- Ahogy gondolod.
- Gyakorolgattok?- jelent meg a másik O’neill.
- Van kedved beszállni?- kérdezte az eredeti.

- Mi ez az egész?! - próbálta túlharsogni a tömeget Sam, ami az edzőterem előtt csoportosult. - Mi folyik itt Daniel?- ért a doktorhoz ám a választ már nem volt szükséges megvárnia, hiszen világosan látszott mi is folyik ott. - Uram! - próbálta újfent túlkiabálni a szurkoló tömeget, akik a küzdő O’neillok valamelyikét bíztatták. - Uram!
-Én a te helyedben nem tenném. - fogta vállon Daniel mikor megindult a felek felé.
Épp lerázta volna magáról barátja kezét, amikor Hammond tábornok jelent meg az ajtóban:
-Mi folyik itt Uraim?!
A felek leálltak a tömeg pedig lassan oszlani kezdett. 
-Várom magukat az irodámban. - hagyta ott őket Hammond.
Jack nézte párhuzamos önmagát a néhány helyen felszakadt bőrt a csapzott ruházatot és a szégyenletes arckifejezést, amit az ajtóban álló szőke nő irányába küldött.  És tudta valahogy ő is így nézhet most ki. Követte ellensége tekintetét, amíg azzal a csodás kék szempárral nem találkozott, ami most csalódottságot, haragot és szomorúságot tükrözött. Szóra nyitotta volna a száját, de nem jött ki egy hang se mire a nő szó nélkül dacosan távozott.

- Üdv Carter. Nem zavarom?- jelent meg Sam szobájánál az ezredes.
- Uram. - engedte be a férfit.
- Hallottam, hogy benn alszik, mert sok a dolga.
- Igen reggel küldetésre megyünk, utána pedig szeretnék egy rövid kis tájékoztatót tartani arról, amit a…
- Ne haragudjon.
- Tessék?
- A mai miatt. Tudom, hogy jóban van a másik fickóval és én vittem bele a…
- Engem nem a másik” fickó” aggaszt Uram.
- Hogy? 
- Hozzá nincs közöm magával ellentétben.
- Nézze Carter…
- Maga a felettesem és megvallom egy kicsit csalódtam abban, amit tett.
- Baráti meccsnek indult. Szóval azt mondja nem azért haragszik, mert elláttam az udvarlója baját.
- Ő nem az udvarlóm!- szólt ingerültebben Sam. - Csak a felesége egy másik valóságbeli énem. Ő is csak egy akta a sok közül.
- Igazán?
- Most mit vár tőlem amióta csak betette ide a lábát maga keresztbe akar tenni neki és valamiért engem is próbálnak belekeverni az ostoba hatalmi harcukba!
- Mert látom, hogy mi a célja!
- És mi az?!
- Hát…
- Meghalt a felesége, akit nem mellesleg szeretett és történetesen ugyanúgy nézek ki! Maga mit tenne a helyében?! Csak meg akarja találni a gyógymódot.
 - Hát persze.
- A szokottnál is gyanakvóbb, holott benne kéne bíznia a világon a legjobban. Mi bántja igazából?
- Semmi. Miért hiszi, hogy bármi is bánt. Jól vagyok.
- Nem lehet, hogy zavarja, hogy én és ő esetleg…
- Nem!- vágta rá Jack. -Nem rám tartozik, hogy kivel milyen kapcsolatban van.
- Nincs semmilyen kapcsolatom vele Uram.
- Maga tudja.
- Szóval ez a válasza?
- Miért mire számított?
-Nem is tudom… talán valami csodára.
-Én is. - csukta be maga mögött az ajtót Jack.
Sam nézte még egy ideig az ajtót remélve, hogy Jack visszajön, de nem tette. Visszaült a laptopja elé és csendben elkezdett sírni. Kopogtatás hallatszott mire összerezzent. ~Valaki meghallotta volna?- gondolkozott.
-Sam. - hallatszott a hang, amire várt.
Letörölte arcáról a sós cseppeket és az ajtóhoz ment.
- Minden rendben?- állt a hasonmás az ajtóban.
- Igen. - próbálta elrejteni csalódottságát.
- Hallottam a szóváltást az ezredessel.
- Tényleg?
- Nem tisztán nem csak épp bocsánatot akartam kérni mikor hallottam, hogy megelőztek. Nézd, én nem akarok belefolyni, de láthatóan nincs minden rendben és…
- Minden rendben.
- Oké. Úgy látom, most egyedül akarsz maradni, de ha…
- Köszönöm. - csukta be az ajtaját Sam.

- Mi történt őrnagy?- szaladt a tábornok a rámpára.
- Jaffák Uram. Csapda volt.
- Menjenek maguk is a gyengélkedőre.
- Igen Uram.

- Hogy van?- rezzent össze a hangra Sam.
- Janet szerint nemsokára felkel és megússza maradandó sérülés nélkül.
- Kemény fickó ismerem nem…- kezdte a hasonmás.
- Az én hibám.
- Tessék?
- Az én hibám, hogy ez történt. Csak egy pillanatra nem figyeltem és…
- Hé. Nem okolhatod, magad ő sem engedné.
- Tudom.
Sam nézte, ahogy Jack lassan magához tér.
- Jobb, ha én most megyek. - távozott a hasonmás.
- Carter mondja, hogy nem ült végig itt. - ébredezett az ezredes.
- Rendben nem ültem végig itt.
- Carter.
- Hogy van?
- Kutya bajom.
- Sajnálom Uram.
- Mégis mit?
- Ami a bolygón történt, hogy…
- Carter! Ezt ne halljam többször.
- De…
- Semmi de. Maga teljesítette a parancsomat nincs ezen mit magyarázni.
- Igen Uram.
- Menjen és aludjon egyet.
- Jó éjszakát.

- Az ezredest már kiengedtem. - szólt másnap Janet mikor Sam megjelent a gyengélkedő ajtajában.
- Tudom én más miatt jöttem.
- Segíthetek valamiben?
- Megígértem a másik ezredesnek még vagy 2 napja, hogy megkérdezem, hogy álltok az ellenszerrel.
- Gyere.
Janet átvezette a laborjába ahol a mindig rendes asztalon most egy kisebb kupi volt kibontakozóban.
- Nagyon masszív kis szörnyeteggel van dolgunk. - dörzsölte fáradtan orrnyergét a doktornő.
- De lehetséges?
- Őszinte leszek, Sam nem tudom. Elég kicsi rá az esély. Sosem találkoztam ehhez hasonlóval a kapun túl sem. Talán ha több időm lenne…
- Akkor ideje segítséget kérni.

- Hogy mit akar?!- fakadt ki az ezredes.
- Ők segíthetnek. - érvelt Sam.
- Én aztán nem kérek a segítségükből!
- Uram a tokrák talán tudnak valamit végül is ez egy goa’uld vírus.
- Ebbe sem én sem a másik nem egyeznénk bele.
- Még ha az én életem is a tét?
- Tudja, hogy maga nem ő.
- De valamilyen szinten igen. És…
- Nem lehet, hogy inkább csak imponálni szeretne kis barátunknak? De én aztán nem adok rá engedélyt.
- Ebben a kérdésben azonban nem maga dönt ezredes. - vette át a szót a tábornok. - Fel kell készülnünk arra az esetre, ha ez a mi világunkban is bekövetkezik. Őrnagy értesítse a tokrákat.
- Igen Uram.
- Leléphetnek.
Sam kiviharzott a tárgyalóból Jack hiába szaladt utána későn ám, de észrevette megint megbántotta a nőt. ~Hogy a fenébe mondhatott ilyet már megint?- kérdezte magától.

- Martouf. - ölelte át az átjövő tokrát Sam.
- Samantha. - ölelte vissza a férfi.
- Sajnálom, hogy megint ilyen körülmények között kell találkoznunk.
- Örömmel jöttem.
- Remélem, tudsz majd nekünk segíteni.
- Igen én is.

- Ez az alak ebben a valóságban is megvan?- állt O’neill mellé a hasonmás.
-Ó. Igen. - válaszolta a kérdezett.
- Nagyon nem kedvelem.
- Igen én sem.

Sam éhségétől vezérelve ballagott a kantin felé. Épp kék zselékről ábrándozott, amikor azt hitte, hogy az éhségtől már káprázik a szeme. A két O’neill egy asztalnál ült, egymással szembe és beszélgettek.
A hasonmás integetni kezdett mikor látta az őrnagy meglepett arcát őket nézve. Ám a nő nem intett vissza.
- Lemaradtam valamiről?- kérdezte a jó valóságban lévő hasonmásától.
- Mondjuk úgy, hogy mondtam valamit, amit nem kellett volna.
- Nem lep meg. Ebben nem igazán különbözünk. Mit akarsz tenni az ügyben?
- Semmit.
- Nem hagyhatod annyiban…
- Ez nem olyan egyszerű, mint nálad.
- De neked legalább még van kivel összeveszni.

- Beszélnünk kell Samantha. - jött szembe Martouf.
- Minden rendben?
- Nem igazán.

- Nincs másik lehetőség?- kérdezte a tábornok.
- Attól tartok nincs Uram. - szólt Dr. Fraser.
- Végül is, ha úgy vesszük logikus Uram. - próbálkozott Sam. -Egy vírus, ami a goa’uldokat és persze a jaffákat nem érinti, de az embereket, ha akarják igen.
 - Mondja ezredes a másik őrnagyban benne volt Jolinar? - fordult a tábornok most a hasonmáshoz. 
- Igen.
- Akkor, hogy lehet, hogy mégis megfertőződött, ha a goa’uldoknak nem árt.
- Fogalmam sincs.
- Nem is vártam el, hogy maga tudja. Doktornő?
- Lehet, hogy a Samben hagyott fehérje nem volt elegendő ahhoz, hogy immunissá tegye. - válaszolta Janet.
- Még akkor is hátra van az a probléma, hogy szereznünk kell valahonnan egy kifejlett szimbiótát. - szólt Daniel.